Tihanyi Lajos

magyar festőművész

Tihanyi Lajos (Budapest, 1885. október 19.[5]Párizs, 1938. június 11.) magyar avantgárd festőművész, a MIÉNK, a Nyolcak és a Ma műhely tagja.

Tihanyi Lajos
Önarcképe (1912)
Önarcképe (1912)
Született 1885. október 19.
Budapest
Elhunyt 1938. június 11. (52 évesen)[1][2][3][4]
Párizs
Állampolgársága magyar
Foglalkozása festőművész
Halál okaagyhártyagyulladás
A Wikimédia Commons tartalmaz Tihanyi Lajos témájú médiaállományokat.
Tristan Tzara arcképe (1926)
Fülep Lajos portréja (1915)
Fémes Beck Vilmos Tihanyi Lajos bronzszobra (1910)

PályájaSzerkesztés

Tihanyi József pincér és Schlesinger Heléna fia. 11 éves korában agyhártyagyulladás következtében elvesztette hallását; siketsége miatt hangja eltorzult, szájról olvasott, s ha megszólalt, egyfajta torokhangon beszélt néhány szót.[6] Emiatt gimnáziumi tanulmányainak feladására kényszerült. Rajzolni kezdett, majd tanulmányait a mintarajziskolában és különböző magániskolákban folytatta. 1907-ben rövid tanulmányutat tett Párizsban, ahol elsősorban a fauvizmus hatott művészetére, valamint Olaszországban. Négy nyáron át (1907–1910) Nagybányán festett, de nem tagolódott be az iskolába, a szabad iskolán kívül festett, lényegében autodidakta volt. Nagybányán a „neósok” csoportjához állt közel, majd 1909-től a Nyolcak alapító tagja lett. A Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) II. tárlatán állította ki először képeit (1908).

Az 1910-es évek végén ismerkedett meg Kassák Lajossal, aki 1918-ban kiállítást szervezett számára a Ma Váci utcai szalonjában. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahonnan rövidesen Berlinbe költözött. 1923-ban Párizsba települt át. Az ottani művészvilág hamar befogadta: Jean Cocteau-val, Tristan Tzarával, Brâncuşival és Utrillóval is kapcsolatban állt. Az analitikus, majd a szintetikus kubizmus jegyeit mutató, 1920 körül készített csendéleteit, portréit és városképeit egyre elvontabb kompozíciók váltották fel, az 1930-as évek elejére eljutott a teljes absztrakcióig. Az Abstraction-Création csoporthoz 1933-ban csatlakozott. Kései munkáit a magyar közönség már nem láthatta, mivel Tihanyi az 1937-es budapesti retrospektív kiállítás ötletét elvetette.[7]

A magyar avantgárd egyik kiemelkedő alkotója. Stílusa Cézanne-ból indult ki, és kubista irányban haladt. Hatott rá a fauvizmus és az expresszionizmus (Oskar Kokoschka) is. Művészetében a tárgyiasság és az analitikus formabontás feszültségeit kutatta.

Minden művészet érdekelte, a zene is. Koncerteken az előtte álló székbe kapaszkodva érezte a zenét.[6]

Legtöbb művét itthon a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, vannak képei a székesfehérvári Deák Gyűjteményben is.

MűveibőlSzerkesztés

Társasági tagságSzerkesztés

SzövegkiadásSzerkesztés

  • Tihanyi Lajos írásai és dokumentumok (válogatta, szerkesztette, és a kísérőszöveget írta: Majoros Valéria Vanília), Monument-Art, Budapest, 2002

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Dévényi Iván: Tihanyi. Budapest : Corvina Kiadó, 1968
  • Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete. Budapest, 1967
  • Művészeti lexikon IV. (R–Z). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.

További információkSzerkesztés