Schwartzer Ferenc

orvos-sebészdoktor, egyetemi magántanár és elmegyógyintézet-tulajdonos

Babarczi Schwartzer Ferenc[2] (Babarc, 1818. november 24.Budapest, 1889. március 2.) orvos-sebészdoktor, egyetemi magántanár és elmegyógyintézet-tulajdonos, a magyar tudományos elmekórtan megalapítója. Schwartzer Ottó édesapja.

Schwartzer Ferenc
Született 1818. november 24.
Babarc
Elhunyt 1889. március 2. (70 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Gyermekei Schwartzer Ottó
Foglalkozása orvos,
sebész,
egyetemi oktató
Sírhely Fiumei Úti Sírkert (9/2-1-35/36)[1]

ÉleteSzerkesztés

Orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, ahol 1844-ben szerezte oklevelét. Ezt követően az ottani kórház elmeosztályán dolgozott Viszánik Mihály főorvos mellett. A Helytartótanács, annak érdekében, hogy megszervezzék a Magyarországon felállítandó elmegyógyintézetet, 1848-ban államköltségen külföldre küldte ki őt, hogy tanulmányozza a német, belga, angol és francia elmegyógyintézeteket. Tapasztalatai alapján benyújtott egy tervet a magyar kormánynak 1848 őszén a magyar elmegyógyintézet megszervezésére. A szabadságharc kitörésekor 1848 októberében azonban hazajött és mint törzsorvos szolgált végig Guyon Richárd tábornok mellett. A világosi katasztrófa után az üldözések elől külföldre menekült és itt különösen az elmegyógyászattal foglalkozott. Bejárta Franciaországot és megismerkedett az elmegyógyászati intézményekkel. 1850-ben tért vissza Magyarországra és ekkor megalapította Vácon magán-elmegyógyintézetét, mely akkor az első ilyennemű intézet volt. Ezt 1852-ben Budára helyezték át. Intézetében megvalósította a munkaterápiát, egyúttal a kényszerítő eszközöket is megszüntette. 1860-tól 1866-ig a pesti egyetemen az elmegyógyászat magántanára volt. 1878-ig állott az intézete élén és ekkor annak vezetését fiának Schwartzer Ottónak engedte át. A helytartótanács kinevezte az állandó közegészségügyi bizottság tagjává, mely bizottságban több éven keresztül az elmegyógyászati ügyek előadója volt. 1864-ben Buda város képviselőjévé választotta. Megkapta a királyi tanácsosi címet, a Ferenc József-rendet, megelőzőleg pedig a tudomány és művészeti aranyérmet. Tagja volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak. A lipótmezei tébolyda az ő tervei szerint készült és az ő felügyelete alatt épült. Magyarországon ő alapította meg az elmegyógyászati tudományt és ezen törekvésében Balassa János volt támogatója; a bécsi és budapesti királyi orvosegylet, a királyi magyar természettudományi, a német elmekórtani és a törvényszék lélektani társulat tagja volt. Az ő kezdeményezésére fogtak neki a Gellérthegy fásításának. Munkássága elismeréséül megkapta magyar nemességet barbarczi előnévvel. Ő a szerzője az első magyar nyelvű elmekórtani szakmunkának.

Cikkeket írt a Zeitschrift für Natur und Heilkundeba (1852-56); az Orvosi Hetilapba (1858); a Gyógyászatba (1864-66) sat.

MunkáiSzerkesztés

  • A lelki betegségek általános kór- és gyógytana, törvényszéki lélektannal. Orvosok, egészségügyi hivatalnokok és törvényszéki birák számára. Pest, 1858.
  • A budai magán elme- és ideg-gyógyintézet tudósítója és tizenkét évi működésének eredménye. Buda, 1864. (Németül: U. ott, 1864.)
  • Jelentés a budai magán elme- és ideggyógyintézet orvosi működéséről 1865-ben. U. ott, 1866.

EmlékezeteSzerkesztés

Nevét utca viseli Budapest XII. kerületében.

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://www.nemzetipanteon.hu/temetoi.html, 2019. augusztus 13.
  2. Németül: Franz Schwarzter von Babarc.

ForrásokSzerkesztés