Lahner György
Lahner György (Láner György, Georg Lahner, Necpál, 1795. október 6. – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy,[1] az aradi vértanúk egyike.
| Lahner György | |
 | |
| Született | 1795. október 6. Necpál |
| Meghalt | 1849. október 6. (54 évesen) Arad |
| Állampolgársága | magyar |
| Rendfokozata | vezérőrnagy |
| Halál oka | akasztás |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lahner György témájú médiaállományokat. | |
Élete szerkesztés
A felvidéki Turóc vármegyei Necpálon született, német polgári családban. Katonai pályáját a császári hadseregben kezdte: 1816-ban lépett a 33. gyalogezredbe. Felesége az itáliai származású Lucia Conchetti volt, házasságukból egy leánygyermek született.[2]
Katonai szolgálatait 1848 tavaszán ajánlotta fel a magyar forradalmi kormánynak. A magyar nyelvet törve beszélte. A harmadik honvédzászlóalj parancsnokaként 1848 szeptemberéig a déli területeken tevékenykedett. Októberben A Honvédelmi Minisztérium hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelővé nevezte ki, ezredesi rangban. Ebben a minőségében a pesti központú magyar fegyvergyártás felfuttatása volt a feladata. Lahner hatalmas szervezőmunkát fejtett ki, ennek következtében a magyar lőfegyvergyártás a többszörösére nőtt. 1848 decemberében azonban a hadsereg Windisch-Grätz támadása miatt kénytelen volt feladni Pestet, ezért a hadiipart keletre kellett telepíteni. Lahner az üzemek leszerelésével és elszállításával, a gépsorok és a szakemberek kimenekítésével biztosította a lehetőséget a harc folytatásához. 1849. február 6-ától tábornokká nevezték ki.
A szűkös lehetőségekhez képest feladatát kiválóan oldotta meg, a megmentett gépekkel és munkásokkal felállíttatta a nagyváradi fegyvergyárat, mely minimális időkieséssel újra termelni kezdett, s lehetővé tette a tavaszi hadjárat offenzívájának elindítását. A nagyváradi vár fegyvergyára a legnagyobb hadiipari központ lett az országban. A fegyvergyárban különböző lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat is készítettek. A vár környékén puskaporgyár és ágyúöntöde volt. A vár kazamatáiban pedig fegyvergyutacsokat készítettek. Lahner az ágyúkra Zrínyi utolsó hadtudományi munkájának jelmondattá vált főcímét íratta: „Ne bántsd a magyart!” 1849 májusában a haditanács katonai események miatt döntést hozott a fegyvergyárak Pestre való visszaköltöztetéséről. Lahner ezt is példásan vezényelte le.
Megtorlás szerkesztés
Kötél általi halálra ítélték, hetedikként (az akasztottak között harmadikként) végezték ki – az 54. születésnapján. A kivégzése előtt elhangzott utolsó mondata: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom”. Holttestét Damjanich Jánoséval együtt Csernovics Péter temesi főispán a hóhér lefizetésével szerezte meg, és saját birtokán, Mácsán temettette el, itt nyugodott 1974-ig, amikor az aradi gyásznap 125. évfordulóján az Aradon és környékén nyugvó tizenegy vértanú csontjait áttemették az aradi emlékoszlop tövében létesített kriptába.[3][4]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Hermann Róbert. „Az 1849-1850. évi kivégzések”. Aetas 2000 (1-2). [2011. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 5.)
- ↑ Özvegye eleinte Damjanichné édesanyjánál lakott, majd Makón, a Návay család vendégeként. Később visszatért Olaszországba, és 1895. augusztus 12-én halt meg Collecampigliben, Varese mellett. Lánya ott is temettette el, a masnagói temetőben.(http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/2000/0en-40t.htm Archiválva 2004. október 25-i dátummal a Wayback Machine-ben)
- ↑ Babucs Zoltán:Az aradi vértanúk földi porhüvelyei, 2020. október 6. Felvidék.ma
- ↑ Az aradi tizenhárom vértanú emlékműve. Dénes Ildikó műlapja. Köztérkép.hu
Források szerkesztés
- Magyar életrajzi lexikon
- Réthy Endre-Takács László: Aradi vértanúink, Tankönyvkiadó, 1988, ISBN 963-18-1646-X
- Katona Tamás (szerk.). Az aradi vértanúk. Budapest: Európa (1983). ISBN 963-07-3048-0. Hozzáférés ideje: 2009. október 5.
További információk szerkesztés
