Főmenü megnyitása

Erdély zászlajaSzerkesztés

Szia! Rá tudsz nézni a cikkre? Többek szerint is zűrös. Köszi előre is! Cassandro   Ħelyi vita 2010. január 4., 21:16 (CET)

Szia! Ránéztem, lehetőségeim szerint utánanéztem és leírtam a véleményemet. Elnézést a kései reagálásért, a kérdés érdekes volt és próbáltam alaposan utánanézni. Nem rajtam múlott, hogy a végeredmény ilyen soványra sikeredett. Üdvözlettel: – Csanády vita 2010. január 7., 11:54 (CET)

Bánlaky (Breit)Szerkesztés

Kedves Csanády! Érdekelne, hogy az eredeti szócikket miből készítetted. Pl. az életének legkorábbi szakaszára vonatkozó adatokat ('Alsóbb iskoláit Lugoson végezte') honnan eredezteted.Bakafant vita 2010. február 19., 09:20 (CET)

Válasz (– Csanády vita 2010. február 19., 16:47 (CET))

Szóval azért kérdeztem az iskoláit, mivel ennek az egy évnyi jogi tanulmánynak semmiféle nyoma nincs az ELTE levéltárában. Szerepel viszont Breit József hallgató a budapesti egyetem 1883-84-es almanachjában,annak is csupán az első szemeszterében, ámde nem a jogi, hanem az orvosi(!) kar hallgatói között...Bakafant vita 2010. március 12., 17:04 (CET)

A jogi tanulmányokat az ÚMÉL is említi. Persze nyilván ők is tévedhetnek, ezért szerintem, ha biztos vagy abban, hogy a forrásod megbízható(bb), akkor írd át a cikket. Minden eset egyedi elbírálást igényel, de az én véleményem az, hogy a primer források felhasználása már némi, az adott témában való jártasságot igényel, ezért a belőlük levont következtetések közzétételekor óvatosan kell eljárni, különösen akkor, ha a forrás a hozzáértők által írt összefoglaló munkáknak ellentmond. :)Csanády vita 2010. március 12., 17:48 (CET)

Az UMÉL-re én nem igazán támaszkodnék, mivel aki annak a Bánlaky szócikkét írta, csupán a születési idő, születési hely, halálozási idő, halálozási hely adatsorban csekély három hibát is elkövetett... Ami a primer források használatát illeti, az említett jártasság híján szerintem ezekhez a forrásokhoz még eljutni sem igen lehet. Egyébként feltett szándékom, hogy átírom a wikis szócikket - de még nincs minden kártya hozzá a kezemben...Bakafant vita 2010. március 17., 19:23 (CET)

Hát legalább megvan, hogy miben nem értünk egyet, de nincs sem kedvem, sem időm a vitát lefolytatni. Egyébiránt pl. a Révai új lexikona azt írja Bánlaky szócikke végén, hogy téves születési adat: 1863. február 14!. Ezt a karaktersort ugyebár elég nehéz sajtóhibának tekinteni és hát gondolom, hogy a Révai új lexikona szerkesztőit sem az utcáról, találomra szedték össze, továbbá valószínűleg közöttük is vannak primer forrásokat tartalmazó titkos ládikák és egyéb rejtekhelyek ismerői. Most a mi szócikkünk pont a tévesnek ítélt dátumot adja meg, mégpedig olyan alapon, hogy XY kolléga ezt találta valahol és minden további bizonyítás nélkül ezt mindenkinek kötelessége ezután perdöntőnek tekinteni (legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a szócikkben minden egyeztetési kezdeményezés nélkül át is lett vezetve). Az, hogy a szócikk jelenlegi formájában saját forrásainak mond ellent, természetesen senkit nem érdekel. No, hát véleményem szerint nagyjából ezért nem érdemes itt szerkeszteni... További jó munkát. – Csanády vita 2010. március 18., 20:50 (CET)
Azok a bizonyos primér források leginkább nem titkos ládikákban, hanem a levéltárak raktáraiban találhatóak... Ami a Révai Új Lexikonában szereplő utalást illeti, sajnos az illető kollégának nem volt szerencséje, ugyanis az általa kijavított(!) Gulyás Pálnak van igaza. Hogy honnan toborozzák a lexikonszócikkek szerzőit, arról van némi fogalmam, akárcsak arról, melyikük használ levéltári forrásokat. Ezek a szócikkek leginkább más lexikonok illetve enciklopédiák szócikkei alapján íródnak, s ez a gyakorlat nem új találmány. Meg lehet nézni a Pallas és a Révai példáján is. Breit születési helye és ideje egyébként a szakirodalomban meglehetősen változékony képet mutat, erről összeállítottam egy hevenyészett táblázatot, ha kívánod elküldöm. Ráadásul ez a változékonyság nem csupán a kézikönyvekre, de a hivatalos (levéltári) dokumentumokra is igaz. Melyiknek higgyen hát a kutató? Véleményem szerint születési idő tekintetében vitán felül a születési anyakönyv a legerősebb adu, akárcsak a halálozásnál a halotti anyakönyv. ha ezek megmaradtak, akkor kár vitatkozni. Amikor én a wiki Breit szócikkében átírtam a születési ill. halálozási adatokat, ilyen aduk voltak a kezemben. Bevallom, szándékosan nem adtam meg a forrásaimat, mert kíváncsi voltam így is elhiszi-e nekem bármelyik járőr vagy szerkesztő. Igazság szerint persze rá kellett volna kérdezniük. A jogi tanulmányokkal szerintem valami nem stimmel: ahogy írtam is, az ELTE levéltárában nincs semmi nyoma. Amit nem akartam: Téged elkedvetleníteni. Bocsánatot kérek, ha mégis így történt.Bakafant vita 2010. március 19., 15:05 (CET)

Amennyiben a kedvemről van szó, nincs miért bocsánatot kérned. Egy szócikk hozzáférhető, vagy bemutatott forrás nélküli átírása, illetve az egyébként is túlterhelt, ezernyi valós problémával viaskodó járőrök próbára tétele már más kérdés. Ezért meg nem tőlem kell bocsánatot kérned. Ha normálisan működne a Wikipédia, meg normálisan működnék én is, akkor alighanem – mivel a cikket én indítottam – nekem kellett volna, hogy fülön csípjem a szerkesztésedet. Tehát még az is meglehet, hogy én mulasztottam. – A kár vitatkozni kitételedhez, annyit hozzátennék: az én fantáziámat – a látszat ellenére – nem igazán mozgatja meg az a probléma, hogy Breit úr mikor született, így ezen eszembe sem jutna vitatkozni. Azt sem gondolom, hogy feltétlenül annak kell igaznak lenni amit a rendelkezésemre álló források alapján én igaznak gondolok. Gondom a nem kellően megindokolt változtatásokkal volt és tkp. még van is. – Köszönöm! Nagyon tanulságos vita volt. Üdvözlettel: – Csanády vita 2010. március 19., 20:48 (CET)

Na jó. A próbára tétel egy picit persze túlzás. Tény viszont, hogy más szócikkek esetében magam is szenvedő alanya voltam egy szerintem helytelen szerkesztői gyakorlatnak. Annak ti., hogy egy-egy szócikket gyakran minden alapvető ismeret híján - pusztán idegen nyelvű változatok jól-rosszul sikerült fordítása révén - fel enged kerülni a szerkesztői közösség, és csak a nyilvánvaló hibák és tévedések kijavítóitól követel bizonyító erejű hivatkozásokat. Ami Breit (vagy bárki más) születési idejét illeti: szerintem egy lexikonnak igenis törekednie kell a létező legpontosabb információk közlésére. Az már más kérdés, hogy nem minden esetben állnak rendelkezésre perdöntő dokumentumok. Ilyenkor aztán a szócikk szerzője kénytelen az egymástól különböző (vagy akár egymásnak gyökeresen ellentmondó) adatok között választani, általában nyilván a források presztízse alapján. Akkor van baj, amikor tekintélyesnek számító lexikonba kerül bele téves adat, mivel azt nagy valószínűséggel sokkal többen fogják átvenni, mint más, kevésbé ismert kézikönyvek információit. De hát mindezt nyilván Te is jól tudod. Bakafant vita 2010. március 19., 21:26 (CET)

Mikó szobra ZabolánSzerkesztés

Szia! Láttam, hogy javítottad a képaláírást a Mikó Imre szócikkben, és tényleg, mintha a háttérben egy templomfal látszana. A "kastély előtt"-öt innen vettem. Tudom, hogy te készítetted a képet, ezért kérdezem: milyen távolságra van a templom és a kastély? Lehet mind a kettő igaz, vagy a lexikonban van tévesen feltüntetve? Üdvözlettel – Hkoala   2010. február 20., 19:27 (CET)

ELnézésedet kérem, közben megoldódott. – Hkoala   2010. február 20., 22:43 (CET)
(Ezen a képen látható a szobor tágabb környezete. – Csanády vita 2010. február 21., 08:50 (CET))
Köszönöm! – Hkoala   2010. február 21., 09:07 (CET)

OlimpiaSzerkesztés

Szia! Az olimpiákkal kapcsolatban egységesítést, többek között sabloncseréket végzek és eközben találtam rá az allapokon lévő anyagaidra. Azt szeretném kérdezni, hogy ezeket a cikkeket még bővíted-e, vagy kitehetők-e a fő névtérbe cikknek? Valamint a benne lévő sablonok ("Nemzet-O" típusúak) helyett újabban már a {{zászlóNOB}}(?) típusúak vannak az olimpiai cikkek többségében, ezeket majd szeretném lecserélni bennük. – Tomcsy   üzenet 2010. április 2., 23:50 (CEST)

Szia! Természetesen bármit, amit felhasználhatónak ítélsz másolhatod, módosíthatod stb., ahogyan jónak ítéled. Kellemes Húsvétot! :) – Csanády vita 2010. április 3., 08:59 (CEST)

AllapokSzerkesztés

Szia! Szerkesztői allapokon "ragadt" szócikkeket keresgélek, és belefutottam a Szerkesztő:Csanády/tmp5 oldaladba. Már van Téli hadjárat (1848–49) szócikkünk, ha erre az allapra nincs szükséged, nem dolgozol már vele megtennéd, hogy belemásolod ezt a sablont?

{{azonnali|Saját allap, már nincs szükségem rá|2=-~~~~}}

Persze ha még van velük valami terved, akkor maradjanak. Egyébként ahogy megnéztem jobbnál jobb szócikkek hevernek parlagon aloldalaidon (honvédorvosok listája, vértanúk), nem is találtam meg mindegyiknek az élesített párját. Nézd már át őket légyszi, mert nagy kár lenne, ha ottragadnának... Jelezz vissza kérlek! Köszönöm előre is, szia! December vita 2010. április 8., 10:13 (CEST)

Még egy: Szerkesztő:Csanády/tmp4 vs. I. Boleszláv lengyel király. Ha nem kell, ezt is sablonozd be kérlek! Kösz December vita 2010. április 9., 09:55 (CEST)

Szia! Az allapok trehányságom okán maradtak meg, nincsen semmi tervem velük. Már intézkedem is, sajnálom, hogy gondot okoztam. Üdvözlettel: – Csanády vita 2010. június 4., 09:19 (CEST)

A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányainak listájaSzerkesztés

Hello! Ehhez a szócikkhez a mai napig nem sikerült forrást hozzátenned. Pótolnád? Köszi! – Ary vita 2010. július 16., 12:10 (CEST)

Hello! Vannak sikeres és sikertelen vállalkozások. A szóban forgó úgy tűnik az utóbbiak közé tartozik. – Nem. – Csanády vita 2010. július 16., 12:33 (CEST)

Ne már!   Csak emlékszel, hogy honnan szedted össze. – Ary vita 2010. július 16., 14:12 (CEST)

CommonsSzerkesztés

Szia! Már korábban is észrevettem, hogy a commonsra feltöltött képeimet takarítod, kategóriát teszel hozzájuk, miegymás, és csak ez úton szeretném megköszönni, majd igyekszem kevésbé link lenni feltöltéskor. Pasztilla 2010. július 27., 10:08 (CEST)

Szia! Csak próbálom áttekinthetőbbé tenni a Commons magyar vonatkozású képeit, egyelőre igen mérsékelt sikerrel. Közben nem figyelem, hogy kinek a képeit toligálom önfeledten, de ha Te úgy érzed, hogy köszönet jár érte, akkor természetesen: szívesen. :) – Csanády vita 2010. július 27., 20:08 (CEST)

Megkérlek, hogy függeszd fel a képek átmásolását a Commonsba, amíg az itt jelzett probléma fennáll: Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#Commonsba másolás adatmegsemmisítésselCsGábormegbeszélés 2010. szeptember 5., 12:49 (CEST)

Semmilyen adatmegsemmisítést nem látok, de persze felfüggesztem.– Csanády vita 2010. szeptember 5., 13:41 (CEST)

Rákóczi szabadságharc.jpgSzerkesztés

Szia! Írtam a képed vitalapjára, érdekelne, hogy mi a véleményed, mert szeretnék egy apró módosítást végezni a munkádon. Köszi! Villy Itt tessék beszólni 2010. szeptember 29., 16:03 (CEST)

Szia! Az a véleményem, hogy a hasonló térképek – annak bonyolultsága okán – soha nem a pontos valóságot mutatják. Viszont – amennyiben ez nem megy túlzottan az áttekinthetőség rovására – törekedni kell rá, hogy a valóságot a lehető legjobban megközelítsék, tehát ha van kedved és energiád egy pontosabb térképet közzétenni, akkor az bizonyosan a Wikipédia javára válik. Jó munkát hozzá! :) – Csanády vita 2010. szeptember 30., 07:34 (CEST)

Danjanics JánosSzerkesztés

Damjanics születési helye hibás. Staza a Horvát bánság területén van, ma is így hívják. Az információ az ELTE térképészettudományi szakértőitől származik. ZJ vita 2010. szeptember 29., 21:14 (CEST)

Én is tisztelettel üdvözöllek! Igen – mint ahogyan az ELTE szakértőin kívül még néhány száz nyomtatott forrás is bizonyítja – Staza az egykori 2. báni határőrezred területén található. Hogy Staza a Horvát bánság területén van, azt nem tudom, mert a mai sajtóhoz még nem jutottam hozzá. Szintén nem tudom, hogy ezt az információt miért velem osztottad meg. – Csanády vita 2010. szeptember 30., 08:14 (CEST)

A laptörténetben úgy látszott, hogy te szerkesztetted a lapot. A soraimat neki szántam. Hát akkor: ki ő? ZJ vita 2010. szeptember 30., 21:16 (CEST)

Tóth PéterSzerkesztés

Szia, az egyik régebbi szócikkedben nem adtál meg forrást, tudnád pótolni? Előre is kössz, – Burrows vita 2010. október 23., 22:09 (CEST)

Szia! Pótoltam. Köszönöm, hogy szóltál. További jó munkát! – Csanády vita 2010. október 25., 18:16 (CEST)

Kellemes ünnepeket!Szerkesztés

Köszönöm! Én is Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok! – Neked és mindenkinek aki erre jár :) – Csanády vita 2010. december 23., 19:33 (CET)

 
Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az új esztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.
Weöres Sándor: Szép a fenyő

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok! Istvánka   posta 2010. december 23., 12:12 (CET)
 
Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!Kossuthzsuzsa vita
Visszatérés Csanády/archívum(2010.12.30.) felhasználói lapjához.