S450-es személyvonat

személyvonat Fejér megyében

Az S450-es személyvonat egy személyvonat volt Székesfehérvár vasútállomás és Sárbogárd, később Cece vasútállomás között, ami 2014-től 2021-ig járt.

S450-es személyvonat
←  S104 
 S450  személyvonat
Státuszmegszűnt
HelyMagyarország
Első járat2014. december 14.
Utolsó járat2021. április 10.
Volt üzemeltetőMÁV-START Zrt.
Vonal kezdeteSzékesfehérvár
Vonal végeSárbogárd
Cece
Állomások száma6
Vonatszám38422, 38427
Osztályokcsak másodosztály
Mozgássérült-szállításaz állomások nem akadálymentesítettek
Vasúti járműSiemens Desiro
VasútvonalSárbogárd–Székesfehérvár-vasútvonal
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

2013-ban elkezdték bevezetni a viszonylatjelzéseket a budapesti elővárosi vasútvonalakon, majd kis részben az országos vasúti közlekedésben is. Az augusztusi próbaüzemet követően december 15-től először a Déli pályaudvarra érkező összes vonat kapott S-, G- vagy Z- előtagot (Személy, Gyors, Zónázó) és két számból álló utótagot, majd 2014-ben az összes többi budapesti elővárosi vonat, illetve néhány egyéb járat, köztük ez is. A Budapestet érintő vonatok két, míg a fővárost nem érintő vonatok három számjegyű számokat kaptak. Ezen logika mentén a vasútvonal számozása alapján a 45-ös számú vasútvonalon közlekedő, addig elnevezés nélküli, Székesfehérvár és Sárbogárd közt közlekedő személyvonat 2014. december 14-én S450-es jelzést kapott.[1] Napi 2-3 pár vonat közlekedett Székesfehérvár és Sárbogárd között. Később egyes járatok végállomása Cecére került. Sárbogárd felé 1-2 pár, Cece felé napi 1 pár vonat járt. A korokoronavírus-járvány során bevezetett „járványügyi” menetrend alatt ideiglenesen egy pár vonat járt a vonalon.[2] A járatok ötjegyű mellékvonali vonatszámot viseltek, amely 384-gyel kezdődött.

2021. április 11-étől Gemenc InterRégió közlekedik helyette 2 órás ütemben Székesfehérvár és Baja között.[3] A járatok 83-mal kezdődő négyjegyű vonatszámot viselnek.

Útvonala szerkesztés

S450 (Székesfehérvár – Cece)
Perc (↓) Állomás Perc (↑) Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor
0 Székesfehérvár
végállomás
90   13, 13A, 13G, 13Y, 20, 30, 31, 31E, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 40, 41, 43, 44
  1808, 7315, 7398, 8010, 8011, 8013, 8082, 8086, 8092, 8093, 8624
   S30 ,  G30 ,  Z30 ,  S34 ,  S35 ,  G43 ,  S150 ,  S440 , IC, sebesvonat, gyorsvonat, expresszvonat, személyvonat
16 Belsőbáránd 71   8040
29 Aba-Sárkeresztúr 58   8040, 8046, 8048, 8049
65 Sárbogárd 36   8040, 8046, 8047, 8049, 8226, 8227, 8255, 8264, 8271, 8272, 8274, 8276, 8280
   S40 , IC, InterRégió
79 Rétszilas 8    S40 ,  S431 ,  S432 
84 Cece
végállomás
0   5413, 5457, 5502, 5555, 5562
   S431 
   S432 , InterRégió

Jegyzetek szerkesztés