Francisco Serrano

Francisco Serrano (teljes nevén: Francisco Serrano y Dominguez), de la Torre hercege, (Anjonilla (Andalúzia), 1810. szeptember 18. – Madrid, 1885. november 26.) spanyol katonai vezető, politikus.

Francisco Serrano
A Spanyol Királyság miniszterelnöke
Hivatali idő 1868. október 8. – 1869. június 18.
Előd	José Gutiérrez de la Concha
Utód	Juan Prim
Hivatali idő 1871. január 4. – 1871. július 24.
Előd	Juan Bautista Topete
Utód	Manuel Ruiz Zorrilla
A Spanyol Királyság régense
Hivatali idő 1868. október 3. – 1871. január 3.
Előd	II. Izabella királynő
Utód	I. Amadé király
Spanyolország elnöke.
Hivatali idő 1874. január 3. – 1874. december 30.
Előd	Emilio Castelar
Utód	XII. Alfonz király
Katonai pályafutása
Csatái	első karlista háború harmadik karlista háború
Született	1810. december 17. Isla de León
Elhunyt	1885. november 26. (74 évesen) Madrid
Párt	Liberal Union Constitutional Party
Házastársa	Antonia Domínguez y Borrell (1850. szeptember 29. – 1885. november 25., női elsőfokú unokatestvér)
Élettárs	Antonia Domínguez y Borrell
Gyermekei	Francisco Serrano y Domínguez Leopoldo Serrano y Domínguez Ventura Jacinta Serrano y Domínguez
Foglalkozás	diplomata politikus katona
Iskolái	Seminary of Bergara
Díjak	Aranygyapjas rend lovagja Order of Saint Ferdinand Grand Cross of the Order of the Tower and Sword Grand Cross of the Royal and Military Order of Saint Hermenegild (1856)
Francisco Serrano aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Francisco Serrano témájú médiaállományokat.

Életpályája

Cádiz környékén született. Apja tábornok volt és maga is katonai pályára lépett. Már 30 éves korában tábornoki rangra emelkedett. A spanyol politikai élet küzdelmeiben az 1840-es években tevékeny részt vett; eleinte a progresszistákhoz csatlakozott, 1843-tól hadügyminiszter, majd 1845-ben szenátor lett, és mint II. Izabella királyné egyik kedvese, nagy befolyásra emelkedett. Ellenfelei 1847-ben eltávolították Madridból; egy ideig granadai főkapitány, majd a tüzérség főfelügyelője volt.

1854-ben részt vett a zaragozai felkelésben, ezért száműzték. Visszatérte után Leopoldo O’Donnell miniszterelnökhez csatlakozott, és fontos állásokat töltött be: 1856-ban párizsi követ, 1858-ban kubai főkapitány és miután San Domingót Spanyolország számára megszerezte, de la Torre herceggé és külügyminiszterré nevezték ki. 1865-ben a szenátus elnöke lett, de mivel a Narvaez-kormány ellen az ellenzék élén a királynőnek óvást nyújtott be, a Baleárokra száműzték. Szabadságát mind a mellett néhány hét múlva visszanyerte.

1868-ban részt vett abban az összeesküvésben, amelynek a célja Montpensier herceg trónra emelése volt, ezért a Kanári-szigetekre száműzték. Innen még ugyanezen évben visszatérve, vezére lett a szeptemberi felkelésnek, az alcolei hídnál leverte a királynőhöz hű csapatokat. Mivel II. Izabella királynő elűzetése után a pártok az új király személyében nem tudtak megegyezni, a hatalom egy időre az ő kezébe ment át. 1869. június 16-án régenssé választották; e méltóságot Savoyai Amadé király trónra lépéséig (1870) megtartotta. 1871 januárja és júliusa között miniszterelnök volt. A karlista felkelés ellen fővezérré nevezték ki, a felkelést 1872 májusában az amorevietai egyezséggel látszólag elnyomta. Az Amadé király lemondása után beállott fejetlenségnek 1874 január 4-én a cortes szétugrasztásával véget vetett. Miután a végrehajtó hatalmat a kezébe vette és a karlista döntő eredményt vívhatott volna ki, 1874 decemberében XII. Alfonz trónra lépése Serrano hatalmának véget vetett. Ezután visszavonultan élt, csak 1883-1884-ben szerepelt rövid ideig a Possada-Herrera-kormány alatt mint párizsi követ.

Források

• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• Magyar nagylexikon I–XIX. Főszerk. Bárány Lászlóné et al. Budapest: Akadémiai; (hely nélkül): Magyar Nagylexikon. 1993–2004. ISBN 963-05-6611-7