Főmenü megnyitása

Tiboldi István (költő)

Tiboldi István (Székelyszentmiklós, 1793Kiskede, 1880) költő, unitárius tanító.

Tiboldi István
Tiboldi István portréja a Vasárnapi Ujságban
Tiboldi István portréja a Vasárnapi Ujságban
Született 1793
Székelyszentmiklós
Elhunyt 1880
Kiskede
Nemzetisége magyar
Foglalkozása költő, pedagógus
A Wikimédia Commons tartalmaz Tiboldi István témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Székelyszentmiklóson született unitárius földműves családból. Tanul­mányait Siménfalván kezdte, majd a székelykeresztúri algimnáziumban, később a kolozsvári kollégiumban folytatta. Itt elvégezte a teológiai tanfolyamot is. Negyed századon keresztül Szentgericén tanított, kántorizált. Betegségére hivatkozva 1844-ben lemondott szentgericei ta­nítói állásáról és hazaköltözött Székelyszentmiklósra. Kevés ideig gazdálkodott, majd Nagykede és Kiskede közös iskolájában tanított még 35 évet. 86 éves korára Jakab Elek a Néptanitók Lapjában így köszönti régi tanítómesterét:„Tiboldinak valódi hivatása volt a költészetre, kivált a vígra, elmésre. Verseiben gondolat volt, a szép eszmék, élc és nemes humor, játsziság és megkapó fordulatok, verselése könnyű, szépen folyó, népies, nyelve és rytmusa magyaros”.

MűveiSzerkesztés

Első verseiben Zrínyit és Gyön­gyösit utánozta. Bennük az ige igével, a főnév a főnévvel, a rag ugyan­azzal a raggal rímelt. Későbbi versei Kisfaludy Sándor hatását tükrözték.

Legnagyobb terjedelmű két munkájával a nép legnagyobb ellenségének, a bornak, illetve a szőlőhegyeknek állított emléket. 1841-ben mu­tatta be Szentgerice bortermő helyeit a Bachus utazása Szentgericén címen. Másik bor-témájú verse 1870-ből való. Ebben a kiskedei szőlőhegyet írta le. A két vers közötti különbséget a megírás célja fejezte ki. A szent­gericei bortermelésről az elutasítás hangja csendült ki, a kedeiben a földművelés fejlettségét hangsúlyozta ki.

Irodalmi tevékenységének túlnyomó részét gyermekversei képezték. Több mint 250 alkalmi gyermekverset írt. Sok verse tanítványainál maradt és ezek elveszettnek tekinthetőek. Tiboldi sok verse pár­beszédes formában jelent meg. Ezekben az egyik fél védelmezte, a másik os­torozta a versben felvetődő rossz szokást vagy tulajdonságot. Így tudódott ki, hogy mi a helyes és mi a helytelen magatartás.

Írt epigrammákat is. Ezeknek többsége eredeti volt, de volt köztük kölcsönzött és utánzott is.

Részt vett Kriza Vadrózsák gyűjtésében és Merényi-féle népmesegyűjtemény életrehívásában.

Tibolditól föntmaradt egy prédikáció-töredék, melyben az 1817-es éhinség borzalmait örökíti meg.

A költőt Kriza „öreg bárdusnak”, Benedek Elek „öreg trubadurnak”, Kozma Zoltán „Nyikómente öreg prófétájának”, Rádiger Géza „parlagon maradó őstehetségnek” mondta. Tiboldi a székelységet csaknem faluról falura bejárta, elmondva előttük verseit és népdalait, kipuhatolva tőlük meséiket, a tündérregéiket, mondáikat, följegyezve sajátos szójárásaikat, a közmondásaikat és a tánc közötti versecskéket. Tiboldi István életét távoli, eldugott falvakban töltötte, a tanítványainak ő maga készített fagyalbogyóból „tentát” (tinta), anyanyelve mellett kitűnő latinos volt, verseket irt latinul, de cigányul is jól tudott, mi több nagyszerűen is verselt ezen a nyelven- írja Jakab Elek

Felhasznált irodalomSzerkesztés

  • Réti Lajos: Tiboldi István. Vasárnapi Ujság, 1868. 23. sz.
  • Ürmösi Kálmán: Tiboldi István. Keresztény Magvető, 1881.
  • Kanyaró Ferenc: Tiboldi búcsúlevele Szentgericén. Keresztény Magvető, 1903.
  • Kanyaró Ferenc: Tiboldi István, mint a magyar epigrammának nagymestere. Keresztény Magvető, 1907.
  • Jósa János: Tiboldi István költő, a székely Pestalozzi. Haragi taváralja. 1936.
  • Marosay Márton: Tiboldi, mint népköltő. Unitárius Egyház. 1923. október 15.
  • Balázs Gábor: A székely művelődés évszázadai. 1987.
  • dr. Molnár István: Emléktábla-avatás Tiboldi István iskolamester születésének 200. évfordulóján. Unitárius Közlöny. 1993. április-júni.