Szatmár vármegye

történelmi magyar közigazgatási egység

Szatmár vármegye közigazgatási egység volt az egykori Magyar Királyság északkeleti részén.

Szatmár vármegye
Szatmár vármegye címere
Szatmár vármegye címere

Ország Magyar Királyság
Központ Szatmárnémeti
Népesség
Népességismeretlen
Nemzetiségek magyarok, románok
Földrajzi adatok
Terület6257 km²
Térkép
Szatmár vármegye térképe
Szatmár vármegye térképe
Szatmár vármegye domborzati térképe
Szatmár vármegye domborzati térképe
A Wikimédia Commons tartalmaz Szatmár vármegye témájú médiaállományokat.
Szatmár vármegye közigazgatási térképe 1914 körül

Földrajz szerkesztés

A vármegye területe nyugaton síkság, keleten találhatóak dombságok. A síkságok között találhatóak voltak mocsárvidékek is, illetve dombságok vízben igen gazdagok. Legfontosabb folyói a Szamos, a Lápos illetve a Túr. Északról Bereg, Ugocsa és Máramaros, keletről Szolnok-Doboka, délről Szolnok-Doboka, Szilágy és Bihar, nyugatról pedig Szabolcs vármegye határolta.

Története szerkesztés

A vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Szatmárvár központtal valószínűleg a Kaplon nemzetség birtokaira alapozva.[1]

A vármegye a török időkben, az ország három részre szakadásakor többnyire a Partiumhoz tartozott. Az 1876-os megyerendezéskor a megszűnő Kővárvidék egy részével bővült. Székhelye 1771-tól 1920-ig Nagykároly, 1920-1940 között Mátészalka, 1940-45 között Szatmárnémeti, 1945-50 között ismét Mátészalka volt.

Területét 1920-ban a trianoni békeszerződéssel Magyarország, Románia és Csehszlovákia között osztották fel. Területe 1910-ben 6287 km², ebből Romániához 4505 km² (71,7%) került, Csehszlovákiához pedig Nagypalád község (0,4%).

1920-ban a magyarországi részhez csatolták Ugocsa vármegye Magyarországon maradt néhány négyzetméternyi lakatlan területét, majd 1923-ban egyesítették Bereg vármegye Magyarországon maradt területével Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye néven.

1940-45 között teljes korábbi területét ismét Magyarország birtokolta, és ezekben az években ismét önállóan működött. 1945-ben a trianoni határok helyreállítása miatt lényegében az 1923-ban kialakult állapot állt helyre azzal a különbséggel, hogy az egyesített megyét most Szatmár-Bereg megyének hívták.

Az 1950-es megyerendezés során Szatmár-Bereg megye egyesült Szabolcs megyével Szabolcs-Szatmár megye néven, amit 1990-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére változtattak.

Romániai részének története Szatmár megye néven folytatódik, valamint néhány település Ukrajnához került, a Nagyszőlősi járáshoz.

Lakosság szerkesztés

1910-ben a vármegye összlakossága 361 740 személy volt, ebből:

A magyarság a csengeri, fehérgyarmati, mátészalkai, szatmári és nagykárolyi járásokban, valamint a három városban túlnyomó többségben élt; az románok az avasi, a nagybányai, nagysomkúti és szinérváraljai járásban voltak többségben, a németek csak az erdődi járásban képeztek nagyobb szigeteket.[2]

Közigazgatás szerkesztés

A vármegye kilenc járásra volt felosztva:

Jegyzetek szerkesztés

  1. Györffy György. 15 / A vármegye X. századi előzményei és korai szervezete., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2 
  2. Révai lexikon

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés