Willard F. Libby

Willard Frank Libby (Grand Valley, Colorado, 1908. december 17. – Los Angeles, Kalifornia, 1980. szeptember 8.) amerikai fiziko-kémikus. A második világháborúban részt vett az atombomba előállításában, majd tagja volt az Atomenergiaügyi Bizottságnak. 1960-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki, mert kidolgozta a szénizotópos kormeghatározás módszerét, amely forradalmasította a régészetet.

Willard F. Libby
Született	1908. december 17. Grand Valley, Colorado
Elhunyt	1980. szeptember 8. (71 évesen) Los Angeles, Kalifornia
Állampolgársága	amerikai
Házastársa	Leona Woods
Foglalkozása	kémikus
Iskolái	Kaliforniai Egyetem Princetoni Egyetem Analy High School
Kitüntetései	kémiai Nobel-díj (1960)
A Wikimédia Commons tartalmaz Willard F. Libby témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tanulmányai

Willard Libby 1908. december 17-én született a coloradói Grand Valley völgyben a család farmján, Ora Edward Libby és felesége, Eva May Rivers legidősebb gyermekeként. Öt gyerek volt a családban, Willardnak két öccse és két húga (ikrek) volt. 1913-ban a család Észak-Kaliforniába költözött, ahol apja egy ranch vezetését vállalta el. Willard a közeli városban, Sebastopolban járt elemi- és középiskolába. Magas (190 cm) és erős testalkatú fiú volt, a középiskolai futballcsapatban blokkolót (tackler) játszott és sokat dolgozott a ranchon. A nyári szüneteiben almásládákat szögelt, amivel elég sokat keresett ahhoz, hogy továbbtanulását finanszírozza. 1926-ban befejezte a középiskolát és egy évig a ranchon dolgozott, majd apja sürgetésére beiratkozott a Berkeley Egyetemre. Alapvetően az irodalom és történelem érdekelte, de anyagi okokból olajmérnöknek kezdett tanulni, majd kollégiumi szobatársainak hatására (akik vegyészek voltak) ő is a kémiát választotta fő tárgyának.

1931-ben megkapta BSc oklevelét, majd ugyanott folytatta tanulmányait és 1933-ban fizikai kémiából doktorált. Még diákként elkészítette első Geiger-Müller számlálóját, amelyet olyan érzékenyre készített, hogy sikerült kimutatnia az addig stabilnak gondolt szamárium radioaktivitását. Tőle függetlenül ezt Hevesy György is felfedezte, és a tudományos közvélemény az akkor már befutott Hevesy eredményét ismerte el.

Pályafutása

PhD címének megszerzése után Libby a Berkeley-n tanított, előbb instruktorként (1933–1938), majd adjunktusként (1938–1945) és 1945-ben docenssé nevezték ki. Miután 1941 decemberében Japán megtámadta az Egyesült Államokat és az ország belépett a második világháborúba, Libby éppen a Princetoni Egyetemen volt kutatói szabadságon. 1942-ben, mint a rendkívül érzékeny radioaktivitásmérők specialistája, csatlakozott a Chicagói Egyetemen a Manhattan tervhez, az atombombát fejlesztő kutatócsoporthoz. Chicagói munkájával párhuzamosan a Columbia Egyetemen a Nobel-díjas Harold C. Ureynek is dolgozott, aki uránt dúsított a nukleáris fegyverhez.

Az izotópos kormeghatározás

A háború után a Chicagói Egyetemen a Nukleáris Kutatások Intézetében (később Enrico Fermi Intézet) a kémia professzora lett. 1946-ban kimutatta, hogy a légkör felsőbb rétegeiben a kozmikus sugárzás hatására a hidrogén rádióaktív izotópja, trícium keletkezik, amelyet sikerült olyan folyadékterek, mint a kútvíz vagy bor kormeghatározására felhasználnia. Ekkor támadt az az ötlete, hogy a légköri szén-dioxidban szintén kozmikus sugárzás miatt keletkező szénizotóp, a ¹⁴C szintén használható szerves anyagok kormeghatározására. Az izotóp beépül a növények, illetve a növényeket elfogyasztó állatok szöveteibe, ám azok halála után a ¹⁴C-utánpótlás megszűnik és a radioaktív izotóp fokozatosan lebomlik. Koncentrációjának megmérésével megállapítható, hogy mikor pusztult el az adott élőlény. A ¹⁴C 5700 éves felezési ideje ideálissá tette történelmi eredetű (500 és 30 ezer év között) fa- vagy csontmaradványok korának mérésére.

Libby különlegesen érzékeny Geiger–Müller-számlálót épített, majd összehasonlította a közelmúltban kivágott faanyag radioaktivitását a 12. dinasztiabeli III. Szenuszert fáraó sírjában talált hajó anyagával. Módszerével a hajó 3261 évesnek bizonyult (valójában 3750 éves). 1947-re sikerült tökéletesítenie technikáját és számos régészeti leletet megmért: őskori chilei lajhárürüléket, a Holt-tengeri tekercsek borítóvásznát, pompeji házakban vulkáni hamu alatt talált kenyeret, Stonehenge melletti tábortűz szenét és új-mexikói barlangokban talált kukoricát. Gleccserek által betemetett fatörzsek analíziséből megállapította, hogy az utolsó jégkorszak Észak-Amerikában 10-11 ezer éve ért véget, nem pedig 25 ezer éve, ahogyan addig a geológusok állították. A radiokarbonos elemzés ezután minden régészeti ásatáson rutintevékenységgé vált.

Szerepe a hidegháborúban

1954 októberében Libbyt kinevezték az atomenergia békés felhasználást és veszélyeit felügyelő Atomenergiaügyi Bizottságba. Ekkoriban sokat foglalkozott az atomfegyver-kísérletek nukleáris csapadékának veszélyeivel. Kaliforniában elindította a Project Sunshine-t, mely során megmérte a sugárzó anyag mennyiségét a talajban, az esővízben, emberi csontokban és egyéb mintákban. Kijelentette, hogy a természetes forrásokból (a Föld háttérsugárzása, kozmikus sugárzás) származó radioaktivitás nagyobb veszélyt jelent az emberekre, mint a fegyverkísérletek nukleáris csapadéka. A Bizottság tagjaként sokat szerepelt a közvélemény előtt, képe a Time címlapján is megjelent, de sokan Eisenhower elnök bólogatójánosának tekintették. 1959-ben visszavonult a Bizottságból, de továbbra is hirdette a nukleáris tesztek szükségességét és ártalmatlanságát. Teller Edével együtt támadta a fegyverkísérletek betiltását követelő kétszeres Nobel-díjas Linus Pauling mozgalmát. Bizonyítani akarta, hogy a nukleáris háború túlélhető és házában óvóhelyet alakított ki és interjúiban is sürgette, hogy minden otthont lássanak el atombiztos óvóhellyel. Miután óvóhelye egy tűz során leégett, Szilárd Leó így nyilatkozott: "Ez nem csak azt bizonyítja, hogy Isten létezik, de azt is hogy van humorérzéke".

Libby 1959-ben visszaköltözött Kaliforniába, ahol a Los Angeles-i Egyetemen kapott professzori katedrát. 1962-ben ő lett az igazgatója az egyetem Geofizikai és Bolygófizikai Intézetének. 1976-ban vonult vissza.

Díjai

1960-ban Willard Libby kémiai Nobel-díjban részesült a radiokarbonos kormeghatározó módszer kidolgozásért. Ezenkívül számos egyéb kitüntetésben részesült, megkapta a Columbia Egyetem Chandler-érmét, az Amerikai Kémiai Társaság Glenn T. Seaborg-díját és Willard Gibbs-érmét, a Franklin Intézet Elliott Cresson Medal-érmét, az Albert Einstein Társaság Albert Einstein-érmét, a Geológiai Társaság Amerika Napja-érmét és a vegyészek Amerikai Intézetének aranyérmét. Számos egyetem választotta díszdoktorává és a hadügyminisztérium, iparvállalatok és egyetemek tudományos tanácsadója volt.

Családja

Libby 1940-ben feleségül vette Leonor Lucinda Hickeyt. Ikerlányaik, Janet Eva és Susan Charlotta 1945-ben születtek. 1966-ban elváltak és Libby még ugyanazon év decemberében elvette a fizikus Leona Woodsot.

Willard F. Libby 1980. szeptember 8-án halt meg egy tüdőgyulladás komplikációinak következtében.

Források

• Willard F. Libby - Biographical Nobelprize.org
• Willard F. Libby Notable Names Database
• Willard Frank Libby Encyclopedia.com
• Interview with Dr. Willard F. Libby Archiválva 2015. január 12-i dátummal a Wayback Machine-ben Oral History Transcript