Andrij Jurijovics Kurkov
Andrij Jurijovics Kurkov (ukránul: Андрій Юрійович Курков; Budogoscs,[4] 1961. április 23. ), orosz névváltozatban Andrej Jurjevics Kurkov (oroszul: Андре́й Ю́рьевич Курко́в) orosz származású ukrán író és publicista. 19 regény, köztük a Halál és a pingvin bestseller, kilenc gyerekeknek szóló könyv, valamint körülbelül 20 dokumentumfilm, fikciós és tévéfilm forgatókönyvének szerzője. Munkáit jelenleg 37 nyelvre fordították le, köztük angolra, spanyolra, japánra, franciára, németre, olaszra, kínaira, svédre, perzsára és héberre, és 65 országban adták ki.[5] Kurkov, aki régóta a nemzetközi média tekintélyes kommentátora Ukrajnáról, különösen Európában és az Egyesült Államokban, válogatott cikkeket írt különböző kiadványok számára világszerte. Könyvei tele vannak fekete humorral, a posztszovjet valósággal és a szürrealizmus elemeivel. Korábban orosz nyelven írt, a 2010-es évektől ukrán nyelven alkot.
| Andrij Jurijovics Kurkov | |
 | |
| Született | Andrej Jurjevics Kurkov 1961. április 23. (63 éves)[1][2][3] Budogoscs |
| Állampolgársága | ukrán |
| Nemzetisége | orosz |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Kijevi Nemzeti Nyelvészeti Egyetem |
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Andrij Jurijovics Kurkov témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete és munkái szerkesztés
A Leningrádi területen fekvő Budogoscs településen született. Apja berepülőpilóta, anyja orvos volt. Amikor 2 éves volt, családja Kijevbe költözött apja munkája miatt.[6] Hétévesen kezdett írni,[7] amikor három kedvenc hörcsöge közül kettő halála után verset írt a megmaradt házi kedvence magányáról. Leninről is írt verset, állítólag az akkori szovjet oktatása ihlette.
1983-ban végzett a Kijevi Állami Idegennyelvi Pedagógiai Intézetben (napjainkban Kijevi Nemzeti Nyelvészeti Egyetem). Az egyetem után a Kijevi Műszaki Egyetem lapjának, majd a Dnyipro kiadónak a szerkesztője volt. Képzett japán fordítóként a KGB-t segítő katonai szolgálatra osztották be. A katonai szolgálatát 24 évesen kezdte meg. Azonban sikerült elérnie, hogy a tényleges katonai szolgálatát a Belügyi Csapatoknál tölthesse le, így 1985-től 1987-ig Odesszában szolgált börtönőrként (az 51. sz. javító-nevelő intézetben).[8] Ez nagyobb szabadságot biztosított számára szolgálati ideje alatt és után. Ebben az időszakban írta az összes gyermektörténetét.
Első regénye két héttel a Szovjetunió bukása előtt jelent meg, és az ezt követő társadalmi és politikai zűrzavarban megtette az első lépéseket a saját kiadás és terjesztés felé. A barátoktól kölcsönzött pénzt munkája finanszírozására fordítva Kurkovnak sikerült önállóan publikálnia.[6] Miközben az ukrajnai terjesztést szervezte, kézzel is értékesített példányokat a forgalmas utcák standjairól.
Sok sikeres íróhoz hasonlóan Kurkovnak is nehézségei voltak az első kiadói szerződés megszerzésével. Állítólag 500 elutasításban részesült, mielőtt elfogadták volna, ezalatt csaknem nyolc teljes regényt írt. 2018-ban az ukrajnai PEN elnökévé választották.[9]
Pályafutása későbbi szakaszában a posztszovjet korszak egyik legsikeresebb ukrán szerzőjeként vívta ki elismerését, és szerepelt az európai bestseller-listákon. A Бикфордов мир című regényét (2009-ben jelent meg oroszul, Borisz Draljuk[10] angol nyelvű fordítását The Bickford Fuse pedig 2016-ban a MacLehose Press) Sam Leith[11] a The Financial Times-ban úgy jellemezte, mint „egyfajta kereszteződését az A zarándok útja, a Catch-22, A sötétség mélyén (kisregény) és Cormac McCarthy The Road című művének, itt-ott halvány Samuel Beckett árnyalattal: egy makacsul álomszerű abszurd szatíra, amelyet Oroszország hatalmas szárazföldi tömege és a szovjet korszak ideológiájának őrültsége formált."[12] és a The Guardian szerint "műfajt meghazudtoló mű, amely a pikareszk kalandot posztapokaliptikus példázattal olvasztja össze", míg maga Kurkov "a legkedvesebb és legfontosabb művemnek" nevezte.[13][14] Ian Sansom[15] úgy jellemezte őt, mint "komoly író, aki soha nem volt komolyabb, mint amikor viccesen nyilatkozik a vicces dolgokról, és egész életében van olyan vicces dolog, amit komolyan kell vennie."[16]
Kurkov legutóbb lefordított regénye, a Серые пчёлы (Szürke méhek), amelyben "a mese és eposz elemei egyaránt vannak",[17] egy méhész kalandjain keresztül dramatizálja az országában zajló konfliktust.[18]
Kurkov Kijevben él angol feleségével, Elizabethtel és három gyermekükkel. Ukrajna 2022-es orosz inváziója után belső menekültté vált, és továbbra is írt és tudósított a háborúról.[19] Egy kétnyelvű, orosz anyanyelvű 2022-es interjúban Kurkov arra gondolt, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja, ahelyett, hogy elnyomná az ukrán kultúrát és identitást, ellenkező hatást válthat ki, és arra ösztönzi az ukrán írókat, különösen azokat, akiknek anyanyelve orosz, hogy egyre többet publikáljanak, akár kizárólag ukránul.[20]
Művei szerkesztés
Próza szerkesztés
- Не приведи меня в Кенгаракс, 1991
- 11 необыкновенностей, 1991
- Бикфордов мир, 1993
- Сказки про пылесосика Гошу, 1993
- Смерть постороннего, 1996
- Пикник на льду, 1997
- Добрый ангел смерти, 1997
- Смерть чужого, 2000
- Милый друг, товарищ покойника, 2001
- Сады господина Мичурина, 2002
- География одиночного выстрела, 2003
- Ігри по-дорослому: Політичний. детектив, 2003
- Последняя любовь президента, 2004
- Закон улитки (a Piknik a jégen című bestseller folytatása), 2005
- Любимая песня космополита, 2005
- Остання любов президента, 2005
- Улюблена пісня космополіта, 2005
- Математика пристрасті, 2005
- Приключения чепухоносиков (gyermekkönyv), 2007
- Школа котовоздухоплавания (gyermekkönyv), 2007
- Игра в отрезанный палец, 2007
- Ночной молочник, 2007
- Нічний молочник, 2008
- Лагідний янгол смерті, 2009
- Садовник из Очакова, 2010
- Садівник з Очакова, 2012
- Львовская гастроль Джими Хендрикса, 2012
- Львівська гастроль Джимі Хендрікса, 2013
- Почему ёжика никто не гладит, 2014
- Гра у відрізаний палець, 2014
- Дневники Майдана, 2015
- Закон равлика, 2017
- Шенгенська історія, 2017
- Приятель небіжчика, 2018
- Серые пчёлы, 2018
- Сірі бджоли, 2018
- Щоденник Майдану та Війни, 2018
- Бікфордів світ, 2019
- Війна, 2019
- Остання любов президента, 2019
- Книга пінгвіна Мишка, 2019
- Шенгенська історія, 2019
- Різдвяний сюрприз, 2019
- Ёжик и подарочная путаница, 2020
- Серые пчёлы, 2020
- Щоденник вторгнення (Diary from an Invasion), 2022. ISBN 9781914495847
- ЛЬвівська гастроль Джімі Хендрікса (Jimi Hendrix Live in Lviv), 2023. ISBN 9781529427820[21]
Forgatókönyv szerkesztés
- 1990 — Выход – «Вихід»
- 1991 — Яма – «Яма»
- 1992 — Воскресное бегство – «Недільна втеча»
- 1992 — Ночь о любви – «Ніч про кохання»
- 1993 — Елисейские поля – «Єлисейські поля»
- 1993 — Клякса – «Ляпка»
- 1996 — Смерть постороннего – «Смерть чужого»
- 1997 — Приятель покойника – «Приятель небіжчика»
- 2013 — «Крапка в кінці роману»
Fordítás szerkesztés
- Щоденник біженця (Egy menekült naplója) Kárpátaljai modern próza. Fordító: Andrej Kurkov. Kijev: Altpress, 2010. 358 oldal. ISBN 9789665424291
Magyarul szerkesztés
- A halál és a pingvin (Смерть постороннего) – Athenaeum, Budapest, 2004 · ISBN 9639471674 · Fordította: Tompa Andrea
- Szürke méhek (Серые пчёлы) – Művelt Nép, Budapest, 2023 · ISBN 978-963-580-118-3 · Fordította: Balla Judit
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Internet Speculative Fiction Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Babelio (francia nyelven)
- ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Budogoscs (oroszul: Бу́догощь) városi jellegű település Oroszország Leningrádi területének Kirisszkij kerületében.
- ↑ Vannek, Ludmila: Radio Liberty interview with Andrey Kurkov. Radiosvoboda.org , 2013. április 7. (Hozzáférés: 2015. október 1.)
- ↑ a b Nicholas Wroe. „A life in books: Andrey Kurkov”, The Guardian , 2011. július 30. (Hozzáférés: 2015. október 21.)
- ↑ Bhula, Pooja: A book is like a battery that passes on energy. The Hindu Business Line , 2020. április 10. (Hozzáférés: 2022. március 13.)
- ↑ Архів новин - Андрій Курков відвідає Чернівці. chnu.edu.ua. (Hozzáférés: 2022. október 16.)
- ↑ Andrii Kurkov – PEN Ukraine's New President. Pen.org.ua, 2018. december 17. [2019. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 29.)
- ↑ Borisz Draljuk (született 1982-ben) ukrán-amerikai író, szerkesztő és fordító.
- ↑ Sam Leith (1974. január 1., Paddington, London) angol író, újságíró és a The Spectator irodalmi szerkesztője.
- ↑ Leith, Sam. „'The Bickford Fuse', by Andrey Kurkov”, Financial Times , 2016. április 29. (Hozzáférés: 2019. február 16.)
- ↑ Taplin, Phoebe: The Bickford Fuse by Andrey Kurkov review – a Soviet Pilgrim's Progress, 2016. május 13. (Hozzáférés: 2019. február 16.)
- ↑ Dickinson, Charlie: The Bickford Fuse by Andrey Kurkov. hackwriters.com | The International Writers Magazine , 2017. május 1. (Hozzáférés: 2022. március 13.)
- ↑ Ian Edward Sansom (1966. december 3-án született Essexben, Angliában) a Mobile Library Mystery Series szerzője.
- ↑ Sansom, Ian: Andrey Kurkov's The Bickford Fuse is a satirical masterpiece, 2016. május 14. (Hozzáférés: 2019. február 16.)
- ↑ Blacker, Uilleam: Apiculture. TLS , 2021. február 5. (Hozzáférés: 2022. március 13.)
- ↑ Grey Bees. Hachette
- ↑ Letter from Ukraine. BBC Radio 4 . (Hozzáférés: 2022. március 13.)
- ↑ Brown, Jeffrey: Ukrainian novelist Andrey Kurkov on preserving his country’s culture during war. PBS.org/newshour . PBS, 2022. április 11. (Hozzáférés: 2022. április 15.)
- ↑ https://www.maclehosepress.com/titles/andrey-kurkov/jimi-hendrix-live-in-lviv/9781529427820/
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Andrey Kurkov című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
