Zajácz András

magyar festőművész

Zajácz András (Timár, 1928. április 6.Tokaj, 2013.)[2] magyar festőművész.

Zajácz András
Született1928. április 6.[1]
Timár
Elhunyt2013 (84-85 évesen)
Tokaj
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Fiatal kora óta rendszeresen rajzolt, majd Budapestre kerülve különböző képzőművészeti körökbe járt rajzolni. József Attila Szabadegyetem, művészettörténet szak. A Műcsarnokban 1960-ban megrendezett Képzőművészeti körök országos kiállításán III. díjat nyert. Tanárai többek között Xantus Gyula és Bak Imre voltak. Két évtizeden keresztül részt vett a Tokaji Művésztelep munkájában. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat minta-, formakészítő díszítőszobrásza, műemlék restaurátora volt. Az Operaház helyreállítási munkáinál kifejtett tevékenységéért a Művelődési Miniszter kitüntetésben részesítette. Legjobb munkáinál – napsütötte tájképeinél – a naiv művészet szín- és formarendszerét áttörve, a posztimpresszionista hagyományok szerint festette meg a kompozíciót. A 60-as évek elejétől részt vett különböző képzőművészeti körök kiállításain.

Egyéni kiállítások szerkesztés

  • 1969 • Művelődési Ház, Rakamaz
  • 1970 • Művelődési Ház, Monor
  • 1980 • Zilahy György Művelődési Ház, Tokaj • Művelődési Ház, Dabas • Művelődési Ház, Timár
  • 1985 • Helyőrségi Tisztiház, Nyíregyháza
  • 1986 • KPVDSZ Művelődési Ház, Nyíregyháza • Művelődési Ház, Újfehértó
  • 1988 • Művészetbarátok Egyesülete, Budapest
  • 1989 • Jurta Színház, Budapest
  • 1990 • Napfény Szálló, Budapest
  • 1999 • Szabolcsvezér Általános Iskola, Timár • Gutenberg Galéria, Budapest • Neumann János Szakközépiskola, Budapest
  • 2000 • Magyar Kultúra Alapítvány Galéria, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások szerkesztés

  • 1960 • Műcsarnok, Budapest
  • 1978 • Művelődési Ház, Ózd
  • 1981 • Józsefvárosi Művelődési Ház, Budapest
  • 1982 • Budapesti Történeti Múzeum, Budapest • Szabolcs-Szatmár megyei festők kiállítása, Jurta Színház, Budapest
  • 1989 • Templom Múzeum, Bécsújhely
  • 1992, 1995 • XXVII., XXIX. Alföldi Tárlat, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
  • 1994 • Ferencvárosi Művelődési Ház, Budapest
  • 1998 • Magyarok Háza, Budapest
  • 1999 • Újpest Galéria, Budapest
  • 1999, 2000 • Szentendrei Tárlat, Művészetmalom, Szentendre
  • 2001 • Szentendrei Tárlat, MűvészetMalom, Szentendre • XXXII. Alföldi Tárlat, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba

Köztéri művei szerkesztés

  • Betakarítás (akril, farost pannó, 1987, Timár)

Művek közgyűjteményekben szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Kortárs magyar művészeti lexikon I–III. Főszerk. Fitz Péter. Budapest: Enciklopédia. 1999–2001. ISBN 963-8477-43-1
  • Pest megyei tárlat 2000. Szerkesztette: Köpöczi Rózsa. Szentendre, Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2000.