Főmenü megnyitása

1972-es sakkolimpia

20. sakkolimpia

A 20. sakkolimpiát 1972. szeptember 18. és október 13. között Jugoszláviában, az 1963-as földrengés után újjáépült Szkopjéban, a Pavillion Hallsban rendezték meg. A sakkolimpiák történetében először – ezúttal még kivételesen – a versennyel párhuzamosan rendezték meg az 5. női sakkolimpiát.[1]

20. sakkolimpia
(1972)
(20th Chess Olympiad)
Adatok
Rendező Jugoszlávia
Dátumszeptember 18.október 13.
Csapatok„A” döntő: 16 csapat
(selejtezőben indult: 63 csapat 373 fővel)
HelyszínekPavillion Halls (Szkopje rendező városban)
HonlapOlimpBase honlap

Címvédő Szovjetunió
Győztes Szovjetunió

 ← 1970: Siegen1974: Nizza → 

A résztvevőkSzerkesztés

A szervezők megoldották az előző olimpián problémát jelentő kérdést, amely legfeljebb 60 csapat részvételét tette lehetővé egy 1927-es FIDE kongresszusi döntés alapján, így a versenyen 63 ország csapata vett részt 373 versenyzővel, akik között 35 nemzetközi nagymester és 68 nemzetközi mester volt. A csapatokban egyidejűleg 4 fő játszott, és 2 tartalékot nevezhettek. A játékosok között erősorrendet kellett megadni, és egy-egy fordulóban a 6 játékosból bárki játszhatott, de csak szigorúan az előre megadott erősorrendben ülhettek le a táblákhoz.

A verseny lefolyásaSzerkesztés

A 63 csapatot nyolc csoportba sorsolták. Minden csoportból az első két helyezett jutott az „A” döntőbe, a 3–4. helyezettek a „B” döntőbe, az 5–6. helyezettek a „C” döntőbe, a 7–8. helyezettek a „D” döntőbe. A csoportban egymással már játszó csapatok ezúttal nem vitték magukkal az eredményt a döntőbe.

A versenyt körmérkőzéses formában rendezték. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. Ennek egyenlősége esetén az egymás elleni eredményt, ha ez is egyenlő volt, akkor a Sonneborn–Berger-számítást vették alapul.

A játszmákban fejenként 2,5 óra állt rendelkezésre az első 40 lépés megtételéhez, majd 16 lépésenként további 1 óra.

A versenyen a favorit ezúttal is az olimpiai bajnoki cím védője, a szovjet válogatott volt, bár hiányzott a csapatból Borisz Szpasszkij, aki nem sokkal korábban vesztette el világbajnoki címét Bobby Fischerrel szemben. Összeállításuk még így is nagyon erős volt: három exvilágbajnok, Tigran Petroszján, Vaszilij Szmiszlov és Mihail Tal mellett Viktor Korcsnoj és a későbbi sakkvilágbajnok Anatolij Karpov alkotta a csapatot.

Az olimpiák közül először ezen vették figyelembe az Élő-pontszámokat. Ez alapján is a Szovjetunió volt a legerősebb, 2635-ös átlaggal, második Jugoszlávia 2543, de szorosan a nyomukban volt az NSZK, 2540 ponttal. A magyar csapat 2531-es átlagpontszáma az 5. legerősebb volt a mezőnyben. Az előző, 1970-es olimpiai ezüstérmes csapathoz képest egy változás volt: Lengyel Levente helyett Sax Gyula került be a csapatba.

A verseny eredményeiSzerkesztés

Az elődöntő csoportok eredményeiSzerkesztés

„A” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 Pont MP + = -
1   Szovjetunió 4 4 4 4 22 12 6 0 0
2   Dánia ½ 3 2 3 4 15 9 4 1 1
3   Belgium 0 1 3 3 14 8 4 0 2
4   Kuba 2 1 13 7 3 1 2
5   Finnország 0 1 4 11½ 4 2 0 4
6 Sablon:Dominika 0 1 ½ 0 3 6 2 1 0 5
7   Luxemburg 0 0 ½ ½ ½ 1 0 0 0 6
„B” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont MP + = -
1   Jugoszlávia 2 3 3 4 3 4 22½ 13 6 1 0
2   Svájc 2 2 4 19 10 4 2 1
3   Peru ½ 2 2 4 4 4 19 10 4 2 1
4   Anglia 1 2 3 4 18½ 11 5 1 1
5   Brazília 1 1 4 3 15½ 6 3 0 4
6   Japán 0 ½ 0 ½ 3 8 4 2 0 5
7   Szíria 1 ½ 0 ½ 0 5 0 0 0 7
8   Ciprus 0 0 0 0 1 1 2 1 0 6
„C” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont MP + = -
1   Magyarország 2 3 3 4 4 4 23½ 13 6 1 0
2   Lengyelország 2 3 4 3 4 22 13 6 1 0
3   Norvégia 1 3 4 20 10 5 0 2
4   Indonézia ½ 1 ½ 3 4 3 15½ 8 4 0 3
5   Skócia 1 0 1 ½ 3 11½ 6 3 0 4
6   Bolívia 0 1 ½ 1 ½ 2 3 8 3 1 1 5
7   Marokkó 0 0 ½ 0 2 3 1 1 5
8   Libanon 0 ½ 0 1 1 1 5 0 0 0 7
„D” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont MP + = -
1   NSZK 4 4 3 3 4 25 14 7 0 0
2   Argentína 0 3 2 4 3 4 18½ 11 5 1 1
3   Izland ½ 1 3 17½ 10 5 0 2
4   Görögország 0 3 4 14 6 3 0 4
5   Új-Zéland 1 2 ½ 1 2 3 4 13½ 6 2 2 3
6   Mexikó ½ 0 1 2 2 3 11 6 2 2 3
7   Franciaország 1 1 ½ 1 2 10½ 3 1 1 5
8   Guernsey Bailiffség 0 0 ½ 0 0 1 ½ 2 0 0 0 7
„E” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont MP + = -
1   Csehszlovákia 3 3 2 4 4 4 23½ 13 6 1 0
2   Spanyolország 1 4 4 4 19½ 10 5 0 2
3   Mongólia ½ 2 4 17½ 9 4 1 2
4   Izrael 1 2 2 3 4 17 8 3 2 2
5   Portugália 2 0 ½ 2 3 13½ 8 3 2 2
6   Írország 0 1 3 3 12½ 6 3 0 4
7   Hongkong 0 0 0 ½ ½ 1 2 1 0 6
8   Malajzia 0 0 ½ 0 1 1 ½ 3 0 0 0 7
„F” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont MP + = -
1   NDK 3 3 4 4 23½ 14 7 0 0
2   Svédország 1 2 4 3 4 20 11 5 1 1
3   Kanada 4 18 10 5 0 2
4   Olaszország 1 2 4 17 9 4 1 2
5   Wales ½ ½ ½ 3 3 11½ 6 3 0 4
6   Törökország ½ 0 10 2 1 0 6
7   Szingapúr 0 1 0 1 3 9 4 2 0 5
8   Málta 0 0 0 ½ 1 ½ 1 3 0 0 0 7
„G” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont MP + = -
1   Bulgária 3 2 4 4 20½ 11 5 1 1
2   Hollandia 2 3 2 4 4 20 12 5 2 0
3   Albánia 1 2 4 3 19½ 11 5 1 1
4   Kolumbia 2 2 3 16 8 3 2 2
5   Ausztrália 1 ½ 2 4 3 4 16 7 3 1 3
6   Puerto Rico ½ 2 ½ ½ 0 4 3 10½ 5 2 1 4
7   Irak 0 0 0 1 0 3 2 1 0 6
8   Andorra 0 0 1 1 0 1 1 4 0 0 0 7
„H” csoport
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont MP + = -
1   Amerikai Egyesült Államok 2 2 3 3 4 4 21½ 12 5 2 0
2   Románia 2 2 2 3 4 4 20½ 11 4 3 0
3   Fülöp-szigetek 2 2 2 2 4 4 19½ 10 3 4 0
4   Ausztria 1 2 2 2 16½ 9 3 3 1
5   Tunézia ½ 1 ½ ½ 4 3 4 13½ 6 3 0 4
6   Irán 1 ½ 2 2 0 4 13 6 2 2 3
7   Feröer 0 0 0 1 0 4 2 1 0 6
8   Brit Virgin-szigetek 0 0 0 ½ 0 ½ 0 1 0 0 0 7

Az „A” döntő végeredményeSzerkesztés

H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Pont MP + = -
1   Szovjetunió 2 3 3 3 2 3 4 42 26 12 2 1
2   Magyarország 2 3 2 4 40½ 26 12 2 1
3   Jugoszlávia 2 2 2 3 3 3 3 3 4 38 21 9 3 3
4   Csehszlovákia 2 2 4 3 35½ 20 9 2 4
5   NSZK 2 2 2 2 3 2 3 35 23 9 5 1
6   Bulgária 2 3 2 2 2 32 18 7 4 4
7   Románia 1 2 2 2 3 2 31½ 16 6 4 5
8   Hollandia 1 1 2 3 3 2 2 29 13 5 3 7
9   Amerikai Egyesült Államok 1 1 2 2 3 3 2 29 13 5 3 7
10   NDK ½ ½ 1 1 2 2 3 4 27½ 12 5 2 8
11   Spanyolország ½ ½ 1 2 1 1 2 3 3 26 10 4 2 9
12   Lengyelország 1 1 1 2 2 1 2 2 2 2 2 2 24½ 8 0 8 7
13   Dánia ½ 2 ½ ½ 2 2 ½ 2 2 23 9 2 5 8
14   Argentína 2 0 1 1 2 ½ 1 1 2 2 2 22½ 9 2 5 8
15   Svédország 1 0 2 2 2 0 2 1 22½ 8 2 4 9
16   Svájc 0 ½ 0 1 1 2 2 1 2 2 3 21½ 8 2 4 9

Az egyéni érmesekSzerkesztés

A magyar versenyzők közül Bilek István szerepelt a legeredményesebben, aki a 2. táblán 71,9%-os eredménnyel ezüstérmet szerzett. Nagyon jól szerepelt Sax Gyula is, aki 8,5 pontot szerzett 10 játszmából (85%), amit azonban nem vettek figyelembe, mert csak azokat a játékosokat értékelték, akik a játszmák felénél többet (legalább 12 játszmát) játszottak.

H. Versenyző neve Ország Döntő Pont Játszmaszám Százalék
1. tábla
  Robert Hübner   NSZK A 15 18 83,3
  Vlastimil Hort   Csehszlovákia A 14½ 18 80,6
  Walter Browne   Ausztrália C 17½ 22 79,5
H. Versenyző neve Ország Döntő Pont Játszmaszám Százalék
2. tábla
  Viktor Korcsnoj   Szovjetunió A 11 15 73,3
  Bilek István   Magyarország A 11½ 16 71,9
  William Hartston   Anglia B 12 17 70,6
H. Versenyző neve Ország Döntő Pont Játszmaszám Százalék
3. tábla
  Ljubomir Ljubojević   Jugoszlávia A 15½ 19 81,6
  Vaszilij Szmiszlov   Szovjetunió A 11 14 78,6
  Carlos Cuartas   Kolumbia B 13 18 72,2
H. Versenyző neve Ország Döntő Pont Játszmaszám Százalék
4. tábla
  Mihail Tal   Szovjetunió A 14 16 87,5
  Avraham Kaldor   Izrael B 12½ 16 78,1
  Peter Biyiasas   Kanada B 11½ 15 76,7
H. Versenyző neve Ország Döntő Pont Játszmaszám Százalék
5. játékos (1. tartalék)
  Anatolij Karpov   Szovjetunió A 13 15 86,7
  Amikam Balshan   Izrael B 13 16 81,3
  Massoud Amir Sawadkuhi   Irán C 12 15 80,0
  Yrjö Rantanen   Finnország C 12 15 80,0
H. Versenyző neve Ország Döntő Pont Játszmaszám Százalék
6. játékos (2. tartalék)
  Aldo Haïk   Franciaország D 11 12 91,7
  Terrey Shaw   Ausztrália C 11 15 73,3
  Jürgen Dueball   NSZK A 9 13 69,2

A magyar versenyzők eredményeiSzerkesztés

Forduló Ellenfél  
Portisch Lajos
2640
 
Bilek István
2485
 
Forintos Győző
2495
 
Ribli Zoltán
2505
 
Csom István
2485
 
Sax Gyula
2445
Pont
Elődöntő (3. csoport)
1   Indonézia Ardiansyah
2340
½ Bachtiar
2400
1 Sampouw
-
1 Turalakey
-
1
2   Marokkó Belarbi
2220
1 Kaderi
-
1 Abbou
-
1 Sbia
-
1 4
3   Norvégia Kristiansen
2360
1 Wibe
2390
1 Hoen
2300
0 Øgaard
2340
1 3
4   Lengyelország Schmidt
2450
½ Bednarski
2395
½ Sznapik
-
½ Sydor
2390
½ 2
5   Libanon Sursock
-
1 Loheac-Ammoun
-
1 Maalouf
-
1 Galeb
-
1 4
6   Skócia Pritchett
2340
½ Bonner
-
1 Jamieson
-
½ Amitken
-
1 3
7   Bolívia Martínez Vaca
-
1 Chávez Chávez
-
1 Alvarez
-
1 Carvajal
-
1 4
„A” döntő
1   Szovjetunió Tigran Petroszján
2645
½ Viktor Korcsnoj
2640
1 Vaszilij Szmiszlov
2620
½ Mihail Tal
2625
½
2   Bulgária Bobotsov
2455
1 Tringov
2460
½ Radulov
2490
½ Peev
2425
½
3   NDK Uhlmann
2530
½ Malich
2490
1 Knaak
2430
1 Vogt
2425
1
4   Lengyelország Schmidt
2450
1 Bednarski
2395
½ Pytel
2380
½ Sznapik
-
1 3
5   Svédország Andersson
2535
0 Jansson
2410
½ Ornstein
-
½ Liljedahl
2260
½
6   Svájc Hug
2475
1 Lombard
2380
½ Schaufelberger
2340
1 Wirthensohn
2315
1
7   Csehszlovákia Hort
2600
½ Smejkal
2545
½ Jansa
2480
½ Přibyl
2435
1
8   Dánia Hamann
2490
½ Sloth
2385
½ Holm
2395
1 Pedersen
2370
0 2
9   Jugoszlávia Gligorić
2575
1 Ivkov
2520
½ Ljubojević
2550
½ Matanović
2515
½
10   Amerikai Egyesült Államok Kavalek
2555
½ Byrne
2560
½ Bisguier
2430
½ Martz
2420
1
11   Spanyolország Pomar Salamanca
2460
1 Diez del Corral
2470
½ Medina García
2380
1 Visier Segovia
2365
1
12   Argentína García R.
2420
1 Emma
-
1 Debarnot
2375
1 Haze
-
1 4
13   Románia Gheorghiu
2520
½ Ciocâltea
2470
1 Ungureanu
2410
½ Ghizdavu
2385
½
14   Hollandia Donner
2470
1 Ree
2480
0 Zuidema
2430
1 Hartoch
2430
½
15   NSZK Pfleger
2545
½ Hecht
2667
½ Kestler
2643
1 Dueball
2620
0 2
Szerzett pontszám
(Játszmák száma)
12 (17) 11½ (16) 7½ (13) 13 (17) 11½ (15) 8½ (10)
Teljesítményérték 2651 2604 2429 2536 2563 2563

A szépségdíjas játszmaSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. A nyílt és a női versenyek együttes, ugyanazon helyszínen történő megrendezésére rendszeresen 1976-tól kezdődően került sor.

ForrásokSzerkesztés

  • OlimpBase
  • SUNNUCKS, Anne: The Encyclopaedia of Chess (angolul). 2. kiadás: St Martin Press, 1976. 340 pp. ISBN 0709146973
  • Keene, Ray; Levy, David (1973). Chess Olympiad 1972. Doubleday & Company. (angolul)
  • Шахматные олимпиады / Ю. Авербах, Б. Туров. Москва : Физкультура и спорт, 1974. (oroszul)
  • Всемирные шахматные Олимпиады. 1927—2006 / Ханамирян Г. Ереван: 2006 (oroszul)
  • Святослав Ю. Р. Из истории шахматных олимпиад. — Киев: Здоровье, 1983. — 240 с. (oroszul)
  • Stanisław Gawlikowski: Olimpiady szachowe 1924-1974, Wyd. Sport i Turystyka, Warszawa 1978 (lengyelül)

További információkSzerkesztés