Főmenü megnyitása

Györki Imre (Pusztakovácsi, Kürtöspuszta, 1886. február 26.Budapest, 1958. április 25.) zsidó származású szociáldemokrata politikus, országgyűlési képviselő, ügyvéd.

Györki Imre
Györki Imre emléktáblája egykori lakhelyén, a Honvéd utca 16. szám alatt
Györki Imre emléktáblája egykori lakhelyén, a Honvéd utca 16. szám alatt
Született 1886. február 26.
Pusztakovácsi, Kürtöspuszta
Elhunyt 1958. április 25. (72 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politikus,
országgyűlési képviselő,
ügyvéd
Tisztség magyar országgyűlési képviselő
A Wikimédia Commons tartalmaz Györki Imre témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. 1910-től Budapesten ügyvéd. Az első világháború előtt kapcsolódott be a szociáldemokrata mozgalomba. A magánalkalmazottak szervezője, a Munkásbiztosítási Alkalmazottak Országos Szövetségének egyik vezetője, a Munkásbiztosító Pénztár aligazgatója. Főmunkatársa volt a Munkásbiztosítási Tisztviselők Lapjának, a Munkaügyi Szemlének s szerkesztette a Munkásbiztosítást. Tanulmányai, cikkei a Népszaván, s a Szocializmuson kívül a jogi szaklapokban jelentek meg.

1922-1939 között Debrecen nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselője. Népszerű parlamenti beszédeit a nagy tárgyi szaktudás jellemezte. Az 1926-os országgyűlési választáson, Debrecenben, legyőzte Bethlen István miniszterelnököt. Az első volt azok között, akiket a nemzetgyűlés elnöke 1924 őszén, Eskütt Lajos panama ügyének tárgyalásakor karhatalommal távolíttatott el az ülésteremből.

Amikor 1925 októberében Rákosi Mátyást és társait letartóztatták, Györki interpellációt intézett az igazságügy miniszterhez. Hangsúlyozta, hogy nem vállal semmiféle közösséget Rákosiékkal, undorodik a bolsevizmustól, de ugyanígy undorral van eltelve a Rákosiék ellen statáriális eljárást tervező kormányintézkedéssel szemben. Követelte, hogy miután perjogilag nem áll fenn a lázadás esete, az ügyet rendes, és ne a statáriális eljárás szabályai szerint bonyolítsák le. Ami meg is történt. Rákosi valószínűleg neki köszönhette, hogy nem akasztották fel, és ezt soha nem bocsátotta meg neki.

1935-1939 között az MSZDP vezetőségi tagja. a zsidótörvények miatt az aktív politikától visszavonult. 1944. március 19. után a Gestapo letartóztatta és Peyer Károllyal együtt Mauthausenbe deportálták.

1945 után rövid ideig az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) vezérigazgatója, az SZDP pártvezetőségi tagja. 1946 novemberében ő fogalmazta meg az SZDP vezetésének címzett, de rögtön az angol és amerikai követségre is eljuttatott Peyer-féle memorandumot. Rajta kívül Valentiny Ágoston, Brumiller László, Pozsgai Gyula és Müller Márton írta alá. A „jobboldali szocdemek” lényegében a kommunistákkal folytatott addigi együttműködést támadták, és felvették egy új összetételű, az MKP nélkül megalakuló koalíció lehetőségét arra az időre, amikor a megszálló szovjet csapatok elhagyják az országot. 1946 decemberében tagja lett a Szocialista Jogászok Szövetségének. Szembeszállt a többpárti demokrácia felszámolására törekvő kommunistákkal és 1947-ben a Peyer Károllyal együtt a Radikális Párt színeiben indult a választásokon. Meg is választották őket, de a mandátumukat már nem vehették át. A hatalom a pártot szétverte és betiltotta.

1950-ben, a "Kálmán József és 21 társa" koncepciós perben, Rákosi egykori megmentőjét, koholt vádak alapján (háborús bűntett, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, hűtlenség) életfogytiglani szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az eljárás során a kihallgatók rendszeresen ütlegelték a vádlottakat, fizikai és pszichikai kényszert alkalmaztak, megtanultatták velük "beismerő vallomásukat" és a tárgyalásra is velük mentek.

1956 februárjában, az ítélet fenntartása mellett "kegyelemből" kiengedték a börtönből. A megtört, súlyosan beteg ember még két évet élt teljes visszavonultságban, de családjának sem beszélt az átélt szörnyűségekről. 1962-ben az ügyészség perújítási indítványa alapján, nem bűntett, hanem bizonyítékok hiányában felmentették. Halálának 50. évfordulóján emléktáblát állítottak neki egykori lakóháza, a Budapest Lipótváros, Honvéd utca 16. számú ház falán.

ForrásokSzerkesztés