Csilléry András

(1883–1964) magyar fogorvos, politikus, népjóléti miniszter

Csilléry András (Budapest, 1883. október 22.Drummondville, Kanada, 1964. szeptember 4.) magyar fogorvos, politikus, népjóléti miniszter a Friedrich-kormányban.

Csilléry András
Csilléry András.jpg
Magyarország népegészségügyi (népjóléti) minisztere
Hivatali idő
1919. augusztus 15. november 24.
Előd Szabó Imre
Utód Peyer Károly

Született 1883. október 22.
Budapest
Elhunyt1964. szeptember 4. (80 évesen)
Drummondville
Párt

Foglalkozás
  • politikus
  • fogorvos
  • stomatológus
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1908, sztomatológia)
A Wikimédia Commons tartalmaz Csilléry András témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Tanulmányait Budapesten kezdte, majd a berlini, müncheni és boroszlói egyetemeken folytatta. Oklevelet Budapesten szerzett 1908-ban.

1908-1911 között az osztrák-magyar közös hadseregben volt ezredorvos. Az első világháború elején a fronton teljesített szolgálatot orvosként, majd a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi előadója volt. Frontszolgálatáért később megkapta az ezüst Signum Laudis kitüntetést, majd a Magyar Vöröskereszt hadiékítményes II. osztályú díszjelvényét, valamint a porosz királyi Vöröskeresztet. Az Őszirózsás forradalom kitörése után a jobboldali mozgalmak egyik vezetője lett, megszervezte a Fehér Ház szervezetet, valamint a Peidl-kormány megbuktatásában is irányító szerepe volt, amikor behatolt a minisztertanácsi terembe és lemondásra szólította fel az éppen ülésező kormány tagjait. A Friedrich-kormányban népjóléti miniszternek nevezték ki, egyúttal az Ébredő Magyarok Egyesületének képviselője volt a kormányban.

A kormány lemondása után a Keresztény Községi Párt alelnöke lett. 1928-tól az OTI főorvos igazgatója. 1932-ben a Keresztény Gazdasági Párt, majd 1939-1944 között a Magyar Élet Pártja színében volt országgyűlési képviselő.

A Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének alapítója és ügyvezető igazgatója volt. 1938-1944-ig az Uj Budapest c. hetilap főmunkatársa volt. 1944 végén, az orvosi kar Németországba telepítését követően számos diák haláláért terhelte felelősség, mert a diákokat az SS-be akarta kényszeríteni. Emiatt a háború után kikérték, mint háborús bűnöst, de kiadatása elmaradt, a debreceni népbíróság 1947-ben – távollétében – 15 évi fegyházbüntetésre ítélte. Kanadába költözött, ott élte le hátralevő életét.

ForrásokSzerkesztés