Főmenü megnyitása

Szabó Árpád (klasszika-filológus)

klasszika-filológus

Szabó Árpád (Budapest, 1913. október 16.Budapest, 2001. szeptember 13.) Széchenyi-díjas klasszika-filológus, történész, tudománytörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Filológiai-filozófiai alapokon fekvő tudománytörténeti kutatásaiban matematikai és természettudományos műveltségünk ókori alapjainak feltárását és kereteinek felvázolását tűzte ki célul.

Szabó Árpád
Született 1913. október 16.
Budapest
Elhunyt 2001. szeptember 13. (87 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása klasszika-filológus,
történész,
tudománytörténész,
egyetemi tanár
Iskolái
Kitüntetései Széchenyi-díj (1993)

ÉletútjaSzerkesztés

1935-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem görög–latin szakán szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1935-től a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetemen képezte tovább magát klasszika-filológiából és ókortörténetből, ahol 1938-ban Karl Reinhardt tanítványaként magántanári képesítést is szerzett. 1939-ben hazatért, s 1940-től 1948-ig a debreceni Tisza István Tudományegyetemen volt a klasszika-filológia tanára. A debreceni tanszék megszűnésével, 1948 után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen oktatott klasszika-filológiát és ókortörténetet egészen 1957-ig, amikor politikai okokból, az 1956-os forradalomban tanúsított magatartására hivatkozva egyetemi tanári címétől megfosztották, állásából elbocsátották. 1958-ban az MTA Matematikai Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, s itt dolgozott egészen 1983. évi nyugdíjazásáig, utóbb tudományos főmunkatársként, majd tudományos tanácsadóként.

1991-ben rehabilitálták, s visszakapta egyetemi tanári címét, emellett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára is lett, de folyamatos oktatótevékenységet ekkor már nem végzett. 1994-ben Gazda Istvánnal együttműködve megalapította a Magyar Tudománytörténeti Intézetet, amelynek első elnöke lett.

MunkásságaSzerkesztés

Pályája első felében az ókori görög műveltség, irodalom és történelem különböző kérdéseivel foglalkozott. Egyebek mellett behatóan vizsgálta vallásetnológiai megközelítésben az ókori hitrendszerek és mágia kapcsolatát, az ógörög dialektika rendszerét, a Homérosz-hagyományt, a Szophoklész-tragédiákat és Horatius helyét a hellenisztikus irodalomtörténet-írásban. Eszme-, mentalitás- és politikatörténeti szempontból, monografikus igénnyel tárta fel a Periklész, Szókratész és Démoszthenész korabeli Athén műveltségét. Több klasszikus mű fordítása fűződik a nevéhez, így többek között Hérodotosz történeti művének egyes szemelvényeit, Kratülosz és Platón filozófiai írásait, Tacitus Agricola és Germania című műveit ültette át magyarra, de ő gondozta Eukleidész Elemek című művének magyar kiadását is. Aranygyapjú címen ókori görög mítoszok és mondák reprezentatív válogatását fordította le és rendezte sajtó alá.

Bár az ókortörténeti és klasszika-filológiai tematika élete végéig elkísérte, tudománytörténeti kutatásai az 1950-es évek második felétől munkásságának egyre hangsúlyosabb vonulatát képezték. A klasszikus görög dialektika és az eukleidészi matematikai axiómák kapcsolódási pontjait keresve, filológiai módszerekkel és következetes történettudományi látásmóddal vázolta fel egyre részletesebben a görög matematika alapjául szolgáló axiomatikus-deduktív módszer gyökereit és természetét. 1969-ben német nyelven jelent meg az ókori görög matematika filológiai és filozófiai alapjairól, kibontakozásáról írott nagymonográfiája, amely később franciául, angolul, és rövidített változatban magyarul is megjelent. Ebben a munkájában megnyugtatóan tisztázott és kiigazított számos korábbi tudománytörténeti tévedést. Többek között filológiai-nyelvészeti alapon bizonyította, hogy az ógörög matematika terminológiájának és bizonyítási eljárásainak a filozófiai dialektika a közvetlen előképe, valamint hogy a püthagoraszi arány- és zeneelmélet is hozzájárult az antik matematika kibontakozásához.

A matematikáé mellett – azonos filológiai-filozófiai szemszögből és hasonló kérdésfeltevésekkel – behatóan foglalkozott az ókori természettudományok, a geometria, a trigonometria, a csillagászat, a fizika, a földrajztudomány, a térképezés, a geocentrikus világkép kialakulásával és múltjával, az anaximandroszi gnómon jelentőségével, de kísérletet tett az ókori görög leíró nyelvtudomány kibontakozásának felvázolására is. Idősebb korában figyelme a magyar természettudományos műveltség gyökerei, középkori és reneszánsz kori kibontakozása felé fordult.

Az ókori történelem és eszmetörténet témakörében jelentős ismeretterjesztő tevékenységet fejtett ki. Népszerű ifjúsági kiadványokban foglalta össze Hellász és a Római Birodalom kultúrtörténetét. Több történelem- és filozófia-tankönyv ókortörténeti fejezeteinek szerzője volt.

Szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Antiqua című ókortörténeti folyóiratnak, s 1991-ben alapító főszerkesztőként indította útjára az Existentia című filozófiai periodikát.

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

1979-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben rendes tagjává választották, tagja volt az MTA tudomány- és technikatörténeti bizottságának. 1973–1974-ben a stanfordi Center for Advanced Studies in the Behavioral Sciences tagjaként tevékenykedett. Nemzetközi elismertségének további tanúsága, hogy tagja volt az Athéni Akadémiának (1976), a Finn Interdiszciplináris Akadémiának (1978), a pakisztáni Hamdard Akadémiának (1979), a Tarantói Történeti és Régészeti Intézetnek (1980), a Szicíliai Antik Történeti Intézetnek (1981), a Római Mediterrán Akadémiának (1982), a Luccai Tudományos Akadémiának (1983) és a Berlini Tudományos Kollégiumnak (1985).

1964-ben az Akadémiai Díj harmadik fokozatát, 1992-ben az Apáczai Csere János-díjat ítélték oda neki. A klasszika-filológia és a matematikatörténet terén nemzetközileg is elismert munkásságáért, oktatói és ismeretterjesztő tevékenységéért 1993-ban Széchenyi-díjat kapott.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Perikles kora: Történeti és politikai áttekintés. Budapest: Franklin Társulat; (hely nélkül): Parthenon Egyesület. 1942.  
  • Sokratés és Athén. Budapest: Szikra. 1948. = Tudomány és Haladás,  
  • Óperzsa novellák. Budapest: Egyetemi ny. 1948.  , bőv. kiad.: Budapest: Kairosz. 2016
  • Mágia és vallás. Budapest: Budapesti Irodalmi Intézet. 1949. = Új Könyvtár, 42.  
  • Homéros. Budapest: Akadémiai. 1954.  
  • A trójai háború. Budapest: Ifjúsági. 1956.  
  • Homérosz világa. Budapest: Művelt Nép. 1956.  1
  • Aranygyapjú. Budapest: Magvető. 1966.  
  • Anfänge der griechischen Mathematik. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • A görög matematika kibontakozása. Budapest: Magvető. 1978. = Gyorsuló Idő,  
  • Enklima: Untersuchungen zur Frühgeschichte der griechischen Astronomie, Geographie und der Sehnentafeln. Athen: (kiadó nélkül). 1982.   (Erkka Maulával)
  • Antik természettudomány. Budapest: Gondolat. 1984.   (Kádár Zoltánnal)
  • Szophoklész tragédiái. Budapest: Gondolat. 1985.  
  • Róma jellemei. Budapest: Móra. 1985.  
  • Hellász hősei. Budapest: Móra. 1985.  
  • Das geozentrische Weltbild: Astronomie, Geographie und Mathematik der Griechen. München: DTV. 1992.  
  • A görög matematika: Tudománytörténeti visszapillantás. Budapest: Magyar Tudománytörténeti Intézet. 1998.  
  • Antik csillagászati világkép: Árnyék, naptár, földrajz, geometria. Budapest: Typotex. 1998.  

ForrásokSzerkesztés

  • Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 1501. o.  
  • Kutrovácz Gábor: Szabó Árpád 1913–2001. Magyar Tudomány, CVIII. évf. 6. sz. (2002. jún.) 828–831. o.

http://www.matud.iif.hu/02jun/kutrova.html

  • Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 403. o. ISBN 963-9257-15-X  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1175–1176. o.
  • Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 II. Szerk. Gyuricza Péter, Móritz Rita, Szalay Antal. Budapest: Magyar Közlöny. 2008. 36. o. ISBN 978-963-9722-43-9

További irodalomSzerkesztés