Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon/Eucharisztia

 

Az eucharisztia (avagy úrvacsora) keresztény szertartás, mely Jézusnak a kenyérrel és borral kapcsolatos utolsó vacsorai szavait és cselekedeteit ismétli meg liturgikus módon. Az eucharisztiát/úrvacsorát minden keresztény felekezet (a maga teológiai előfeltevéseinek megfelelően) szentségnek tekinti.

Az eucharisztia szó több jelentéssel bír: egyrészt a kenyérrel és a borral végzett liturgikus cselekményt jelöli, ebből pedig – pars pro toto alapon – a katolikus és ortodox szóhasználatban az egész szentmisét, illetve liturgiát). Ebben az értelemben használva kis kezdőbetűvel írjuk. A hazai (és nemzetközi) protestantizmus (ideértve mind a református és evangélikus egyházat, mind az egyéb protestáns és neoprotestáns felekezeteket) terminológiájában az eucharisztikus szertartásra a szokásos kifejezés az úrvacsora.  Másrészt az Eucharisztia – katolikus és ortodox hitvallás szerint – jelenti a kenyér és a bor színe alatt valóságosan jelen lévő Jézus Krisztust is. Ebben az értelemben – mivel személyre utal – bevett szokás a nagy kezdőbetű használata, s ilyen értelemben szinonimája az Oltáriszentség.

  ellenzem elfogult és egyoldalú, de a fő probléma, hogy teljesen fals képet mutat be a protestantizmussal kapcsolatban. A wikipédia szégyene. Nehogy kezdőlapon reklámozzuk. Loldi 2007. augusztus 21., 22:12 (CEST)[válasz]

  •   megjegyzés Kedves Loldi! Átnéztem a cikk vitalapját. Úgy láttam, hogy kifogásaid vannak a protestáns felekezetekkel foglalkozó résszel kapcsolatban. Másokkal egyetértve én is arra biztatlak, hogy magad javítsd ki a tévesnek tartott részeket és add hozzá a Te nézőpontodat alátámasztó forrásmegjelöléseket is! Erre akkor is szükség van, ha a vitapartnereid nem támasztották alá forrásmegjelöléssel a dolgozatukat, elvégre ez egy kiemelt cikk, ami lehet hibás, de többségi véleményt (a hitéleti kérdésekben tökéletesen járatlan kívülállóként is ezt mondom) egyszerűen nem lehet bemondásra felülírni. Beroesz 2007. augusztus 27., 13:01 (CEST)[válasz]
  •   ellenzem Abban Pumuklival értek egyet, hogy kötni kellene az ünnephez, amihez tartozik, de az a húsvét. Utolsó vacsora -> Jézust utána feszítették meg -> Húsvét. Szóval jobb lenne akkor visszatérni rá. Addig meg csak lesz haladás is a cikkben. Pilgab   üzenet   2007. szeptember 27., 22:34 (CEST)[válasz]
  megjegyzésNem úgy néz ki lesz másik vallásos cikk: ha nincs ló, jó a szamár is. Pilgab   üzenet   2007. december 13., 18:53 (CET)[válasz]
  •   megjegyzés Alaposan át lett gyúrva (szűkítve, bővítve stb.) a protestáns rész, már egy jó hónapja, és azóta nem érkezett kifogás semlegesség-ügyben. Ami az ünnephez kötődést illeti: az eucharisztia ünnepe a kereszténységben nem a karácsony, nem is a húsvét, hanem a vasárnap. Feanor 2007. szeptember 28., 14:11 (CEST)[válasz]
  •   támogatom Egyetértek abban, hogy a cikk húsvétkor nagyon is aktuális, de ettől még karácsonykor is az, a kettő szorosan összefügg. Szerintem karácsonykor mindenképp keresztény témájú szócikk kellene a kezdőlapra, és ez a cikk szerintem teljesen megfelelő (arról nem is beszélve, hogy nincs alkalmasabb). Pumukli vita 2007. október 3., 00:37 (CEST)[válasz]