Tiszabecsi csata

A tiszabecsi csata (vagy: tiszaújlaki csata) a Rákóczi-szabadságharc első kuruc győzelemmel végződött összecsapása, melyben Rákóczi seregének sikerült a Tisza bal partjára átkelnie. Ez volt a fejedelem tiszántúli hadjáratának első csatája. A katonailag jelentéktelen összecsapás tétje óriási volt. Itt dőlt el ugyanis, hogy Rákóczi mozgalma nem egy, az 1697-es hegyaljai felkeléshez hasonló, korlátozott kiterjedésű, könnyen leverhető parasztfelkelés, hanem országos méretű, társadalmi csoportok összefogásával létrejött Habsburg-ellenes szabadságharc lesz.

Tiszabecsi csata
A csata emlékére 1903-ban felállított emlékmű
Konfliktus	Rákóczi-szabadságharc, Tiszántúli hadjárat (1703)
Időpont	1703. július 14.
Helyszín	Tiszabecs és Tiszaújlak területén
Eredmény	kuruc győzelem
Szemben álló felek
Kuruc felkelők magyar nemesi felkelők, Habsburg császári hadsereg
Parancsnokok
II. Rákóczi Ferenc Csáky István, Kende Mihály
Szemben álló erők
Veszteségek
ismeretlen ismeretlen

Előzmények

Rákóczi 1703 júniusában vonult be Magyarországra és állt a felkelő parasztok élére. Miután egykori bortokainak központja, Munkács elfoglalása kudarcot vallott, csapataival a lengyel határon fekvő Zavadkára vonult vissza. Itt látott hozzá ahhoz, hogy a képzetlen és rosszul felszerelt parasztokból ütőképes hadsereget szervezzen. A zavadkai táborba számos erősítés érkezett. Itt csatlakozott Rákóczihoz Ocskay László és Borbély Balázs a császári hadseregből megszökött, jól felszerelt 80 lovassal. Ezután egy, a Tisza bal partján a nemességet fosztogató lengyel lovascsapat, majd Vékony János vezetésével a munkácsi várból megszökött 15 hajdú érkezett Rákóczihoz. Július 3-án vagy 4-én megjött Danckából Bercsényi, aki a francia király pénzén fogadott két dragonyos századot (összesen 200 fő, lengyel és román zsoldosok), valamint Potocki kijevi vajda és Wisniowiecki lengyel herceg által küldött 2-2 századnyi gyalogost, összesen kb. 800 főt hozott magával. Ezeket az egységeket képzett tisztek irányítása alatt álló, jól felszerelt, harcedzett katonák alkották. A felkelők serege így már kb. 400 lovast és 2000 gyalogost tett ki. Rákóczit több küldöttség is felkereste, melyek a tiszántúli falvak lakosságának, a jász, a kun és a hajdú kerületek népének jövendő csatlakozásáról biztosították. Ehhez azonban Rákóczinak el kellett érnie az Alföldet, amihez a hegyekből leereszkedve át kellett kelnie a Tiszán. Ezt a hadműveletet július 7-én kezdte meg. A császáriak által megerősített Munkácsot messziről elkerülve, Huszton keresztül a Nagyág völgyéven vonultak seregei a Tiszához, hogy Tiszaújlak és Tiszabecs között megkíséreljék az átkelést.

A csata

A szemben álló felek

Császári oldalon a magyar nemesi felkelők álltak: gróf Csáky István bereg-ugocsai főispán vezetésével Bereg, Ugocsa és Szatmár megye hadba vonult nemessége a folyó jobb partján, Tiszaújlaknál gyülekezett. Támogatásukra Octavio Nigrelli kassai főkapitány állomáshelyéről a Montecuccoli-ezred egyik lovasszázadát, Szatmárról pedig a Heister-ezred egyik gyalogos századát (100-100 fő) küldte a közeli Beregszászba. Rákóczi közeledésének hírére a nemesi felkelők a Tisza bal partjára, Tiszabecsre húzódtak, a rév őrzésére Csáky helyettese, Kende Mihály szatmári nemes vezetésével csupán 30 magyar és 20 német lovast hagyott. A császári csapatok Beregszászban maradtak, hogy a folyón átkelő felkelőket kellő pillanatban hátba támadhassák. Rákóczi teljes hadereje a Tiszához vonult, ám az összecsapásban csak kisebb előhada vett részt. A sáros utakon ugyanis az egységek elszakadtak egymástól, a gyalogság a csata megkezdéséig nem érkezett meg a Tiszához.

A csata lefolyása

Július 14-én Rákóczi Ocskay és Borbély által vezetett előhadai megérkeztek Tiszaújlakhoz. A révet 15 német gyalogos őrizte, őket könnyen megfutamították. Ekkor tért vissza felderítőútjáról Kende és 50 lovasa, akik a kuruc túlerő elől a Tisza egyik kanyarjába húzódtak. Mivel a túlpartról folyamatosan segítséget kaptak, felvették a harcot a kuruc lovasokkal, akik három sikertelen rohamot is intéztek ellenük. Négyórányi küzdelem után Rákóczi már a harcok felfüggesztését tervezte gyalogsága beérkezéséig, mikor a negyedik roham sikerrel járt, a labancokat a Tiszába szorították, ahol a sebesült Kende és többen mások is megfulladtak. A fő sereg a császári és nemesi csapatok között, Váriban ütött tábort, ahol könnyen bekeríthették és felmorzsolhatták volna őket. Rákóczi táborából azonban olyan hírek jutottak el az ellenséghez, hogy a nyomában érkező 40 000 fős lengyel és svéd erősítés Szatmár várának elfoglalását tervezi. (A rémhír terjesztésében fontos szerepe lehetett annak a korábban kuruc fogságba esett német trombitásnak, aki megszökve a nemesi felkelők között eléggé túlzóan számolt be Rákóczi seregének erejéről.) Erre 15-én reggelre a nemesi felkelők birtokaikra futottak, a császári katonaság pedig Szatmárra illetve Munkácsra vonult vissza. A kurucok ezután akadálytalanul kelhettek át a folyón.

Veszteségek

Az összecsapás veszteségeiről pontos beszámoló nem maradt fenn. Biztosan elesett Kende Mihály és néhány lovas, valamint 8 német katona. A kurucok veszteségeit ennél nagyobbra becsülték. Kuruc fogságba esett számos nemes, közülük többen átálltak Rákóczihoz és néhányan fontos tisztségekig jutottak (pl. Majos János ezereskapitány, Komlósi Ferenc palotás hadnagy lett.)

Következmények

Az átkelés után Esze Tamás előhada Vásárosnaményba nyomult, ahova Rákóczi július 16-án szintén megérkezett. Itt adta ki 18-án a naményi pátenst, amelyben három napon belüli csatlakozásra szólította fel Szabolcs vármegye minden felnőtt lakóját. Parasztok érkeztek is, így seregének létszáma hamarosan elérte a 8000 főt. A nemesség azonban továbbra is kivárt, a legtöbben birtokuk megerősített központjába zárkóztak, egy részük pedig a kállói várba vette be magát. Az őket németbarátsággal vádoló felkelt jobbágyaik pedig kifosztották őrizetlen udvarházaikat, elhajtották állataikat.

A csata emlékezete

A jelenlegi emlékmű

A csata emlékére egy kis mesterséges dombon 1903-ban 18 méter magas turulmadaras emlékoszlopot állítottak Kepes Sándor. Ezt 1945-ben lebontották, a turulmadár jelenleg az ungvári várban található. A jelenlegi, 1989-ben felavatott emlékművet Keisz Gellért tervei alapján Lezu Vladimir építette.

Esze Tamás-emléktábla az egykori sóház falán

A tiszaújlaki sóház oldalán Esze Tamás emléktáblája látható.

Források

• Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme
• Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc tiszántúli hadjárata, In: Századok, 1951. 38-40. o.
• Gebei Sándor: A Rákóczi-szabadságharc, Magyarország története 11., Kossuth, 2009. 33. o.
• Heckenast Gusztáv: A Rákóczi-szabadságharc, In: Liptay Ervin (szerk.) Magyarország hadtörténete I. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. 342 o.
• Tarján M. Tamás: 1703. július 14. Rákóczi kurucainak első győzelme a tiszaújlaki révnél RubicOnline