Erdélyi fejedelem

az Erdélyi Fejedelemség uralkodója (1570–1711)

Erdély fejedelme (németül: Fürst von Siebenbürgen, latinul: princeps Transsylvaniae)[1] az Erdélyi Fejedelemség államfője volt a XVI. századtól egészen a 18. század közepéig. Szapolyai János Zsigmond volt az első, aki 1570-ben vette fel a címet, de használata stabilizálódott.

Erdélyi fejedelem
Princeps Transsylvaniae
Utolsó II. Rákóczi Ferenc fejedelem (1704. július 8. – 1711. február)
Utolsó
II. Rákóczi Ferenc fejedelem
(1704. július 8.1711. február)

Adatok
Megszólítás Őfensége
Uralkodóház Szapolyai-ház
(1570-71)
Báthory-ház
(1571-1602; 1608-1613)
Székely-ház
(1603)
Bocskai-ház
(1605-6)
Rákóczi-ház
(1607-8; 1630-1657; 1658-1659; 1704-1711)
Bethlen-ház
(1613-1629; 1630)
Hohenzollern-ház
(1629-30)
Rhédey-ház
(1657-58)
Barcsay-ház
(1658-60)
Kemény-ház
(1661-62)
Apafi-ház
(1661-90)
Thököly-ház
(1690)
Házastársa Fejedelemné
Rezidencia Fejedelmi palota
Kinevezi Erdélyi országgyűlés

Regnálás kezdete 1570. augusztus 16.
Regnálás vége 1711 február

Előd Erdélyi vajda
Utód Erdélyi gubernátor
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdélyi fejedelem
Princeps Transsylvaniae
témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Eredet szerkesztés

Erdély integrációja az újonnan megalakult Magyar Királyságba 1003 körül kezdődött.[2][3] A tartomány intenzív gyarmatosítás alá került,[4] aminek következtében különböző származású gyarmatosítók érkeztek és telepedtek le, köztük a magyar ajkú székelyek és a német nemzetiségűek.[5] Erdély területét közigazgatási célból „megyéknek” és „székeknek” nevezett területi egységekre osztották.[6]

A hét erdélyi megye (Doboka, Fehér, Hunyad, Kolozs, Küküllő, Szolnok és Torda) elsősorban helyi nemesek által vezetett intézmény volt.[7] Fejük, az ispán vagy székely ispán[8] azonban egy magasabb tisztségviselő, a magyar királyok által kinevezett vajda fennhatósága alá tartoztak.[9] Az erdélyi vajdának számos közigazgatási, katonai és bírói feladata volt.[10] Például a hét megye közös közgyűlését a vajda vagy helyettese hívta össze és vezette, általában Tordán.[8][11].

A független Magyar Királyság vége szerkesztés

1526-ban a mohácsi csatában az Oszmán Birodalom legyőzte a magyar királyi hadsereget és megölte II. Lajos királyt. Ezután az oszmánok visszavonultak. 

A trónt Lajos sógora, Ferdinánd osztrák főherceg és Szapolyai János erdélyi vajda követelte. Mindkettőt támogatták a magyar bárók. Ferdinánd kiűzte Jánost Magyarországról, mire János támogatásért cserébe hűséget ajánlott Szulejmán oszmán szultánnak. Szulejmán megtámadta az osztrák földeket, míg János visszaszerezte a magyar trónt. Szulejmánt visszaverték Ausztriából, és egy 1538-as szerződés értelmében Ferdinánd lett Magyarország királya, aki a nyugati országrészt birtokolta. Szapolyai I. János néven szintén magyar király lett, aki a keleti részeket, köztük Erdélyt birtokolta (a történészek „keleti Magyar Királyságnak” nevezték Szapolyai-ház által uralt területeket). 

Így Magyarország teljesen szuverén királyságból vagy a Habsburg-ház egyik koronaföldje, vagy oszmán vazallus állam lett. 

Az Erdélyi Fejedelemség különválása szerkesztés

 
János Zsigmond fejedelemSzulejmán előtt 1556-ban.

János 1538-ban Ferdinándot nevezte ki utódjának a királyi székben. De nem sokkal halála előtt, 1540-ben született egy fia, János Zsigmond. A magyar országgyűlés II. János Zsigmondként választotta királlyá, és amikor Ferdinánd betört, Fráter György régens püspök felszólította Szulejmánt, hogy védje meg vazallusát. Szulejmán kiűzte Ferdinándot, majd Közép-Magyarországot közvetlen a török uralom alá helyezte. János Zsigmondnak adományozta Erdélyt és Kelet-Magyarországot.

1551-ben Fráter püspök elintézte, hogy II. János Zsigmond lemondjon királyi címéről Ferdinánd javára, cserébe a „kelet-magyarországi” földek vazallus uraként ismerték el. Ettől fogva János Zsigmondot és utódjait erdélyi fejedelemnek nevezik.

A fejedelem és jogai szerkesztés

 
Bethlen Gábor

Stílus és címek szerkesztés

Az erdélyi uralkodók a következő stílust és címeket használták:

Stílusok:

  • Őfensége
  • Őexcellenciája

Címek:

Emellett Báthory Zsigmond[14] 1595-ben felvette a „Havasalföld és Moldva fejedelme” címet.

Nemzetközi státusz szerkesztés

1570-től 1699-ig Erdély fejedelmeit nem ismerték el független uralkodóként. Időnként elismerték az oszmánok, máskor pedig a Magyar Királyság uralmát. Az iszlám jogtudomány tanítása szerint Erdély átmeneti státuszú terület az Oszmán Birodalomba teljesen integrált országok és a független államok között.[15] Ennek megfelelően trónra lépésekor minden fejedelem kapott egy hivatalos dokumentumot a szultántól, amely ismertette a fejedelem jogait és kötelezettségeit. Ezek az okiratok vagy athnáme-k megerősítették az erdélyi birtokok szabad fejedelemválasztási jogát, „garantálták a fejedelemség területi épségét”, és katonai segítséget ígértek a fejedelemnek ellenségei inváziója esetén. Másrészt a fejedelmek kötelesek voltak évente adót fizetni, és segíteni az oszmánokat hadműveleteikben.[16]

Fejedelmek listája szerkesztés

Az intézmény vége szerkesztés

A Rákóczi-szabadságharc után a fejedelmeket helytartók (gubernátorok) váltották fel. Az utolsó fejedelem, II. Rákóczi Ferenc élete hátralévő részét száműzetésben töltötte.

Kapcsolódó oldalak szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Fallenbüchl 1988, p. 77.
  2. Georgescu 1991, pp. 15-16.
  3. Pop 1999, pp. 40-41.
  4. Georgescu 1991, p. 16.
  5. Makkai 1994, pp. 178-183.
  6. Pop 1999, pp. 53-54.
  7. Pop 1999, p. 53.
  8. a b Makkai 1994, p. 207.
  9. Pop 1999, pp. 50., 50-53.
  10. Pop 1999, p. 50.
  11. Pop 2005, p. 230.
  12. Deák 2009, p. 88.
  13. Szegedi 2009, p. 101.
  14. Pop 2009, pp. 78-79.
  15. Pop 2009, p. 286.
  16. Felezeu 2009, pp. 49-50, 52-53.

Források szerkesztés