Szerkesztő:M.e./Levantei vipera
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Mérsékelten fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Macrovipera lebetina (Radspieler & Schweiger, 1990) | ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Levantei vipera témájú rendszertani információt. |
 |
A lap szerkesztés alatt áll. Kérlek, még ne szerkeszd egy darabig! This page is currently under construction, please do not edit it for a while. Diese Seite ist zur Zeit noch in Arbeit. Bitte bearbeite sie noch nicht. |
A levantei vipera (Macrovipera lebetina) a hüllők (Reptilia) osztályába a kígyók (Serpentes) alrendjébe és a viperafélék (Viperidae) családjába tartozó faj.
Egyes rendszerek a Daboia nembe sorolják D. lebetina néven.
Névadás
szerkesztésCiprusi elterjedése miatt az egykori Levantei-kereskedelmi útvonal mentén is megtalálható. Elnevezése az ókori hellász világából eredetheztethető.
A "Vipera lebetina" esetében a már közhasználatúvá vált Daboia nem nevét alkalmazzák[1], ami már bevezettésre került az 1842-ben a Russel-vipera (Daboia russeli) és 1849-ben a hegyi vipera (Daboia xanthina, ma Vipera xanthina) fajok első leírásánál. A kutatók a Daboia nemet sokáig a Vipera nem szinonímájának tekintették. Először Obst (1982/83) választotta el a „keleti”-eket az „európai” viperáktól mint különálló Daboia nemet. Ő morfológiai, toxikológiai és zoogeográfiai érvekkel indokolta véleményét.[2]
A legfrissebb kutatások szerint a Macrovipera nemhez tartozik.[3]
Elterjedése
szerkesztésDagesztán, Algéria, Tunézia, Ciprus, Törökország, Szíria, Libanon, Irak, Irán, Orosz Kaukázusok, Örményország, Grúzia, Azerbaijan, Türkmenisztán, zbegisztán, Kazasztán, Tadzikisztán, Afganisztán, Pakisztán, Kasmír.[4]
Megjelenése
szerkesztésA mediterrán térségben élő legnagyobb vipera fajok egyike, a legnagyobb lemért példány 214cm hosszú volt.[5] Az alfajok között a törzsalak a legkisebb termetű. Szembetűnő nemi kétalakúság van jelen a méretet illetően, mert a hímek a nőstényt egy fél testhosszal is felülmúlhatják.[6] A Macrovipera nem fajai általában világos alapszínen sötétebb, ritkán intenzív mintázatot viselnek. A test alapszíne világos okkertöl a sötét, szürkés barnáig változhat, az élettértől függően. Mintázatuk texturája általában homokéhoz hasonlít.
A Macrovipera lebetina, nemének legfejletteb faja. A Pileus pajzsoltsága, beleértve a Supraoculariát is tökéletesen feloldódott kis élezett pikkelyekbe. Kivételt a Macrovipera lebetina turanica alfaj egyedei képeznek, melyek atavisztikus ismérvként még nagy szem feletti pajszokkal rendelkeznek. Az erősen élezett hátpikkelyek 23-27 sorban állnak. A legutolsó, haspajzsokkal határos sor részben csak gyengén élezett. [7]
Alfajai
szerkesztésA Macrovipera lebetina -komplex sok új feldolgozásának alapján az utobbi évtizedekben a legkülönbözőbb szemléletekre került sor, a fajok és alfajok validitásával kapcsolatban.[8][9]
| Alfaj | Leíró | Testhossz | Ventralia | Subcaudalia | Szaporodás | Elterjedés |
|---|---|---|---|---|---|---|
| M. l. cernovi | Chikin & Szczerbak, 1992 | 80-160cm | 146-163 | 25 sorban | ovopar | Észak-Irán, Dél-Türkmenisztán, Afghanisztán és Pakisztán |
| M. l. lebetina | Linnaeus, 1758 | 60-150 cm | 146-163 | 25 sorban | ovopar | Dél-Törökország, Ciprus, Észak-Irak, Északnyugat-Szíria |
| M. l. obtusa | Dwigubskij, 1832 | 110-170cm | 167-177 | 24-27 sorban | ovopar és vivipar | Törökország, Szíria, Libanon, Irak, Észak-Jordánia, Kaukázus, Irán, Dél-Afganisztán, Pakisztán, Észak-India |
| M. l. transmediterranea | Nilson & Andrén, 1988 | 70-150cm | 150-164 | 25 sorban | vivipar | Algéria, Tunézia |
| M. l. turanica | Cernov, 1940 | 70-160cm | 166-177 | 24-27 sorban | ovopar | Türkmenisztán |
Élőhelye
szerkesztésA Macrovipera lebetina délnyugati Ázsia nagyrészét lakja, valamint néhány Kikládi szigeten is előfordul.[10] A teljes elterjedtségi terület kb. a 12 szélességi és 55 hosszúsági fokon (kb. 34-36 északi szélesség és 25-80 keleti hosszúság) és különböző klímazónákban terül el. Többnyire nyáriszárazság, meleg és forró klímán fordul elő. Azonban, az állatok nyirkos és hűvös mikroklímájú helyet keresnek fel.[11] Megfigyelések szerint a M. lebetina előnyben részesíti az olyan lakóhelyeket, amelyek közel vannak a vízhez mint az Égei-szigetek, valamint Dél- és Észak-Törökország. Kimondottan száraz élettérben, Irakban, és Türkmenisztánban is jelen van.[12]
A Míloszon a leggyakrabban a nyáron is részben kiszáradt szorosokban (Pitamos), sziklkahasadékokban vagy gyökerek között élnek. Nem ritkán lehet az állatokat tavasszal a görgetegek és a sekély vízben fekve találni. Nagyrészt leander (Nerium oleander), füge (Ficus carica), boróka (Juniperus oxycedrus), tövises folyondár (Smilax aspera), kápricserje (Capparis spinosa) és más mediterrán növények által áthatolhatatlanul benött völgyek, általában szélcsendes és így sűrű vegetáció miatt egy állandó mikróklímáb élnek.[13]
Egész évben vízzel telt patakok pedig nagyon sokszor egy tekintélyes békapopulációval (Rana ridibunda) rendelkeznek. Egy másik előnyben részesített életteret jelentenek azok az elválasztó falak, melyek az egyes birtokok között, vagy kultúrvidékek határán találhatóak. Ez a biotóp tavasszal, egészen a kora nyárig magasabb nedvesség tartalmú.[14] A lapos szerkezet nélküli macchia (Phrygana) úgy látszik, hogy Miloszon hiányzik, vagy igen ritka. Syntop módon lehet találni a:
- Égei csupastujjú gekkó (Cyrtodactylus kotschyi)
- Török gekkó (Hemidactylus turcicus)
- Pannon gyík (Ablepharus kitaibelii)
- Balkáni zöldgyík (Lacerta trilineata hansscheizeri)
- Miloszi faligyík (Podarcis milensis)
- Leopárdsikló (Zamenis situla)
- Macskakígyó (Telescopus fallax)
fajokat.[15] A vertikális elterjedés a Kikládokon 0-350 méter tenhgerszint feletti magasságokra terjed ki.
Életmódja
szerkesztésSzaporodása
szerkesztésAlfajtol függően szaporodnak tojással (ovoparia) vagy elevenszüléssel (viviparia). Ovopar szaporodás esetében 51-77 nap (graviditási idő) után, a nőstény 5-8 tojást rak, melyek inkubációs ideje 37-48 nap. Vivipar alfajok nőstényei 130-180 nap elteltével adnak életet eleven utódainak.
Mérge
szerkesztésMacrovipera lebetina igen veszélyes marású vipera faj. Marásának fő tünetei közé a hipotónia, a véralvadási zavarok és a veseelégtelenség tartoznak a helyi tüneteken kívül. Ellátás nélkül marása mintegy 30%-ban, Irakban mintegy 50%-ban halálos kimenetelű. Marása szamárra, tevére és macskára is halálos lehet.
Méreg hatása és tünetei
szerkesztés- marás után nem sokkal fájdalom és helyi duzzanat, amely később a megmart végtag egészére is kiterjedhet
- lokális nekrózis kialakulása
- törzsön lymphangitis (nyirokér-gyulladás) valamint nyirokcsomó-duzzanat fejlődik ki
- szív- és keringési rendszerben a hipotónia és a sokk, a következményes tachycardia, ritmuszavarok akár halált is okozhatnak
- EKG-eltérések is megjelenhetnek
- vegetatív idegrendszeri hatások miatt izzadás, szomjúságérzet, hányás, gyakran hasmenés is létrejöhet
- vesékben akut veseelégtelenség jöhet létre akár a hipotóniás sokk, akár a DIC miatt (apró vérrögök keletkezése, melyek infarktusokat okoznak a hajszál erekben)
- A vérben véralvadási zavarok fejlődnek ki spontán vérzésekkel, trombocitopénia (alacsony vérlemezkeszám)
- Fibrinogén-emelkedés, gyors vvt-süllyedés
- leukocitózis (emelkedett fehérvérsejt-szám) és hemolízis lehetséges
- AT-III (antitrombin-3) szint gyors csökkenése, ennek és a fibrinogén szintjének a csökkenése már a marás után 3 órával kimutatható.
Védettsége
szerkesztésBerni egyezmény természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé sorolta (Appendix II). [16]
Rendszertan
szerkesztésAz „európai” viperák 1. alcsoportja (Vipera ursinii, V. barani, V. berus, V. seoanei és V. kaznakovi) és a 2. alcsoportja (V. aspis, V. latasti és V. ammodytes) között átmenet adódik, mivel a Vipera seoanei cantabrica (Lataste, 1879) és a Vipera aspis zinnikeri (Linnaeus, 1758) alfajok morfológiailag igen hasonlóak és taxonómiailag vitatottak. Ezzel párhuzamosan a Daboia-formakör (D. russeli, Macrovipera lebetina, M. mauritanica, Macrovipera schweizeri Vipera albicornuta, V. bornmuelleri, V. bulgardaghica, V. latiffii, V. palaestinae, V. raddei, V.wagneri és V. xanthina) fajai jól elkülöníthetőek.[17]
A Daboia-formakörhöz tartozók avval tűnnek ki, hogy a Pileus pajzsai pikkelyekké olvadtak szét, melyek a fej felső részén erősen élezettek. A Supraocularia (szem feletti pajzs) kis pikkelyekké való felolvadása a M. lebetina és a M. mauritanica esetében egy irányzatot mutat, és az orr feletti mélyedésnél a Nasalénak közvetlen érintkezése van a Rostraléval, ezek a genusz további jellemzői. A nagy pajzsok atavisztikus előfordulása a fej felső részén, és egy irányzata az orr protuberanciájának ismeretlen. [18]
Obst a keletkezés központjául a Vipera genusz 1. alcsoportja esetében a mai Kelet-Európát tekinti Kazahsztánig, míg a 2. alcsoportnál az Alpok vidékét. A Daboia-formakör valószínüleg Kis-Ázsiában keletkezett és a földrajzi gátak miatt az első kettőtől el van választva. [19]
A Vipera nem két csoportba tagolható, a kis „európai” viperák és a „keleti” viperák ugyanarra a törzsre vezethetőek vissza. Az ősi forma főtörzse egyenesen vagy közvetlenül a „keleti” viperákhoz vezet, míg az „európai” viperák korán leágaztak róla. Ezektől (=1. alcsoport) akkor levált az aspis-formakör (2. alcsoport). Ez az elkülönülés már a Pliocénban megtörtént. Groombridge az elöbb említett külső ismérveken kívül még belsők jelenlétét is megnevezi, nevezetesen egy elől lévő azygos-vénát, valamint a nyakszirti ágban a Musculus depressor mandibulae redukcióját, melyek a „keleti” viperáknál találhatóak meg.
Szinonímák
szerkesztés- Coluber Lebetinus • Linnaeus, 1758
- Macrovipera lebetina • Linnaeus, 1758
- Vipera lebetina • Daudin, 1803
- Vipera Euphratica • Martin, 1838
- Daboia Euphratica • Gray, 1849
- Vipera. (Echidna) lebetina • Jan, 1863
- Vipera lebethina • De Filippi, 1865
- Vipera lebetina • Boulenger, 1896
- Macrovipera lebetina • Reuss, 1927
- Vipera lebetina lebetina • Mertens & Müller, 1928
- Vipera lebetina euphratica • Schmidt, 1939
- Vipera libertina • Roitman, 1967
- Vipera lebetina • Elter, 1981
- Daboia (Daboia) lebetina lebetina • Obst, 1983
- Daboia lebetina • Engelmann et al., 1985
- Vipera lebetina cypriensis • Schätti & Sigg, 1989
- Macrovipera lebetina • Herrmann, Joger & Nilson, 1992[3]
Források és jegyzetek
szerkesztés- ↑ Bodenheimer, F. S. 1957. Vipera lebetina lebetina Linnaeus 1758 in Palestine. Studies in Biology (Jerusalem) 1, 114-118.
- ↑ Khan, M.S. 1983. Venomous terrestrial snakes of Pakistan The Snake 15(2): 101-105.
- ↑ a b McDiarmid RW, Campbell JA, Touré T. 1999. Snake Species of the World: A Taxonomic and Geographic Reference, vol. 1. Herpetologists' League. 511 pp. ISBN 1-893777-00-6 (series). ISBN 1-893777-01-4 (volume).
- ↑ McDiarmid RW, Campbell JA, Touré T. 1999. Snake Species of the World: A Taxonomic and Geographic Reference, vol. 1. Herpetologists' League. 511 pp. ISBN 1-893777-00-6 (series). ISBN 1-893777-01-4 (volume).
- ↑ Bodenheimer, F. S. 1957. Vipera lebetina lebetina Linnaeus 1758 in Palestine. Studies in Biology (Jerusalem) 1, 114-118.
- ↑ Mertens, R., and L. Müller. 1928. Liste der Amphibien und Reptilian Europas. Abhandlungen der Senckenbergischen Naturforschenden Gesellschaft. Frankfurt am Main. 41: 1-62.
- ↑ Venchi, Alberto and Roberto Sindaco 2006. Annotated checklist of the reptiles of the Mediterranean countries, with keys to species identification. Part 2 -Snakes (Reptilia, Serpentes). Annali del Museo Civico di Storia Naturale "G. Doria", Genova, XCVIII: 259-364
- ↑ Macrovipera lebetina (TSN 634977). Integrated Taxonomic Information System. Accessed on 9 August 2006.
- ↑ Mehrtens JM. 1987. Living Snakes of the World in Color. New York: Sterling Publishers. 480 pp. ISBN 0-8069-6460-X.
- ↑ Mertens, R., and L. Müller. 1928. Liste der Amphibien und Reptilian Europas. Abhandlungen der Senckenbergischen Naturforschenden Gesellschaft. Frankfurt am Main. 41: 1-62.
- ↑ Mertens, R. 1955. Der Typus von Vipera lebetina schweizeri. Senckenberg biol. 36: 297-299.
- ↑ Nilson & ANDRÉN,C. 1988. Vipera lebetina transmediterranea, a new subspecies of viper from North Africa, with remarks on the taxonomy of V. lebetina and V. mauritanica (Reptilia: Viperidae). Bonn. zool. Beitr. 39: 371-379
- ↑ Engelmann,W.E. et al. 1993. Lurche und Kriechtiere Europas. Neumann Verlag (Radebeul, Germany), 440 pp.
- ↑ Bodenheimer, F. S. 1957. Vipera lebetina lebetina Linnaeus 1758 in Palestine. Studies in Biology (Jerusalem) 1, 114-118.
- ↑ Mertens, R. 1955. Der Typus von Vipera lebetina schweizeri. Senckenberg biol. 36: 297-299.
- ↑ Convention on the Conservation of European Wildlife and Natural Habitats, Appendix II at Council of Europe. Accessed 9 October 2006.
- ↑ Bodenheimer, F. S. 1957. Vipera lebetina lebetina Linnaeus 1758 in Palestine. Studies in Biology (Jerusalem) 1, 114-118.
- ↑ Nilson & ANDRÉN,C. 1988. Vipera lebetina transmediterranea, a new subspecies of viper from North Africa, with remarks on the taxonomy of V. lebetina and V. mauritanica (Reptilia: Viperidae). Bonn. zool. Beitr. 39: 371-379
- ↑ Mertens, R., and L. Müller. 1928. Liste der Amphibien und Reptilian Europas. Abhandlungen der Senckenbergischen Naturforschenden Gesellschaft. Frankfurt am Main. 41: 1-62.