Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-23-2
A Magyar Királyság az első világháborúban a központi hatalmak oldalán és az Osztrák–Magyar Monarchia részeként vett részt, külügyeiben nem független hatalomként. Hadicélja az ország területi integritásának megőrzése volt, amit az Orosz Birodalom expanzív, törekvéseibe a Szerb Királyságot is bevonó pánszláv politikája veszélyeztetett. Az első világháború 1914-től 1918-ig tartó hadműveletei néhány alkalommal a történelmi Magyarország területét is érintették: az 1914–15-ös orosz betörések során, 1914 őszén egy rövid szerémségi szerb támadással, majd a román hadsereg 1916-os erdélyi betörésekor. Ezeket a magyar haderő szövetségesei segítségével sikeresen elhárította, és az ország integritását a háború végéig biztosította. Az antant országaihoz képest csekélyebb gazdasági potenciállal rendelkező, több fronton lekötött, nemzetiségi problémákkal terhelt, a háború során egyre inkább a Német Birodalom alá rendelődő kettős monarchia azonban az első világháború végére szétesett, átadva helyét több (önmagát nemzetállamnak minősítő, de heterogén összetételű) utódállamnak.
A front és a hátország összeomlása 1918 októberében következett be. Az osztrák–magyar küldöttség 1918. november 3-án írta alá a padovai fegyverszünetet, amely azonban nem tartalmazott Magyarországra vonatkozó katonai és területi rendelkezéseket. Magyarország Ausztriától való függetlenségét kihangsúlyozandó, az 1918 őszén létrejött polgári demokratikus kormány miniszterelnöke, Károlyi Mihály magyar részről külön fegyverszünetet kötött, az ország déli és keleti határait rögzítő belgrádi katonai konvenciót. Ennek folytán a szerbek, a románok, majd az egyezményben nem említett csehek Magyarország általuk megszállt részén bevezették a saját közigazgatásukat. Magyarország teljes területét megszállták, és a román erők 1920-ban, a szerb csapatok pedig csak 1921-ben hagyták el a megcsonkított Magyarországot.
A háborút lezáró, 1920. június 4-én hatályba lépett trianoni békediktátum következtében Erdély, a Partium és a Temesköz keleti fele Romániához, Horvátország, Szlavónia, a Szerémség, a Bánság nyugati része, Bácska, a Drávaköz, a Muraköz és a Muravidék Szerbiához, Kárpátalja, Felvidék, Csallóköz Csehszlovákiához, Burgenland Ausztriához és Fiume Olaszországhoz került. A Párizs környéki békeszerződések (ezeken belül a Magyar Királyság számára súlyos feltételeket megfogalmazó trianoni diktátum) a második világháború kitöréséhez vezettek.