Főmenü megnyitása

Weinréb Fülöp (1863 – Budapest, 1934) építész, a magyar szecesszió jelentős képviselője a millennium környéki időszakban.

Weinréb Fülöp
Budapest legkeskenyebb háza (hátsó homlokzata 550 cm, Döbrentei u. 22.)
Budapest legkeskenyebb háza (hátsó homlokzata 550 cm, Döbrentei u. 22.)
Életrajzi adatok
Született1863
Elhunyt1934
Budapest (71 évesen)
Sírhely Kozma utcai izraelita temető
Ismeretes mint építész

ÉleteSzerkesztés

1895-ben Spiegel Frigyessel (1866-1933) építészirodát nyitott Budapesten. Néhány évnyi közös munka után, 1900 körül elváltak útjaik, viszont 1902-ben együtt lettek a Magyar Építőművészek Szövetsége alapító tagjai, Weinréb pedig a Fészek Klub tagja lett. A Tanácsköztársaság idején őt is megbízták szakmába vágó szereppel, így annak bukása után néhány évre a nejével, Spiegellel, Molnár Ferenccel és Karinthy Frigyessel együtt Nagyváradra költözött, ahol megalakították az emigránsok baráti társaságát.

1923-ban tért vissza Budapestre, tíz évvel később elhunyt – sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.

ÉpületeiSzerkesztés

 
Kosztolányi Dezső emléktáblája az Üllői út 21. sz. házon
  • VIII., Rákóczi út 69. a Makkhetes kocsmát befogadó földszintes ház helyén 1896-ban itt épült meg az általuk tervezett ötszintes bérház, kétszintes üzlethelyiségekkel. Weinréb főleg az épületszerkezeteket, míg Spiegel a kreatív munkát tervezte.
  • VI., Bajcsy-Zsilinszky út 63. – Jókai utca 40., átjáróház,[1] 1897, Spiegel Frigyessel közösen. A Nyugati téri felüljáró közelében épült a város első szecessziós lakóházaként
  • IX., Üllői út 21., lakóház 1897–1898, Spiegel Frigyessel közösen, az Üllői-úti fák című Kosztolányi Dezső-vers keletkezési helye (1906), a költő egykori lakása
  • I., Várkert rakpart 16. – Döbrentei u. 22., a főváros legkeskenyebb (elülső – a Dunára néző, szélesebb – homlokzata 620, a Tabánra néző pedig csak 550 cm széles) neogótikus háza, az Erzsébet híd budai hídfőjétől északra, Spiegel Frigyessel közösen épített lakóház, 1898[2]
  • XIII., Váci út-Árbóc-Visegrádi-Süllő utca tömbje 1896-97-ben, Spiegel Frigyessel közösen. Szoba-konyhás munkás lakóházak (tizenháromház és hétház).

JegyzetekSzerkesztés

  1. Átjáróház. [2018. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 26.)
  2. A város legkeskenyebb háza

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés