302-es busz

elővárosi buszjárat Budapest környékén

A 302-es számú elővárosi autóbusz Budapest, Újpest-Városkapu autóbusz-állomásról indulva a 2-es főúton halad Dunakeszi északi részéig, ahol lefordul a Dunához, a horányi révhez. A 300-as busz betétjárata. Feladata, hogy enyhítse a fővárosból Vác irányába tartó autóbuszok utasterhelését Dunakesziig és vissza. Munkanapokon délután az utolsó két járat Budapestről nem érinti Dunakeszin a benzinkút megállót, mert bekanyarodnak a Barátság úti lakótelepre és onnan közlekednek tovább a horányi révhez. Munkanapokon átlagosan óránként és irányonként egyszer indul, míg hétvégén csupán öt pár járat közlekedik, melynek célja, hogy a hétvégi napok forgalmasabb időszakaiban a 300-as busszal együtt félóránkénti eljutási lehetőséget biztosítson Budapestről Dunakeszire. A járat Budapest közigazgatási határán belül Budapest-Bérlettel igénybe vehető.

302-es jelzésű autóbuszvonal
← 301-es busz
302
autóbusz
303-as busz →
Volvo 7700A típusú autóbusz a 302-esen
Volvo 7700A típusú autóbusz a 302-esen
a vállalat logója
a vállalat logója
Történeti adatok
Státusz:aktív
Korábban:2005
Első üzemnap:2009. június 16.
Üzemi adatok
Jellege:betétjárat
Üzemeltető:Volánbusz Zrt.
Járművek:Volvo 7700A,
Credo Econell 12
Végállomások
Induló állomás:Budapest, Újpest-Városkapu XIII. kerület
Érkező állomás:Dunakeszi, Horányi rév
Útvonaladatok
 
I→É
É→I
Vonalhossz (km):
13,1
13,1
Megállóhelyek (db):
15
15
Menetidő (perc):
30
29
Járatadatok
Üzemidő:
tanévben
tanszünetben
hétfő:
6.30–17.45
6.30–17.45
kedd:
6.30–17.45
6.30–17.45
szerda:
6.30–17.45
6.30–17.45
csütörtök:
6.30–17.45
6.30–17.45
péntek:
6.30–17.45
6.30–17.45
szombat:
8.50–17.45
8.50–17.45
vasárnap:
8.50–17.45
8.50–17.45

Menetszám:
tanévben
tanszünetben
hétfő:
8+7
8+6
kedd:
8+7
8+6
szerda:
8+7
8+6
csütörtök:
8+7
8+6
péntek:
8+7
8+6
szombat:
6+5
6+5
vasárnap:
6+5
6+5
Kapcsolódó vonalak
Vonalcsalád:300, 301, 303, 305, 306
menetrendi tájékoztató
A Wikimédia Commons tartalmaz 302-es jelzésű autóbuszvonal témájú médiaállományokat.

2009. június 16-án Dunakeszi térségében is bevezették a budapesti agglomerációs forgalmi térségben alkalmazott egységes járatszámozásos rendszert. A 302-es járat korábban a 2005-ös járatba volt integrálva, most viszont egyedi jelzésként a 302-est kapta.

Megállóhelyei

szerkesztés
302 (Budapest, Újpest-Városkapu – Dunakeszi, Horányi rév)
Perc (↓) Megállóhely Perc (↑) Átszállási kapcsolatok
0 Budapest, Újpest-Városkapu
(XIII. kerület)

végállomás
34  
  104, 104A, 121, 122E, 196, 196A, 204
  300, 303, 305, 308, 309, 310, 312, 313, 314, 315, 316, 318, 319, 320, 321, 872, 880, 882, 883, 884, 889, 890, 893
  1010, 1011, 1013, 1014
   S72   Z72   S76 
2 Budapest, Károlyi István utca 32   104, 104A, 196, 204
  300, 301, 303, 305, 306, 308, 309, 310, 311, 312
3 Budapest, Zsilip utca 31   104, 104A, 196, 204
  300, 301, 303, 305, 306, 308, 309, 310, 311, 312
5 Budapest, Tungsram 29   96, 104, 104A, 196, 204
  300, 301, 303, 305, 306, 308, 309, 310, 311, 312, 872, 880, 882, 883, 884, 889, 890, 893
7 Budapest, Fóti út 27   96, 104, 104A, 196, 204
  300, 301, 303, 305, 306, 308, 309, 310, 311, 312, 872, 880, 882, 883, 884, 889, 890, 893
8 Budapest, Ungvári utca 26   104, 104A, 204
  300, 301, 303, 305, 306, 308, 309, 310, 311, 312
9 Budapest, Bagaria utca 25   104, 104A, 204
  300, 301, 303, 305, 306, 308, 309, 310, 311, 312
11 Budapest, Vízművek 23   104, 104A
  300, 301, 303, 308, 309, 310, 311
14 Budapest, Székesdűlő 20   104, 104A
  300, 301, 303, 308, 309, 310, 311
Budapest–Dunakeszi közigazgatási határa
16 Dunakeszi, Székesdűlő ipartelep 18   104, 104A
  300, 301, 303, 308, 309, 310, 311
17 Dunakeszi, Vízművek bejárati út 17   300, 301, 303, 308, 309, 310, 311
20 Dunakeszi, városháza 13   300, 301, 303, 305, 306
21 Dunakeszi, Szakorvosi Rendelő 10   300, 301, 303, 305, 306, 324, 325, 371
Dunakeszi, benzinkút 7   300, 303, 305, 306, 324, 325, 371
23 Dunakeszi, Barátság utca 9.   301, 303, 305, 306, 324, 325, 371
24 Dunakeszi, Barátság utca 39.   301, 303, 305, 306, 324, 325, 371
25 Dunakeszi, templom 5   300, 301, 305, 371
26 Dunakeszi, Liget utca 3   300, 301, 305, 371
28 Dunakeszi, sportpálya 2   300, 301, 305
30 Dunakeszi, Horányi rév
végállomás
0   300, 301, 305, 371