Erdőhát (tájegység)

Erdőhát vagy Szatmári Erdőhát Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tiszaháttal és Szamosháttal közrefogott területe, melynek keleti országhatár felőli részeit az itteni lakosság Túrhát és Palágyság néven nevezi, azonban mindkét mikrotájegység Erdőhát szerves részét képezi.

Nemesborzova egykori fazsindelyes temploma és fa harangtornya a Szentendrei skanzenben.
A Vámosoroszi református templom fa szószékkoronája

LeírásaSzerkesztés

 
Túristvándi faépítésű, ma is működő vízimalma
 
Nagyszekeres, a református templom fa haranglábja
 
A Kisbukógát a Túr folyón, Sonkádnál
 
Vámosoroszi református templomának festett fa karzata (részlet)
 
A Túr folyó Sonkádnál.
 
Kölcse, fa harangtorony

Földrajzi tekintetben ezt a vidéket a Szamosközhöz, tehát a Szatmár-Beregi-síkság részéhez sorolják, néprajzilag mégis önálló egység. Erdőháthoz a következő 28 község: Botpalád, Csaholc, Császló, Darnó, Fülesd, Gacsály, Garbolc, Jánkmajtis, Kishódos, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kölcse, Kömörő, Mánd, Méhtelek, Nagyhódos, Nagyszekeres, Nemesborzova, Penyige, Rozsály, Sonkád, Tisztaberek, Túristvándi, Túrricse, Vámosoroszi, Zajta, Zsarolyán sorolható.

TörténeteSzerkesztés

Erdőhát betelepítése a 1113. század között ment végbe. Mivel a gyakori hosszantartó áradások miatt a terület szántóföldekben nem bővelkedett, lakossága elsősorban erdőgazdálkodással és állattartással foglalkozott. Az 1880-as években megindult szabályozásokig földművelésre az árvíz levonulása után is csak a magasabban fekvő részeket foghatták be.

FöldrajzaSzerkesztés

Erdőhát régebben lápokkal tarkított, erekkel átszőtt erdőségek borította terület volt, melynek állóvizeit, holt folyóágait tavaszonként a Tisza, Túr és a Szamos folyók áradásai újították meg.

ÉpítészeteSzerkesztés

Erdőhát jellegzetes népi építési formákkal rendelkezik. Magasrendű faépítészetét az egykor erdőkben gazdag vidék kiváló faanyaga tette lehetővé. A felső tiszavidék és a hozzá tartozó Erdőhát mindig híres volt faiparáról, a fa változatos felhasználásáról. Az itteni egykor hatalmas erdőségek kiváló faanyagából szerezték be a fát a távoli sík vidékek építkezéseihez is, amit a közeli folyók viziútján könnyen szállíthattak, vagy esetleg magát a készen faragott építményt (fatornyokat, haranglábakat) eresztették le darabokra szedve a folyón. Az egykori feljegyzések adatai szerint például a bihari Sárrét is rendszeresen innen, Erdőhátról szerezte be az építkezéseihez szükséges faanyagot.

Az egykori fából épült lakóházak mára már az Erdőhátról is szinte teljesen eltűntek, de a vidék fatornyai, fa haranglábai, a templomok kazettás famennyezetei, a lakóházak melléképületei sokfelé máig őrzik a korábbi építészeti stílust. A fennmaradt egykori gazdasági épületek, magtárak általában az úgynevezett boronafallal készültek. Általános volt a zsindelykészítés is.

Az erdőségek megfogyatkozásával egyidejűleg a favázas építkezési emlékek is lassan eltünedeznek. Több itt készült egykori faépület azonban máig megtekinthető a szentendrei skanzenben.

NövényvilágaSzerkesztés

A terület jellemző erdőtársulásai a füzesek, fűz-nyár és elegyes ligeterdők, tölgy–kőris–szil ligeterdők, valamint az égeres láperdők. Emellett nagy területen találhatók mocsárrétek, ecsetpázsitos rétek és magas sásos társulások is. A térség erdőterületei közül a Bűr-erdő és Géci-sűrű állományai megyei védelem alatt állnak, mely védelem az idős tölgy, kőris és szil állományok védelmében több mint 120 hektárnyi területre terjed ki. E védett erdőkben fellelhetők a tölgyek és a gyertyánok 150 éves példányai is.

A viszonylag háborítatlan élőhelyek visszaszorulása és elszigetelődése együtt járt az őshonos fajok élőhelyeinek összezsugorodásával. E fajok, visszaszorultak a mezőgazdasági szempontból kevésbé értékes területekre, de a jelentős kiterjedésű vizes területeknek köszönhetően azonban a terület így is viszonylag faj-gazdag. A lágyszárúak közül sok helyen találkozhatunk a ritka csomós palkával [1], erdei madárhúrral [2] és pázsitos nőszirommal is.

ÁllatvilágaSzerkesztés

A térség teljes területét magába foglaló Szatmár-Beregi-síkon fészkel a magyar viszonylatban egyik legjelentősebb haris állomány, a falvakban pedig kedvelt lakó a gólya. Az emlősök közül megtalálható itt a csendes erdei zugokat kedvelő vadmacska, róka, valamint a vaddisznó, őz, nyúl és a sün is.

ForrásokSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés