Ősnyomtatvány
Az ősnyomtatvány olyan nyomtatvány, amely Európában a könyvnyomtatás feltalálásától, az 1450-es évektől kezdve 1500. december 31-éig[1] szedésnyomással, vagyis összerakható és szétszedhető betűkkel készült. Nem számít ősnyomtatványnak az úgynevezett táblanyomat.
Az ősnyomtatvány terminus technicusa a latin eredetű incunabulum, többes számban incunabula, amelynek klasszikus jelentése: pólya (bölcső), szülőföld, születéshely, első kezdet, eredet, első gyermekkor. Így az incunabulum jelentése: bölcsőnyomat. A paleotípia kifejezés ritkábban használatos.
Az ősnyomtatványok külső megjelenése
szerkesztésAz ősnyomtatványok kezdetben a kéziratos kódexekhez hasonlítottak, általában nem volt címlapjuk. Címlapot 1470 körül kezdtek nyomtatni, és 1500 körül vált általánossá. Az első címlappal rendelkező ősnyomtatvány 1485-ben készült Velencében, Nicolas Jenson nyomdájában. Ma a címlap nélküli műre vonatkozó cím-és megjelenési adatokat az incipit (kezdődik) és explicit (végződik) jelzésekből és a kolofonból veszik, mivel a szöveg elején és végén közölték a mű címét, a nyomtatás helyét, évét és esetleg a nyomdász nevét.
Az ősnyomtatványok, eltérően a mai könyvektől, ívfüzetekből álltak, az íveket egymásba helyezték. (Ma az íveket folyamatosan egymás mellé helyezik.) Az ősnyomtatványoknak nincs lapszámozásuk, ehelyett az ívfüzeteket látták el folyamatosan az ábécé soron következő betűivel. A leveleket az ívfüzet közepéig római számokkal jelölték. Az ívek, levelek sorrendjét a custos (őrszó) jelezte.
A legkorábbi nyomtatványok tipográfiája kezdetben a középkori, barátbetűhöz hasonló gótikus kézírást utánozta (ez az úgynevezett gót textúra), míg később és a világi műveket – főleg Itáliában, az ókori klasszikusok írásait – antikvával, azaz a humanista írás gömbölydedebb betűjével nyomtatták. Az ősnyomtatványok egy részét pergamenre, másik részét papírra nyomták. Illusztrációs eszközük a kézi festés vagy a fametszet volt, díszített ősnyomtatványokat főleg Itáliában és német területeken készítettek. Az első nyomtatványok alakja fólió (másodrét) volt.
Fennmaradt ősnyomtatványok
szerkesztésA 15. századi európai nyomdákból legalább 35 000 mű közel félmillió példánya került ki, amelyeknek külön kezelése, elkülönítése a modern könyvektől már a 17. században megkezdődött. Az ősnyomtatványok értékét nem tartalmuk, hanem nyomdászattörténeti értékük, régiségük és állapotuk adja. Így a legnagyobb értékkel a könyvnyomtatás feltalálásának dátumához legközelebb álló nyomtatványok bírnak. Fontosak még azok a művek is, amelyek a város vagy műhely első termékei közé tartoznak, valamint a ritka kiadványok. (A ritka kiadványok közül is kiemelkednek azok az ősnyomtatványok, amelyek egyetlen ismert példányban maradtak fenn, ezek az úgynevezett unikális példányok). Különösen értékesek még a pergamenre nyomott, művészi kiállítású, fa-vagy rézmetszetes, görög vagy latin auktorok műveit tartalmazó művek.
Külföldi vonatkozású ősnyomtatványok
szerkesztésA legrégebbi ősnyomtatvány Gutenberg Mainzban készült latin Bibliája, amely 1453-1455 körülre datálható. Híres külföldi vonatkozású ősnyomtatvány továbbá a Peregrinatio in terram sanctam[2] 1486-ból, amelyet Erhard Reuwich nyomtatott és illusztrált, szintén Mainzban. Hartmann Schedel Nürnbergi Krónikáját Anton Koberger nyomtatta 1493-ban. A Hypnerotomachia Poliphili[3] nyomdásza Aldus Manutius volt, híres illusztrációinak készítőjét azonban nem ismerjük. Jelentős ősnyomtatvány-nyomdász volt még a bambergi Albrecht Pfister, az augsburgi Günther Zainer, a strasbourgi Johann Mentelin, és William Caxton, aki Bruggében és Londonban tevékenykedett.
Magyar vonatkozású ősnyomtatványok
szerkesztésA legrégebbi magyar ősnyomtatvány a Chronica Hungarorum (Magyarok Krónikája, másik elnevezéssel Chronicon Budense, azaz Budai Krónika), amely Hess András nyomdájából származik. A mű kolofonjában ez áll: Finita Budae anno dni M.CCCC.LXXIII. in vigilia pentechostes: per Andream Hess.[4] Ugyanebben az évben nyomtatták szintén Budán a Leonardi Aretini in opusculum Magni Basilii de legendis poeticis incipit felicitert.[5]
Bartalis Antal a jegenyei plébánia történetéről szóló művében (1794) megemlít egy magyar nyelvű nyomtatványt, amelyet állítólag 1484-ben Nürnbergben nyomtattak, és amelyben Szent István király jobb kezének megtalálásáról van szó. Ezt a 19. század végéig nem vitatták, a kutatók mai álláspontja szerint azonban Bartalis szándékosan hamisított, de az sem zárható ki, hogy ez már elmezavarának egyik tünete volt.[6]
Ősnyomtatványok külföldön
szerkesztésA legnagyobb külföldi gyűjteményekben őrzött ősnyomtatványok megközelítő száma:
- Bayerische Staatsbibliothek, München (19 900)
- British Library, London (12 500)
- Bibliothèque nationale de France, Párizs (12 000)
- Vatikáni Apostoli Könyvtár, Vatikán (8000)
- Österreichische Nationalbibliothek, Bécs (8000)
- Württembergische Landesbibliothek, Stuttgart (7076)
- Российская национальная библиотека (Orosz Nemzeti Könyvtár), Szentpétervár (7000)
- Huntington Library, San Marino, Kalifornia (5600)
- Kongresszusi Könyvtár, Washington (5600)
- Bodleian Library, Oxford (5500)
- Oroszországi Állami Könyvtár, Moszkva (5300)
- Cambridge University Library, Cambridge (4600)
- John Rylands Library (University of Manchester), Manchester (4500)
- Dán Királyi Könyvtár, Koppenhága (4500)
- Staatsbibliothek zu Berlin, Berlin (4400)
- Harvard Egyetem, Cambridge (Massachusetts) (3600)
- Yale Egyetem, New Haven (Beinecke régi könyv-és kézirattár: 3100, egyéb: 425)
- Biblioteca Nacional, Madrid (3300)
- Koninklijke Bibliotheek (Holland Nemzeti Könyvtár), Hága (2000)
- Stiftsbibliothek St. Gallen (A Sankt Gallen-i kolostor könyvtára) (1650)
- Biblioteca Colombina, Sevilla (1194)
- University of Illinois, Urbana-Champaign (1130)
Ősnyomtatványok Magyarországon
szerkesztésAz ősnyomtatványokból hazánkban 3579 mű 7107 példánya található. Magyarországon a legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtárban van, gazdag gyűjteménye van a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központnak és a budapesti Egyetemi Könyvtárnak is. A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának tulajdonában tizenöt ősnyomtatvány van.[7] A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár tulajdonában jelenleg harminchat ősnyomtatvány található.[8] Pécsett a Klimo könyvtárban huszonöt XV. századi ősnyomtatványt és kétszázötven XVI. századi antikvát őriznek. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtárában 46 ősnyomtatvány van a műemlékkönyvtárban.
Ősnyomtatvány-katalógusok
szerkesztésA legjelentősebb, ma is fejlesztés alatt álló nemzetközi ősnyomtatvány-katalógusok
szerkesztés- Gesamtkatalog der Wiegendrucke (GW). (Berlinben, 1904 óta gyűjtik az anyagát). Megjelent: I.-X. kötet (A-H) 1925-2007. (A XI. kötet előkészületben). (Első kötet: Leipzig, 1925 Anton Hiersemann Verlag). A legteljesebb ősnyomtatvány-katalógus, mintegy 30 000-35 000 címmel. (Nincs valamennyi közzétéve).
- Incunabula Short Title Catalogue (ISTC). Rövid leírásokkal. Mintegy 27 400 ősnyomtatvány-kiadást (nem ennyi címet!) tartalmaz.
A legjelentősebb külföldi gyűjtemények ősnyomtatvány-katalógusai
szerkesztés- Catalogue of books printed in XVth century, now in the British Museum I.-IX. (BMC) London, 1908-1962.
- British Museum general catalogue of printed books. Photolitographic ed. to 1955. 1-263. London, 1965-1966. Általános és mindmáig felül nem múlt összefoglalás egységesebb nézőpontból.
- Inkunabelkatalog Bayerische Staatsbibliothek I.-V. Wiesbaden, 1988-2000.
Történeti nemzetközi ősnyomtatvány-katalógusok
szerkesztés- Hain, Ludovicus (Ludwig): Repertorium bibliographicum. Stuttgart, 1825-1838. A nemzetközi könyvkereskedelem a Hain-számok alapján jelzi az ősnyomtatványokat.
- Copinger, W.A.: Supplement to Hain's Repertorium Bibliographicum. London, 1895-1902.
- Reichling, Dietrich: Appendices ad Hainii Copingerii Repertorium Bibliographicum. Additiones et emendationes. Fasc. 1-6. Monachii (München), 1905-1911.
- Kommission für der Gesamtkatalog der Wiegendrucke (Hrsg.): Nachtraege zu Hain's Repertorium Bibliographicum und seinen Fortsetzungen. Leipzig, 1910.
Hazai ősnyomtatvány-katalógusok
szerkesztés- Sajó Géza-Soltész Erzsébet: Catalogus incunabulorum quae in bibliothecis publicis Hungariae asservantur A-N, O-Z I.-II.
Budapestini (Budapest), MCMLXX (1970) In aedibus Academiae Scientiarum Hungariae (Akadémiai Könyvkiadó). A bevezetés angol nyelvű, a hazai gyűjteményekben található ősnyomtatványok pontos könyvészeti leírásai példánykimutatásokkal, unikális példányokkal. A korábbi hazai ősnyomtatványkatalógusok anyagát tartalmazza.
Egyéb országok gyűjteményeinek ősnyomtatvány-katalógusai
szerkesztés- Amerikai Egyesült Államok:
- Stillwell, Margaret Bingham: Incunabula in American libraries. New York, 1940.
- Goff, Frederick Richmond: Incunabula in American libraries, a third census of fifteenth century books recorded in North American collections. Millwood, 1973. Kraus Reprint Co. A közismerten rendkívül gazdag anyagú és jelentős mennyiségű, Amerikai Egyesült Államokba került ősnyomtatványok legpontosabb katalógusa.
- Belgium: Polain, M.: Catalogue des livres imprimés au quinzième siècle des bibliothèques de Belgique I.-IV. Bruxelles, 1932.
- Franciaország: Pellechet, M.: Catalogue général des incunables des bibliothèques publiques de France I.-III. Paris, 1897-1909.
- Horvátország: Badalic, Josip: Incunabula quae in Populari Re Publica Croatia asservantur. Inkunabule u narodnoj Republici Hrvatskoj. Zagreb, 1952.
- Liechtenstein: Bohatta, Hans: Katalog der Inkunabeln der Fürstlich Liechtenstein'schen Fideikommiss-Bibliothek und der Hauslabsammlung. Wien, 1910.
- Olaszország: Guarnaschelli, T. M.-Valenziniani, E.: Indice generale degli incunabuoli delle bibliothece d'Italia. Vol. I.-III. Vol. IV. Ed.: E. Cerulli-E. Valenziniani. Roma, 1965.
- Románia: Schatz, E. M.: Catalogul colectiei de incunabule. Bucuresti, Biblioteca Natională a României, 1995.
Hivatkozások
szerkesztés- ↑ a régebbi szakirodalom és A Pallas nagy lexikona szerint 1520-ig, 1530-ig, sőt 1536-ig
- ↑ ford.: Utazás a Szentföldre
- ↑ ford.: Poliphilus álma
- ↑ ford.: Befejeztetett Budán, az Úr 1463. évében, pünkösd vigiliáján, Andreas Hess által.
- ↑ Nagy Szent Vazul eredetileg görög nyelvű művének, latin címén a De legendis poeticisnek (A költők olvasásáról) latin nyelvű fordítása, amelyet Leonardus Aretinus készített.
- ↑ Knapp Éva: Adalékok a 18. század végi nyelvi archaizálás kérdéséhez: Egy tévesen feltételezett 1484-es magyar nyelvű nyomtatvány eszmetörténeti kapcsolatai. Magyar Könyvszemle, II. évf. 121. sz. (2005)
- ↑ a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának ősnyomtatványai az online katalógusban [1] Archiválva 2021. július 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Pelbartus de Temeswar: Sermones Pomerii de sanctis. Hagenau: Heinrich Gran, 1499. [2] Archiválva 2009. július 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
Források
szerkesztés- Torzsai Tamás, Zala Imre (szerk.: Zala Imre): Könyv A-Z (A könyvkereskedelem kislexikona), Budapest, Tankönyvkiadó, 1973, 250-251. p.
- Nyomdászati lexikon (szerk.: Biró Miklós, Kertész Árpád, Novák László), Budapest, Biró Miklós Kiadása, 1936, 356 p.
- A latin nyelv szótára (összeáll.: Finály Henrik), Budapest, Zeneműkiadó, 1991 [3]
- Bokor József (szerk.). Inkunabulák, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 28.
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának régi nyomtatványai
- Beinert, Wolfgang: Typolexikon.de (ősnyomdászok listája székhelyükkel)
- Az ősnyomtatvány-kutatás története