Művészettörténészként és szakos tanárként diplomáztam az ELTÉ-n 2007-ben. 2013 májusáig a hg.hu-nál [1] dolgoztam, azóta több más helyen, emellett a Kortárs Építészeti Központ kurátora vagyok. A szakterületem a modern és a kortárs építészet; elsősorban ezen a téren szeretném aktivizáltam magam a Wikipédiában is. Emellett egy ideje szülőfalum, Előszállás történetét kutatom, így ezt a lapot is bővítgettem.

Nagy örömöm, hogy két teljesen és egy nagyobbrészt általam írt 2011-es szócikket is jelöltek Az év szócikkének (Barokk építészet Magyarországon, Előszállás, Klasszicista építészet Magyarországon), a Romantikus építészet Magyarországon és a Szecessziós építészet Magyarországon című szócikkeket kiemelt státuszra javasolták, 2012-ben a Historizáló építészet Magyarországon szócikket, 2013-ban pedig a Reneszánsz építészet Magyarországon szócikket az év legjobbjának választották a szerkesztőtársak. Köszönöm mindenkinek a bizalmat és a segítséget!

Szócikkek szerkesztés

Építészek szerkesztés

Építészet szerkesztés

Épületek szerkesztés

Minden más szerkesztés

A Kortárs Építészeti Központ Wikipédia-programjának részeként létrehozott szócikkek szerkesztés

Közreműködések szerkesztés

Folyamatosan bővülő terv, úgy 2045-ig szerkesztés

Kategória:Magyarország építészete


Kategória:Építészeti stílusok Magyarországon


Magyar népi építészet


Műemlékvédelem Magyarországon


Kategória:Magyar építészek
Kategória:Magyar építőművészek


Kategória:Magyar építészeti képzés
Építészképzés a Műegyetemen
Építészképzés Pécsen
Építészképzés Debrecenben
Építészképzés Sopronban
MÉSZ Mesteriskola
Vándoriskola
Bercsényi Szakkollégium


Kategória:Magyar építészeti csoportosulások
KÖZTI
Ipari Épülettervező Vállalat
Pécsiterv
VÁTI
BUVÁTI
stb.


Kategória:Magyar építészeti szervezetek


Kategória:Magyar építészeti elismerések
Alpár Ignác díj
Budapesti Építészeti Nívódíj
Csonka Pál-érem
Építőipari Nívó díj
Az Év Háza-díj
Az Év Lakóháza
Figyelő Építészeti Díj
Hild-díj
Kós Károly-díj
Kotsis István-érem
Média Építészeti Díja
Molnár Farkas-díj
Pogány Frigyes-díj
Pro Architectura-díj
Pro Regio díj
Steindl Imre-díj
Ybl Miklós-díj


Kategória:Magyar építészeti sajtótermékek [2]
A Ház
Alaprajz (folyóirat)
ATRIUM
A bútor
Bauzeitung für Ungarn
Bercsényi 28-30
Építés-Építészettudomány
Építészet (folyóirat)
Építészeti Szemle
Építészfórum.hu
Építőmunka
A fény
Hg.hu
Megfagyott Muzsikus
Mérnök és Építész Egylet Közlönye
OCTOGON
Országépítő
Perspektíva (folyóirat)
Régi-Új Magyar Építőművészet
Tér és Forma
Vállalkozók Lapja


Kategória:Magyar építészeti szakírók [3]
Bojár Iván András
Bugár-Mészáros Károly
Csanády Pál
Fehérvári Zoltán
Hajdú Virág
Major Máté
Martinkó József
Osskó Judit
Prakfalvi Endre
Pusztai László (művésettörténész)
Ritoók Pál
Szegő György
Torma Tamás
Vargha Mihály (építész)
Wesselényi-Garay Andor


Kategória:Magyar építészeti fotográfusok
Bujnovszky Tamás
Lucien Hervé
Kozelka Tivadar
Seidner Zoltán
Tillai Ernő
Zsitva Tibor

Képeim a Commonsban szerkesztés

Nem teljes lista, a teljeset ld. itt. [4]

Barcelona szerkesztés

Budapest szerkesztés

Fertőd szerkesztés

Előszállás szerkesztés

Fehérvárcsurgó szerkesztés

Gyöngyös szerkesztés

Győr szerkesztés

Nagykarácsony szerkesztés

New York szerkesztés

Ozora szerkesztés

Paks szerkesztés

Pécs szerkesztés

Sopron szerkesztés

Szabadka szerkesztés

Székesfehérvár szerkesztés

Szentendre szerkesztés

Szombathely szerkesztés

Tata szerkesztés

Újvidék szerkesztés

Veszprém szerkesztés