Szerkesztő:Rev-san/Allapjaim/A budapesti tömegközlekedés járatainak jelzésrendszere
Budapest tömegközlekedési járatait manapság alapvetően számokkal azonosítják, ezek lehetnek 1–3 jegyű számok a helyi, illetve 3–4 jegyű számok a helyközi és nemzetközi járatokat illetően. Ezen jelzések közös jellemzője, hogy egy járat jelzése nem egyezhet egy másik közlekedési ágazatban található járatéval, tehát például 7-es jelzéssel csak autóbusz, vagy csak trolibusz, vagy csak villamos stb. közlekedhet. Ez alól kivételt képez a metróvonalak, HÉV-járatok, és a dunai hajójáratok képezte halmaz (például a 4-es lehet villamosjárat és metróvonal is, vagy az 5-ös lehet buszjárat és HÉV-járat is), de ezen belül sem lehet egyezés.
A Budapesten közlekedő járatokat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV), a VT-Arriva, a T&J Busz Projekt, és a Volánbusz, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megrendelésére a MÁV-HÉV üzemelteti/üzemeltette. Ezen alvállalkozók járatszámozási rendszere összehangoltabb és következetesebb lett a 2010-es években.
Járat és viszonylat
szerkesztésA közforgalmú tömegközlekedésben meg kell különböztetni a járat és a viszonylat fogalmát. Egy adott járat az egy bizonyos jármű által teljesített szolgálat egy adott útvonalon (viszonylaton) a kiindulási év a célállomás között. Egy adott viszonylat az egy adott jármű által bejárt útvonal, amely jellemzően előre rögzített állomásokból áll. A tömegközlekedésben résztvevő járművek járatjelzései így általában egyben viszonylatjelzések is, hiszen a járművek üzemidejük nagy részében utasforgalmat bonyolítanak meghatározott viszonylatokon. Ettől függetlenül forgalomban előfordulhatnak olyan járművek is, amelyek nem teljesítenek szolgálatot közforgalmú viszonylaton, ilyenek például a garázsmeneti/kocsiszíni járatok.
Áttekintés
szerkesztésA tömegközlekedési járatok (elsősorban a természetszerűleg kötetlenebb autóbusz-közlekedésben) különböző típusokra oszthatóak.
Az útvonal hossza és a megállók száma szempontjából:
- alapjárat
- betétjárat
- gyorsjárat vagy expresszjárat
- zónázó járat
- céljárat
Az útvonal vonalvezetése szempontjából:
- (egyszerű járat)
- elágazójárat vagy Y-járat
- hurokjárat
- körjárat vagy körforgalmi járat
A járat üzemideje szempontjából:
- nappali járat
- éjszakai járat
- időszaki járat
A járat célja szempontjából:
- szerződéses járat
- ideiglenes járat
- pótlójárat
- különjárat
- nosztalgiajárat
- szolgálati járat vagy üresjárat
- garázsmeneti járat vagy kocsiszíni járat
A járat típusától függően változhat a járatjelzés sémája (vagy előfordulhat, hogy nincs hivatalos járatjelzés), de alapvetően ez az alapjárat jelzésének módosítása. Ez a szócikk az egyes jelzési sémákról nyújt rövid áttekintést.
Budapesti nappali járatok
szerkesztésAlapjáratok
szerkesztésAz alapjáratok jelzése elvileg 1-től 299-ig terjedő szám lehet, amennyiben az nem egyezik meg más közlekedési ágazatban közlekedő járatéval (kivéve metróvonalakéval, HÉV-járatokéval, és dunai hajójáratokéval, ezeket előtag is megkülönbözteti).
Alapjáratok (előtaggal)
szerkesztésA metróvonalak, HÉV-járatok, és dunai hajójáratok esetében szinte csak alapjáratok léteznek, de ezeket egybetűs előtag is megkülönbözteti más közlekedési ágazatok ugyanolyan számozású járataitól.
Betétjáratok
szerkesztésA betétjáratok olyan járatok, amelyek egy alapjárattal nagyrészt közös útvonalon haladnak, azzal közös egy végállomásuk és több megállójuk. Alapvetően az alapjárat számozása utáni egybetűs utótaggal jelzik.
Betétjáratok (előtaggal)
szerkesztésAlkalmazási terület:
- BHÉV
- H, mint HÉV előtaggal: H9
- előtte nem volt számszerű járatjelzés
Expresszjáratok
szerkesztésAlkalmazási terület:
- autóbuszok
- E utótaggal (mint expressz)
- gy/GY utótaggal (mint gyors)
Pótlójáratok
szerkesztésAlkalmazási terület:
- autóbuszok
- V, mint villamos utótaggal (villamos helyett)
- M, mint metró előtaggal (metró helyett)
- dunai hajók
- D, mint Duna előtaggal: D2 (M2 metró helyett)
Budapesti éjszakai járatok
szerkesztésAlkalmazási terület:
Budapesti alkalmi járatok
szerkesztésAlkalmazási terület:
Budapestről induló helyközi, illetve nemzetközi járatok
szerkesztésAz környéki járatok jelzése elvileg 300-tól 899-ig, valamint 2100-tól 2199-ig terjedő szám lehet, amennyiben az nem egyezik meg más közlekedési ágazatban közlekedő járatéval.
Alkalmazási terület:
feldolgozni
szerkesztésBKV X nosztalgia-buszjárat (Ikarus 284): https://www.youtube.com/watch?v=LkHOGIUw4UI