Borsos László (építész)

(1903-1975) magyar építész
(Borsos László szócikkből átirányítva)

Borsos László Iván (Székesfehérvár, 1903. március 29.[1]Budapest, 1975. január 3.)[2] Ybl Miklós-díjas (1960) építészmérnök, építészettörténész, műemlék-restaurátor.

Borsos László Iván
Született1903. március 29.
Székesfehérvár
Elhunyt1975. január 3. (71 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
SzüleiBorsos Endre
Foglalkozásaépítészmérnök,
építészettörténész,
restaurátor
KitüntetéseiYbl Miklós-díj (1960)
SírhelyeFarkasréti temető (8/3-1-125/126)
SablonWikidataSegítség

Felmenői, családja szerkesztés

A Borsos család nemesi származásának igazolására, 1943-ban édesapja, Borsos Endre közigazgatási bíró által indított eljárás nem járt sikerrel, ugyanis a Belügyminisztérium nem látta igazoltnak, azt a családi emlékezetben megmaradt eredettörténetet, miszerint a kérelmező abból a nemes Borsos családból származik, amely III. Ferdinánd magyar királytól 1646. október 1-én Zala vármegyében kapott címeres nemeslevelet és onnan Csajágra származott. A dokumentumok hiányara tekintettel a család eredete nem állapítható meg kétséget kizáróan, ugyanakkor a nemességvizsgálati eljárásban a család és más tanúk által megfogalmazott vallomások azt látszanak igazolni, hogy az a Csajágon honos nemes Borsos családból származik.[3]

Borsos László Iván Székesfehérváron született 1903. március 29-én. Dédapja, Borsos István (Kocs, 1798. december 26. – Nagysáp, 1880. december 19.) nagysápi református iskolamester. Nagyapja, Borsos István (Nagysáp, 1840. június 25. – Nagysáp, 1891. március 14.) ászári, utóbb nagysápi református iskolamester. Édesapja Borsos Endre közigazgatási bíró, édesanyja Schrikhuber Laura Vilma (Pápa, 1880. július 21. – ), Schirkhuber József ügyvéd, városi közgyám és Körber Vilma lánya. Szülei Pápán kötöttek házasságot 1900. július 7-én.[4] Házasságukból hét fiúgyermek született.

Testvérei:

Felesége Herolt Etelka.

Munkássága szerkesztés

Tevékenyen dolgozott a budai Várnegyed helyreállításában, ide tartozott a:

A krisztinavárosi templom bővítésénél 1944-ben, egy érdekes építész-technikatörténeti eseményben vett részt, amikor is az épület szentélyrészét vassíneken 10 cm-s átmérőjű acélgolyókon gördítették arrébb. Brestyánszky Tibor munkatársával közösen tervezték meg ezt a technikai feladatot.
A Fő utca 9. sz. telkén 1855-ben megépült három, utcára néző romantikus stílusú épület helyreállítási munkáit is Borsos végezte 1954-ben (az eredeti épületet Pán József tervezte).
Helytörténeti és építéstörténeti tanulmányai jelentősek. Részt vett a Belváros néhány fontosabb épületének helyreállításában, a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom (Belvárosi templom - 1963.) és a pesti Vigadó sérült szerkezetének és homlokzatának rekonstrukciójánál is ott hagyta keze nyomát. A Magyar Nemzeti Múzeum épületén 1952-1965 között a Középületépítő Vállalat (KÖZTI), munkatársaként tervezett átalakításokat.
Jó szívvel emlékeznek rá a Budai Görögkatolikus Egyházközségnél, ahol a Fő utcai Szent Flórián-templom külső helyreállítását végezte.

Halála szerkesztés

Borsos László Iván 1975. január 3-án hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található.[15]

Sírjában vele együtt nyugszik öccse, Borsos István József rajztanár, festő- és szobrászművész.

Származása szerkesztés

Borsos László Iván családfája
Borsos László Iván
(Székesfehérvár, 1903. március 29. –
Budapest, 1975. január 3.)

építészmérnök, építészettörténész, műemlék-restaurátor

Apja:
Borsos Endre
(Nagysáp, 1876. június 06.[16]
1948 után)

közigazgatási bíró, a Közigazgatási Bíróság elnöke, lakásügyi kormánybiztos, a budai református egyházközség főgondnoka

Apai nagyapja:
Borsos István
(Nagysáp, 1840. június 25.[17]Nagysáp, 1891. március 14.)[18]

ászári, utóbb nagysápi református iskolamester

Apai nagyapai dédapja:
Borsos István
(Kocs, 1798. december 26.[19]Nagysáp, 1880. december 19.)[20]

nagysápi református iskolamester

Apai nagyapai dédanyja:
nemes Bori Judit
(Páty, 1807. június 21.[21] – ?)
Apai nagyanyja:
nemes kocsi Sebestyén Zsuzsanna
(Kocs, 1840. július 26.[22]Nagysáp, 1922. február 07.)
Apai nagyanyai dédapja:
nemes kocsi Sebestyén József
Apai nagyanyai dédanyja:
Tóth Julianna
Anyja:
Schrikhuber Laura Vilma
(Pápa, 1880. július 21. – )
Anyai nagyapja:
Schirkhuber József
(Pápa, 1842. jan. 14. –

Pápa, 1893. április 22.)[23]
ügyvéd, városi közgyám

Anyai nagyapai dédapja:

Schirkhuber József

Anyai nagyapai dédanyja:

Szokolya Terézia

Anyai nagyanyja:
Körber Vilma
(Ostffyasszonyfa, 1851. júl. 20.[24]Székesfehérvár, 1913. február 9.)
Anyai nagyanyai dédapja:
Körber Frigyes[25]
földmérő, mérnök

apja: Körber Vilmos pozsonyi szabómester

Anyai nagyanyai dédanyja:
Bíró Mária
szülei: Bíró László birtokos, Kotzor Borbála

Jegyzetek szerkesztés

  1. Borsos László István születése, Székesfehérvár polgári születési anyakönyve, 284/1903. folyószám.
  2. Borsos László Iván gyászjelentése
  3. MNL OL Y 1 – 1943 – 799. jelzet
  4. Borsos Endre és Schrikhuber Laura Vilma házassága, Pápa polgári házassági anyakönyv, 88/1900. folyószám.
  5. Borsos Endre Károly születése, Pápa polgári születési anyakönyve, 398/1901. folyószám.
  6. Borsos Endre Károly halála, Budapest VIII. kerület polgári halotti anyakönyve, 1020/1957. folyószám.
  7. Borsos István József születése, Székesfehérvár polgári születési anyakönyve, 1041/1904. folyószám.
  8. Borsos István József halála, Budapest I. kerület polgári halotti anyakönyve, 118/1936. folyószám.
  9. Borsos István József és Szalmásy Ilona házassága, Budapest II. kerület polgári házassági anyakönyve, 370/1933. folyószám.
  10. Borsos József Tamás születése, Székesfehérvár polgári születési anyakönyve, 1032/1909. folyószám.
  11. Borsos Károly Ferenc születése, Székesfehérvár polgári születési anyakönyve, 147/1912. folyószám.
  12. dr. Borsos Géza Vilmos gyászjelentése
  13. Borsos Géza Vilmos és Imre Mária házassága, Kecskemét polgári házassági anyakönyve, 212/1945. folyószám.
  14. dr. Borsos Ferenc Zoltán gyászjelentése
  15. Borsos László Iván sírja a Farkasréti temetőben
  16. Borsos Endre születése, Nagysáp ref. egyházközség anyakönyve, 20/1876. folyószám.
  17. Borsos István születése, Nagysáp ref. egyházközség anyakönyve, 1840. év.
  18. Borsos István halála, Nagysáp ref. egyházközség anyakönyve, 11/1891. folyószám.
  19. Borsos István születése, Kocs ref. egyházközség anyakönyve, 1798. év.
  20. Borsos István halála, Nagysáp ref. egyházközség anyakönyve, 34/1880. folyószám.
  21. Bori Judit születése, Páty ref. egyházközség anyakönyve, 1807. év.
  22. nemes kocsi Sebestyén Zsuzsanna születése, Kocs ref. egyházközség anyakönyve, 1840. év.
  23. Schirkhuber József halotti bejegyzése a pápai római katolikus halotti akv. 110/1893. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. július 17.)
  24. Körber Vilma születési bejegyzése az ostffyasszonyfai evangélikus keresztelési akv. 31/1851. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. július 17.)
  25. Körber Frigyes és Bíró Mária házasságkötési bejegyzése az ostffyasszonyfai evangélikus esketési akv. 4/1841. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. július 17.)

Források szerkesztés