Főmenü megnyitása

Szerényi Sándor

kommunista politikus, sportvezető, a Magyar Sakkszövetség elnöke

Szerényi Sándor (Budapest, 1905. szeptember 29. – Budapest, 2007. március 13.[1][2]) kommunista politikus, sportvezető, sakkszövetségi elnök, tizennégy éven át Gulag-táborok foglya.

Szerényi Sándor
Született 1905. szeptember 29.
Budapest
Elhunyt 2007. március 13. (101 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Házastársa Kohn Edit
SzüleiSzerényi Mózes
Götzl Lujza
Foglalkozása politikus, sakkszövetségi elnök, sportvezető

CsaládjaSzerkesztés

Édesapja Szerényi (1901-ig Spitzer)[3] Mózes pápai születésű oktató volt, édesanyja Götzl Lujza, 1904. március 29-én Budapesten kötöttek házasságot.[4] Apai nagyszülei Spitzer Simon és Schwarcz Cecília, anyai nagyszülei Götzl Jónás és Greiff Fáni voltak. 1952. május 24-én Budapesten házasságot kötött Kohn Edittel, Kohn Sámuel és Weisz Stefánia lányával.[5]

Apja fővárosi tanítóként 1908-tól a szociáldemokrata, 1919-től a kommunista párt tagja volt. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után szülei a családfő politikai szerepvállalása miatt másfél évtizedig emigránsként Bécsben éltek,[1] ő azonban Magyarországon maradt. Szülei az auschwitzi koncentrációs táborban haltak meg.[6]

Élete és politikai pályafutásaSzerkesztés

1931-ig Budapest, Bécs, PárizsSzerkesztés

Szülei politikai elkötelezettsége révén már nyolcéves korában munkásgyűlésekre járt, nagy hatással voltak rá Bokányi Dezsőnek, a magyar szociáldemokrácia egyik legkiválóbb szónokának beszédei.[6] Reáliskolába járt, ezután műbútorasztalosnak tanult, és segédlevelet kapott. Reáliskolai tanulóként 1919. januárban csatlakozott a kommunista irányítás alatt álló Ifjúmunkások Országos Szövetségéhez, amely a Tanácsköztársaság idején, 1919. áprilisban a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetével egyesülve felvette a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet. 1919. novembertől Héber Antal műasztalosmesternél volt tanonc. 1921. februárban lett az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja tagja, de legálisan a Faipari Ifjúmunkások Országos Szövetsége keretében politizált.

1922-ben a lebukás elkerülése érdekében Bécsbe emigrált, ahol bekapcsolódott az ottani, Landler Jenő vezette emigráns kommunisták munkájába. 1924-ben Párizsba küldték, ahol a szakmájában dolgozott, belépett a Francia Kommunista Pártba, tagja lett a CGTU szakszervezet magyar famunkás csoportjának,[1] és a Francia Kommunista Párt magyar csoportjában fejtett ki munkát, majd annak titkára lett. 1925-ben egy tüntetés kapcsán letartóztatták és kiutasították Franciaországból, ekkor egy időre Berlinbe költözött, majd visszatért Bécsbe.[7]

1926-ban pártfeladattal Magyarországra küldték (álneve Sas, illetve Sas Ernő volt),[8] hogy szervezze meg a famunkások szövetségében az illegális kommunista frakciót. A Magyarországi Szocialista Munkáspártban tevékenykedett, mint az Oktatási Bizottság vezetője,[9] és Budapest VI. kerületi szervezetének titkára lett, emellett az illegális KMP budapesti területi titkára volt. 1927. februárban Szántó Zoltánnal együtt letartóztatták, és statáriális bíróság elé állították.[10][11] Az utolsó szó jogán bátor beszédet mondott a fennálló kapitalista rendszer ellen,[12] majd a per negyedrendű vádlottjaként két év és két hónap fogházbüntetést kapott.[1] Az ítélethirdetéskor Szántó Zoltán és a többi vádlott a kommunizmust, az Internacionálét és a proletárdiktatúrát éltették, ezért az ügyészség 1928-ban még „a magyar állami és társadalmi rend felforgatására irányuló vétség” miatt is vád alá helyezte.[13]

Miután kiszabadult, 1929. májusában állást vállalt Kelemen Henrik kirakat portál és áruház berendező cégénél. 1929 tavaszától 1931-ig a KMP Központi Bizottságának tagja volt, ezután a titkársághoz tartozott. Még 1929-ben a Szovjetunióba, Moszkvába ment, ahol 1929-ben részt vett a Komintern megbeszélésén,[9] ahol a Komintern Végrehajtó Bizottsága megbízásából a KMP tagjaihoz intézett nyílt levelet megfogalmazó bizottság tagja lett Kun Bélával és Révai Józseffel együtt. 1930 elején részt vett a KMP II. aprelevkai kongresszusán, ahol a legfontosabb határozatok a magyarországi politikai helyzetről és a KMP feladatairól, a szakszervezeti munkáról, valamint a falusi munkáról szóltak, amelyeket Kun Béla, Szerényi Sándor, illetve Révai József beszámolója alapján fogadtak el.[14] Ezen a kongresszuson a KB első titkárának választották meg, ám mivel 1930–1931-ben besúgók révén a rendőrség több kommunista párttagot lefogott, 1931. júliusban a Komintern Nemzetközi Ellenőrző Bizottsága leváltotta.[15]

1931-től Szovjetunió és a GulagSzerkesztés

1931-ben Moszkvában az AMO Autógyár asztalossegédje volt, majd a Lomonoszov Egyetem aspiránsa. Vitába keveredett Kun Bélával és körével, ennek következtében 1932. december 29-én koholt vádak alapján lefogták, és halálraítélték, mely ítéletet később 10 év kényszermunkára változtattak. Először Kembe, majd a Szoloveckij-szigeteken levő kényszermunkatáborba (amely a Gulag egyik legelső kényszermunka-tábora, és sok más láger mintája, előképe) szállították, ahol hét évet töltött.[6] A tábor 1939-es megszüntetése után még több különböző szovjet lágerben (Murmanszk, Vlagyimir, Orjol, Omszk) majd a Gulag uhta-pecsorai táborában raboskodott az Északi-Jeges-tenger partján. A tízéves büntetés letelte után, mivel Magyarország hadban állt a Szovjetunióval, nem engedték haza, hanem Grúziába száműzték, itt élt 1946-ig, ahonnan kalandos úton szökött haza Magyarországra.[1]

1956-ig háttérbenSzerkesztés

1947-ben, miután visszatért hazájába, a közgazdasági kar könyvtárában kapott állást, kutatómunkát végzett, majd különböző közgazdasági beosztásokban dolgozott.[9] A Magyar Állami Szénbányák Rt. főelőadójaként, 1948–1951 között az Állami Villamos Művek Rt. osztályvezetőjeként, később a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági Dokumentációs Központja főelőadójaként, 1955-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Könyvtára tudományos kutatójaként, majd főelőadóként dolgozott.[1] 1951-ben a Budapesti Béketanács titkára volt.[16]

1956 után rehabilitációSzerkesztés

1956-ban a régi, ártatlanul meghurcolt párttagok érdekeinek képviseletében felszólalt a Petőfi Kör partizántalálkozóján.[9][17] 1957-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága (KB) politikai munkatársaként, 1958–1961 között a KB Tudományos és Kulturális Osztályának helyettes vezetőjeként dolgozott. 1957. december és 1961. szeptember között a Régi Párttagok Bizottsága tagjaként több volt társa egyéni problémáinak megoldásával is foglalkozott.[18] 1961-ben kinevezték az MSZMP KB Pártfőiskola igazgatójává, az intézményt 1966-os nyugdíjazásáig irányította. 1961-től a Politikai Bizottság munkáját segítő munkaközösségek közül a Filozófia-elméleti Munkaközösség elnöke volt.[18] 1959. decembere[19] és 1966. decembere között az MSZMP Központi Bizottságának, 1970–1989 között Központi Ellenőrző Bizottságának (KEB), 1975–1980-ban egyúttal a KEB Titkárságának tagja volt.[1] Évtizedekig ő volt a párt Kegyeleti Bizottságának elnöke.[18]

SportvezetőkéntSzerkesztés

1960-tól 1989-ig a Magyar Sakkszövetség elnöke, 1989-ben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tiszteletbeli tagja lett.[20] Az 1920-as években, emigrációja idején Párizsban és Berlinben is igazolt munkássakkozó volt.[21] Versenyszerűen sakkozott: 1923–1924-ben a bécsi Munkás Sakkegyesület, 1924–1925-ben a párizsi Club de Notre Dame d’Échecs játékosa, 1957-től a Bástya, majd a Sajtó SK versenyzője volt.[9]

1956 után Kádár János egyes számú sakkpartnere volt. Egyike azon keveseknek, akiket Kádár János tegezett és barátságával tüntetett ki.[22] Ennek, és politikai pozíciójának köszönhetően sokat tett a magyar sakkozás érdekében, annak népszerűsítéséért és sikereiért. Egy 1961-es felmérés szerint például a napilapokban a legtöbb közléssel a sporthírek között a labdarúgás után a második helyen a sakk szerepelt.[23] Sakkszövetségi elnöksége idején sok érmet nyertek a magyar sakkozók a legkülönbözőbb világversenyeken, ezek közül kiemelkedik az 1972-es sakkolimpián nyert ezüstérem, de a legfényesebb az 1978-as Buenos Airesben nyert csapat olimpiai arany, amellyel Magyarország sakkcsapata megtörte az évtizedek óta fennálló szovjet hegemóniát.[24] Egész életében megmaradt egyszerű munkásembernek, aki a becsületes, „tiszta” kommunista eszmék híve volt. 1989-ben a sakkszövetségi ülések nyilvánosságával kapcsolatban híressé vált mondása: „Kérem, ha demokrácia van, akkor legyen demokrácia. Mostantól minden elnökségi ülésünk nyilvános.”[25] Nem véletlenül írtak még a 2000-es években is megbecsüléssel és tisztelettel róla a médiában, és a Nemzeti Emlékezés Bizottsága dokumentumaiban. 2000. októberben 96 éves korában részt vett a világszerte egyedülálló, Pauer Gyula által alkotott Sakkolimpiai Emlékmű avatásán Pakson.[26]

Megjelent könyveiSzerkesztés

  • Érdemes volt!, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985. ISBN 963-092-684-9
  • Tizennégy év a Gulágon, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2004. ISBN 9630945487
  • Horváth Zoltánné, Zágoni Ernő, Szerényi Sándor: A Kommunisták Magyarországi Pártjának 2. kongresszusa, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963.

PublikációiSzerkesztés

Politikai és a sakkélettel kapcsolatos publikációinak teljes listája a MOKKA-ODR katalógus adatbázisában található.[27]

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g Szerényi Sándor. Nemzeti Emlékezet Bizottsága. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  2. A család április 12-én közölte a hírt a Magyar Sakkszövetséggel, és a többi média is aznap közölte először, a halál pontos dátumának megjelölése nélkül.
  3. A Belügyminisztérium 1901. évi 56074. sz. rendelete. MNL-OL 30806. mikrofilm 719. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1901. év 37. oldal 8. sor.
  4. A házasságkötés bejegyezve Budapest VII. ker. polgári akv. 363/1904. folyószám alatt.
  5. Szerényi Sándorné házassági anyakönyvi kivonata. Hozzáférésé ideje: 2016. január 19.
  6. a b c Hovanyecz László: Kétszer halálra ítélve – Szerényi Sándor ma 100 éves. nol.hu, 2005. szeptember 29. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  7. Tóth Pál Péter (1986). „Könyvekről – Szerényi Sándor: érdemes volt!”. Társadalmi Szemle (4), 98–100. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  8. Rainer M. János. Imre Nagy A Biography (angol nyelven). London, New York: I.B. Tauris & Co. Ltd. (eredeti magyar kiadás: Vince Kiadó, Budapest 2002.) [2002] (2009) 
  9. a b c d e Szerényi Sándor (1905–). Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány (rev.hu). [2016. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  10. (1927. április 12.) „A statáriális bíróság kedden kezdi tárgyalni Szántó Zoltán és társai ügyét”. Pesti Hírlap 49 (83), 16. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  11. Vallomása a bíróság előtt: (1927. április 13.) „A rögtönítélő bíróság Szántó Zoltán és társai ügyét visszaküldte az ügyészségnek – Szerényi Sándor vallomása”. Budapesti Hírlap 47 (84), 3–4. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  12. (1927. november 8.) „Tömeges rendbüntetések és kivezettetések a Szántó-pör utolsó napján”. Népszava 55 (253), 6. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  13. (1928. június 10.) „Szántó Zoltánt és kommunista társait vád alá helyezték főtárgyalási tüntetésük miatt”. Pesti Napló 79 (130), 17. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  14. A világgazdasági válság hatása Magyarországon. A KMP II. kongresszusa. kommunista.net. [2016. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  15. Digitális História Adatbázis – Életrajzok Szerényi Sándor. tortenelmitar.hu. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  16. (1951. április 15.) „A Budapesti Béketanács elnökségének ülése”. Népszava 79 (87), 1. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  17. (2006) „A Központi Bizottság és a Központi Revíziós Bizottság tagjai”. História (6–7), 88. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  18. a b c szerk.: Németh Jánosné: AZ MSZMP KÖZPONTI VEZETŐ SZERVEI ÜLÉSEINEK NAPIRENDI JEGYZÉKEI I. Kötet 1956–1962 (A Magyar Országos Levéltár Segédletei 1/1). Magyar Országos Levéltár (1995). ISBN 963 631 076 9. Hozzáférés ideje: 2016. január 21.  Archiválva 2016. január 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
  19. (1959. december 6.) „A Központi Bizottság és a Központi Revíziós Bizottság tagjai”. Népszava 87 (287), 1. o. (Hozzáférés ideje: 2016. január 21.)  
  20. Elhunyt Szerényi Sándor. CommOnline Zrt (stop.hu). [2016. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  21. Alexa Károly: Temetni jöttem. Sófár Egyesület (Forrás: Magyar Hírlap), 2007. május 5. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  22. Történelem. aszabadsag.hu. [2016. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  23. Szilágyi Sándor: Népszabadság - a sakkozók napilapja. sakk-mestr.blog.hu, 2011. 12. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  24. Elhunyt Szerényi Sándor (1905–2007). Honfi György (sakk-magazin.hu). (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  25. Jocha Károly: Ilyen a Vetési Iván-féle demokrácia 2015-ben. jochapress.hu, 2015. január 14. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  26. dr. Németh J.: A világ első Sakkolimpiai Emlékmű avatása Pakson. PaksNET online, 2000. október 21. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  27. Országos Dokumentum-ellátó Rendszer, Szerényi Sándor. odrportal.hu. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
  28. (1965. október) „Szerényi Sándor kitüntetése”. Magyar Sakkélet 15 (10), belső borító. o.  
  29. (1968. december) „Kitüntetés”. Magyar Sakkélet 18 (12), 236. o.  
  30. (1972. november) „Kitüntetések”. Magyar Sakkélet 22 (11), 202. o.  
  31. (1975. május) „Kitüntetés”. Magyar Sakkélet 25 (5), 119. o.  
  32. (1979. április) „Gratulálunk!”. Magyar Sakkélet 29 (4), 83. o.  
  33. (1980. október) „Szerényi Sándor kitüntetése”. Magyar Sakkélet 30 (10), 236. o.  

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés