2001–2002-es UEFA-bajnokok ligája (második csoportkör)

10. UEFA-bajnokok ligája második csoportköre

A 2001–2002-es UEFA-bajnokok ligája második csoportkörének mérkőzéseit 2001. november 20. és 2002. március 20. között játszották le.

A második csoportkörben az a 16 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba jutott. A harmadik és negyedik helyezettek kiestek.

A sorsolás előtt a csapatokat négy darab négycsapatos kalapba sorolták a csoportkörbeli helyezések és az UEFA-együtthatók sorrendjében. Az első két kalapba kerültek a csoportkör első helyezettjei, a 3. és 4. kalapba a második helyezettek. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat.[1]

Csapat Együttható Kalap
  Bayern München (címvédő) 110,315 1
  Real Madrid 114,604
  FC Barcelona 108,604
  Juventus 98,119
  Liverpool FC 73,643 2
  Deportivo La Coruña 63,604
  FC Nantes 45,175
  Panathinaikósz 37,183
Csapat Együttható Kalap
  Manchester United 110,643 3
  Arsenal 76,643
  Galatasaray SK 71,987
  FC Porto 68,136
  AS Roma 68,119 4
  Bayer Leverkusen 56,315
  Sparta Praha 37,395
  Boavista 28,136
Színmagyarázat
Továbbjutott a egyenes kieséses szakaszba.
Kiesett.

Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Manchester United 6 3 3 0 13 3 +10 12
  Bayern München 6 3 3 0 5 2 +3 12
  Boavista 6 1 2 3 2 8 −6 5
  Nantes 6 0 2 4 4 11 −7 2
  BAY NAN MU BOA
  Bayern München   2–1 1–1 1–0
  FC Nantes 0–1   1–1 1–1
  Manchester United 0–0 5–1   3–0
  Boavista 0–0 1–0 0–3  
2001. november 20.
20:45
Boavista   1–0   FC Nantes
Sánchez   24' (1–0)
Jegyzőkönyv
Estádio do Bessa, Porto
Nézőszám: 7700
Játékvezető: Jan Wegereef (holland)

2001. november 20.
20:45
Bayern München   1–1   Manchester United
Sérgio   87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Van Nistelrooy   74'
Olympiastadion, München
Nézőszám: 59 000
Játékvezető: Anders Frisk (svéd)


2001. december 5.
20:45
Manchester United   3–0   Boavista
Van Nistelrooy   31'   62'
Blanc   55'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 66 274
Játékvezető: Antonio Jesús López Nieto (spanyol)

2001. december 5.
20:45
FC Nantes   0–1   Bayern München
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sérgio   65'
Stade de la Beaujoire, Nantes
Nézőszám: 28 167
Játékvezető: Pierluigi Collina (olasz)


2002. február 20.
20:45
FC Nantes   1–1   Manchester United
Moldovan   9' (1–0)
Jegyzőkönyv
Van Nistelrooy   90+4' (11-esből)
Stade de la Beaujoire, Nantes
Nézőszám: 35 783
Játékvezető: Kyros Vassaras (görög)

2002. február 20.
20:45
Boavista   0–0   Bayern München
Jegyzőkönyv
Estádio do Bessa, Porto
Nézőszám: 10 400
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)


2002. február 26.
20:45
Manchester United   5–1   FC Nantes
Beckham   18'
Solskjær   31'   78'
Silvestre   38'
Van Nistelrooy   64' (11-esből)
(3–1)
Jegyzőkönyv
Da Rocha   17'
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 66 492
Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)

2002. február 26.
20:45
Bayern München   1–0   Boavista
Santa Cruz   81' (0–0)
Jegyzőkönyv
Olympiastadion, München
Nézőszám: 32 000
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)


2002. március 13.
20:45
FC Nantes   1–1   Boavista
Moldovan   43' (1–0)
Jegyzőkönyv
Martelinho   78'
Stade de la Beaujoire, Nantes
Nézőszám: 26 929
Játékvezető: Hugh Dallas (skót)

2002. március 13.
20:45
Manchester United   0–0   Bayern München
Jegyzőkönyv
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 66 818
Játékvezető: Gilles Veissière (francia)


2002. március 19.
20:45
Boavista   0–3   Manchester United
(0–2)
Jegyzőkönyv
Blanc   14'
Solskjær   29'
Beckham   51' (11-esből)
Estádio do Bessa, Porto
Nézőszám: 11 383
Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)

2002. március 19.
20:45
Bayern München   2–1   FC Nantes
Jeremies   58'
Pizarro   87'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ahamada   54'
Olympiastadion, München
Nézőszám: 32 000
Játékvezető: Knud Erik Fisker (dán)

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  FC Barcelona 6 2 3 1 7 7 0 9
  Liverpool FC 6 1 4 1 4 4 0 7
  AS Roma 6 1 4 1 6 5 +1 7
  Galatasaray 6 0 5 1 5 6 −1 5
  BAR LIV GAL ROM
  FC Barcelona   0–0 2–2 1–1
  Liverpool FC 1–3   0–0 2–0
  Galatasaray 0–1 1–1   1–1
  AS Roma 3–0 0–0 1–1  
2001. november 20.
20:45
Liverpool FC   1–3   FC Barcelona
Owen   27' (1–1)
Jegyzőkönyv
Kluivert   41'
Rochemback   65'
Overmars   84'
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 41 521
Játékvezető: Hellmut Krug (német)

2001. november 20.
20:45
Galatasaray   1–1   AS Roma
Pérez   22' (1–0)
Jegyzőkönyv
Emerson   90+2'
Ali Sami Yen Stadium, Isztambul
Nézőszám: 15 750
Játékvezető: Claude Colombo (francia)


2001. december 5.
20:45
AS Roma   0–0   Liverpool FC
Jegyzőkönyv
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 58 721
Játékvezető: Dick Jol (holland)

2001. december 5.
20:45
FC Barcelona   2–2   Galatasaray
Saviola   49'   66' (0–2)
Jegyzőkönyv
Ümit Karan   5'
Fleurquin   41'
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 45 000
Játékvezető: Markus Merk (német)


2002. február 20.
20:45
FC Barcelona   1–1   AS Roma
Kluivert   82' (0–0)
Jegyzőkönyv
Panucci   57'
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 90 527
Játékvezető: Gilles Veissière (francia)

2002. február 20.
20:45
Liverpool FC   0–0   Galatasaray
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 41 605
Játékvezető: Vítor Melo Pereira (portugál)


2002. február 26.
20:45
AS Roma   3–0   FC Barcelona
Emerson   61'
Montella   74'
Tommasi   90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 75 000
Játékvezető: Kim Milton Nielsen (dán)

2002. február 26.
20:45
Galatasaray   1–1   Liverpool FC
Niculescu   71' (0–0)
Jegyzőkönyv
Heskey   79'
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 22 100
Játékvezető: Urs Meier (svájci)


2002. március 13.
20:45
FC Barcelona   0–0   Liverpool FC
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 83 441
Játékvezető: Kyros Vassaras (görög)

2002. március 13.
20:45
AS Roma   1–1   Galatasaray
Cafu   52' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ümit Karan   45'
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 58 630
Játékvezető: Anders Frisk (svéd)


2002. március 19.
20:45
Liverpool FC   2–0   AS Roma
Litmanen   7' (11-esből)
Heskey   64'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 41 794
Játékvezető: Rune Pedersen (norvég)

2002. március 19.
20:45
Galatasaray   0–1   FC Barcelona
(0–0)
Jegyzőkönyv
Luis Enrique   58'
Ali Sami Yen Stadium, Isztambul
Nézőszám: 21 011
Játékvezető: René Temmink (holland)

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Real Madrid 6 5 1 0 14 5 +9 16
  Panathinaikósz 6 2 2 2 7 8 −1 8
  Sparta Praha 6 2 0 4 6 10 −4 6
  FC Porto 6 1 1 4 3 7 −4 4
  RM PAN POR SPR
  Real Madrid   3–0 1–0 3–0
  Panathinaikósz 2–2   0–0 2–1
  FC Porto 1–2 2–1   0–1
  Sparta Praha 2–3 0–2 2–0  
2001. november 21.
20:45
Sparta Praha   2–3   Real Madrid
Michalík   30'
Sionko   72'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Zidane   20'
Morientes   36'   74'
AXA Arena, Prága
Nézőszám: 19 156
Játékvezető: Stefano Braschi (olasz)

2001. november 21.
20:45
Panathinaikósz   0–0   FC Porto
Jegyzőkönyv
Apostolos Nikolaidis Stadium, Athén
Nézőszám: 15 208
Játékvezető: Graham Poll (angol)


2001. december 4.
20:45
FC Porto   0–1   Sparta Praha
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sionko   75'
Estádio das Antas, Porto
Nézőszám: 25 766
Játékvezető: Nikolai Levnikov (orosz)

2001. december 4.
20:45
Real Madrid   3–0   Panathinaikósz
Helguera   41'
Raúl   66'   72'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Santiago Bernabeu, Madrid
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Gilles Veissière (francia)


2002. február 19.
20:45
Real Madrid   1–0   FC Porto
Solari   83' (0–0)
Jegyzőkönyv
Santiago Bernabeu, Madrid
Nézőszám: 59 000
Játékvezető: Markus Merk (német)

2002. február 19.
20:45
Sparta Praha   0–2   Panathinaikósz
(0–1)
Jegyzőkönyv
Karagounis   39'
Konstantinou   71'
AXA Arena, Prága
Nézőszám: 15 557
Játékvezető: Stuart Dougal (skót)


2002. február 27.
20:45
FC Porto   1–2   Real Madrid
Capucho   28' (1–2)
Jegyzőkönyv
Solari   7'
Helguera   20'
Estádio das Antas, Porto
Nézőszám: 34 700
Játékvezető: Pierluigi Collina (olasz)

2002. február 27.
20:45
Panathinaikósz   2–1   Sparta Praha
Konstantinou   15'   47' (1–0)
Jegyzőkönyv
Klein   90'
Apostolos Nikolaidis Stadium, Athén
Nézőszám: 15 053
Játékvezető: Knud Erik Fisker (dán)


2002. március 12.
20:45
Real Madrid   3–0   Sparta Praha
Solari   60'
Guti   64'
Sávio   71'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 41 312
Játékvezető: Graham Poll (angol)

2002. március 12.
20:45
FC Porto   2–1   Panathinaikósz
Deco   12'
Pena   54'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kolkka   65'
Estádio das Antas, Porto
Nézőszám: 12 835
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)


2002. március 20.
20:45
Sparta Praha   2–0   FC Porto
Sionko   63'
Jarošík   71'
(0–0)
Jegyzőkönyv
AXA Arena, Prága
Nézőszám: 10 521
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)

2002. március 20.
20:45
Panathinaikósz   2–2   Real Madrid
Liberopoulos   9'
Goumas   64'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Morientes   11'
Portillo   80'
Apostolos Nikolaidis Stadium, Athén
Nézőszám: 15 569
Játékvezető: Domenico Messina (olasz)

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Bayer Leverkusen 6 3 1 2 11 11 0 10
  Deportivo La Coruña 6 3 1 2 7 6 +1 10
  Arsenal 6 2 1 3 8 8 0 7
  Juventus 6 2 1 3 7 8 −1 7
  JUV DEP ARS LEV
  Juventus   0–0 1–0 4–0
  Deportivo La Coruña 2–0   2–0 1–3
  Arsenal 3–1 0–2   4–1
  Bayer Leverkusen 3–1 3–0 1–1  
2001. november 21.
20:45
Deportivo La Coruña   2–0   Arsenal
Makaay   9'
Tristán   25'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Riazor, A Coruña
Nézőszám: 25 864
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)

2001. november 29.
15:00
Juventus   4–0   Bayer Leverkusen
Trezeguet   8'   60'
Del Piero   37'
Tudor   44'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Stadio delle Alpi, Torino
Nézőszám: 4926
Játékvezető: Urs Meier (svájci)

A Juventus–Bayer Leverkusen mérkőzést eredetileg november 21-én játszották volna, de a nagy köd miatt elhalasztották november 28-án. Hasonló időjárási helyzet miatt végül november 29-én játszották le.


2001. december 4.
20:45
Arsenal   3–1   Juventus
Ljungberg   21'   88'
Henry   28'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Trezeguet   49'
Highbury, London
Nézőszám: 35 421
Játékvezető: Vítor Melo Pereira (portugál)

2001. december 4.
20:45
Bayer Leverkusen   3–0   Deportivo La Coruña
Zé Roberto   64'
Neuville   67'
Ballack   79'
(0–0)
Jegyzőkönyv
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 22 500
Játékvezető: Kyros Vassaras (görög)


2002. február 19.
20:45
Bayer Leverkusen   1–1   Arsenal
Kirsten   90' (0–0)
Jegyzőkönyv
Pirès   56'
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 22 500
Játékvezető: Alain Sars (francia)

2002. február 19.
20:45
Juventus   0–0   Deportivo La Coruña
Jegyzőkönyv
Stadio delle Alpi, Torino
Nézőszám: 9836
Játékvezető: Hugh Dallas (skót)


2002. február 27.
20:45
Arsenal   4–1   Bayer Leverkusen
Pirès   5'
Henry   7'
Vieira   48'
Bergkamp   83'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Sebescen   86'
Highbury, London
Nézőszám: 35 019
Játékvezető: Alain Hamer (luxemburgi)

2002. február 27.
20:45
Deportivo La Coruña   2–0   Juventus
Tristán   8'
Djalminha   77'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Riazor, A Coruña
Nézőszám: 24 885
Játékvezető: Anders Frisk (svéd)


2002. március 12.
20:45
Bayer Leverkusen   3–1   Juventus
Butt   24' (11-esből)
Brdarić   71'
Babić   90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Tudor   61'
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 22 500
Játékvezető: Kim Milton Nielsen (dán)

2002. március 12.
20:45
Arsenal   0–2   Deportivo La Coruña
(0–2)
Jegyzőkönyv
Valerón   30'
Naybet   40'
Highbury, London
Nézőszám: 35 392
Játékvezető: Urs Meier (svájci)


2002. március 20.
20:45
Juventus   1–0   Arsenal
Zalayeta   76' (0–0)
Jegyzőkönyv
Stadio delle Alpi, Torino
Nézőszám: 7070
Játékvezető: Karl-Erik Nilsson (svéd)

2002. március 20.
20:45
Deportivo La Coruña   1–3   Bayer Leverkusen
Tristán   75' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ballack   34'
Schneider   54'
Neuville   86'
Estadio Riazor, A Coruña
Nézőszám: 23 532
Játékvezető: Valentin Ivanov (orosz)

  1. Seeding in the Champions League 2001/2002”, kassiesa.home.xs4all.nl. [2016. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. szeptember 26.)