Wikipédia

Gianfranco Fini

olasz politikus

Gianfranco Fini (Bologna, 1952. január 3. –) olasz politikus, a Camera dei Deputati volt házelnöke, az egykori jobboldali Nemzeti Szövetség és a szélsőjobboldali Olasz Szociális Mozgalom pártok főtitkára volt, jelenleg a liberális konzervatív Jövő és Szabadság Olaszországért párt elnöke. A 2. és 3. Berlusconi-kormányban miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter volt.

Gianfranco Fini
Született1952. január 3.
Bologna, Olaszország
Állampolgárságaolasz
Foglalkozásapolitikus
Tisztsége
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (1983. július 12. – 1987. július 1.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (1987. június 27. – 1992. április 22.)
  • az Európai Parlament képviselője (1989. július 25. – 1992. május 11.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (1992. április 22. – 1994. április 14.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (1994. április 3. – 1996. május 8.)
  • az Európai Parlament képviselője (1994. július 19. – 1999. július 19.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (1996. április 29. – 2001. május 29.)
  • az Európai Parlament képviselője (1999. július 20. – 2001. június 10.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (2001. május 23. – 2006. április 27.)
  • Olaszország miniszterelnök-helyettese (2001. június 11. – 2005. április 23.)
  • Olaszország külügyminisztere (2004. november 18. – 2005. április 23.)
  • Olaszország miniszterelnök-helyettese (2005. április 23. – 2006. május 17.)
  • Olaszország külügyminisztere (2005. április 23. – 2006. május 17.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (2006. április 21. – 2008. április 28.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (2008. április 22. – 2013. március 14.)
IskoláiLa Sapienza Egyetem
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Gianfranco Fini témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életrajza szerkesztés

Családja szerkesztés

Édesapja Argenio Fini (1923-1998) az Olasz Szociális Köztársaság egyik önkéntese volt. Később több olajtársaságnál dolgozott, édesanyja Erminia Marani volt (1926-2008).

Öccse, Massimo Fini szintén politikus lett, évekig az Olasz Szociális Mozgalom tagja volt.[1]

Politikai karrierje szerkesztés

A politikai életben 1969-ben jelent meg, amikor tagja lett az Olasz Szociális Mozgalom Giovane Italia nevű hallgatói szervezetének. Három évvel később a családdal Rómába költözött, ahol 1973-ban a párt ifjúsági szervezetének a Fronte della Gioventú Róma megyei vezetője lett. 1974-ben az ifjúsági szervezet országos vezetőségének lett a tagja. 1977-ben beválasztották az Olasz Szociális Mozgalom központi bizottságába.

1977-ben a Fronte della Gioventú országos főtitkára lett, Giorgio Almirante kérésére. Ekkor szerezte meg diplomáját pedagógiai tanulmányaiért.[1]

Ekkor Fini a párt hivatalos napilapjának a Secolo d'Italia szerkesztője is volt.

Olasz Szociális Mozgalomból átmenet a Nemzeti Szövetségbe szerkesztés

1983-ban lett először a parlament alsóházának a Camera dei deputati tagja, 1987-ben újra megválasztották Mirabello település jelöltjeként. Almirante őt jelölte meg utódjának. 1987-ben a párt sorrentói kongresszusán megválasztották főtitkárnak.

Legfőbb ellenfele Pino Rauti 1990-ben megszerezte tőle a pártvezetését, de az 1991-es szicíliai regionális választáson elszenvedett vereség miatt Rauti lemondott és ismét Fini lett a párt elnöke egészen a párt 1995-ös megszűnéséig.

Az 1993-as helyhatósági választásokon az ő vezetésével a párt három városnak adott polgármestert. Fini pedig második lett a római választáson, mint polgármester-jelölt, itt a baloldali Francesco Ruttelli verte meg. Silvio Berlusconi, aki ekkor még nem volt politikai szereplő, ezzel kapcsolatban egy interjúban elmondta, hogy "ha római lennék Finire szavaznék".[2]

Ezalatt Fini három városban szerez önkormányzati képviselői tapasztalatot: Apriliában, Bresciában és Reggio Calabriában helyi tanácsosi posztot tölt be 1991 júniusa és 1993 októbere között.[3]

1994-es választások után megalakult Első Berlusconi-kormányban nem vállalt tisztséget, de pártja Olaszország történetében először most kapott miniszteri tárcákat.

1995. január 25-29-e között tartották Fiuggiban a párt kongresszusát, ahol hivatalosan is bejelentették az Olasz Szociális Mozgalom megszűnését, és a Nemzeti Szövetség megalapítását. A hírre Pino Rauti és az őt támogató radikális szárny kilépett a pártból és megalapították a Háromszínű Láng Szociális Mozgalom pártot.[1]

Kormányzati tapasztalat szerkesztés

Fini 2001 és 2006 között Fini a 2. Berlusconi-kormány miniszterelnök-helyettese volt, 2004. novemberétől külügyminiszter volt, Franco Frattinit váltotta, aki az Európai Bizottság tagja lett. 2002. februárjától az európai alkotmányt előkészítő európai egyezmény olasz képviselője volt.

Ő terjesztette be 2002-ben a Fini-Bossi törvényként ismert, bevándorlási törvényt, amely az EU-n kívülről érkező bevándorlókra vonatkozott. A törvény szabályozta, hogy a EU-n kívülről érkező munkavállaló csak a kiskorú vagy az önellátásra képtelen nagykorú gyerekeit hozhatja magával automatikusan, a szüleit csak akkor, ha nincs hazájukban olyan gyerek, aki el tudja tartani őket. A törvény azt is előírja, hogy a külföldi munkavállalónak csak munkaszerződéssel mehet ki.[4]

2006-ban a 2006. évi téli olimpiai játékok alatt hagyták jóvá az általa kezdeményezett 309/1990-es köztársasági elnöki rendelet módosítását. Ebben a rendeletben a drogfogyasztásra vonatkozó jogszabályokat változtatták meg: nem tettek különbséget a könnyű drogok (mint a cannabis) és a kemény drogok (mint a heroin, kokain) illetve a drogfogyasztók és drogterjesztők között, mindenkit egyformán büntetett a törvény.[5][6]

Együttműködés a Szabadság Népe pártjával szerkesztés

2006 nyarán a 2006-os választási vereségük után bejelentette, hogy a Nemzeti Szövetség logójából kiveteti a lángot és az M.S.I feliratot, amivel az Olasz Szociális Mozgalommal vállalt történelmi folytonosságot jelképezték, ezzel a 2009-es európai parlamenti választásra készült. Sokan ezt a tettet a párt 1995-ben a Fiuggiban tartott kongresszusán megkezdett megújítási folyamat végének tekintették, amivel a párt mérsékelt jobboldali erővé vált és így lehetővé vált, hogy a Forza Italia párttal egyesüljenek.[7]

2007 januárjában Silvio Berlusconi Finit nevezte meg utódjának abban az esetben, ha egységes pártot alapítana, amivel felháborodást váltott ki az Északi Liga és a Kereszténydemokrata Centrum Uniója részéről.

2007-ben miután létrejött a Szabadság Népe nevű választási koalíció Silvio Berlusconi vezetésével, ő bejelentette, hogy német mintára új választási törvényt fognak beterjeszteni, amiben előtérbe kerül az arányos választási rendszer és új parlamenti bejutási küszöböt határoznának meg. Fini eleinte úgy érvelt, hogy a pártja nem akar ebben részt venni. A Szabadság Népe megszületését zavarosnak és felszínesnek nevezte. Továbbá kifejtette, hogy eszük ágában sincs Berlusconival egyesülni.[8]

Két hónappal később 2008 februárjában úgy nyilatkozott, hogy "Olaszország történelmében először a nép akaratából egyesül a választások előtt egy egységes erővé". Ezzel a 2008-as olaszországi parlamenti választásokon egy listán szerepelt Berlusconi és Fini pártja, egy egységes jobbközép politikai erőként. A sajtó ezt a Nemzeti Szövetség végeként értékelte.[9]

A Képviselőház elnökeként szerkesztés

A jobbközép koalíció választási győzelme után, 2008. április 30-án a Camera dei deputati elnökének választották meg, 611 képviselőből 335-en szavaztak mellette. A megválasztásával együtt bejelentette, hogy lemond pártja vezetéséről, 2008. május 11-én Ignazio La Russa lett a Nemzeti Szövetség új főtitkára.

Aldo Moro megölésének 30. évfordulóján rendezett megemlékezésén Giorgio Napolitano köztársasági elnök beszédet tartott amiben az ólomévek alatti terrortámadások áldozatairól emlékezett meg függetlenül pártállásuktól, A beszédet Fini úgy értékelte, hogy "véget ért a második világháború utáni nehéz időszak" és, hogy a jobboldal társadalmi elutasítottsága megszűnt.[10]

A képviselőházi beiktatása során Fini két ünnepnap: Olaszország felszabadulásának évfordulója, április 25. és május 1. kapcsán megjegyezte, hogy "most Olaszország visszanyert szabadságát kell ünnepelni, és a munkaközpontúság egy olyan köteles, ami alól senki nem bújhat ki". Kijelentette, hogy régmúlt ideológiától meg kell szabadulni, arra intett, "hogy a szabadságunkat és a demokráciát még csapda fenyegeti. Nem a múlt században már elbukott antidemokratikus ideológiák miatt, hanem a növekvő és terjedő kulturális relativizmus miatt". A beiktatási beszédében tiszteletét adta a nemzeti zászló előtt és Francesco Cossiga valamint Carlo Azeglio Ciampi volt köztársasági elnököknek.[11][12]

Mindezek mellett Fini fontosnak tartotta a jobboldali értéket felülvizsgálatát: 2008-ban Fini a Nemzeti Szövetség ifjúsági szervezetének az Azione Giovani (Fiatalok Cselekvése) egy római rendezvényén arról beszélt, hogy a jobboldalnak tudomásul kell venni olyan értékeket, amik "az alkotmányban is szerepelnek: szabadság, egyenlőség és a társadalmi igazságosság. Azok az értékek, amik vezették és most is vezetik a jobboldal útját, azok mind a demokrácia értékei és mind antifasiszták".[13]

Harca a parlamenti hiányzások ellen szerkesztés

A képviselőház elnökeként komoly rendezkedést hozott a hiányzások csökkentésére: be vezette az ujjnyomos szavazási módot,[14] amihez a képviselőknek személyesen meg kellett jelennie. A gyakran hiányzó képviselőknek a parlamenti szavazórendszer nem teszi lehetővé hogy szavazzon. Ez az intézkedés a "zongoristáknak" csúfolt képviselőket érintette, azokat, akik a saját és a hiányzó képviselők nevében szavaztak.[15]

Jövő és Szabadság Pártjának megszületése szerkesztés

2009-ben feszültség alakult ki közte és a párt vezetői között: Fini szerint Berlusconi elfojtja a párton belüli vitákat és azzal vádolta a pártot, hogy beállt az Északi Liga sorába feladva ezzel a vezető kormánypárti szerepét.[16][17]

2010. július 29-én a Szabadság Népe párt elnökségi tagjainak a többsége megszavazott egy dokumentumot, amely büntetné Fini és Berlusconi közti koalíció felbomlását. Ebben felszólították Finit, hogy mondjon le a képviselőház elnöki posztjáról.[18] Azt is hozzátették, hogy "Fini viselkedése nem egyeztethető össze a párt értékeivel és a választóinkkal."[19]

Fini következő nap bejelentette, hogy egy új parlamenti frakciót fog alakítani. Ebbe 34 képviselő és 10 szenátor csatlakozott, akik a Szabadság Népéből léptek ki, akik közt néhányan a Nemzeti Szövetségben is benne voltak.[20]

2010. november 7-én tartották az új frakció első kongresszusát Bastia Umbrában, ahol elismerte a gazdasági válság létét. Felszólította Silvio Berlusconit, hogy mondjon le, ellenkező esetben a pártjának az emberei kilépnek a koalícióból.[21]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c Archivált másolat. [2016. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 17.)
  2. ↑ http://www.ilgiornale.it/news/ghetto-montecitorio-lunga-marcia-gianfranco-freddo.html
  3. ↑ http://amministratori.interno.it/amministratori/ServletNomeReg3?campo1=889819&campo2=a
  4. ↑ http://www.jogiforum.hu/hirek/5391
  5. ↑ http://kitekinto.hu/europa/2014/01/28/drogvita_olaszorszagban_teriteken_a_marihuana
  6. ↑ Archivált másolat. [2016. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
  7. ↑ http://www.italiaoggi.it/giornali/dettaglio_giornali.asp?preview=false&accessMode=FA&id=1750950&codiciTestate=&sez=giornali
  8. ↑ Archivált másolat. [2016. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
  9. ↑ http://www.corriere.it/politica/08_febbraio_16/fini_alleanza_nazionale_sciglimento_bedeb8aa-dc67-11dc-8a42-0003ba99c667.shtml?refresh_ce-cp
  10. ↑ Archivált másolat. [2016. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
  11. ↑ Gianfranco Fini beiktatása 2008. április 30-án, hozzáférés: 2016. november 19.
  12. ↑ Gianfranco Fini beiktatása 2008. április 30-án, 2. rész, hozzáférés: 2016. november 19.
  13. ↑ http://www.corriere.it/politica/08_settembre_13/fini_antifascismo_ccb8bcec-8175-11dd-95db-00144f02aabc.shtml
  14. ↑ http://www.corriere.it/politica/09_gennaio_28/fini_dito_voto_camera_5dd5aae8-ed26-11dd-b7f1-00144f02aabc.shtml
  15. ↑ http://www.corriere.it/politica/09_marzo_04/pianisti_fini_camera_sistema_voto_b7a2918e-08d4-11de-af33-00144f02aabc.shtml
  16. ↑ http://www.libertiamo.it/2009/07/27/il-pdl-non-deve-inseguire-la-lega-ma-dettare-il-passo-del-processo-riformatore/
  17. ↑ http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=20851:silvio-berlusconi-nem-akar-bekuelni-partbeli-ellenlabasaval&catid=77:kuelfoeldi-hirek&Itemid=114
  18. ↑ Archivált másolat. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
  19. ↑ Archivált másolat. [2015. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
  20. ↑ Archivált másolat. [2010. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
  21. ↑ http://www.corriere.it/politica/10_novembre_07/discorso-fini_52a92086-ea5f-11df-acba-00144f02aabc.shtml

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gianfranco_Fini&oldid=25729765”