Főmenü megnyitása
Az 1. magyar hadsereg katonái 1944 nyarán a Kárpátokban (a fegyverrel pózoló katona egy Király-géppisztolyt tart a kezében)

Az 1. magyar hadsereg a Huba-hadrenddel, 1940. március 1-jén létrehozott alakulat. Míg a 2. magyar hadsereg a frontra küldött harcoló alakulat volt, addig az 1. magyar hadsereg elsősorban határvédelmi feladatokat kapott. Állománya a VII, VIII. és IX. hadtestekből állt fel Nagy Vilmos altábornagy vezetésével. Őt nemsokára, 1941. február 1-jén Schweitzer István altábornagy követte.

Feladataiból adódóan sokáig nem mozgósították a második világháború során. 1944. január 6-án kapott mozgósítási parancsot, amikor már elkerülhetetlenné vált a Kárpát-medence védelmének megszervezése. Az 1943-ban, a Szabolcs-hadrend bevezetésével átalakított hadsereg ekkor a 16. és 24. gyaloghadosztályokból, valamint az 1. és 2. hegyidandárból állt. Ekkor Náday István vezérezredes volt a parancsnoka, aki 1942. augusztus 1-jétől 1944. április 1-jéig töltötte be ezt a posztot. Az állomány ebben az időpontban 136 000 fő volt.

Részvétele a háborúbanSzerkesztés

Védelemben (1944. január 6–április 1.)Szerkesztés

Az 1. magyar hadsereg az 1940 óta épített Árpád-vonalat foglalta el. Az Árpád-vonal a második védelmi vonal volt a Szabolcs-vonal mögött. Helyőrségi erődítményekből és a közöttük húzódó védelmi rendszerekből, árkokból, töltésekből, szögesdrótakadályokból és aknazárakból állt. A hágókat ellenőrző településekbe telepítették a helyőrségeket, de minden patakvölgyet, szorost és járható utat lezártak. A hegygerincek mentén hegyivadászok őrizték a határt.

Támadásban (1944. április 16–augusztus 1.)Szerkesztés

A védelmi berendezkedést azonban már tavasszal el kellett hagyniuk, mivel a német fronton mintegy 200 km-es rés keletkezett, aminek betömésére az 1. magyar hadsereget Galíciába küldték. Már túl voltunk a Margarethe hadműveleten, Magyarország német megszállás alá került, és a Horthy-féle minimális háborús részvételt felváltotta a német igények teljes kielégítése. Ekkor például Nádayt felmentették, mert a hadsereg határon túli bevetését elutasította. Őt Lakatos Géza követte május 15-ig, Beregfy Károly augusztus 1-ig, Miklós Béla október 16-ig, végül László Dezső a hadifogságba eséséig, 1945. május 8-ig.

Az áprilisi offenzíva részleges sikereket, majd hatalmas veszteségeket hozott. A rést betöltötték és több települést foglaltak vissza, de a műszaki állomány háromnegyede mellett 15 500 fő volt a veszteséglistán. Július 22-én a védelmi vonal bal szárnyát váratlan támadás érte, a további veszteségek elkerülése miatt megkezdték a visszavonulást. A későbbiekben erősítés érkezett és szervezeti változások következtek. Végül a németek Dél-Lengyelországba akarták vezényelni az alakulatokat, míg Horthy Miklós parancsa szerint a hadsereg csak Magyarország felé vonulhatott volna vissza. Az újabb főparancsnokváltás után Miklós Béla vezetésével kezdték meg a visszavonulást a Kárpátok felé. Júniusban megegyeztek az Ukrán Felkelő Hadsereggel, ami után jelentősen csökkent az ukrán partizánok aktivitása.

Védelemben (1944. augusztustól)Szerkesztés

Kéri Kálmán felügyelete alatt újabb erősítésekkel és mintegy 20 000 fő német katona csatlakozásával az 1. magyar hadsereg létszáma augusztusban elérte a 200 000 katonát, és berendezkedtek a kiépített védelmi vonalakban, egészen a Hunyadi-vonalig, amely a legkülső, már a határokon kívül létesített elő-akadályrendszer volt. Beérkezett a 6, 10. és 13. gyaloghadosztály, a 16. és 18, valamint 19. és 20. könnyűhadosztályokat egyesítették.

A 4. Ukrán Front támadta az Északkeleti-Kárpátokat, amelyet éppen az 1. magyar hadseregen és a védelmi vonalakon való áttörésre szerveztek meg a szovjetek, céljuk Ungvár és Munkács közvetlen elérése volt. A késlekedés miatt Malinovszkij 2. Ukrán Frontja azt a kiegészítő feladatot kapta, hogy szeptember 15-re törjön be Erdély középső részébe, hogy délről, a védelem hátából tudja segíteni az áttörést. Összességében azonban mintegy két és fél hónapon át tartóztatták fel a szovjet hadsereget a magyar védők. A további ellenállásnak Románia augusztus 23-ai átállása miatt nem volt értelme, mivel a védelmi vonalakat a szovjetek már képesek voltak délről megkerülni.

A szovjet hadvezetés valamilyen okból késlekedett ezzel a manőverrel, a Déli-Kárpátokon nem törtek át az ősz elején és csak október elején jutottak ki az Alföldre. Ekkor zajlott le a hortobágyi páncéloscsata, zömmel a 3. magyar hadsereg kiegészített állományával, amire épp azért volt szükség, hogy a páncélosok fedezzék az 1. magyar hadsereg visszavonulását és lehetővé tegyék új állások elfoglalását. A szovjet vezérkar, a Sztavka parancsát Malinovszkij szeptember 15-én vette kézhez, amelyben szeptember 19-i végső határidőt kapott arra, hogy Szolnoknál elérje a Tiszát és segítsen a 4. Ukrán Frontnak a Kárpátok leküzdésében.

Végül az 1. hadsereg csak október 17-én hagyta el a Kárpátok védvonalait. Egyelőre csak Ungvárig, de decemberben már a 8. német hadsereg alárendeltségében Csehszlovákia területén jártak, a hónap végére a korábbi cseh–magyar határon. Az 1. magyar hadsereg szétszóródott alakulatainak egy része a Dunántúlon gyűlt össze. Utolsó nagyobb bevetésük 1945 januárjában, az ostromlott Budapest felmentésére irányuló Konrád hadműveletek támogatása lett volna, de mire megindultak, már csak a visszavonuló németeket fedezhették. A szovjet offenzíva során a német hadsereggel együtt vonultak vissza, legtöbb egységük az osztrák határnál megadta magát.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés