Ammianus Marcellinus
Ammianus Marcellinus (330 körül – 395/400 körül) a késő római császárkor legkiemelkedőbb történetírója. Jelentőségét az adja, hogy az általa megírt és fennmaradt könyvekben olyan eseményeket beszél el, melyekben ő maga is aktívan részt vett és más egykorú források nem számolnak be róluk. Műve a Rerum gestarum libri (azaz a „viselt dolgok könyvei”, röviden Res Gestae), magyarul „Történeti könyvek” címet viseli.
| Ammianus Marcellinus | |
_(14596243719).jpg) | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 330 körül Antiokheia |
| Elhunyt | 395/400 körül (kb. 65–70 évesen) Róma |
| Ismeretes mint |
|
| Nemzetiség | római |
| Pályafutása | |
| Szakterület | történettudomány |
| Kutatási terület | a rómaiak története |
| Jelentős munkái | Rerum gestarum libri |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ammianus Marcellinus témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztésSzíria fővárosában, Antiokheiában született, valószínűleg a helyi szenátori réteg, az ún. decuriók rendjébe tartozó családból, körülbelül a 330–335 között. Mivel előkelő család sarja volt, ezért az elit alakulatnak számító protectores domestici gárdában szolgálhatott, amely a praetorianusok (testőrség) legelitebb alakulata volt. Széles körű görög és latin műveltséggel rendelkezett: anyanyelve görög volt, de latinul írta meg történetét. Életére a legfőbb forrást saját műve jelenti.
Európában
szerkesztés353-ban már testőrként ír magáról. Niszibiszben a keleti lovasparancsnok (equitum magister), Ursicinus környezetében tűnik fel. Innen parancsnokával együtt Flavius Constantius Gallus caesar székhelyére, Antiokheiába utazott, mert Ursicinusra szerep várt az ottani felségsértési (laesa maiestas) perekben. Ursicinus – igazságtalanságot gyanítva – titokban tájékoztatta az ügyekről az augustust, II. Constantiust, aki emiatt Mediolanumba (ma Milánó) idézte Gallust. Ammianus itt tartózkodott Ursicinus kíséretében, egészen 355-ig. Ekkor Colonia Agrippina (ma Köln) katonai parancsnoka, Claudius Silvanus császárrá kiáltatta ki magát. II. Constantius megölette az usurpator (trónbitorló) Silvanust. A tett végrehajtására Ursicinust utasította, aki bizalmasaival – köztük Ammianusszal – végrehajtotta a parancsot.
Ammianus így került Galliába, és itt került kapcsolatba Iulianusszal, akinek kérésére – Ursicinus oldalán – Galliában maradt, és részt vett például az alemannok elleni hadjárat megtervezésében.
Ázsiában
szerkesztés
357-ben II. Constantius Sirmiumban kinevezte Ursicinust a perzsák elleni hadjárat fővezérévé, ahová Ammianus ismét követte urát. Keleten szerzett tapasztalatait, illetve hadiélményeit Ammianus mind belefoglalta a könyvébe. Ezek közül a legismertebb esemény Amida erődjének elvesztése volt, ahonnan Ammianus is csak nehezen tudott elmenekülni. Ezt követően részt vett Iulianus császár perzsa hadjáratában is. Iulianus halála után, Iovianus békét kötött a perzsákkal, Ammianus ekkor leszerelt (honesta missio) és visszavonult szülővárosába, Antiokheiába. Itt kezdte meg az anyaggyűjtést, feljegyzései rendezését könyve megírásához. Tudunk róla, hogy utazást tett Hellászba, Egyiptomba, illetve a hadrianopolisi csatatérre is.
Rómában
szerkesztésFennmaradt egy levél, melyet Libaniosz rétor írt 391–392 táján Ammianushoz. Ebből kiderül, hogy Ammianus ekkor már Rómában élt, és hogy nyilvános felolvasásokat tartott történeti művéből. Itt valószínűleg a pogány hagyományokat a kereszténységgel szemben előnyben részesítő szenátori csoport tagjainak, Vettius Agorius Praetextatusnak, Virius Nicomachus Flaviusnak és Quintus Aurelius Symmachusnak a pártfogását élvezte.
Az írásaiban elmesélt események megszakadása alapján valószínűleg 400 körül halt meg.
Történeti műve
szerkesztés„Előadtam mint egykori katona és görög férfi, legjobb tehetségem szerint az eseményeket Nerva császár uralkodásától fogva Valens haláláig” – e szavakkal fejezi be Ammianus történeti művét. Azaz ott kezdi a Római Birodalom történetének tárgyalását, ahol Tacitus a „Korunk történetében” abbahagyta. A filológusok véleménye szerint Tacitust tekintette mintájának műve szerkezetében, tagolásában és arányaiban is. A mű annyiban hasonlít Sztrabón művéhez, a Geógraphika hüpomnématához, hogy nemcsak puszta eseménytörténetet beszél el, hanem mindazon népeknek szokásait, a lakhelyük földrajzi leírását is megadja.
A 31 könyvre osztott történeti művéből (rerum gestarum libri XXXI) csak az utolsó 18 könyve maradt fenn. Ammianus a művét háromkötetes egységekben, ún. triászokban adta közre.
Magyarul
szerkesztés- Ammianus Marcellinus reánk maradt történeti könyvei, 1-2.; ford., bev., jegyz Pirchala Imre; Franklin, Bp., 1916–1917 (Görög és latin remekírók)
- Róma története; ford. Szepesy Gyula, jegyz., utószó Adamik Tamás; Európa, Bp., 1993
Források
szerkesztés- Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
- Ammianus fennmaradt művei latinul, online
- Ammianus magyar fordításának második kötete
- Ammianus Marcellinus: Róma története, ford.: Szepesy Gyula. A jegyzeteket és az utószót Adamik Tamás írta Európa Könyvkiadó. Budapest, 1993. ISBN 963-07-5551-3 Egyes részletek online is megtalálhatók
Szakirodalom
szerkesztés- Adamik Tamás: Római irodalom: A kezdetektől a nyugatrómai birodalom bukásáig. Budapest: Pesti Kalligram Kft. 2009. ISBN 9788081012266
- Michael von Albrecht: A római irodalom története I.–II. (ford. Tar Ibolya). Budapest: Balassi Kiadó. 2003–2004. ISBN 963 506 523 X és ISBN 9635065744
- Várady László: Későrómai hadügyek és társadalmi alapjaik. A Római Birodalom utolsó évszázada. (376-476) Akadémiai Kiadó. Budapest, 1961.
További információk
szerkesztés- Leffler Sámuel: Római irodalomtörténet – A középiskolák felsőbb osztályai számára és a művelt közönség használatára, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. könyvkereskedése, Budapest, 1903, 208. o.
