Tápióbicskei csata

A tápióbicskei csata jelentős összecsapásnak számít az 1848–49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának kezdetén. Klapka György és Damjanich János vereséget mért Josip Jelačić erőire Tápióbicskénél 1849. április 4-én.

Tápióbicskei csata
A tápióbicskei ütközet (Than Mór festménye)
Konfliktus	1848–49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjárat
Időpont	1849. április 4.
Helyszín	Tápióbicske, Pest vármegye
Eredmény	Magyar győzelem a császári erők felett
Szemben álló felek
Magyarország  Habsburg Birodalom
Parancsnokok
Damjanich János vezérőrnagy  Klapka György vezérőrnagy  Josip Jelačić altábornagy
Szemben álló erők
22 700 fő 56 ágyú 16 000 fő 44 ágyú
Veszteségek
kb. 130 fő kb. 300–400 fő
é. sz. 47° 22′ 16″, k. h. 19° 41′ 24″47.371027777778, 19.69
A Wikimédia Commons tartalmaz Tápióbicskei csata témájú médiaállományokat.

Előzmények

Április 1-jén a felderítésre kiküldött Schlik tábornok csapata keveredett összecsapásba Hatvannál, majd a másnap ideérkező teljes VII. hadtest Poeltenberg Ernő és Gáspár András vezetésével üldözte el Hatvan mögé. Schlik nem jutott érdemi információhoz, viszont a magyar csapatok is inkább csak morális sikert értek el. Ezután Gáspár ezredest tábornokká és hadtestparancsnokká nevezték ki.

A csata

Közben a másik három hadtest is a tervek szerint haladt, és április 4-én az I. hadtest elérte Tápióbicskét. Klapka György hadtestparancsnok azt hitte, a faluban csak az ellenség poggyásza van, ezért a nagy zsákmány reményében úgy döntött, rajtaüt az ellenséges csapatokon. A faluban azonban Jellasics vezetésével az egész Rastics-dandár tartózkodott, mely ellentámadásával kavarodást és nagy veszteséget okozott Klapka csapatainak, melyek fejvesztve menekültek a Tápió hídjához. A csata menetét Damjanich János III. hadtestének megérkezése fordította meg. A Leiningen-dandár a 3. és 9. (vörössipkások) honvédzászlóalja Földváry Károly vezetésével hősies küzdelemben elűzte az ellenséget, és megtisztította a falut.

Következményei

Windisch-Grätzet nem tájékoztatták kellőképpen a csatáról, aki így továbbra sem tudta a magyar főerők tartózkodási helyét. Emiatt április 5-én a Zagyva irányában erőszakolt felderítésre küldte a Jellasics-hadtestet. A felderítés bizonyossá tette számára, hogy a magyar fősereg nem itt tartózkodik; azt azonban továbbra sem sikerült megtudnia, hogy a fősereg északról vagy délről akarja őt átkarolni. Előbbi esetben Komárom felmentése, utóbbiban pedig a Pest felé történő visszavonulás lehetőségének elvágása veszélyeztette őt. Ezért Schlik hadtestét Gödöllőhöz, Jellasicsét Isaszeghez, Wrbnáét pedig Váchoz rendelte, és további három dandárral és egy hadosztállyal megerősítette. Így a császári csapatok minden eshetőségre felkészültek, azonban túl nagy, mintegy 54 km hosszú és 30 km mély arcvonalat vettek föl, melyet egy nap alatt sem lehetett teljesen összevonni. Görgei április 5-én előrenyomulást rendelt el, amelynek értelmében a VII. hadtestnek Aszódot és Bagot kell elfoglalnia, a III-nak Kókán át Isaszegre, az I-nek Isaszegre, balszárnyának Pécelre, míg a II-nak Dány és Zsámbok térségébe kellett eljutnia. Ez jó elhelyezkedést, könnyen összpontosítható csapatokat és kis (22×22 km-es) arcvonalat eredményezett.

Források

• https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Tapiobicske/pages/008_a_tapiobicskei_csata.htm