Charles de Freycinet
Charles Louis de Saulces de Freycinet (Foix, 1828. november 14. – Párizs, 1923. május 14.) francia politikus, mérnök, a Francia Köztársaság Becsületrendjének főtiszje. A Harmadik Köztársaság 11., 14., 19. és 25. miniszterelnöke.
| Charles de Freycinet | |
 | |
| Nadar felvétele (1880 körül) | |
| Franciaország miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1879. december 28. – 1880. szeptember 23. | |
| Előd | William Henry Waddington |
| Utód | Jules Ferry |
| Franciaország miniszterelnöke. | |
| Hivatali idő 1882. január 30. – 1882. augusztus 7. | |
| Franciaország miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1890. március 17. – 1892. február 27. | |
| államminiszter | |
| Hivatali idő 1915. október 29. – 1916. december 12. | |
| Katonai pályafutása | |
| Csatái | porosz–francia háború |
| Született | 1828. november 14. Foix |
| Elhunyt | 1923. május 14. (94 évesen) Párizs |
| Sírhely | Passyi temető |
| Párt | mérsékelt köztársaságpárti |
| Szülei | Casimir de Saulces de Freycinet |
| Foglalkozás | mérnök |
| Iskolái | |
| Díjak | a francia Becsületrend tisztje |
.png) | |
| Charles de Freycinet aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Charles de Freycinet témájú médiaállományokat. | |
Pályafutása szerkesztés
Az 1848-as februári forradalom idején az École polytechnique diákja volt, és önkéntes összekötőként az ideiglenes kormány szolgálatába lépett. Bányamérnökként először Mont-de-Marsan környékén, majd Chartres-ban és Bordeaux-ban dolgozott. A közlekedési ipar fejlesztése érdekelte, 1852-ben a Compagnie des Chemins de fer du Midi vasúttársaságnál helyezkedett el, 1861-ben állami szolgálatba lépett.
III. Napóleon uralmára ellenségesen tekintett. 1870-ben felajánlotta segítségét a nemzetvédelmi kormánynak, amikor Léon Gambetta műszaki ismeretekkel rendelkező munkatársat keresett. Freycinet-t először Tarn-et-Garonne prefektusává nevezte ki Montaubanban, majd a hadügyminiszter személyes megbízottja lett Tours-ban. Jelentős szerepet játszott a nemzetvédelem megszervezésében. A porosz–francia háború idején ő szerelte fel a tartalékosokat rendkívül nehéz körülmények között. A békekötés után Gambettával egy időben visszavonult. 1876-ban a szenátus tagjává választották. A republikánus baloldalhoz tartozó technokrata Freycinet rövid idő alatt nagy befolyásra tett szert.
1877-től 1879 végéig közmunkaügyi miniszter Jules Dufaure ötödik kormányában, majd William Henry Waddington kormányában. Nagyszabású tervet dolgozott ki a hajó- és vasútvonalak a bővítésére, és a kikötők fejlesztésére. Javaslatait kedvezően fogadták, és pozíciója tovább erősödött az ország régióiban tett látogatása után. Freycinet-vel kezdődött a republikánus politikusok kapcsolatvelvétele az üzleti világgal.
1879-ben miniszterelnök és külügyminiszter. A szerzetesrendek (elsősorban a jezsuiták) körül kialakult vitában mérsékelten foglalt állást, ezért kormánya egy évvel később megbukott Jules Ferry antiklerikális magatartása miatt.
Seine megye szenátora 1882-ben, és újra megbízást kapott kormányalakításra. Hibát követett el, amikor nem küldte el a francia flottát Alexandria bombázására. A következmény az lett, hogy megszűnt a francia befolyás Egyiptomban. Mivel erős ellenzékkel találta magát szemben, néhány hónap múlva leköszönt. 1885-ben rövid időre külügyminiszter, 1886-ban harmadik kormányát hozta létre, ami egy évig működött. 1887-ben köztársasági elnökjelölt. Végül ő is, és vetélytársa, Jules Ferry a mérsékelt Sadi Carnot-ra szavazott.
1888 áprilisában Charles Floquet a hadügyminisztérium élére állította, így hosszú idő után újra polgári foglalkozású került erre a posztra. Freycinet nagyban hozzájárult Franciaország haderejének modernizálásához és demokratizálásához. 1890-ben alakította meg negyedik, egyben utolsó kormányát. Sikerült szociális törvényeket bevezetnie illetve előkészítenie, de a vallás kérdésén megbukott kormánya. 1890-ben a Francia Akadémia tagjává választották.
1892 februárjától újra hadügyminiszter. Decemberben a Panama botránnyal kapcsolatban megemlítették a nevét, s bár bizonyítékot nem találtak, 1893 januárjában lemondott miniszteri posztjáról. Rövid időre visszavonult, majd a szenátus hadügyi bizottságának lett elnöke. 1898-ban elfogadta a hadügyi tárcát, de 6 hónap után lemondott a viharos politikai légkör miatt. Rövid időre államminiszter Aristide Briand kormányában. 1920-ban végleg visszavonult a politikától.
Munkái szerkesztés
- Traité de mécanique rationnelle (1858)
- De l'analyse infinitesimale (1860, 1881)
- Des pentes économiques en chemin de fer (1861)
- Emploi des eaux d'égout en agriculture (1869)
- Principes de l'assainissement des villes (1870)
- Traité d'assainissement industriel (1870)
- " La guerre en province pendant le siège de Paris 1870–1871 (Précis historique) " (1872)
- Essai sur la philosophie des sciences (1896)
- La Question d'Égypte (1905)
- Souvenirs (1848-1893) (1913)
Források szerkesztés
- Pierre Barral: Charles Louis de Saulces de Freycinet (francia nyelven). Encyclopedia Universalis. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
- Charles-Louis de Saulces de Freycinet (francia nyelven). Senat. [2015. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
- Charles de Freycinet (francia nyelven). Académie française. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
Kapcsolódó szócikk szerkesztés
| Elődje: William Henry Waddington |
|
Utódja: Jules Ferry |
| Elődje: Léon Gambetta |
|
Utódja: Charles Duclerc |
| Elődje: Henri Brisson |
|
Utódja: René Goblet |
| Elődje: Pierre Tirard |
|
Utódja: Émile Loubet |
