A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 1966-ban

Wikipédia-kronológia
(A magyar labdarúgó-válogatott 1966. július 23-i mérkőzése szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. szeptember 10. 2 változtatás vár ellenőrzésre.

A magyar labdarúgó-válogatottnak 1966-ban tizenegy találkozója volt, a világbajnoki négy mérkőzés mellett már megkezdődtek az Európa-bajnokság selejtezői is.

Lengyelország és Jugoszlávia ellen idegenben, Svájcot pedig Budapesten fogadva készült a válogatott a nyári nagy tornára. Angliában Portugália ellen kezdett a csapat, a Carvalhot, Baptistot és Eusébiót felvonultató Portugália győzött 3–1-re. A második csoportmeccsen Brazília ellen a magyar csapat parádézott, Bene Ferenc öt védőt kicselezve szerzett vezetést, majd gólpasszt adott Farkasnak, és a második félidőben Mészöly még lőtt egy gólt büntetőből. A brazil csapatból hiányzott Pelé, de olyan nevek mint Gilmar, D. Santos, Bellini, Gerson, Garrincha, Tostao és Jairzinho, ma is emlékezetes. A harmadik ellenfelünket, Bulgáriát 3–1-re legyőzve jutott a csapat a negyeddöntőbe. Itt a szovjet válogatott állta útját a magyar válogatottnak, így a 6. helyen fejeztük be a világbajnokságot.

A világbajnokság után Baróti Lajos kapitány lemondott. 1957 decembere óta 80 mérkőzésen, (43 győzelem, 18 döntetlen, 19 vereség) irányította a válogatottat.

Szövetségi kapitány:

Eredmények

szerkesztés

421. mérkőzés

1966. május 3.
Lengyelország   1–1   Magyarország
Lubański   55' (0–0)
Részletek
Bene   5'
Slask-stadion, Chorzów
Nézőszám: 100 000
Játékvezető: Bengt Lundell (SWE)


422. mérkőzés

1966. május 8.
Jugoszlávia   2–0   Magyarország
Gugleta   10'
Skoblar   76'
(1–0)
Részletek
Makszimir-stadion, Zágráb
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Atanasz Sztavrev Kirjakov (BUL)


423. mérkőzés

1966. június 5.
Magyarország   3–1   Svájc
Farkas   44'
Bene   45'   65'
(2–0)
Részletek
Kuhn   67'
Népstadion, Budapest
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Giulio Campanati (ITA)


424. mérkőzés – vb-csoport

1966. július 13.
Portugália   3–1   Magyarország
Augusto   3'   67'
Torres   90'
(1–0)
Részletek
Bene   60'
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Leo Callaghan (WAL)


425. mérkőzés – vb-csoport

1966. július 15.
Magyarország   3–1   Brazília
Bene   3'
Farkas   65'
Mészöly   75' (11-esből)
(1–1)
Részletek
Tostão   14'
Goodison Park, Liverpool
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Kenneth Dagnall (ENG)


426. mérkőzés – vb-csoport

1966. július 20.
Magyarország   3–1   Bulgária
Davidov   42'
Mészöly   44'
Bene   55'
(2–1)
Részletek
Aszparuhov   15'
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Roberto Goicoechea (ARG)


427. mérkőzés – vb-negyeddöntő

1966. július 23.
Szovjetunió   2–1   Magyarország
Csiszlenko   3'
Porkujan   57'
(1–0)
Részletek
Bene   47'
Roker Park, Sunderland
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Juan Gardeazabal (ESP)


428. mérkőzés – Eb-selejtező

1966. szeptember 7.
Hollandia   2–2   Magyarország
Pijs   35'
Cruijff   51'
(1–0)
Részletek
Molnár   72'
Mészöly   88'
Feijenoord Stadion, Rotterdam
Nézőszám: 65 000
Játékvezető: Birger Nilsen (NOR)


429. mérkőzés – Eb-selejtező

1966. szeptember 21.
Magyarország   6–0   Dánia
Albert   1'   32'
Mészöly   10' (11-esből)
Bene   14'
Farkas   35'
Varga   83'
(5–0)
Részletek
Népstadion, Budapest
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Dzuvárasz Pétrosz (GRE)


430. mérkőzés

1966. szeptember 28.
Magyarország   4–2   Franciaország
Farkas   12'   56'   81'   87' (1–1)
Részletek
Gondet   25'
Revelli   57'
Népstadion, Budapest
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Dimitris Wlachojanis (AUT)


431. mérkőzés

1966. október 30.
Magyarország   3–1   Ausztria
Farkas   7'   74'   85' (1–0)
Részletek
Wolny   89'
Népstadion, Budapest
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Othmar Huber (SUI)

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés