Főmenü megnyitása

Szentpétervár történelmi központja

Szentpétervár történelmi központja az a viszonylag kis terület a Néva deltájának partján, amely körül a nagyváros kialakult, ahol létrejöttek alapvető létesítményei és intézményei, fennmaradtak meghatározó történelmi és építészeti emlékei. Viszonylag egységes arculatát, építészeti örökségét a barokk és a klasszicista épületcsoportok, az általuk határolt tágas terek, kiépített rakpartok, csatornák és hidak sokasága jellemzi. Szentpétervár történelmi központját a város környékének más műemlékeivel együtt 1990-ben felvették az UNESCO Világörökség listájára.

Szentpétervár történelmi központja
Világörökség
Az egykori Szmolnij Intézet, ma a városi kormányzat székhelye
Az egykori Szmolnij Intézet, ma a városi kormányzat székhelye
Adatok
OrszágOroszország
TípusKulturális helyszín
Felvétel éve1990
A Wikimédia Commons tartalmaz Szentpétervár történelmi központja témájú médiaállományokat.

A várossá alakulás kezdeteiSzerkesztés

Szentpétervár a Finn-öböl partján, a Néva-folyó deltájára épült, ahol a folyó két nagy és sok kis ágra bomlik. Amikor 1703-ban elkezdték építeni a Péter-Pál-erőd földsáncait egy hadászatilag fontos szigeten, még javában folyt Oroszország és Svédország között a háború. Egy évvel később a déli ág, a Nagy-Néva bal partján hozzákezdtek az Admiralitás építéséhez, melyet szintén sáncok és árkok védtek, mert dokkjaiban gyors ütemben készítették a flotta hadihajóit. A folyón följebb, a mai Szmolnij helyén szurokraktár volt a hadiflotta számára (az orosz szmola jelentése: "szurok"). A svédek felett 1709-ben Poltavánál aratott győzelem után kezdődött el a település kialakítása.

A várost alapító I. Péter cár Nyugat-Európából hívott építészeket, közben orosz fiatalokat küldött nyugatra tanulni. 1706 táján érkezett Domenico Trezzini (1670 körül–1734), aki részt vett a Péter-Pál-erőd építésében. Ő építette többek között I. Péter Nyári palotáját a Néva bal partján, az 1710-ben alapított Alekszandr Nyevszkij-kolostor első épületeit és elkészítette az első rendezési tervet is. J. B. Le Blond francia építész 1716-ban kapcsolódott be a munkába. A leendő település központját a két nagy folyóág között fekvő Vaszilij-szigeten tervezték létrehozni. Ekkor kezdtek hozzá a szigeten, a Nagy-Néva jobb partján az első orosz állami múzeum, a Kunsztkamera építéséhez (1718-1734) és Trezzini irányításával az ún. Tizenkét kollégium (kormányzati hivatalok) épületcsoportjának kialakításához (1722-1742), melyben 1819 óta az egyetem működik. 1710-1716 között emelték a partszakasz ma is legszebb épületét, a barokk stílusú Mensikov-palotát (G. Fontana és G. Schedel).

Az árvízveszélynek kitett sziget azonban nem volt alkalmas városközpontnak, helyette fokozatosan a Néva bal oldali, déli partja kezdett kiépülni. A városszerkezet kialakításában az Admiralitás tömbje volt a meghatározó. Innen sugárszerűen indult ki két főútvonal: a Novgorod felé vezető út (későbbi nevén: Voznyeszenszkij sugárút) és a közeli Alekszandr Nyevszkij-kolostorhoz, illetve Moszkva felé vezető Nyevszkij sugárút.

Az 1737-es tűzvészben a faházak java leégett, ezért bizottságot hoztak létre az építkezések központi szabályozására. 25 évvel később már a kőből való építkezést szorgalmazták és meghatározták annak fő szempontjait. Kijelölték egy harmadik "sugár", a Gorohovaja utca irányvonalát és a három sugárutat összekötő, félkörívet alkotó Szadovaja körútat. Ez a világos, áttekinthető utcaszerkezet később mintául szolgált más orosz városok rendezési terveihez. Megszabták, hogy az utak egyenesek, a terek mértanilag kimértek legyenek, előírták, hogy a házak homlokzatukkal az utca vonalában álljanak; a terjeszkedő városra az egységes elképzelés, a célszerűség nyomta rá bélyegét. Mindez sokkal inkább hasonlított egyes fejlett nyugati városokra, mint az ősi orosz városok kusza, falak közé zárt, középkorias világára.

18. század második feleSzerkesztés

I. Péter idejéből kevés alkotás maradt fenn változatlan formában. Az 1730-as években az Admiralitást Ivan Korobov (1700-1740) tervei alapján átalakították, és ekkor épült ki kőből a Péter-Pál-erőd, közepén a katedrális magasra nyúló, tű alakú tornyával. Kb. a 18. század közepétől számított száz év alatt jöttek létre azután a történelmi városközpont meghatározó palotaegyüttesei és terei.

Francesco Bartolomeo RastrelliSzerkesztés

A 18. század második felében a pétervári barokk (vagy orosz barokk) legnevesebb képviselője Francesco Bartolomeo Rastrelli (1700–1771) volt. Szobrász apja, Carlo Bartolomeo Rastrelli még I. Péter cár idején érkezett a városba. Rastrelli munkái többek között:

  • A sorrendben harmadik Nyári palota (1741–1744) a korábbi kettőhöz hasonlóan nem maradt fenn. A század végén lebontották, helyén V. Brenna tervei alapján I. Pál részére emeltek kastélyt, falai között később a Hadmérnöki Akadémia működött, ezért Mérnöki kastélynak is nevezték.
     
    Az Ermitázs egyik folyosója
  • A Sztroganov-palota (1752-1754) a Nyevszkij sugárúton.
  • A Szmolnij-kolostor együttese (1748-tól). A Néva nagy kanyarjában emelt barokk kolostort Erzsébet cárnő építtette a leégett nyári palota helyén és cári rezidenciájának szánta, de az építkezés befejezését már nem érte meg. A kolostor és temploma mellett épült fel később (1805-1808) Giacomo Quarenghi tervei alapján a Szmolnij Intézet kora-klasszicista, de Rastrelli épületeivel harmonizáló palotája.
  • Rastrellinek köszönheti Szentpétervár az egyik leghíresebb épületét, a Néva partján álló Téli palotát (1754-1762). A kívül-belül gazdagon díszített, fényűző palota volt 1762-től a cárok rezidenciája. Az egyes cárok kívánalmai szerint külső formáját és belső tereit is többször átalakították; 1837 végén kiégett, 1839 tavaszára azonban már helyreállították. A szovjet időszakban az Ermitázs múzeumának központi épülete lett. A mai múzeum további három épülete a Néva-parton:
    • a Kis Ermitázs (1764-1775), Vallin de la Mothe korai klasszicista épületét a 19. század közepén átalakították,
    • a Régi Ermitázs (1771-1787), I. M. Veldten alkotása, melyhez az 1840-es években hozzáépítették az Új Ermitázst,
    • a cári színház épülete (1783-1787), tervezője Giacomo Quarenghi.

Az 1780-as évekSzerkesztés

Szentpétervár építészetében az 1780-as évek jelentették az átmenetet a barokkból a tiszta és egyszerű kompozíciós formákat előnyben részesítő klasszicista stílushoz. A korszak nevesebb építészei többek között Antonio Rinaldi (1710–1794), Ivan Sztaszov (1745–1808) és Giacomo Quarenghi (1744–1817).

  • A Márványpalota (1768–1785) az Ermitázs-épületek mellett, a Néva bal partján áll. II. Katalin építtette kegyence, Grigorij Orlov számára, aki azonban az építkezés befejezése előtt meghalt, a palota így a cári család tagjainak egyik rezidenciája lett. A kora-klasszicista palota belső tereit sokféle színű és erezetű márványlapokkal burkolták, ezért nevezték Márványpalotának. Antonio Rinaldi épülete átmenet a barokk és a korai klasszicizmius között, ezt tartják legszebb pétervári alkotásának. Rinaldi tervezte Oranienbaum és Gatcsina kastélyait is. A Márványpalota a szovjet időszakban, 1937-től a Lenin Múzeum kiállítóhelye lett.
  • A Taurisz-palota (1783–1789) klasszicista épületét Ivan Sztaszov tervezte. A Krím-félsziget (az ókori Taurisz) elfoglalása után fővezérének és kegyencének, Patyomkin hercegnek építtette II. Katalin. Halála után I. Pál kaszárnyát rendeztetett be a palotában, később a cári családé lett. 1906-tól az Állami Duma ülésezett termeiben, a második világháború utáni években szovjet pártfőiskolának használták.
  • A Kereskedőudvar (1761-1785). A Nyevszkij sugárúton hosszan elnyúló, árkádos üzletsort J.-B. Michel Vallin de la Mothe (1729-1800) tervei alapján építették. A sok kis fabódé helyén emelt hatalmas épülettömböt a 19. század közepén átépítették, akkor kapta mai arculatát.
  • A Vaszilij-sziget déli partján ebben az időszakban készült el a Művészeti Akadémia klasszicista stílusú palotája a zárt belső udvarral (1764-1788, Alekszandr Kokorinov); és a Tudományos Akadémia épülete (1783-1789), Giacomo Quarenghi alkotása. Quarenghi műve többek között Carszkoje Szelóban a híres Sándor-palota is.
  • A Nyevszkij sugárút végén, a Néva partján fekszik az Alekszandr Nyevszkij-kolostor, mely sokáig Oroszország egyik vezető kolostora volt. Központi templomai, a még I. Péter idején emelt Angyali Üdvözlet-templom (1711-1722) és a klasszicista stílusú Szentháromság-székesegyház (1778-1790), I. J. Sztarov alkotása. Nekropoliszában nyugszik a város több neves építésze, köztük I. J. Sztarov, a katedrális építője is.

A 19. század első feleSzerkesztés

A 19. század első felének építészetében Szentpéterváron is a klasszicista stílus lett az uralkodó. Ez a stílus különösen alkalmas a heroikus témák építészeti megfogalmazására. A témát különösen aktuálissá tette, hogy Napóleon legyőzésével az Orosz Birodalom Európa egyik vezető hatalma lett. Ennek a korszaknak meghatározó építész-egyénisége Carlo (Karl) Rossi (1775–1849) volt.

  • A Vasziljevszkij-sziget csúcsán 1805-1810 között emelt, (de csak 1816-ban megnyitott) Tőzsdepalota a korszak jellegzetes klasszicista alkotása. Oszlopokkal körülvett, görög templomokat utánzó tömbjét Jean Thomas de Thomon tervezte, előtte kissé megemelt, gránitlapokkal burkolt rakpartot alakított ki. Az egykori kikötő helye a korábban megépült híddal együtt a történelmi városmag egyik központja lett és kapcsolatot teremtett a Néva két partja között. 1940-től az épületben Haditengerészeti Múzeum működött.
  • A Tőzsdepalotával egy időben készült és szintén az antik templomokra emlékeztet a Dekabristák terén Giacomo Quarenghi által emelt egykori Lovarda épülete (1804-1807).
  • A Kazanyi székesegyház (1801–1811) Andrej Voronyihin (1759–1814) alkotása. Félkörívet alkotó kettős oszlopsorával a Nyevszkij sugárút egyik legnagyobb hatású épülete. A szovjet időszakban ún. ateista múzeumot rendeztek be benne.
  • Az Admiralitás ebben az időben (1806–1823) kapta azt a jellegzetes formáját, amely ma is látható. Átépítését Andrejan Zaharov tervezte meg, de halála miatt (1761–1811) az épületcsoport jórészt mások irányításával készült el. Belül meghagyták a hajóépítő dokkokat, de az épület körül elbontották a régi sáncok, árkok maradványait. A külső épületrészekben a Tengerészeti Minisztérium rendezkedett be. Ezzel az építkezéssel kezdődött az Admiralitás körüli nagy, üres terek beépítése.

Carlo RossiSzerkesztés

A történelmi negyed központi részét ma is három, egymáshoz kapcsolódó nagy tér alkotja. Mindhárom: a Palota tér, az Izsák tér és a Dekabristák tere (vagy Szenátus tér) mai formájában az 1815 utáni években alakult ki, és a Napóleont legyőző Orosz Birodalom nagyságát volt hivatott kifejezni.

 
A Palota tér a Vezérkar épületével, az Ermitázsból felvéve
  • A Palota tér kialakítása az olasz származású, de sokáig Oroszországban élt Carlo (Karl) Rossi nevéhez fűződik. A Téli palota hátsó homlokzata a Palota térre néz, vele szemben emelkedik a Vezérkar hatalmas, félkör alakú tömbje, melynek két szárnyát diadalív köti össze. Több régi ház lebontásával, illetve átépítésével, Rossi tervei alapján készült 1819–1829 között. A tér közepét az egyetlen tömbből faragott híres Sándor-emlékoszlop díszíti, Auguste Montferrand alkotása (1830–1834).
  • A Dekabristák terének keleti oldalát az Admiralitás foglalja el. A nyugati oldalon a Szenátus és a Szinódus erőt és magabiztosságot sugárzó, monumentális épületcsoportja szintén Carlo Rossi alkotása (1829–1834). A tér közepén I. Péter emlékműve áll, melyet II. Katalin emeltetett 1782-ben (Étienne-Maurice Falconet, (1716–1791). A Puskin által is megénekelt "Bronzlovas" a város szimbóluma lett.
 
Az Izsák-székesegyház
  • Az Izsák tér központi részét a térnek nevet adó Izsák székesegyház hatalmas tömbje uralja (1818–1858). Építését I. Sándor cár rendelte el és az akkor szinte ismeretlen francia építészre, Auguste Montferrand-ra bízta (1786–1858). A 100 méternél magasabb, méreteiben, arányaiban és művészi megformálásában egyaránt csodálatraméltó bazilika elkészülése után a város főtemploma lett. A szovjet időszakban, 1928-ban államosították és múzeummá alakították.
  • A korszak vezető építésze, Carlo Rossi munkássága nemcsak a központi terekre, hanem Szentpétervár más pontjaira is kiterjedt. Az általa tervezett Mihály-palota (1819–1825) a város egyik legszebb klasszicista épülete. A század végén, 1895-1898 között belső tereit ugyan átépítették, de külseje lényegében változatlan maradt. Falai között rendezték be az Orosz Múzeumot.
 
A Mojka, háttérben a Mérnök-kastély
  • A 4,5 km hosszú Nyevszkij sugárút a város leghíresebb főútja. Az Admiralitástól az Alekszandr Nyevszkij-kolostorig tart és lényegében a 18. század közepére alakult ki. A 19. század elején már itt állt a városi Duma épülete (G. Quarenghi, 1784), a fentebb említett Sztroganov-palota, a Kereskedőudvar és a Kazanyi székesegyház. A főút egységes arculatának és környékének későbbi megformálásában Rossi tevékenységének is fontos szerepe volt. Az ő munkája a korábban készült Anyicskov-palota (a szovjet időszakban Úttörőpalota) homlokzati kiképzése a Nyevszkij és a Fontanka-csatorna találkozásánál (1817-1818); a Puskin Színház (eredeti nevén: Alekszandrina Színház) megépítése és környékének rendezése a sugárút és az Osztrovszkij tér között (1828-1832); valamint a magáról Rossiról elnevezett utca több épülete, melyekben később művészeti intézmények kaptak helyet.

Vizek városaSzerkesztés

 
A Gribojedov-csatorna

A városkép lényeges részei a történelmi városközpontot átszövő kisebb folyóágak és csatornák. I. Péter idejében a Néva-delta egyik rövid folyóága, a Mojka képezte a település déli határát; az 1760-as évektől már az ennél jóval délebbre kialakított Fontanka-csatorna, mely forgalmas víziútként is szolgált; 1805-ben pedig még délebbre tolták a határt, ezért létesítették az Obvodnij- (Megkerülő-) csatornát. A nagyszabású városrendezési munkák részeként az 1760-as években megkezdődött a rakpartok kiépítése. A 18. század végére a Néva rakpartjai lényegében már kialakultak. A folyóágak, csatornák partjait is gránitlapokkal burkolták, díszesen megformált védőkorlátokkal látták el.

A város területén (az elővárosokat nem számítva) 342 híd van, közülük 22 felnyitható. 1850-ben készült el az első állandó híd a Nagy-Néván, a Blagovescsenszki-híd (neve a szovjet időszakban: Schmidt hadnagy hídja). A város legszebb hídjai között tartják számon a Nyevszkij sugárúton az Anyicskov-hídat (1841-1842, átépítve 1906-ban), melyet az itteni egykori fahíd építőjéről neveztek el, és a Fontankán átívelő négykupolás tornyokkal ellátott Lomonoszov-hídat (1787). A kiépített rakpartok mentén egymás mellett sorakozó lakóházak, a csatornák fölött átívelő apró hidak ugyanúgy jellemzik a régi városnegyedeket, mint a Néva-part díszes palotái.

VeszélyekSzerkesztés

2005-2007 között a városi építkezések során több régi épületet elbontottak a történelmi központban. Köztük volt a híres Preobrazsenszki gárdaezred kaszárnyája és a Nyevszkij sugárút öt épülete is. A készülő nagyszabású városépítési tervek, illetve a már felhúzott új épületek alkotói nem mindig veszik figyelembe a városközpont védett értékeit, esetenként megzavarják a történelmileg kialakult egységes arculatot. Ezekre a veszélyekre az UNESCO illetékes bizottsága is felhívta a figyelmet.

 
Az Ermitázs a Néva felől, jobboldalt a Téli palota

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • A. V. Ikonnyikov Leningrád és környéke (Ford. Király Zsuzsa) Corvina Kiadó, Budapest, 1975. ISBN 963-13-0601-1