Verduni csata (1916)

az első világháború csatája 1916-ban

A verduni csata az első világháború egyik fontosabb csatája volt a nyugati fronton. A csata a német és a francia csapatok közt zajlott, 1916. február 21-étől december 18-áig, Verdun-sur-Meuse közelében, Északkelet-Franciaországban. A csata durván 10 hónapig tartott, így a világ leghosszabb csatái közt emlegetik.

Verduni csata
Verduni csata térképe
Verduni csata térképe

Konfliktus Első világháború
Időpont 1916. február 21.december 18.
Helyszín Verdun-sur-Meuse, Franciaország
Eredmény francia győzelem
Szemben álló felek
 Franciaország Német Birodalom
Parancsnokok
Philippe Pétain,
Robert Nivelle
Erich von Falkenhayn
Szemben álló erők
kb. 300 000,
1916. február 21-én
kb. 150 000,
1916. február 21-én
Veszteségek
460 000 meghalt, eltűnt, sebesült[1]
ebből: 169 000 meghalt[2]
280 000 meghalt, eltűnt, sebesült[1]
ebből: 149 000 meghalt[2]
Térkép
Verduni csata (Franciaország)
Verduni csata
Verduni csata
Pozíció Franciaország térképén
é. sz. 49° 12′ 29″, k. h. 5° 25′ 19″Koordináták: é. sz. 49° 12′ 29″, k. h. 5° 25′ 19″
A Wikimédia Commons tartalmaz Verduni csata témájú médiaállományokat.

A csata több mint háromnegyed-millió halottat és körülbelül félmillió sebesültet eredményezett. Ez volt az első világháború leghosszabb és második legvéresebb csatája a somme-i csata után. A csatában a német és francia oldal is megtapasztalta a háború borzalmait, ezért lett az ütközet neve A verduni vérszivattyú.

TörténeteSzerkesztés

A Meuse folyó partján fekvő Verdun évszázadok óta fontos szerepet játszott a hátország védelmében, stratégiai elhelyezkedése miatt. Többek közt Attila is megpróbálta bevenni a várost az 5. században, de nem járt sikerrel. Nagy Károly birodalmának szétesésekor, a 843-ban kötött verduni szerződés értelmében a város a Német-római Birodalomhoz került. 1648-ban, a harmincéves háborút lezáró münsteri béke következtében, a város Franciaország részévé vált. Verdun, a porosz–francia háborút követően, a franciák által kiépített védelmi vonal fontos erődítménye volt. A német fenyegetés miatt Franciaország keleti határán erős védelmi vonalat alakítottak ki, Verdun és Toul, valamint Épinal és Belfort között. A verduni erőd volt Champagne, valamint a Párizshoz vezető útvonal legfőbb védelme.

1914-ben a város ellenállt a német rohamnak, pedig az erődöt még a híres Kövér Berta ágyúval is lőtték. A francia helyőrség Valuban városában, egy 17. századi várban tartózkodott, ahol a 19. század végén egy egész földalatti alagútrendszert építettek ki, kórházzal, fegyverraktárral, és a katonák lakhelyével.

A csata előzményeiSzerkesztés

Miután a németeknek nem sikerült gyors győzelmet aratniuk 1914-ben, patthelyzet alakult ki a nyugati fronton. Mindkét oldalon beásták magukat, így egyik oldalnak sem sikerült áttörést elérnie.

1915-ben minden áttörési kísérlet – a németek ypres-i, a britek Neuve Chapelle-i, a franciák champagne-i – meghiúsul, és a veszteségek óriásiak.

A német vezérkari főnök, Erich von Falkenhayn, úgy gondolta, hogy bár az áttörés nem lehetséges, a franciák legyőzhetők, ha jelentős veszteségeket szenvednek. Úgy tervezte, hogy ott támadja meg a franciákat, ahol azok nem tudnak visszavonulni, így az ellenséges sereg lemorzsolódik. Ennek stratégiai jelentősége is volt, valamint a nemzeti büszkeségre is jó hatással volt. A németek Verdun-sur-Meuse városát választották a francia csapatok kivéreztetésére. A város erődökkel volt körülvéve, így erős védelmi pontnak számított, mely a Párizsba vezető utat zárta el.

A csatamező megválasztásakor Falkenhayn olyan helyszínt keresett, ahol az utánpótlási körülmények a németeknek kedveztek. Verdun három oldalról elszigetelt volt, a franciák kommunikációja nem volt megfelelő, és a német vasútvonal mindössze 20 km-re volt, miközben a francia csapatok csak egyetlen utánpótlási vonallal, a Voie Sacrée-vel rendelkeztek. Falkenhayn kedvező veszteség arányra számított, mivel a franciák nem tudnak majd visszavonulni.

Hagyományos katonai győzelem helyett, a verduni csatát inkább a francia csapatok lemészárlásának tervezték. Falkenhayn ezt írta II. Vilmos császárnak:

"A franciákat egy hajszál választja el az összeomlástól. A tömeges áttörés – mivel az erőforrásaink sem elegendőek hozzá – felesleges. Amit viszont megtehetünk, az az, hogy kényszerítjük a francia vezérkart, hogy minden emberét bevesse. Ha ezt megteszik, a francia erők kivéreznek."

A csataSzerkesztés

 
A csata térképe

Verdun gyengén volt védve, mivel a legtöbb tüzérségi löveget eltávolították a közeli erődökből, de a jó hírszerzés, valamint a rossz időjárás miatt késő német támadás, időt adott a franciáknak, hogy a XXX. hadtest 72. és 51. hadosztályát a helyszínre vezényeljék.

A csata 1916. február 21-én kezdődött, a németek 9 órán át tartó tüzérségi csapásával.[1] Az ágyúzást a fronttól 10 km távolságból végezték. A csapás során 1200 löveget használtak és több mint egymillió lövedéket lőttek a franciákra.[1] Ezt követően a 3. a 7. és a 18. német hadtest támadása következett. A németek itt használtak először lángszórókat a francia lövészárkok megtisztítására.[1] Két francia zászlóalj, Émile Driant ezredes vezetése alatt, két napig feltartotta a német támadókat, de végül visszaszorultak Samogneux-ba, Beaumont-ba, és Ornes-ba. A németek február 23-ára több mint 4 km-t haladtak előre,[1] majd elfoglalták Bois des Caures-t. A gyenge kommunikáció miatt a franciákban csak ezután tudatosult a támadás komolysága.

Február 24-én a 30. alakulat, második védelmi vonalából is kiszorult, de a teljes megsemmisüléstől megmenekültek, mikor megérkezett a Maurice Balfourier tábornok vezette 20. alakulat, mely azonnal be is kapcsolódott a harcokba. Aznap este a francia hadsereg vezérkari főnöke, Édouard de Castelnau tábornok azt tanácsolta Joseph Joffre főparancsnoknak, hogy a Philippe Pétain alatt szolgáló második francia hadsereget küldjék a verduni zónába. Február 25-én a 24. német gyalogezred elfoglalta az egyik védelmi állást, a Douaumont erődöt.

Castelnau, Philippe Pétain tábornokot nevezte ki a verduni körzet parancsnokává és a második francia hadsereget a területre rendelte.[1][2] A német támadás üteme lelassult a Douaumont nevű falunál, a 33. francia gyalogezred kitartó védekezése és a kialakuló hóvihar miatt. Ez lehetővé tette a franciák számára, hogy 90 000 katonát és 23 000 tonna utánpótlást szállítsanak a Bar-le-Duc-i vasútállomástól Verdunba.[1]

Mint a nyugati front hasonló offenzíváinál, a németek itt is elvesztették tüzérségi fedezetüket az előrenyomulásuk miatt. A folyamatos ágyúzás miatt a csatamező valóságos sártengerré változott, így a tüzérségi ütegeket nagyon nehézkesen tudták csak előrébb vinni. Az előretörés miatt a németek ráadásul a Meuse nyugati partján elhelyezkedő francia tüzérség lőtávolságába is beértek. Ennek következtében a németek újabb előrenyomulásai egyre több áldozatot követeltek a negyedik német hadsereg soraiban. A francia tüzérek gyakran lőtték a folyó túlpartjáról a nagyobb német csoportokat, melyek leszakadtak a hadsereg szárnyaktól. 1916. március 2-ára a németek végleg elfoglalták Douaumontot, de gyakorlatilag négy német ezred semmisült meg addigra.

 
A német hadsereg 420 mm-es mozsara, a „Kövér Berta”

Mivel a németek nem tudtak további sikereket elérni a Verdun elleni frontális támadással, inkább a szárnyakra csoportosították erőiket.[1] Március 6-án megtámadták a Le Mort Homme dombot, március 8-án pedig a Vaux erődöt. Három hónapnyi könyörtelen harc után a németek elfoglaltak két, Verduntól nyugatra fekvő falut, Cumières-t és Chattancourt-ot, valamint a június 2-án feladott Vaux erődöt. A veszteségek mindkét oldalon óriásiak voltak. Pétain úgy tervezte, hogy szétosztja megmaradt csapatait a védelmi vonalon, de május 1-jén leváltotta őt a támadószelleműbb Robert Nivelle tábornok.

A németek következő célpontja a Souville erőd volt. 1916. június 22-én mérgesgázzal töltött lövedékekkel kezdték lőni a francia védőket, majd másnap 60 000 emberrel támadást indítottak. A támadással sikerült bevenni a Fleury nevű falut, valamint a Thiaumont-ban található tüzérségi löveget. Ennek ellenére, a szeptember 6-áig tartó harcokban a németeknek végül nem sikerült bevenni a Souville erődöt.

1916. július 1-jén megkezdődött a somme-i csata, ami miatt a németeknek számos tüzérségi egységet kellett elvonniuk a verduni harctérről, hogy az északabbról támadó angol–francia csapatoknak ellen tudjanak állni.[1]

1916 őszére a német csapatok kimerültek, Falkenhaynt pedig Paul von Hindenburg vezérkari főnök, és segédje Erich Ludendorff tábornok váltotta fel.

1916. október 21-én a franciák ellentámadást indítottak. A tervet Nivelle tábornok dolgozta ki. A tervben erős tüzérségi bombázás, majd gyors gyalogsági roham szerepelt. A franciák a Douaumont erődöt is bombázni kezdték az új, 400 mm-es ágyúikkal, majd október 24-én visszafoglalták az erődöt. November 2-án a németek elvesztették a Vaux erődöt is, majd visszavonulni kényszerültek. A végső francia támadás december 11-én kezdődött, mellyel a németeket egészen kezdőállásaikig szorították vissza.[2]

ÁldozatokSzerkesztés

A kevésbé népes központi hatalmak számára döntő fontosságú volt, hogy több ellenséges katonát öljenek meg, mint amennyit elvesztenek. Verdunnál ez sikerült is, igaz, nem 2:1 arányban mint ahogy azt a támadás elején remélték, pedig a németek jóval több katonával rendelkeztek.

Mindezek ellenére a francia veszteségek is ijesztőek voltak. Philippe Pétain tábornagy úgy gondolta, hogy a katonáknak jobb, ha felváltva tapasztalják meg a verduni borzalmakat, ezért a francia katonákat folyton cserélgették a fronton. Ennek eredményeképp a francia sereg 70%-a részt vett a verduni csatában, ezzel szemben a németeknek csak 25% volt részese az ottani borzalmaknak.

JelentőségeSzerkesztés

 
a vörös zóna

A verduni csata – más nevén a „verduni vérszivattyú”[1] – a francia elszántság jelképe lett, a védők önfeláldozása miatt.

Az erődrendszer sikerei pedig arra ösztökélték a franciákat, hogy a két világháború közti időszakban létrehozzák a Maginot-vonalat a francia-német határon, amely egy esetleges német támadás ellen nyújthat védelmet.

A csata óta eltelt száz év alatt sem sikerült megtisztítani a Verdun környéki területeket, amit vörös zónának neveztek el a hatóságok. A vörös zónába tilos belépni, a föld erősen szennyezett.[3]

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g h i j k Vérszivattyú Verdunnél. honvedelem.hu. [2012. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva].
  2. a b c d Tarján Tamás: Véget ér a verduni csata. rubicon.hu. Rubicon. [2015. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. a vörös zóna a mai napig képes ölni

IrodalomSzerkesztés

  • Jules Romains: Verdun előtt, Pantheon Kiadó
  • Arnold Zweig: Verdun iskolája
  • Harro Grabolte: Verdun and the Somme, Akadémiai Kiadó, 2005 (angolul)

További információkSzerkesztés