Főmenü megnyitása

Debreceni (I.) Dózsa (1291 előtt – 1322) katona, hadvezér, az interregnum idején Károly Róbert híve, seregeinek egyik vezére, amiért cserébe egy időben erdélyi vajda, majd nádor is volt. A Debrecenben a 13. századtól a 15. század elejéig birtokos Debreceni család legnevezetesebb tagja.[1]

Debreceni Dózsa
A Magyar Királyság erdélyi vajdája
Hivatali idő
1318 1321
Előd Pok nembeli Miklós
Utód Szécsényi Tamás

Született születési ideje nem ismert
Elhunyt1322

Kiskirályok uralmi területei Magyarországon a 14. század elején

Tartalomjegyzék

ÉletrajzaSzerkesztés

1307 tavaszán Ottó bajor herceg (aki egyben 1305–1308 között magyar király is volt) Dózsának ajándékozta az örökös nélkül a királyra szállt Szabolcs megyei Elep birtokot, mivel szerinte Dózsa a Barsa nembeli Kopasznak, Bekének és Lászlónak, az ő híveinek rokona. Ez elég valószínűtlen állítás, mivel a Debreceni család egy tagja sem tartozott az Ottót támogató párthoz. A király ezzel az adománnyal akarta az oldalára állítani Dózsát s ezzel az egész Debreceni családot. Viszont ők I. Károly állandó hívei voltak azóta, hogy az Magyarországra érkezett. Ezt nagyon jól tudta Károly Róbert is, mert a Csák Máté elleni hadjárat jutalmaként a király 1311. szeptember 26-án Dózsának adományozta a Pest megyei Páth birtokot, amelyet ajándékbirtokok egész sora követett.

1311 őszén Csák Máté a meggyilkolt Aba Amadé fiaival szövetséget kötött, akik 1312. június 15-én a rozgonyi csatában teljes vereséget szenvedtek I. Károly király hadaitól, akiket segítettek a johannita lovagok, a kassai polgárok és a szepesi szászok. A seregek egyik vezére Debreceni Dózsa volt. Ez az ütközet jelentős fordulópont az oligarchiák elleni küzdelemben. A király azonban nem használta ki a győzelmét, mivel nem fordult szembe erőteljesen Csák Mátéval és szövetségeseivel. Ennek ellenére az ország jelentős részében meg tudta szilárdítani a hatalmát. A rozgonyi csata után Dózsa, Károly Róbert legbizalmasabb környezetébe került, sőt a király Dózsa egyik gyermekének, talán Debreceni Jakabnak lett a keresztapja. A bensőbb viszonyt erősítette az a tény, hogy I. Károly többnyire kikérte Dózsa mester tanácsait, melyekkel megszilárdította a közhatalmat. Ennek jegyében a megbízhatatlan tisztségviselőket hűséges híveire cserélte le. Elindította a közjavak visszaszerzését és felszámolta a hatalmaskodásokat.

1312-ben részt vett a rozgonyi csatában. 1317-ben a király a Borsa Kopasz-féle lázadás leverésével bízta meg, amit pár hónap alatt sikerrel végre is hajtott; 1317 tavaszán a debreceni csatában fényes győzelmet aratott, s nem sokkal később a sólyomkői várban Kopaszt el is fogta, majd lefejeztette. Innét 1318-ban Károly Róbert Erdélybe vezényelte egy másik oligarcha család, Kán László fiai ellen, akiket szintén csakhamar legyőzött.

Eredményeiért cserébe még 1317-ben Károly kinevezte Bihar, illetve (részben párhuzamosan) Szabolcs vármegyék (fő)ispánjává, valamint 1318-ban Erdély vajdájává és szolnoki ispánná. Bihari ispánságát 1318-ban visszaadta a szabolcsit azonban 1322-ig megtartotta. Eközben 1320-ban Károly leváltotta az erdélyi vajdaságról, cserébe nádorrá nevezte ki. Nádori tisztét 1322-ig tarthatta meg, ekkor Szatmár vármegye ispánja lett. Örökölt és szerzett birtokait Debrecen központtal egyesítette; nádori tisztségét is innét gyakorolta.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Életrajza a Magyar életrajzi lexikonban
  • Módy Debrecen 1290–1390: Módy György (1984). „Debrecen 1290–1390 között”. A Hajdú–Bihar megyei múzeumok közleményei (42). [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2014. július 8.)  

További információkSzerkesztés