A Zugkátyúzó kör Budakeszi város nagyszénászugi közterületi részén 2013 áprilisában alakult közösség Nelhübel Zoltán közlekedésmérnök vezetésével. A közösségben résztvevők lakóhelyük szerint szerveződő, vállalkozási formától mentes lokálpatrióták közössége, akik közterületeik rendezését, karbantartását, úthibák "hideg aszfalt" felhasználásával való megszüntetését tűzték ki feladatukul.

Az utak használata során a forgalmi igénybevétel és a környezeti hatások nyomán kátyú jön létre, a szerkezet bomlásával járó károsodás különösen a téli csapadékos időszakban keletkezik, amikor az apró repedésekbe befolyó víz megfagy
Fogadjunk örökbe egy-egy kátyút!
Nelhübel Zoltán ötletadó zugkátyúzó

A polgármester nyilatkozta szerint a város legrosszabb állapotú útjainak aszfaltszőnyegezésére nem, de a kátyúk aszfaltozására lesz lehetőség.[1] A kör illegálisan kátyúzik, mert ha valakit az önkormányzat hivatalos ellenőrzése kátyúzáson ér, annak azonnal be kell fejeznie az engedély nélküli tevékenységét, és 8 napon belül vissza kell állítania az eredeti, kátyús állapotot.

Zugkátyúzó kör és szerepe szerkesztés

A kör tagjai saját munkájuk, illetve adományaik (pénzügyi, tárgyi, építőanyag, stb.) felhasználásával teszik élhetőbbé környezetüket. Saját portáljukon www.zugkatyuzo.hu -n vezették a munkálatokban résztvevők, adományozók neveit, az adományokkal elszámolnak, ismertetik az elvégzett munkálatokat. Portáljukon keresztül a kör tagjai javaslatot tesznek az elvégzendő feladatokra, amiket a közösség közös döntés alapján ütemez és végez el. A kör tagjai politikamentesen végzik tevékenységüket, politikai és egyéb társadalmi szervezetekkel az együttműködést nem keresik. Munkájukat egyeztetik Budakeszi Város Önkormányzatával, valamint a Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft.tevékenységével, mely szervezetek lehetőségeik szerint a kör munkáját gépekkel, anyagokkal segítik.

Név eredete, a kör története szerkesztés

2013. év elején Budakeszi város nagyszénászugi külterületi részén a közúti közlekedés teljesen ellehetetlenült a téli fagykárok okozta kátyúk sokasága miatt. A helyi lakosok a kátyúkat hideg aszfalt felhasználásával kezdték tömedékelni. Nagyszénászug kátyúzása szülte a zugkátyúzó nevet. Az úton folyó munkálatokban egyre több arra közlekedő ott lakó vette ki részét, illetve adományával támogatta a tevékenységet. A kezdetben kisebb közösség kátyúzási tevékenysége jelentős társadalmi elfogadást, és támogatást nyert. Tevékenységük a kátyúk megszüntetése mellett a közterületi környezet karbantartására is kiterjedt. A zugkátyúzók 2013 szeptember utolsó szombatján hagyományteremtő utcabállal egybekötött bográcsozással népszerűsítették tevékenységüket.

Egyéb útjavítások Budakeszi körzetében szerkesztés

Budakeszi a Szépilonához torkolló Budakeszi úton érhető el a fővárosból, a XII., illetve a II. kerület felől. Az út folytatódása a PátyZsámbék felé haladó 1102-es mellékút. Az útról északnyugati irányba TelkiBudajenőPerbál (1103-as út), délnyugati irányba TörökbálintBudaörs/Diósd/ÉrdBudapest XXII. kerülete/Tárnok/Sóskút felé (8102-es út) lehet közlekedni.

  • 2014-ben dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia ünnepi beszédével és utcabállal ünnepelték meg a budakesziek az új Fő utca átadását, amelynek felújítása során több mint 1900 méter út újult meg az új aszfaltozással. 6 buszmegállópár öblét is átalakították.[2]
  • 2017-ben a Páty községet Budakeszivel összekötő aszfalt út széleit 1m szélességben újraaszfaltozták, a megsüllyedt burkolat hibái miatt.[3]

Főbb eredmények 2013 szerkesztés

 
A kátyút körbe kell vágni, a lyukat meg kell szabadítani a szennyeződésektől, majd ki kell önteni bitumenemulzióval. Ezután kerül a kátyúba a hidegaszfalt, amit még tömöríteni kell. Ez a klasszikus kézi bedolgozásos kátyúzás
  • Szegélyépítés: 95 fm
  • Öntött szegély építés: 68 fm
  • Kátyú: 126 db
  • Murvaterítés útpadkába: 120 fm
  • Bozótirtás, tereprendezés: 1450 m²

Beépítésre került:

Kátyúbejelentő szerkesztés

Amennyiben valaki kátyút, veszélyes útburkolathibát talál, akkor a fővárosban a 06 80 204 386-os zöld számon jelentheti be a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél.[4]

Jegyzetek szerkesztés

  1. A lakosságnak joga van a közbiztonsághoz. [2016. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  2. Átadták a felújított Fő utcát
  3. Útjavítás a Páty - Budakeszi úton. [2018. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  4. Kátyúkár, kárrendezés, kátyú bejelentés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés