Villy
Archívum! |
---|
2006. 01. 06-tól 2006. 05. 19-ig |
2006. 05. 23-tól 2006. 12. 05-ig |
2006. 12. 08-tól 2007. 07. 21-ig |
2007. 07. 21-tól 2008. 08. 06-ig |
2008. 08. 07-tól 2010. 09. 26-ig |
Kötőjel nélkül
szerkesztésSzia,
Csak tájékoztatásul írom a Szent István király plébániatemplom (Esztergom) két évvel ezelőtti átnevezésével kapcsolatban, hogy ebben az esetben az AkH.11 170. alapján nem tehetünk kötőjelet, csakis a király köznévi tag miatt. (Ha ez nem lenne ott, akkor simán jó lenne Szent István-plébániatemplom alakban, az AkH.11 168. szerint.) Köszi a figyelmed, és bocs a zavarásért. :) Ádám ✉ 2010. szeptember 28., 20:25 (CEST)
Azt kéne megtudni, hogy a Szent Kereszt így, tulajdonnévként áll-e, mint a Szent Jobb (ez utóbbi valóban nagybetűs, de a tárgyak igen ritkán kapnak tulajdonnevet). Ha igen, akkor kitehetjük a kötőjelet, ha viszont nem (és én alapesetben inkább erre szavaznék), akkor nem teszünk kötőjelet, tehát Szent kereszt templom és ugyanígy Szent kereszt felmagasztalása templom. Ha a névadó kifejezés utolsó egy vagy több tagja nem nagybetűs, akkor nem lehet kötőjelet tenni az azt követő templom vagy hasonló szó elé (bástya, vár, sziget, múzeum stb.). Ádám ✉ 2010. szeptember 28., 20:36 (CEST)
A Szent Kereszt szerintem ugyanúgy viselkedik itt, mint a Szent Jobb, vele azonos kategóriába esik. Az Urunk színeváltozása templom és társai esetében viszont az elvont fogalmak már nem viselkednek így. Átmeneti kategóriát képez a Szentháromság-templomok esete, szigorúan véve voltaképpen az sem tulajdonnév, de akként kezeljük. Bennó iroda 2010. szeptember 28., 20:40 (CEST)
Innen egy friss példa: Jézus Szíve-kápolna. Bennó iroda 2010. szeptember 28., 20:59 (CEST)
Én spec. nem értem, hogy ha a a keselyűsztélé meg a gízai nagy piramis kisbetűs, akkor mitől lesz tulajdonnév a szent kereszt meg a szent jobb? Ennek szerintem legfeljebb érzelmi okai lehetnek. L András pankuš→ 2010. szeptember 28., 23:33 (CEST)
A keselyűsztélé és a piramis megnevezések, nem tárgynevek (a különbséget úgy képzeld el, mint hogy mondjuk van egyfelől a plüssmackód, ez egy leíró jellegű megnevezése a tárgynak, aminek másfelől van egy fantázianeve, és mondjuk Elemérnek hívják családi körben). A Szent Jobb és a Szent Korona (stb.) amolyan személyi-szakrális jellegük miatt lesznek nagybetűvé, hasonlóan kezelődnek az egyéb szentekkel. Az más kérdés, hogy nyilván nem véletlenül keresztény nevek lesznek ilyenné, hiszen ezek elevenek a kultúránkban, tudtommal az egyiptomi szakralitás kevésbé. ;) Bennó iroda 2010. szeptember 28., 23:37 (CEST)
- Francokat nem, Bennó, hogy Anubisz rúgná szét a hátsód… Alensha 2010. október 9., 17:48 (CEST)
Röviden: igazam vót . Eszerint a helyesírási szentnek is maga felé hajlik a keze. Ejnye. (Egyébként értem a különbséget, csak azt nem értettem soha, hogy lehet tárgyakat szentnek nevezni? De ez már nem ide tartozik.) L András pankuš→ 2010. szeptember 28., 23:48 (CEST)
Sokkal inkább arról van szó, hogy a helyesírás tudomásul vesz egy kész helyzetet. Amúgy, elvileg persze botrányos dolog a tárgyneveknek ez a kezelése, azért is olyan ritka. :) Bennó iroda 2010. szeptember 28., 23:49 (CEST)
Kérdés, hogy meddig hagyják ezt elmenni ezt. Pl a sajtóban rendszeresen úgy írják, hogy Budai Vár, amitől a hajam égnek áll. A többi ezer várat kis betűvel, ezt naggyal írják. Villy Itt tessék beszólni 2010. szeptember 29., 00:15 (CEST)
az városrészként nagy, ha csak magáról a várról van szó, akkor kicsi. de vagy „budai vár”, vagy „budai Vár”, az nem helyes, hogy „Budai Vár”. Alensha 2010. szeptember 29., 01:08 (CEST)
Na nem azért, de városrészként az nem Várnegyed? De ugyanezen az alapon a veszprémi miért nem nagy betű? Villy Itt tessék beszólni 2010. szeptember 29., 01:17 (CEST)
Fogalmam sincs, a veszprémi milyen betű és városrésznek számít-e. Emlékeim szerint az nem túl nagy vár, de csak egyszer jártam ott. Más. Ezt tényleg te fotóztad még 1975-ben, ahogy a licenc állítja? Alensha 2010. szeptember 30., 02:46 (CEST)
Ehhh, anyukám fotózta a sulijának az ablakából, de nem volt kedvem szarozni vele, beírtam, hogy own work. Talán nem perel be... Ja, a vár: Elég nagy az, utca is van ott, meg egy csomó hivatal, kollégium, egyetemi épület stb. Bár szerintem csak nevében vár az. Villy Itt tessék beszólni 2010. szeptember 30., 03:01 (CEST)
Ja, én is írtam már licencbe olyat, hogy tesómé, és biztos megengedi, de nem volt kedvem elmagyarázni neki, mi az a GFDL :D Villy, amúgy a Peyerk újpestjével most mi a baj pontosan? Szerinted hogy kéne lennie? (próbálok kompromisszumot keresni kettőtök közt.) amúgy nem emlékszem, de ezt a színezéses-áttűnős aláírást én loptam tőled, vagy te tőlem? Alensha 2010. október 9., 17:48 (CEST)
Hobo
szerkesztésSzia! Válasz nálam. Tambo vita 2010. október 11., 11:59 (CEST)
Felmérés
szerkesztésSzia! Felmérés folyik a járőrök körében az alábbi két kérdéskörben:
- Aktív járőre vagy-e a Wikipédiának, illetve ha nem, igényt tartasz-e a járőrjogodra? (a kérdés második fele adminisztrátorokra nem vonatkozik)
- Ha aktív vagy, sorold fel érdeklődési köreidet, mely témákban lehet számítani Rád a megjelölések terén.
A felmérés lényege, hogy megtudjuk, milyen témakörökben van kellő járőrlefedettség, és melyekben lenne szükség újak bevonására (is). Ezen tudsz javítani, ha az érdeklődésedbe tartozó témakörökből minél több szócikket veszel fel a figyelőlistádra.
Ha időd engedi, a Szerkesztő:RepliCarter/Járőrök lapra várom válaszodat. Előre is köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. november 10., 22:07 (CET)
Lajta monitor
szerkesztésHozzá lehet szólni a vitához. Andrew69. 2010. december 2., 16:17 (CET)
Kellemes ünnepeket!
szerkesztésFájl:Wikimedian_meetups_in_Hungary_map.svg
szerkesztésSzia! Úgy látom, hogy Te szoktad ezt a fájlt bütykölni. Veszprém még nincs jelölve, megcsinálnád? Köszi! – Joey üzenj nekem 2011. január 17., 01:14 (CET)
OK, hajrá! Kár, hogy nem voltál a hétvégi talin, nagyon nagy hangulat volt! Remélem, majd az én bulimra eljössz :) – Joey üzenj nekem 2011. január 17., 01:32 (CET)
Nincs ez a pötty egy kicsit túlságosan jobbra a megyén belül? Lásd pl ezt itt: Fájl:Veszprém location map.PNG – Joey üzenj nekem 2011. január 18., 20:25 (CET)
Nagyon köszönöm! Szerintem jó lett :) A hivatkozó oldalon feljebb vettem a képméretet, hogy jobban látszódjanak a helyszínek :) – Joey üzenj nekem 2011. január 18., 21:24 (CET)
Miskolcot lehetne rózsaszín szívecskével jelölni? Alensha 2011. január 18., 21:32 (CET)
Kérdés
szerkesztésÜdv! Nincs valami listád, ami a városokat állítja sorba a műemlékek száma szerint? A Magyarország cikket farigcsálom, és erős a gyanúm, hogy ha ez így halad tovább, előbb-utóbb mindenki beírja a saját városát, kellene valami független forrás, hogy mik szerepeljenek a főcikkben. Alensha 2011. január 23., 22:42 (CET)
Ú, azt hittem, erről van valami rendes lista, nem gondoltam, hogy városonként kell megnézni… Azért köszi. Alensha 2011. január 24., 00:22 (CET)
kép
szerkesztés404
szerkesztés- Ma megdöbbenve láttam a Mádl cikkben, hogy nyomtalanul kitörölted a cikkből a korrekt forrásmegadást. Az ok: időközben máshová vándorolt a forrásként megjelölt újságcikk online változata és így a régi url 404-re fut. Öt perc volt kideríteni, hogy most hol lelhető fel a cikk és javítani az url-t.
- De még ha úgy lenne is hogy már nem érhető el online, akkor is az volt a cikk forrása. Legfeljebb az url-t érdemes kikommentezni addig is, amíg valaki kideríti az új hozzáférhetőséget. Minden jobb, mint a cikket megfosztani a forrásától.
Karmela posta 2011. május 30., 23:19 (CEST)
Valóban megböbbentő... Villy Itt tessék beszólni 2011. május 31., 00:40 (CEST)
Tábor
szerkesztésSzia! Légyszi a szállásigényeknél jelezd, 2 vagy 4 ágyas kell (mármint szoba, ne gondolj rosszra :) és ha van diákod, csak elfelejtetted odaírni, akkor azt is (ha nincs, akkor ne :) Alensha 2011. június 5., 00:07 (CEST)
megint illusztráció lettél…
szerkesztésnemtom, láttad-e vagy nem olvasol lmp-s oldalakat. (vigyázz, maga a cikk nem fog tetszeni…) Alensha 2011. június 13., 04:18 (CEST)
Láttam már, mindent olvasok, de már szinte nem is írom, mert minden napra jut egy ilyen :) Villy Itt tessék beszólni 2011. június 13., 11:10 (CEST)
Amúgy legalább ők odaírták, hogy mi a kép forrása! Villy Itt tessék beszólni 2011. június 13., 11:13 (CEST)
Hahó!
Szervezünk egy Veszprém-műhelyet! Ha akarsz csatlakozz! Remélem sikerül! Más szerkesztőnek is szólj! --Mihálykó Péter Csak vidáman! hírlevél 2011. június 22., 19:43 (CEST)
- Már egy ideje megvan! Gyere csatlakozz! (Ja és Wikipédia:Veszprém-műhely)--® A Mihipédia-project and Mihálykó Péter Csak vidáman! hírlevél 2011. szeptember 2., 17:50 (CEST)
Fuvar
szerkesztésTi vagytok az az első jelentkezők, úgyhogy hely van. Viszont van még 10% esélye annak, hogy nem Pestről indulok családi okok miatt, ebben az esetben elnézést, időben szólok majd.
A Batthyány téren találkozhatnánk majd csütörtökön 9 órakor, ha megfelel. (Innen a Nyugati felé mennék, úgyhogy az is szóba jöhet, ha az jobb.) Esetleg egy mobilszámot küldhetnél majd, lehet az e-mailemre is.
Üdv--Szilas vitalapom 2011. június 30., 06:35 (CEST)
- Úgy tűnik, nem lesz semmi akadálya, hogy Pestről induljak jövő csütörtökön Miskolcra, úgyhogy szívesen elviszlek Benneteket. Várom a javaslatodat arra, hogy mikor és hol találkozzunk. Üdv --Szilas vitalapom 2011. július 7., 10:31 (CEST)
- OK, fő az, hogy meg van oldva az utazás.--Szilas vitalapom 2011. július 12., 06:42 (CEST)
Re:200.000 K
szerkesztésSzia, köszönöm szépen. Miért lenne gáz? :) Megtisztelsz! --Pakos üzenet 2011. szeptember 12., 16:33 (CEST)
Szia! Nem véletlenül szedtem ki a Zeller Dóra szócikkből az Esztergomiak kategóriából. ZD az esztergomi kórházban született, de nyergesújfalui. A kórházi születésen kívül semmi nem köti Esztergomhoz. 1958-tól már csak kórházban születtek az emberek, 1977 körül a kisvárosi szülő otthonok is folyamatosan megszűntek és azóta Magyarország lakossága gyakorlatilag 25-30 városban születik. Üdv! - Csurla vita 2011. szeptember 14., 11:59 (CEST)
- OK. Legyen így! - Csurla vita 2011. szeptember 14., 12:05 (CEST)
Már húszmillió
szerkesztésTisztelt Szerkesztőtárs!
A Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#HÚSZMILLIÓ FELETT! című fejezetében olvashatsz az újabb mérföldkő eléréséről. Ebben a fejezetben tettem néhány -remélem nem ünneprontó- javaslatot. Ha időd engedi kérlek látogass el a platformra és írd le véleményedet! Üdvözlettel: --Kispados vita 2011. október 25., 13:36 (CEST)
K.k.ü.!
szerkesztésHasonlóság
szerkesztésSzia! Köszönöm az elismerést :) Ez bizony lehetséges, sajnos nincs erre vonatkozó forrásom. De valószínűbbnek tartom, hogy pusztán stiláris hasonlóságról van szó, több pesti házon is látni ehhez hasonló fejeket. Marschalkó esztergomi munkája inkább a kivétel, hiszen ő közismert szobrász volt. Üdv --KovacsDaniel vita 2012. január 5., 21:20 (CET)
"Magyar település infobox" kitöltése
szerkesztésSzia! Hunyadym-nál írtam a témáról, ott talán tudnál választ adni és 1-2 adatbázist javasolni, mivel látom, hogy néhány népességi adatot frissítettél? Üdv: -- Oliv0 vita 2012. február 3., 18:40 (CET)
Esztergom egy porfészek. Nem is wingdings! Villy Itt tessék beszólni 2012. február 13., 19:54 (CET)
Örülök, hogy a tartalomba nem tudsz belekötni, csak a formába :D :D Alensha 2012. február 13., 20:03 (CET)
Adonyi kistérség
szerkesztésSzia Villy! Ha megkérlek, kitöltendé az Abai kisrégióról szóló térkép infosablonját? Lefordítottam a cikket angolra, és szeretném betenni a térképet. Köszi a segítséget. --Ksanyi vita 2012. július 12., 11:37 (CEST)
Bocsánat. A címben még jól írtam. Nem az abai, hanem az adonyi kistérség képe nincs kitöltve. Ránéznél, ha megkérlek? --Ksanyi vita 2012. július 12., 11:50 (CEST)
Térképek
szerkesztésNem néztem eddig a vitalapjukat. Elég szöszölős, de valójában ha egyszer megvan az alap, akkor az újabbak elkészítése nem annyira bonyolult.
Én is felfedeztem már kisebb-nagyobb hibákat, nyilván előfordul. Időnként ezekből csinálok javított változatot talán. Esztergomnál valóban Pilisszentlélek a hiba, ami csak 1985. január 1-jén lett hozzá csatolva.
"Magyar település infobox" kitöltése megint
szerkesztésAz adatbázissablonok elkészítése befejeződött a francia wikin a KSH és a valasztas.hu adatai alapján, ott láthatóak a kinyitható dobozban. Egyszer elmagyaráztátok, hogy itt másképp van rendezve, de azért talán itt is lehetne hasznosítani ezt a francia robotmunkát magyar ügyben? Nem tudom, hova forduljak ezzel az ötlettel, de hajlandó vagyok segíteni a táblázat típusú sablonok honosításában. (Ja és ha még nem szavaztál a piros link melletti diszkrét kétbetűs interwikiről, itt megteheted.) Oliv0 vita 2012. szeptember 4., 19:27 (CEST)
- Ja, másképp szavaztál, mint én :-) Ha nem hasznos vagy nem használt eszköz, attól még nem muszáj megtiltani azoknak, akik szerint segíti a fordítók dolgát és az olvasónak is jól jöhet. Oliv0 vita 2012. szeptember 4., 20:35 (CEST)
A vitalapomon Peyerknek nagyon tetszik az ötlet de kételyeim vannak: ha már akkora szétosztottság lett abból, hogy egy apró plusz link jelezné, hogy a legjobb alap egy hiányzó cikk megírásához egy idegen nyelvű wiki, akkor nem fog-e általános változásellenes hangulatba ütközni a népesség- és egyéb település-alsablonok központosítása? Voltak-e már erről viták, akkoriban ki szólt az alsablonok mellett vagy ellen és hol? Oliv0 vita 2012. szeptember 5., 11:13 (CEST)
- Tkp. nem muszáj újítani az alsablonrendszerrel kapcsolatban, de azt szeretném tudni, hogy hova forduljak a magyar témájú francia adatbázisokkal (nem kis robotmunka eredménye, kár, ha nem lenne a magyar wikin): a műszaki kocsmafalhoz, vagy valami megfelelő portál van talán, vagy más? Oliv0 vita 2012. szeptember 8., 09:34 (CEST)
Igen, a műszaki kocsmafal a legjobb hely ilyenre. Villy Itt tessék beszólni 2012. szeptember 8., 13:10 (CEST)
Wikiszülinap
szerkesztésWikiszülinapod alkalmából
szívből gratulálok! Aros Távírda 2013. január 6., 22:08 (CET)
Kenyérmezői-patak
szerkesztésSzia! A vitalapomon megkerestek a Kenyérmezői-patak szócikkel kepcsolatban, ezért feltettem a helyesírási kocsmafalra, hogy megvitassuk az esetleges átnevezezését. Kérlek nézz rá és mond el a véleményed. Üdv. Andrew69. 2013. február 18., 10:25 (CET)
időpont
szerkesztésBár látszólag a saját pályázatom ellen beszélek, de én nem így fogom fel. :o) A kecskeméti esemény vitalapján már esett szó az időpont-változtatásról, ha ez segít dönteni. Fauvirt vita 2013. március 10., 11:43 (CET)
Köszi :) Villy Itt tessék beszólni 2013. március 10., 14:03 (CET)
ha már időpont: te csak hajnali négykor mersz miskolcos dolgot szerkeszteni, és reméled, hogy ilyenkor nem veszi észre senki? :D Alensha 2013. március 22., 05:00 (CET)
- Éjjel felriadtam, hogy ezek a miskolciak félrekategorizálták a cikkeiket. Villy Itt tessék beszólni 2013. március 22., 11:18 (CET)
Dömös
szerkesztésMég ha arra is van észak, azért 2013-ban egy paintben kézzel rajzolt térkép már elég ciki. Nem tudom, ez elég indok-e a törlésre, amíg nincs helyette másik. Alensha 2013. május 2., 21:31 (CEST)
Dorogi járás
szerkesztésA cikk vitalapján kifejtettem. És kérlek, óvatosabban fogalmazz. --Peyerk vita 2013. szeptember 21., 10:01 (CEST)
Ünnepek
szerkesztés
Wikiszülinap
szerkesztésSzia! Sok-sok boldog wikiszülinapot kívánok erőben, egészségben! Üdvözlettel Tambo vita 2014. január 6., 09:00 (CET)
- Köszi :)
LOL, és tényleg, már nyolc éve kell elviselnnk az esztergominváziót. Bár emlékszem, az egyik első kérdésed az volt, hol lehet feltenni egy esztergomos képet azonnali törlésre, Isten tartotta volna meg ezt a jó szokásodat. Egyébként hadd kérdezzem meg, hogy tényleg nem te vagy-e IGe, mert még mindig nem világos :D Boldog wikiszülinapot, esztergomi :) Alensha 2014. január 7., 23:14 (CET)
Hát ilyen szokásom nincs, mert azóta már a commonsba pakolom a képeket, hogy több embert boldogíthassak velük :) Villy Itt tessék beszólni 2014. január 8., 11:38 (CET)
Szia! Ábécé sorrendbe rendezhetném a szócikk képeit? Jó lenne, ha valami rendszer szerint szerepelnének a szócikkben. Aztán utána egy utcaindexet is készítenék hozzá.--Szenti Tamás vita 2014. augusztus 13., 09:19 (CEST)
Kollonich
szerkesztésIgazad van rosszul fogalmaztam: "Esztergomnak a török által 1604-ben megkisérelt ostroma alatt ő is tevékeny részt vett 1000 német lovas, hajdu és huszárral a felmentő sereg hadimunkálataiban" (Haiczl 1932, II/15). Kösz az észrevételt! Egyébként a vár (?) elestét Haiczl II/18 oldalon (1605) szeptember 3-ra teszi. Esztergom története szócikkben ez október. Taz vita 2014. augusztus 27., 10:10 (CEST)
Dunakanyar
szerkesztésSzia! Úgy látom, te se láttad értelmét a hivatkozásnak a Dunakanyar szócikkben. Erre jól ráéreztem, hogy nem szükséges . Szép estét! Apród vita 2014. szeptember 18., 23:29 (CEST)
Törlés
szerkesztésSzia! Ránéznél a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Varga Norbert lapra? Esztergomban állítólag ismert a figura. Alensha 2014. november 25., 21:49 (CET)
Esztergom
szerkesztés- Felhívom szíves figyelmedet, hogy Pkunk szerkesztőtársunk összesablonozta a szócikket, másolmányra hivatkozva. Visszavontam és válaszoltam a vitalapján.----Linkoman vita 2014. november 26., 10:52 (CET)
Szia! Sokan belenyúltak a cikkbe az elmúlt években, ha találsz benne nagyobb hibákat, akkor majd megkeresem, hogy ki követte el őket, mert fontos infó lehet a többi járőr számára is. Egyelőre nem látom megalapozottnak, hogy a két említett szerkesztő ugyanaz a személy lenne, több közöttük a különbség, mint a hasonlóság. Amiket eddig tartalmilag javítottál (a szoboravatás évszámát kivéve) nem Imoti95 szerkesztései. --Puskás Zoli vita 2014. november 28., 09:26 (CET)
- tettem egy javaslatot, remélem, érdekel.Üdv.----Linkoman vita 2014. november 28., 11:15 (CET)
- Kedves Linkoman, javítottam a hivatkozásodat, az előző máshova mutatott. Üdv, Pkunk pošta 2014. november 28., 11:42 (CET)
A vitalapomon tett hozzászólásodra reagálva, a vita során kiderült a tévedésem, és már látom, hogy Imoti csak áthelyezte a tartalmat, nem másolta. Kösz, hogy ránéztél a cikkre, üdv, Pkunk pošta 2014. november 28., 11:46 (CET)
Boldog Wikiszülinapot!
szerkesztésSok boldogot! | |
Boldog 9. Wikiszülinapot! Xiaolong Üzenő 2015. január 6., 21:00 (CET) |
Húsvét
szerkesztésBoldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2015. április 5., 20:50 (CEST)
Nyár
szerkesztésMi a helyzet mostanság? :) Lesz energiád az Esztergom további bővítésére? Vannak feldolgozatlan forrásaid? – Rodrigó ⇔ 2015. június 15., 13:05 (CEST)
Szavazás
szerkesztésKérlek, szavazz mellettem vagy ellenem itt!--Ruisza beszélgetőfülke 2015. július 19., 20:05 (CEST)
Verona szavazás
szerkesztésSzia! Mivel szerkesztetted a Verona szócikket ezért külön értesítelek, hogy az alábbi helyen szavazás folyik a szócikk elnevezéséről:
- Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)#Verona szavazás, ha érdekel a téma kérlek, hogy szavazzál, köszönöm, Csurla vita 2015. július 23., 17:54 (CEST)
Elavult "document.write" van a javascriptedben!
szerkesztésA Szerkesztő:Villy/monobook.js oldalad a document.write függvényt tartalmazza, aminek a támogatása a MediaWiki szoftverben megszűnt, és működési problémákat okozhat. Erősen javasolt az eltávolítása vagy lecserélése.
- További információk a WP:BÜ-n.
- Egy lehetséges javítási minta (Nem biztos, hogy neked is működik.)
Tgr megbízásából és Bináris közreműködésével: BinBot vita 2015. augusztus 6., 22:17 (CEST)
Esztergom
szerkesztéshöhö, kíváncsi voltam, meddig marad úgy :D ellenben esetlen egy mondat az „Itt született, keresztelkedett majd koronázták királlyá Szent István királyt”. akkor már szülték, keresztelték, koronázták, vagy született, keresztelkedett, koronáztatott. és a tapadó írásjelet kurziválni kell a szóval együtt. Alensha 2015. szeptember 28., 21:59 (CEST)
az érzés, amikor le van védve az esztergom, és én tudom szerkeszteni, te meg nem... priceless :D Alensha 2015. október 1., 22:32 (CEST)
Ünnepélyes vállveregetés és gratuláció
szerkesztés„Öreg róka” elismerés | ||
A tízéves kitartó szerkesztői munkáért, mellyel elhivatottságodat bizonyítottad a magyar kultúra és ismeretterjesztés terén.
|
Gratulálok! - Csurla vita 2016. február 8., 21:22 (CET)
Köszi :) Bár már alig-alig nyúlok itt valamihez. Villy Itt tessék beszólni 2016. február 9., 17:30 (CET)
lol, végre veled is közölték, hogy vén f*sz vagy :D Alensha 2016. február 24., 21:37 (CET)
Szia! Ez egy jogvédett logó. Bár magad rajzoltad, de mivel nem eredeti az alkotásod, hanem másoltad, nem fűződnek hozzá szerzői jogaid. Azok megmaradnak az eredeti jogtulajdonosnál. – Regasterios vita 2016. február 27., 22:42 (CET)
Tekintve, hogy cseszett sok logó van zavartalanul a wikin, szerintem ez is maradhat a {{trademark}}
sablonnal (már csak azért is, mert percek óta röhögök azon, hogy a „F*sztergom” karaktersort elsőre hogy egészítette ki az agyam…) egy ilyen beszólás után még alá is írjam? hát nem fölösleges? 2016. február 28., 22:42 (CET)
@Alensha: sok cseszett logó már nincsen zavatalanul a wikin, mert van WP:NEMSZABAD és amire nincs engedély, annak bye-bye. Előbb vagy utóbb odaérek mindhez. (Bocs!) Xia Üzenő 2016. november 28., 15:17 (CET)
Táblázatok szétbarmolódása
szerkesztésTermészetesen nem csinálok hülyeséget, és nem tetszik, hogy ezt írod.
A probléma az, hogy egy táblázatba nyúltál bele egyetlen adatot megváltoztatva. Csakhogy egy táblázatnak van fejléce, adott esetben kísérő szövege, és ezekkel együtt konzisztenciája. Ha egy táblázatban egyetlen adatot megváltoztatsz, azzal az egészet hamissá teszed. Az ilyen apró "javítások" szétbarmolnak egy táblázatot.
Szóval ami a hülyeséget illeti: fogadd el, hogy jobb egy helyes adatokat tartalmazó 2012-es táblázat, mint egy szétbarmolt, össze-vissza adatokkal teli.
Na most ami a "rang" kontra "jogállás" dolgot illeti, engedd meg, hogy a téma szakértőjeként azt mondjam, hogy puszta stíluskérdésről van szó. A "jogállás" egy jogtudományi műszó, amit a jogszabályok nem nagyon használnak, és ezen a helyen nem jelent semmivel se többet, mint a "rang". Egy közigazgatástörténeti dolgozatban is simán használom felváltva a kettőt. Nincs semmi baj egyikkel se, de az a kioktatás, amit megengedtél magadnak, megalapozatlan. Mondjuk úgy, hogy a lelkes amatőr modorossága, amit bemutattál ezzel.
Fájl:Esztergom.oroszlan.jpg
szerkesztésSzia! Erre a képre szükség van még? Nem hivatkozik rá semmi. Üdv Xia Üzenő 2016. november 28., 15:15 (CET)
- Fájl:Esztergompecsét.jpg ennek pedig nincs forrása. Xia Üzenő 2016. november 28., 15:37 (CET)
Wikiszülinap
szerkesztésSok boldog wikiszületésnapot kívánok! Apród vita 2017. január 6., 02:30 (CET)
István koronázásának helyszíne
szerkesztésSzia! Kérlek, mielőtt oktalan visszavonogatásba kezdesz, nézz utána a dolgoknak. Nézz körül mondjuk az I. István magyar király vagy A magyar királyok koronázása szócikkekben. És gondolj bele te is: ha az első királyt Esztergomban koronázzák meg, miért Fehérvár lett a koronázóváros már a 11. században? Üdv. – Lálálá9999 vita 2017. május 21., 10:15 (CEST)
„Most 1000 évnyi történetírást, Szent István kislegendáját, régészeti kutatást írsz felül a te magánvéleményeddel” - az a gond, hogy az elmúlt ezer évből egyedül a kis legenda említi Esztergomot István születési helyeként, koronázásának és keresztelésének helyszínére nincs semmilyen írott forrás. Régészeti kutatással pedig nem bizonyítható ezek közül egyik sem. Ez nem az én magánvéleményem, nem én találtam ki. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád.
3000 évig a legtöbb tudós laposnak tartotta a Földet. Ott volt több ezer év írott anyaga... neves tudósok tucatja állt ki például a geocentrikus világkép mellett is. Mégis megdőlt az elmélet. De itt még csak ilyen szakmai megalapozottságról sincs szó. Anno valaki beleírta a törikönyvbe, hogy Istvánt Esztergomban koronázták, és azóta is úgy maradt. Semmivel nem tudta bizonyítani, hogy ez így történt volna, egyszerűen csak írnia kellett valamit (a fél iskolai törianyagról kiderült az elmúlt évtizedekben, hogy lékből kapott marhaság, mégis benne van még mindig minden). Fülöp Gyula és Bartoniek Emma elég nagy nevek, ők a királykoronázásos cikkben is meg vannak említve. Szerintük Fehérváron kenték föl Istvánt. Bartoniek erről a A magyar királykoronázások története című könyvében írt.
Tudom, hogy esztergomi vagy, és sok odavalósi szerint Jézus is ott született (ez most nem ellened irányuló személyeskedés, vannak ottani ismerőseim), de légyszí, ne menjünk bele egy fölösleges vitába. A téma évekkel ezelőtt már fulladásig lett tárgyalva itt a Wikin. Született egy kompromisszumos megoldás (mondjuk kompromisszumnak nem nevezném, mert én az első pillanattól kezdve azon a véleményen voltam, hogy mindkét lehetőséget föl kell tüntetni, hiszen a Wikipédiának pártatlannak kell lennie), és te most ebbe piszkáltál bele. – Lálálá9999 vita 2017. május 21., 13:24 (CEST)
Nem értelek teljesen. Ahogy látom, neked a születési hellyel van leginkább problémád, nem pedig a koronázás helyszínével, mégis az egyetlen dolog, amibe beleszerkesztettél, az a koronázás az uralkodólistában.
Hankó Ildikó sokszor írt le fura dolgokat. A székesfehérvári koronázóbazilika ásatásain nagy figyelemmel és hozzáértéssel vett részt, munkássága jelentős a magyar régészet történetében, mindezek mellett azonban el kell mondani, hogy sok mindenre rendszeresen nem figyel. A koronázóbazilikáról írt részletes tanulmányában például végig székesegyháznak nevezi az épületet. A kis legenda Esztergomot említi István születési helyeként. Honnan jött ide Szentkirály? Miért született volna a településen kívül, miközben apjának minden bizonnyal állt már egy háza a várban? Arról nem is beszélve, hogy az a városrész történetesen Istvánról kaphatta a nevét, akit csak 1083-ban avattak szentté... vagy éppen azért nevezték el így, mert a hagyomány szerint ott született? – Lálálá9999 vita 2017. május 22., 22:02 (CEST)
Igazad van, figyelmetlen voltam. Nem nagyon értem rá az elmúlt napokban. Ok, kíváncsi vagyok én is. Bár vannak fenntartásaim a SZIKM egyes munkatársaival kapcsolatban is... pl. amiatt, hogy a koronázóbazilika romkertjénél nagy betűkkel kiírták az ott koronázott királynék felsorolásánál, hogy „I. (Könyves) Kálmán ismeretlen nevű első felesége”. De akkor ki volt Hauteville-i Felícia? Na mindegy. – Lálálá9999 vita 2017. május 25., 00:39 (CEST)
Esztergomi Vitézek Suzuki
szerkesztésSzia!
Azért fordulok hozzád, az Esztergommal kapcsolatos cikkek mentorához, mert ma meglepetéssel láttam, hogy 10 év alatt ide jutott ez a szöveg. Az infoboxban már hoax nyomára is jutottam (pl. a klubszíneknél a törpök (Középfölde) linkhez...). A cikket elkezdő Iller már 10 éve nem szerkeszt. Mi legyen ezzel a cikkel?--Linkoman vita 2017. október 16., 11:18 (CEST)
Kaposi Endre - élő személyek kategória törlése
szerkesztésSzia! Kaposi Endre elhunyt. Ezért törölted az Élő személyek kategóriát. Kérlek, hogy máskor ezzel egy időben a 2017-ben elhunyt személyek kategóriát is helyezd el. Csurla vita 2017. november 14., 23:55 (CET)
Strikes again?
szerkesztésKedves Villy! Ezt mégis mire véljem? Üdv. – Lálálá9999 vita 2017. november 20., 18:18 (CET)
Szerinted ha én szerkesztek, akkor azt név nélkül teszem, mert félek tőled, vagy mi? Mindegy, nem is érdekel. A pénzverdéről annyit, hogy a Regia Civitas felirat nem bizonyítja azt, hogy Esztergomban működött volna, az csak annyit jelent, hogy egy királyi városban. És ha megnézzük, hogy melyik város névváltozataiban fordul elő gyakrabban a Regia és a Civitas szavak, akkor Fehérvárhoz jutunk. Példának okáért itt van Fehérvár néhány középkori latin neve (de közel sem az összes): Alba Regia, Alba Regalis, Civitas Albensi(s), Albaregale, Civitas Albaregalis, Civitatis Alba(e) Regalensis.
Persze vitatkozhatunk továbbra is a két város jelentőségéről, de ez egy parttalan vita lenne, mivel hiába hoznék én föl neked olyan fontos dolgokat, mint a fehérvári jog, az országgyűlések, a koronázások, a prépostság és a kegyhelyek, ezeket mind-mind jelentéktelennek állítanád be azokkal a dolgokkal szemben, amik Esztergomban voltak (vagy nem voltak). Miközben az országos politika és közigazgatás központjává egyértelműen Fehérvárt tették a fent felsoroltak. I. István születési és halálozási helyére pedig továbbra sincs semmilyen kézzelfogható bizonyítékunk. – Lálálá9999 vita 2017. november 20., 20:14 (CET)
Honnan veszed, hogy nem vettem észre? Igen, most, amikor linkelted az augusztus 1-jei szerkesztésemet, észrevettem, ahogy a „Lálálá999 strikes again” közhellyel kommentelt javításodat is, amit azért nem tudtam mire vélni, mivel tényleg egy eléggé régi szerkesztésemről volt szó. És elnéztem, mert azt hittem, hogy egy IP-címes firkált bele a cikkbe, de már látom, hogy nem. Amikor beleszerkesztettem, valóban nem vettem észre ezt a kis hibát, bocsi, emiatt keletkezett a félreértés. Nyilván, ha akkor észreveszem, kijavítom.
Voltak nekünk régebben összeütközéseink (nekem Esztergomból mással is, viszont az a konfliktus közel sem volt ilyen értelmetlen és kiélezett, mint veled, pedig sokkal többször érintkeztünk!), én azokra utaltam, mivel nem vettem jó néven ezt a tegnapi megjegyzésedet. Gondolom, ezt megérted és elismered, hogy nem ezeket a szavakat kellett volna a szerkesztési összefoglalóba írnod, egyébként is, neked ez a szerkesztésed pedig ezzel az útmutatóval ellenkezik.
A Szent István Király Múzeumnak küldött leveleddel mi a helyzet? – Lálálá9999 vita 2017. november 20., 21:32 (CET)
Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global survey
szerkesztésHello! The Wikimedia Foundation is asking for your feedback in a survey. We want to know how well we are supporting your work on and off wiki, and how we can change or improve things in the future. The opinions you share will directly affect the current and future work of the Wikimedia Foundation. You have been randomly selected to take this survey as we would like to hear from your Wikimedia community. The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes.
You can find more information about this survey on the project page and see how your feedback helps the Wikimedia Foundation support editors like you. This survey is hosted by a third-party service and governed by this privacy statement (in English). Please visit our frequently asked questions page to find more information about this survey. If you need additional help, or if you wish to opt-out of future communications about this survey, send an email through the EmailUser feature to WMF Surveys to remove you from the list.
Thank you!
Reminder: Share your feedback in this Wikimedia survey
szerkesztésEvery response for this survey can help the Wikimedia Foundation improve your experience on the Wikimedia projects. So far, we have heard from just 29% of Wikimedia contributors. The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes to be completed. Take the survey now.
If you have already taken the survey, we are sorry you've received this reminder. We have design the survey to make it impossible to identify which users have taken the survey, so we have to send reminders to everyone. If you wish to opt-out of the next reminder or any other survey, send an email through EmailUser feature to WMF Surveys. You can also send any questions you have to this user email. Learn more about this survey on the project page. This survey is hosted by a third-party service and governed by this Wikimedia Foundation privacy statement. Thanks!
Your feedback matters: Final reminder to take the global Wikimedia survey
szerkesztésHello! This is a final reminder that the Wikimedia Foundation survey will close on 23 April, 2018 (07:00 UTC). The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes. Take the survey now.
If you already took the survey - thank you! We will not bother you again. We have designed the survey to make it impossible to identify which users have taken the survey, so we have to send reminders to everyone. To opt-out of future surveys, send an email through EmailUser feature to WMF Surveys. You can also send any questions you have to this user email. Learn more about this survey on the project page. This survey is hosted by a third-party service and governed by this Wikimedia Foundation privacy statement.
Wikitábor
szerkesztésSzia!
A Wikitáborral kapcsolatban kérdezem, hogy milyen szobában szeretnél lenni, mert lassan lefoglalnám a szállást :) Végleges program itt. Előre is köszi a visszajelzést. Alensha 2018. április 20., 16:38 (CEST)
Wikitábor-jelentkezés véglegesítése
szerkesztésSzia! Előzetesen jelezted, hogy jönnél a Wikitáborba. Ha még mindig aktuális, kérlek töltsd ki a jelentkezési kérdőívet minél hamarabb, melyet a tábor wikilapján találsz. Ha már kitöltötted, akkor köszönjük szépen és elnézést a zavarásért. Üdv Xia Üzenő 2018. június 18., 10:43 (CEST)
Mitter Balázs fotói
szerkesztésSzia! Megvan az alábbi két kép használatához e-mailben küldött hozzájárulás? Ha valóban {{cc-by-sa-2.5}}
licenc alatt adott rá engedélyt a szerző, azt el kellene küldeni a permissions-hu@wikimedia.org címre. Ha licenc megjelölése nélkül adott engedélyt, sajnos még egyszer fel kellene venni vele a kapcsolatot a képek ügyében.
– Regasterios vita 2018. június 22., 18:05 (CEST)
Áthozva a vitalapomról: – Regasterios vita 2018. június 24., 16:36 (CEST)
Szia!
Nem jelent problémát felvenni a kapcsolatot, kb napi szinten találkozunk. Kinek kell elküldeni a levelet? Neki? Nekem? Van valami sablon szöveg erre? És amúgy ha érkezik egy akármilyen emailcímről egy email, akkor mi a garancia, hogy a szerző mailcíme? Köszi! Villy Itt tessék beszólni 2018. június 24., 16:29 (CEST)
Szia! Áthozom ide a hozzászólásod, hogy egy helyen legyen a megbeszélés (lásd a vitalapom tetejét). Javaslom, a szerző küldje el az alábbi levelet a fent említett címre:
Címzett: permissions-hu@wikimedia.org
Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:
Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.
Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:
- Mitter Balázs
Ezzel hozzájárulok, hogy a képeket bárki szabadon felhasználja, illetve azokat bárki módosíthatja is, amennyiben betartja ezen licenc és az egyéb jogszabályok szabta feltételeket. A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra.
Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.
Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.
2018. június
Mitter Balázs
– Regasterios vita 2018. június 24., 16:36 (CEST)
Szia! Az engedély megérkezett. A képeket hamarosan áttöltöm a Commonsba, de valószínűleg a jelenlegitől eltérő névvel, ezért a fenti linkek ki fognak majd pirosodni. – Regasterios vita 2018. július 6., 11:55 (CEST)
Szia! Elnézést, hogy megint zavarlak, de ehhez a képhez nem mellékeltél forrást, ami alátámasztaná, hogy valóban a Civertan fotója. Guglival nem találtam, megpróbálnád megkeresni? – Regasterios vita 2018. június 29., 11:05 (CEST)
A Fájl:Pilisszentlelek.romok.jpg-hez is meg kellene keresi a forrást. Itt kellene keresgélni, a Fájl:Esztergom.varmuzeum.jpg-hez például már megtaláltam. A Civertan szerencsére azóta maga töltögeti fel a képeit a Commonsba, de a régebbi képekhez érdemes volna utólag egy rendes OTRS-engedélyt beszerezni {{cc-by-sa-4.0}}
licenccel. – Regasterios vita 2018. augusztus 30., 15:28 (CEST)
Szia! Anno még én leveleztem le a Civertannal, hogy minden képük felhasználható ezzel a licensszel, de 10 éve volt. Akkor valamelyik admin megmondta, hogy hova másoljam a levelet az engedélyről, és egy évtizede nem foglalkozok a dologgal. Viszont minden képük fent van a honlapjukon: https://www.civertan.hu/legifoto/legifoto.php?page_level=1567 Villy Itt tessék beszólni 2018. szeptember 2., 13:18 (CEST)
Szia, látom, az esztergomi bazilikát Te csináltad. Nem találok képeket Casagrande szobrairól, szeretném az életrajzát bővíteni. Az altemplomban ezt találtam: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Esztergom_-_bazilika_altemplom_szobor_1.JPG Lehet, hogy ez is az övé? Köszönöm válaszod. Voxfax vita 2020. december 27., 16:53 (CET)
Év szócikke 20 éves jubileumi verseny
szerkesztésSzia! Már tart a szavazás a magyar Wikipédia jubileuma alkalmából rendezett versenyen, amelyen a 20 év legjobb szócikkei közül lehet kiválasztani 17 kategóriában a legjobbakat.
Ha esetleg még nem értesültél róla, tájékoztatlak, hogy a jelöltek között van olyan szócikk, amelynek létrejöttében a főbb közreműködők között szerepelsz. Kérlek, hogy szavazatoddal te is legyél részese annak, hogy a legjobbak közül is a legjobbak kaphassák meg a címet! Ezen az oldalon tudsz szavazni. Dodi123 vita 2023. április 30., 13:54 (CEST)
Társprojekt
szerkesztésSzia! Letöltöd a gépedre majd feltöltöd a Copmmonsba, vagy ide hozzánk. Gyanítom, hogy ez azért nem lett megcsinálva, mert nem rendelkezik megfelelő forrással, hivatkozással. Burumbátor Súgd ide! 2023. szeptember 13., 12:52 (CEST)