A Horthy-rendszerben (1919–1944) tartott magyarországi országgyűlési választások (korabeli hivatalos elnevezésén nemzetgyűlési választások) részben nyílt, részben titkos rendszerben zajlottak, közös jellemzőjük pedig a választójog folyamatos változtatása volt a szélsőséges (elsősorban szélsőjobboldali, fajvédő) pártok, elemek kiszorítása érdekében. Ennek folyományaként az összes választást az Egységes Párt, illetve annak utódjai (Nemzeti Egység Pártja 1932-1938 között, majd Magyar Élet Pártja) nyerték.
A Horthy-rendszert megelőző Tanácsköztársaság választási törvénye a lakosság 57%-ának adott szavazójogot, számos túlkapása ellenére komoly előrelépés volt egy demokratikusabb választási rendszer elterjesztése felé. Minden 18. életévét betöltött állampolgár választhatott, nemre való tekintet nélkül. Tehát ekkor szavazhattak először a nők, a 18 és 24 év közöttiek, az ipari- és agrárproletariátus nagy része. A Tanácsköztársaság bukását követően ismét szigorodott a választójogi törvény. 1922-ben már csak a 24 éven felüli, 4 elemi iskolai osztályt végzett férfiak, valamint a 30. életévüket betöltött, 6 elemit végzett nők szavazhattak. Ez mintegy 750 ezer fővel csökkentette a választásra jogosultak számát. Részben visszahozták a nyílt választást: a választás csupán Budapesten, agglomerációjában és a törvényhatósági városokban volt titkos. Az 1925. évi XXVI. törvény, és főként az azt követő 1938. évi XIX. törvény a választójog várt kiterjesztése helyett még tovább szűkítette a választójogot. A műveltségi cenzus szigorítása 250 ezer fővel csökkentette a választói létszámot. A választójog 6 év helyben lakást, a férfiak esetében a 26., a nők esetében a 30. életév betöltését és legalább 6 elemi osztály elvégzését írta elő. Bevezetésre került a többes választójog. A választók kétharmada 2 (listás és egyéni) szavazattal rendelkezett, a népesség 70%-a pedig egyáltalán nem szavazhatott. A Horthy-korszak szigorodó választójogi törvényei következtében az 1939-es országgyűlési választáson közel 400 ezerrel kevesebb választó volt, mint 1920-ban, miközben az ország népessége 15%-kal nőtt. A kampányidőszakot és a választások lezajlását rendszeresen a kormánypárt hatalmi státuszának megőrzését biztosító antidemokratikus visszaélések kísérték.[1][2]
A választásokat 1920. január 25-26-án tartották meg azokban a választókerületekben, illetve választókerület-csonkokban, amelyek nem álltak idegen megszállás alatt. A választás adatainak teljes feldolgozására még nem került sor. Ennek következtében 22 választókerületben nem ismert sem az érvénytelen szavazatok száma, és legtöbbjükben a választásra jogosultaké sem, csak az érvényes szavazatoké. További 22 kerületben kizárólag a győztes jelölt neve és pártállása ismert. 39 kerületben egyhangú választás történt. A maradék 80 kerületben a részvételi arány 88,52% volt. Érdekes, hogy a leadott szavazatok 10,38%-a érvénytelen volt. Ezt a rutintalansággal, valamint a szociáldemokrata bojkottal lehet magyarázni.
A KNEP és az OKGFP koalíciójával alakult kormány. A szerb és román megszálló csapatok kivonulásával pótválasztásokat tartottak.
A felszabadult Tiszántúlon1920 júniusában és júliusában 5 hétvégén át tartották a választásokat. Ezek eredményeiről adatok még kisebb arányban állnak rendelkezésre, mint a januári fordulókéról. A 44 választókerületből mindössze 13-ról vannak pontos adatok. 3-ban egyhangú választásra került sor, 16-ból csak a győztes ismert. 12 helyen részben ismertek az eredmények. A maradékban a részvételi arány 88,2% volt. Az érvénytelen szavazatok aránya 2,69% volt, ami a gyenge szociáldemokrata befolyással magyarázható.
A felszabadult Baranyában 1921. október 30-31-én tartották a választásokat. 1 körzetben egyhangú volt. 4 helyen az adatok részlegesen ismertek, 7-ben teljesen. Itt a részvételi arány 93,01%.
A kiegészítő választások lezajlása után az időközi választások eredményeit figyelembe véve a következőképpen alakult a parlament:
A választásokat 1922. május 28-án, június 1-jén, valamint június 12-én, 13-án és 15-én tartották. 1922-ben már csak a 24 éven felüli, 4 elemi iskolát végzett férfiak, továbbá a 30. életévüket betöltött, 6 elemit végzett nők szavazhattak. Ez az új rendelkezés nyomban mintegy 3/4 millióval csökkentette a választásra jogosultak számát. Változás volt az előző választáshoz képest, hogy a választás már csupán Budapesten, agglomerációjában és a törvényhatósági városokban volt titkos. 195 egyéni kerületben nyílt szavazást tartottak, 20 titkos egyéni, és 30 listás körzet volt.[3] A választásra jogosultak 76,1%-a adta le voksát.
A belügyminiszter a választásokat 1926. december 8-18-ra tűzte ki. A részvételi arány a 91 egyhangú körzet miatt 51,25% volt. Ahol volt tényleges szavazás, ott a részvételi arány 76,02% volt.
A választásokat 1931. június 28-30-án tartották. A részvétel a 67 egyhangú kerület miatt 59,25% volt. Ahol ténylegesen volt szavazás, ott a jogosultak 78,2%-a adta le érvényes voksát.
A választásokat 1935. március 31-től április 4-ig, valamint április 6-7-én tartották. A részvételi arány az 53 egyhangú kerület miatt 65,68% volt. Ahol ténylegesen voltak választások, ott a részvétel 79,75% volt.
A választásokat 1939. május 25-26-án, pünkösdkor tartották. Az egyéni szavazáson a 2 egyhangú kerület miatt 79,96% volt a részvételi arány. Ahol tényleges választásra került sor, ott a részvétel 90,98% volt. Listás szavazáson a részvétel a 2 egyhangú megye miatt 84,88% volt, ahol ténylegesen szavaztak, ott a részvétel 88,9% volt. A szavazás teljesen titkos volt.
A parlament megalakulástól 1944 őszéig összesen 17 alkalommal tartottak időközi választást, folyamatos MÉP győzelemmel. Az utolsó választási aktusokra már a német megszállás után került sor: ekkor egyhangú szavazással került a képviselőházba Rátz Jenő (1944. május 28.), Sztójay Döme (1944. június 30.) és Bárdossy László (1944. július 2.) is.