8208-as mellékút (Magyarország)

út a Bakonyalján, Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye és Győr-Moson-Sopron vármegye területén

A 8208-as számú mellékút egy négy számjegyű országos közút a Bakonyalja keleti részén. Nagyrészt Komárom-Esztergom megye területén, annak délnyugati részén húzódik, de a két végpontja, valamint első és utolsó kilométerei Fejér megye, illetve Győr-Moson-Sopron megye területére esnek.

8208-as mellékút
A 8208-as út kiágazása a 8216-os útból Bakonycsernye nyugati részén
A 8208-as út kiágazása a 8216-os útból Bakonycsernye nyugati részén
Úttípus összekötő út
Hossza30,5 km
Ország  Magyarország
Tartományok Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye
Az út eleje Bakonycsernye 8216
Az út vége Mezőörs 81 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg

NyomvonalaSzerkesztés

A Fejér megyei Bakonycsernye területén, a község nyugati széle közelében ágazik ki a 8216-os útból, annak 19,100-as kilométerszelvénye közelében, József Attila utca néven, észak-északnyugat felé. Kezdeti kilométerein a Súri-patak folyását követi, és 3,4 kilométer után lép át a (már Komárom-Esztergom megyéhez tartozó névadó településre. Súr első házait 5,5, központját 6,5 kilométer megtétele után éri el. 9,5 kilométer után lép át Ácsteszér területére, ahol, a falu belterületének déli szélén, a 10,450-es kilométerszelvényénél ágazik ki belőle nyugatnak a Csatka felé vezető 82 117-es út és alig pár lépéssel északabbra, a 10,500-as kilométerszelvényénél torkollik bele kelet felől, 12,7 kilométer megtétele után a Bakonysárkányról induló és Akát is feltáró 8227-es út.

Ácsteszér központját az út a 11. kilométere környékén éri el, majd a 12,600-as kilométerszelvénye közelében átlép az észak-déli irányban több mint tíz kilométeren át elnyúló Bakonyszombathely területére. 14,300-as kilométerszelvényénél Feketevízpuszta külterületi településrészt érinti, 17,5 kilométer után éri el a falu első házait és 19,5 kilométer után a faluközpontot. 19,800-as kilométerszelvényénél keresztezi a 8218-as utat, amely Kisbérrel köti össze a települést, és itt kevéssel a 6,2 kilométere előtt jár. 20,600-as kilométerszelvényénél keresztezi a 13-as számú Tatabánya–Pápa-vasútvonalat, előtte kiágazik belőle nyugat felé a megszűnt Bakonyszombathely megállóhelyre vezető, alig 100 méteres hosszúságú 82 323-as mellékút.

23,5 kilométer megtétele után lép át az út Bársonyos területére, ott beletorkollik, a 24,600-as kilométerszelvényénél, kelet-északkeleti irányból, Kerékteleki felől a 8221-es út, 3,3 kilométer megtétele után. Egy kis szakaszon, ennek az útnak a vonalvezetését követve nyugat-délnyugati irányba fordul, majd visszatér a korábban követett északnyugati irányához. A falu központját elhagyva egy darabig külterületen halad, majd a 27. kilométerénél Bársonyos Öreghegy nevű, különálló településrésze mentén halad el, a 28,850-es kilométerszelvényénél pedig egy alsóbbrendű leágazása következik nyugati irányban Pervát településrész felé.

29,4 kilométer után lép át Győr-Moson-Sopron megyébe, Mezőörs területére. 29,900-as kilométerszelvénye közelében még érinti Kispervátpuszta községrészt, majd beletorkollik a 81-es főútba, kevéssel annak 59. kilométere után.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 30,539 kilométer.

Települések az út menténSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés