Wikipédia

Hélène de Montgeroult

francia zeneszerző és zongoraművész
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 14.

Hélène de Montgeroult (született Hélène Antoinette Marie de Nervo; Lyon, 1764. március 2. – Firenze, 1836. május 20.) francia zeneszerző és zongoraművész, akit korának egyik legkiválóbb fortepianistájaként és improvizátoraként tartottak számon. „Kiváló érzékkel és az analízis szellemével megáldva a legnagyobb zongoratudásra tett szert, amelyet abban a korban egy nő megszerezhetett.”[5] Életrajzírója, Jérôme Dorival(wd) szerint híd volt a klasszicizmus és a romantika, s egyben a hiányzó láncszem Mozart és Chopin között.

Hélène de Montgeroult
SzületettHélène Antoinette Marie de Nervo
1764. március 2.[1][2]
Lyon
Elhunyt1836. május 20. (72 évesen)[3]
Firenze[4]
Állampolgárságafrancia
Házastársa
  • André Marie Gautier de Montgeroult
  • Édouard Dunod de Charnage
Foglalkozása
SírhelyeSanta Croce
Hélène de Montgeroult aláírása
Hélène de Montgeroult aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Hélène de Montgeroult témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

szerkesztés

Az Ancien régime idejében

szerkesztés

Hélène de Nervo egy újkeletű nemesi családban született. Apja, Jean-Baptiste de Nervo számos bírósági tisztséget töltött be Lyonban. Első fokú nemesi címeit saját apjától örökölte, aki azokat – mint a pénzverde, a területi adminisztráció királyi ellenőre és a lyoni bíróság elnökségének tanácsosa – megvásárolta. Tehát birtokaik Beaujolais-ban (J. A. Rique-től, Hélène keresztapjától), Oingt-ban és Theizé-ben (Château de Rochebonne(wd))-ban nem a nemesi cím velejárói voltak. Édesanyja, Anne Marie Sabine Mayeuvre de Champvieux családja a lyoni hegyekben birtokolt földeket (Champvieux uradalma Saint-Germain-au-Mont-d'Or-ban) és maga is néhány évvel korábban szerezte meg nemesi címeit egy tanácsnoki tisztség révén.[6]

Korai éveinek egy részét Párizsban töltötte, ahol öccsét, az 1765-ben született Christophe Olympe de Nervo-t keresztelték és ahol Nicolas-Joseph Hüllmandel(wd), Jan Ladislav Dussek(wd), a „hamburgi Bach” tanítványai oktatták zenére. Hüllmandelnek lehetett nagyobb szerepe, mert ő 1780-tól 11 évig, míg Dussek 1786-tól négy évig élt és tanított Pàrizsban. (Dussek 1807 és 1812 közötti párizsi tartózkodása idején Montgeroultnak már nem volt szüksége tanárra.) Egyes források Muzio Clementi-t (1752-1832) is említik tanáraként, de Clementi 1780 és 1782 közötti európai koncertkörútja során csak nagyon rövid ideig volt Párizsban.[7][8]

Zongorista tehetségét híres párizsi szalonokban, például Madame Vigée-Lebrun[9], a Rochechouart család(wd)[10], Madame de Staël és Madame de Genlis szalonjában,[11] valamint saját szalonjában mutatta be.[12]

1784-ben férjhez ment a nála 28-évvel idősebb André Marie Gautier de Montgeroult(wd) márki, nyugalmazott dandártábornokhoz.[13]

1785 novemberében ismerkedett meg Giovanni Battista Viotti(wd) hegedűművésszel, akivel életre szóló művészi barátságot kötött.[14][15] Louis de Trémont(wd) emlékiratai szerint az 1780-as évek második felében angol nyelvórákért cserébe zongoraórákat adott – pontosabban etűdöket komponált – egy fiatal barátjának, aki a nyarakat nála töltötte Champagneban. Jerôme Dorival úgy véli, hogy ez a fiatalember a későbbi zongoravirtuóz, Johann Baptist Cramer(wd) volt.[16]

A francia forradalom első éveiben

szerkesztés

A francia forradalom első éveiben a márki és felesége az alkotmányos monarchia(wd) bevezetését pártoló mérsékelt forradalmárok, valamint a kor néhány jelentős politikai személyiségének (nevezetesen Jean-Sylvain Bailly(wd))[17] körében mozgott. Különösen a Jakobinus klubban, majd később a Feuillantinus klubban tevékenykedtek.[18] Ezekben a klubokban ismerkedhettek meg Hugues-Bernard Maret(wd) és Charles-Louis Huguet de Sémonville(wd) diplomatákkal, valamint Maret pártfogoltjával Charles-Antoine-Hyacinthe His-szel (1769-1851), a francia kormány hivatalos orgánuma, a Moniteur(wd) egyik szerkesztőjével, akik később fontos szerepet játszottak Montgeroult életében.

Hélène de Montgeroult részt vett a Théâtre de Monsieur[19], majd a Viotti által rendezett Théâtre Feydeau(wd) zenei műsoraiban. 1791-ben, a Les deux Nicodèmes dans la plaine de Jupiter című darabjának előadását követően Viottival együtt több politikai újság vitájába keveredett,[20] amelynek során „kicsapongó csembalóművészként” emlegették.[21]

 
A Montgeroult kastély

Ezekben az években a montgeroult-i kastélyban, montmorencybeli rezidenciáikban és a párizsi rue du Faubourg-Saint-Honoré(wd) egyik házában éltek.[22] 1792 júliusában Hugues-Bernard Maret-val Londonba távoztak, de az emigránsok vagyonát elkobzó törvények elfogadását követő intézkedések miatt még ugyanezen év decemberében visszatértek Franciaországba. Viszont az egyre erősödő terror miatt hamar belátták, hogy nem maradhatnak. ( XVI. Lajos 1793. január 21-i kivégzését követő hónapokban baráti körük több tagja is, pl. Madame Roland, Olympe de Gouges, Pierre Lebrun(wd), guillotine alatt végezte.)

A Paul Smith álnéven író Éduard Monnais[23] szerint 1793 tavaszán a márkiné inkognitóban és férje nélkül Berlinbe indult, ahol sok francia menekült élt. Arról, hogy mi volt az utazás pontos célja, meddig jutott el, miért egyedül ment, nem maradt fenn információ: Útközben egy Schramm nevű híres öreg orgonistánál szállt meg, akinek legfőbb gondja az volt, hogy köszvénye miatt nem lesz képes a húsvéti misén zenét szolgáltatni. Montgeroult – nem árulta el, hogy zenész – minden nap elkísérte az öreget a templomba és biztatta, hogy próbálkozzék, mert akkor Isten is megsegíti. Miközben az öreg kétségbeesetten erőlködött, a kottákból megtanulta a tervezett zenedarabokat, s az öreget a nagymisén – továbbra is inkognitóban – hatalmas sikerrel helyettesítette.[24][25] Monnais – aki a párizsi opera igazgatóhelyettese volt, s a történetet magától Montgeroult-tól hallhatta – az orgonistát Peter Schrammnak nevezi, de leírása inkább a 16. században már Sziléziában ismert, a 17. századtól pedig Szászországban élő zenészdinasztia két másik tagjára illik: Johann Christianra[26] ill. Johann Jacobra.[27] Vendéglátója révén ismerkedhetett meg az akkoriban már csak szűk német szakmai körökben ismert és méltányolt Bach orgona- és csembalóműveivel, melyek hatását több művében is kimutatták.

1793 júliusában nyílt lehetőségük Franciaország jogszerű elhagyására, amikor Maret-t nápolyi nagykövetté, a márkit pedig ugyanoda katonai attasévá nevezték ki.[28]

Maret és Sémonville diplomáciai missziójában

szerkesztés
 
A francia misszió fogságba ejtése Novate Mezzolában
 
Hugues-Bernard Maret
 
Charles Louis Huguet de Semonville

Útközben csatlakozott hozzájuk a török portához kinevezett nagykövet Charles-Louis Huguet de Sémonville feleségével és kíséretével. Semonville azt a feladatot kapta, hogy megnyerje a szultánt – akit akkor még igen erősen befolyásoltak a Törökországban élő francia királypárti emigránsok – hogy ő is szálljon be a háborúba Ausztria ellen. „Nagy missziót bíztak önre. Hogy megnyissa a Bosporust a mi hajóink számára; hogy felrázza tespedtségéből a Fényes Portát; hogy előkészítse a francia lobogóknak és a janicsároknak jövőbeli találkozását Bécs falai alatt.“ – gratulált neki 1793. Április 3-án a korzikai Ajaccióból fiatal tüzértiszt barátja, a későbbi I. Napóleon francia császár.[29]

Piemontba érve Novate Mezzolánál az osztrákok, akiknek a franciák 1792 április 20-án hadat üzentek,[30][31] letartóztatták őket. A misszió férfi tagjait (köztük Montgeroult márkit) a Mezzola-tó(wd) túlpartjára szállították, tíz napra Gravedona(wd) börtönébe zárták, majd a mantovai hercegek palotájában tartották fogva.[32][33] Erről a korabeli magyar sajtó is beszámolt.[34] Az osztrákok jó előre értesültek a misszióról,[35] csapdát állítottak az utazóknak[36] és a felszereléssel együtt a szultánnak szánt ajándékokat is elkobozták.[37]

Montgeroult elbeszélése szerint a letartóztatás során a nőket és a gyermekeket puskatussal verték, miközben a férfiakat fegyveresek tartották sakkban.[38] Miután az expedíciót kifosztották, Hélène de Montegroult, Madame de Sémonville és a misszió többi asszonya és gyermeke nagy bajban maradt. Vicosopranóban(wd)sikerült menedéket találniuk, ahonnan megpróbálták igénybe venni velencei[39], genovai[40], milánói[41] és firenzei[42] rokonaik támogatását. Erőfeszítéseik hiábavalóak voltak, mivel üzeneteik soha nem jutottak el a címzettekhez.[43]

Montgeroult végül François Barthélemy francia miniszternél talált menedéket Baden-Badenben, ahol ismét találkozott Viottival is.[44] Ott maradt 1793. október 23-ig.[45] Férje viszont 1793. szeptember 2-án meghalt a mantovai börtönben.[46][47] Úgyszintén Lamarte és Tasistro. A többiek (Camus, Beurnonville, Lamarque, Quinette, Bancal, Drouet és a két diplomata Maret és Sémonville) Kufsteinbe kerültek, ahonnan csak két évvel később, 1795 december 26-án szabadultak, amikor kicserélték őket XVI. Lajos és Mária Antoinette akkor 17 éves lányára.[48] (A küldetésnek eredetileg egy titkos célja is volt: Sémonville-nek Toscanában, Hugues-Bernard Maret-nak pedig Nápolyban kellett volna tárgyalni Marie-Antoinette és családja szabadon engedéséért a béke fejében. De ezt Maria Antoinette 1793 október 16-i kivégzése meghiúsította.) Franciaországban az eset – a diplomáciai jog semmibevétele[49] hatalmas felháborodást keltett. Az újságok még évvekkel később is cikkeztek róla. (A kormány lapjában, a Moniteur-ban, Montgeroult későbbi férje, Charles-Antoine His ismertette az esetet.) A Nemzetgyűlés a fogságban meghaltakat mártírrá nyilvánította és hozzátartozóik számára segélyt utalt ki.[50]

A Terror éveiben

szerkesztés

Montgeroultékat 1793. augusztus 1-jén egy a Közbiztonsági Bizottság(wd) elnökének, Bertrand Barère(wd)-nek címzett levélben feljelentették. A levélíró[51] jól ismerte őket (tudott birtokvásárlásaikról, neki adták megőrzésre egyes ingóságaikat, mielőtt Nápolyba utaztak) és ismerte baráti körüket (pl. az akkor már ellenségnek vagy legalább is gyanúsnak tartott Mourgue(wd) volt minisztert és Dumouriez tábornokot). Londoni tartózkodásukat, nápolyi kiküldetésüket – sőt fogságba esésüket is – álcázott szökési kísérletnek tartotta.[52] Szeptember 14-én házkutatást tartottak otthonukban.[53]

Egy 1794 április 10-én kiadott rendelet kitiltotta Párizsból és a nagyvárosokból az emberek bizonyos kategóriáit, köztük a nemeseket és a külföldieket.[54] Mindazonáltal a Közbiztonsági Bizottság több ezer egyedi határozatot hozott, amelyek lehetővé tették, hogy a köztársaság számára hasznosnak ítélt személyek megmenekülhessenek a tartományokba való száműzetés elől.[55] A határozatok lajstroma szerint 1794 április 26-án ilyen lehetőséget kapott "Gautier-Montgeroult polgár, művésznő, akinek férjét az osztrákok gyáván meggyilkolták, hogy tehetségét hazafias ünnepségeken kamatoztassa".[56] Szerencséje volt.[57]

A Montgeroultról szóló publikációkban többnyire nem ez a történet, hanem egy, a 19. század második felében Eugène Gautier(wd) tollából származó vadromantikus "helyszíni közvetítés" olvasható: Hélène de Montgeroult-t 1793-ban a Forradalmi Törvényszék nemesi származása miatt halálra itélte, s bár prominens zenészek síkra szálltak érte azzal, hogy a Párizsi Konzervatórium számára nélkülözhetetlen, életét végül a Marseillaise témájára pianofortén improvizálva tudta csak megmenteni.[58][59] Ez az „alkalmassági vizsga” nem lehetett 1793-ban, mert a Párizsi Konzervatóriumot csak a Közoktatási Bizottság 1795 augusztus 3-i rendeletével hozták létre a királyi ének- és deklamációs iskola[60] és a városi zeneiskola[61] összevonásával. Ennek során átvették mindkét intézet teljes személyi állományát,[62] [63], de Montgeroult neve azok listáján sem szerepel. (Az új intézményt egy igazgatótanács – François-Joseph Gossec, Étienne Nicolas Méhul, Luigi Cherubini, André Grétry – irányította,[64] amelynek élén Bernard Sarrette(wd), a "szervezésért felelős biztos" állt.[65] A tanítás elsősorban hangszeres volt: főként fúvósok, néhány vonós és csembaló osztály. A zenészek képzése mellett a Conservatoire feladata lett az egyes szakágak módszertanának kidolgozása és a nemzeti ünnepeken való részvétel.)

Dorival, aki rendkívül szerteágazó irattári kutatásokat végzett, sem a Forradalmi törvényszék periratai között, sem a Conciergerieben fogvatartottak listáján nem találta Montgeroult nevét. Gautier romantikus elbeszélésének igazi forrása Louis François Dauprat(wd) francia kürtművész lehetett, aki 1798-ban a Konzervatórium növendéke és Hélène de Montgeroult közeli barátja volt, aki magától Montgeroult-tól hallhatta, hogy a Közbiztonsági Bizottság előtt bizonyítania kellett tehetségét.[66]

A Francia direktórium éveiben

szerkesztés

1795. február 11-én megszületett egyetlen gyermeke: Horace His de La Salle(wd) (1795-1878). Annak apjával, Charles-Antoine-Hyacinthe His-szel – aki a francia kormány hivatalos orgánuma, a Moniteur szerkesztőjeként 1794 tavaszán a Közbiztonsági Bizottságnál közbenjárt a mártír hazafi özvegyének érdekében – 1797. június 1-jén kötött házasságot. 1803-ban elváltak.[67]

1795 tavaszán adta ki első opuszát „Trois sonates” címen.[68]

1795. augusztus 3-án hirdették ki a Párizsi Konzervatóriumot létrehozó törvényt a zene- és táncművészet oktatására.[69] A Közoktatási Bizottság 1795 október 15-i rendeletében meghatározta az oktatandó szakokat (hangszereket), a betervezett 30 tanári állásra versenypályázatot írt elő, a kiválasztást egy kilenc tagú zsűrire bízta.[70] Röviddel később nyilvánosságra hozták a zsűritagok nevét[71] és pontosították a verseny módját.[72] Miután a pályázaton megfelelt,[73] Hélène de Montgeroult-t 1795. november 22-én kinevezték első osztályú tanárnak a férfi zongoraosztály[74] élére. Összesen 12 első osztályú tanárt neveztek ki – köztük a kor több híres hangszeres művészét, mint pl. Henry-Montan Barton(wd),Pierre Rode(wd) és Pierre Gaviniès(wd) – ő volt az egyetlen nő. Éves fizetését, amely megegyezett férfi kollégáiéval, 2500 frankban állapították meg. A tizenöt második osztályú tanár fizetése 2200 frank volt – nem volt köztük nő – , a három 3. osztályúé – köztük egyetlen egy nő – pedig 1600 frank.[75][76] Marcel Vilcosqui zenetörténész rejtélyesnek tálalta Montgeroult kinevezését, és ennek okait annak "szabadkőműves tagságával" magyarázta,[77] de érvelése nem meggyőző.

Miután két és fél évig tanított az illusztris intézményben, 1798. január 22-én, hivatalosan egészségügyi okokból, a Konzervatórium vezetőségének nagy sajnálatára lemondott.[78] Dorival szerint visszavonulásának más oka is lehetett : nem őt, hanem Jean-Louis Adamot(wd) bízták meg az intézet hivatalos zongorametodikájának elkészítésével.[79] A második nő, aki a Konzervatóriumban ilyen magas posztot betölthetett, Louise Farrenc(wd) volt, aki 1842-től 1873-ig volt az intézet tanára.[80]

A konzulátus és a császárság évei alatt

szerkesztés

Lemondása után teljes mértékben a billentyűs hangszerekre írt műveinek komponálásának és kiadásának szentelte magát. 1800-ban három zongoraszonátát adott ki a [Troupenas]-kiadónál Párizsban (op. 2), 1804. augusztus 25-én pedig az op. 3 „Pièce pour piano”-t. Életművének 4. és 5. opusát, a „Trois fantaisies” (nem maradt fenn példány) és a „Trois sonates”-t 1804 és 1807 között adta ki. Úgyszintén 1807-ben az évben jelent meg „6 Nocturnes” című gyűjteménye is (op. 6). Végül az 1810-es évek elején elkészült és megjelent a 114 etűdöt tartalmazó teljes kurzusa a fortepiano tanításához.

A zeneszerzés mellett továbbra is megosztotta művészetét szalonjában, ahol barátait a "Mme de Montgeroult hétfői" rendezvényeire hívta össze. Ezek alkalmat adtak neki, hogy összehozza közeli barátait (mint például Maret, Gaspard de Prony és Girodet(wd)), és együtt zenéljen korának olyan zenészeivel, mint Alexandre Boucher, Giovanni Battista Viotti(wd), Pierre Baillot, Luigi Cherubini és Rodolphe Kreutzer(wd).[81], Benjamin Constant 1814. június 5-én este hallhatta Hélène játékát.[82]

Ebben az időszakban Hélène de Montgeroult beleszeretett Louis de Trémont(wd) báróba,[83] akivel még 1798-ban ismerkedett meg. (???)

A restauráció és a júliusi monarchia alatt

szerkesztés

1820. január 19-én feleségül ment a nála 19 évvel fiatalabb Édouard Dunod de Charnage(wd) grófhoz, aki egy 1444-ig visszavezethető régi francia nemesi család sarja volt a Franche-Comté-beli Saint-Claude-ból.[84] A család több nevezetes – filozófus, történész, régész, diplomata – taggal tűnt ki az idők folyamán. Egyiküket, Antide_Dunod-t I. Lipót császár azzal a feladattal küldte Abaffi Mihályhoz Erdélybe, hogy nyerje meg őt, Teleki Mihály kancellárt és az erdélyi rendeket a birodalomhoz való csatlakozáshoz.[85]

Az 1783. május 5-én született gróf 1803-ban lépett be a csendőrségbe, harcolt a negyedik koalíciós háborúban, majd miután úgy döntött, hogy közigazgatási pályára lép, kilépett a szolgálatból, és Párizsba ment. Kezdetben az Államtanács könyvvizsgálója volt. Késöbb Napóleon oldalán harcolt, annak segédtisztje lett és 1811-ben Felsö-Karintia intendánsává nevezték ki. Napóleon bukása után Párizsban telepedett le, ahol élete hátralévő részét töltötte. Párizsi évei során három könyvet írt, amelyek anonim jelentek meg: Situation de la France avec les souverains de l'Europe (1818-ban), De la Monarchie en France (l822-ben) és Revue politique de l'Europe (1825-ben). Utóbbit négyszer is kiadták.[86]

Úgyszintén 1820-ban jelent meg Hélène Montgeroult néhány évvel korábban befejezett mesterműve, a Cours complet pour l'enseignement du fortepiano. Bár ez volt az utolsó műve, amelyet kiadott, továbbra is fenntartotta zenei szalonját, amelyben 1820 körül Ignaz Moscheles is játszott.[forrás?]

1826 április 7-én a gróf halálos lovasbalesete miatt ismét megözvegyült.[87] Ekkorra egészségi állapota már kezdett megromlani. Olyannyira, hogy 1834-ben elhagyta Párizst, hogy fiával Itáliában telepedjen le:[88] előbb Padovában, majd Pisában, végül Firenzében[89]. Itt halt meg 1836. május 20-án, és a Santa Croce bazilika kerengőjében temették el.[90][91]

Művei

szerkesztés

Koncertre szánt művei

szerkesztés
  • 3 szonáta fortepianóra, op. 1 (Conservatoire de musique, 1795). Modern kiadás: Pullman WA : vivace press, 1994, szerk. Calvert Johnson.
    1. F-dúr: I. Allegro; II. Prestissimo.
    2. Esz-dúr: I. Allegro con moto; II. Allegro vivace. Modern kiadás: Éditions Modulation, 2017, szerk. Jérôme Dorival.
    3. f-moll: I. Maestoso con espressione; II. Allegro agitato.
  • 3 szonáta fortepianóra, Op. 2 (Conservatoire de musique, 1800-1803 között; Troupenas 1807 körül).
    1. g-moll: I. Allegro con moto e espressionne; II. Presto.
    2. C-dúr: I. Allegro moderato; II. Andante quasi allegro ; III. Allegro con brio vivace.
    3. a-moll, hegedű kísérettel: I. Agitato; II. Adagio ; III. Vivace con espressione.
  • Esz dúr darab fortepianóra, Op. 3 (Érard, Párizs; Garnier, Lyon 1804). Modern kiadás: Pullman WA : vivace press, 1994, szerk. Calvert Johnson.
    1. Introduction Adagio non troppo
    2. Adagio sempre legato con espressione
  • 3 szonáta fortepianóra, op. 5 (Érard, Párizs 1804-1807 között; F.J. Weygand, Hága 1804-1807; Érard 1811)
    1. D-dúr: I. Allegro spirituo; II. Adagio non troppo; III. Allegro assai; IV. Presto.
    2. f-moll: I. Allegro moderato con espressionne; II. Aria con expressione; III. Allegro agitato con fuoco.
    3. fisz-moll:: I. Allegro spirituoso; II. Adagio non troppo ; III. Presto. Modern kiadás: Éditions Modulation, 2015, szerk Jérôme Dorival.
  • Hat francia és olasz noktürn énekhangra és zongorára Pietro Metastasio szövegével, Op. 6, Érard, Párizs

Nagy pedagógiai munkája

szerkesztés
 
A "Cours complet pour l’enseignement du forte-piano" címlapja

Fő művét a Cours complet pour l'enseignement du pianoforte(wd)-t 1788 körül Johann Baptist Cramer tanításához kezdte el és 1812-ben fejezte be. (Arról nincs információ, hogy az egyes kompozíciók mikor keletkeztek.[92]) 1816-ra lett nyomdakészre gravírozva és 1820-ban jelent meg teljes terjedelmében. Három kötetben, 711 oldalon, 972 gyakorlatot, 114 etűdöt, variációkat, három fúgát és egy fantáziát (g-moll) tartalmaz: első kötet, második kötet, harmadik kötet. A három fuga, a fantázia és egyes etüdök modern kiadásban is megjelentek, éspedig 2017-ben az Éditions Modulation-nál, Jérôme Dorival szerkesztésében.

Az etüdöket útmutatások (Observations) előzik meg, amelyek figyelemre méltóak didaktikai éleslátásuk és a zenei elemzés szelleme miatt.[93] Más módszerek ugyanebből a korszakból – pl. Adam(wd),[94] Dussek és Pleyel,[95] Türk(wd) [96] – messze nem olyan kidolgozottak, mint a „Cours complet”, mert viszonylag kevés zeneművet tartalmaznak és nem fűznek hozzájuk elemző útmutatókat. Különösen figyelemre méltó az első kötet előszava, amely Montgeroult alapvető elvi megfontolásait tartalmazza.

Claudia Schweitzer hosszasan elemzi Montgeroult munkáját, összehasonlítva a megelőző és a rákövetkező kor, valamint a kortársak zongorapedagógiai műveivel.[97] Értékelését azzal zárja, hogy „A dicséretek dacára a tankönyv nem fogyott jól. Túl terjedelmes, túl drága és követelményeit tekintve a 19. századi középosztálybeli háztartás többségének számára túl ambiciózus volt.”[98]

Világszerte mindössze 24 példánya marad fönn. Cramer Studio per il Pianoforte-jából több, mint tízszer annyi.[99]

Jelentősége

szerkesztés

A romantikusok nagy nemzedéke csak majdnem ötven évvel Montgeroult után jelent meg. Az ő miniatűrjeik / töredékeik esztétikája, amely a romantikus zongoraművészet húsa és vére – dalok szöveg nélkül, mazurkák, keringők, impromptuk, bagatellek, karakterdarabok, mozaikformák – melyek gyakran múló pillanatok, amelyek egy-egy pedagógiai ötletet, de még inkább eredeti, kifejező és ihletett zenei invenciót testesítenek meg, már az ő tanulmányaiban is központi szerepet játszott.[forrás?]

Montgeroult művei majd 200 évig hiányoztak a koncerprogramokból. Munkásságáról csak elvétve születtek tanulmányok: Michel Brenet 1894-ben[100], Theresa Lynn Bogard 1990-ben[101], Calvert Johnson 1993-ban[102], Maria Rose van Epenhuysen 2001-ben[103], Anne-Noëlle Bouton[104], Florence Gétreau 1995-ben[105] és Claire Laplace 2021-ben[93].

Montgeroult újrafelfedezése Jérôme Dorivalnak köszönhető, aki két évtizedes kutatás (és lobbizás) eredményeképpen 2006-ban kiadta „Hélène de Montgeroult, la Marquise et la Marseillaise”[106] című referenciaművét, majd két CD-jét (2006-ban és 2009-ben), amelyek nagy port kavartak a francia zenekritikában, s egyúttal elindították Hélène de Montgeroult műveinek nemzetközi koncertkarrierjét és munkásságának kutatását. Kiadót is alapitott, miután senki nem vállalta Montgeroult kottáinak modern kiadását. Könyvéhez hatalmas kutatást végzett 18. és 19. századbeli kéziratokban, publikációkban, amelyekből hosszasan idéz is könyvében. Jelentős hányaduk nem érhető el más kiadványokban ill. online.

Kortársai számára

szerkesztés

Korabeli francia, angol és német újságokban nincs nyoma – hirdetés, beszámoló, kritika –, hogy nyilvánosan koncertezett volna, mint egy generációval később Maria Szymanowska, de művei megjelentek nyomtatásban.

Ernst Ludwig Gerber a „Neues historisch-biographisches Lexikon der Tonkünstler” 1813-as harmadik kötetében (kissé meghökkenve) közölte: "Montgeroult (...) A Westphal kottakatalógusában (1796. április) ezen név alatt mint gravírozott szerepel: 3 Szonáta szólózongorára, Párizs. Állítólag széleskörű tudással rendelkező nőszemély, akit a konzervatóriumban professzorként alkalmaznak."[107]

André Grétry, korának legtöbbet játszott francia zeneszerzője már 1797-ben követendő példaként említette Montgeroult-t: „Véleményem szerint szükséges, hogy a különböző műfajok tanárai leírják gondolataikat és a tanítás során tett tapasztalataikat; – a Conservatoire-hoz száztizenöt tanár tartozik; Madame Montgeroult az egyik közülük, és köztudott, hogy hatalmas tudásának köszönhetően ő nemének büszkesége –; azután a Conservatoire öt felügyelője a szükséges sorrendbe állítja ezeket, szelektál mindezen megfontolásokból, és minden hangszerre külön kis értekezést készít.”[108]

François Miel (wd) (1775-1842) műkritikus szerint : "Mme de Montgeroult tudja, hogyan adjon a zongorának kitartott hangot, hosszan tartó hangokat, amelyek, engedelmesen közvetítve mindazt, amit érez, ujjai alatt a kifejezés kimeríthetetlen forrásává válnak. Amikor játszik, az ember azt hiszi, hogy egy énekes dalt hallgat, amelyet egy olyan zenekar kísér, amelynek az énekesnő a mestere. [...] Mme de Montgeroult erőteljesen küzd egy szokás ellen, amely talán a franciaországi zongoraiskola legfőbb hibája, a billentyűk püfölése ellen. [...] Boldog az a zeneszerző, aki Mme de Montgeroult-ban megtalálja tolmácsolóját! Köztudott, hogy Mme de Montgeroult zongorán fenségesen improvizál"[109]

Megelőzte Chopin zongorastílusát azzal, hogy negyven évvel előtte azt szorgalmazta, hogy az éneklést tegyék a zongorajáték modelljévé: "a jó éneklés művészete ... az éneklés gyönyörű művészetének utánzása ... az éneklés illúziójának megteremtése ... a jobb kéz játssza az énekszólamot ... bár a zongora nem tudja visszaadni a hang minden akcentusát ... ahogy a nagy énekesek teszik ...". a hang akcentusainak és árnyalatainak pótlása ... a hangok megformálása az éneklés utánzásához ... az éneklés művészetének tökéletesítése stb.".[forrás?]

A Conservatoire kürtművész tanára Louis François Dauprat (wd) (1781–1868) szerint "korának legjobb zongoristája" volt.

A párizsi opera igazgatóhelyettese, Éduard Monnais 1841-ben azt írta, hogy „Nem sok év telt el ennek az igazán kiváló nőnek a halála óta, és máris alig maradtak olyanok, akiknek volt szerencséjük hallani őt; de mély csodálattal, komoly és összeszedett lelkesedéssel beszélnek játékáról, amely nem mentes egyfajta miszticizmustól. Ha hihetünk vallomásuknak, a zongora soha nem árasztott volna dallamosabb, lágyabban hangsúlyozott, nemesebb és gyengédebb nyelvet, soha nem elevenedtek volna meg billentyűi nyájasabb és finomabb kifejezéssel, mint Hélène de Nervo, a későbbi Madame de Montgeroult ujjai alatt.”[110]

Élisabeth Vigée Le Brun, Marie-Antoinette kedvenc házi festőművésze 1835-ös visszaemlékezéseiben azt írta, hogy Hélène de Montgeroult-t szóra bírta a billentyűket:"A hangszeres zenéhez Viotti volt a hegedűsöm, akinek a játéka lenyűgöző volt, tele kecsességgel, erővel és kifejezéssel. Jarnovick, Maestrino, Henrik porosz herceg [Nagy Frigyes testvére], egy kiváló amatőr, aki elhozte nekem az első csellóját. Salentin oboázott, Hulmandel és Cramer zongorázott, és Madame de Montgerou is eljött egyszer, nem sokkal az esküvője után. Bár akkor még nagyon fiatal volt, csodálatra méltó előadásmódjával és mindenekelőtt kifejezőkészségével ámulatba ejtette egész társaságomat, amely valóban nagyon igényes volt; elérte, hogy a billentyűk beszéljenek. Időközben, és már első sorban zongoristaként, köztudott, hogy Madame de Montgerou mennyire kitűnt zeneszerzőként is."[111]

Maria Szymanowska (1789-1831) és Marie Bigot(wd) (1786-1820) a Cours complete-t ismerték és saját tanításukban használták.[112] Utóbbi 1816-ban zongoraleckéket adott Felix és Fanny Mendelssohnnak.[113]

Több mint negyven éven át (1788 és 1829 között) számos zeneszerző - köztük két nő - dedikált neki műveket, ami egyértelmű jele annak, hogy a hivatásos zenészek körében[114] is elismert előadóművész volt:

 
Dussek op.5-ös szonátájának címlapja az ajánlással
  • Jan Ladislav Dussek, Három szonáta csembalóra vagy fortepianóra, kettő obligát hegedűvel, a harmadik kíséret nélkül, op us 5. (szerk. Boyer, 1788) [116]
    1. G-dúr szonáta fortepianóra és hegedűre
    2. B-dúr szonáta fortepianóra és hegedűre
    3. Asz-dúr szonáta fortepianóra

Az utókor számára

szerkesztés

A mai kritikusok úgy látják, hogy zenéje mintha Haydnt és Mozartot kötné össze Schumannal, Mendelssohnnal, Schuberttel és Chopinnel.[118][119] Mi több, egyes zenekritikusok szerint zenéje hidat képez Johann Sebastian Bach és a romantika világa között: Az elsők között volt – Mendelssohnt megelőzve –, aki szenvedélyt érzett a nagy lipcsei kántor munkássága iránt,[forrás?] olyannyira, hogy saját etűdjeiben (például a 19. és a 25. szám) közvetlenül a Wohltemperiertes Klavier több darabjából merített ihletet,[92] ezzel is jelezve, hogy ezt az egyedülálló stílust szeretné ismertebbé tenni.

  • Claude Ollivier azt írja zongoradarabjairól, hogy "valóságos ékszerek, gyakran látomásosak, és Bach hagyományában a nagy romantikus zeneszerzők mintaképei Schumanntól és Chopintől Mendelssohnig és Lisztig".[120]
  • Jérôme Bastianelli(wd) részletezi ezeket a hasonlóságokat: "Van némi Schubert, Impromptu-stílus a 62. etűdben, "hogy megtanuljunk énekelni, miközben jobbra átlépünk"; némi Chopin, Opus 10 No 12-stílus a 107. etűdben, "hogy a bal kéznek sebességet adjunk egy folyamatos vonalvezetésben"; és még némi Brahms, Intermezzi-stílus a 104. etűdben".[121]
  • Sylviane Falcinelli hozzáteszi, hogy "Jérôme Dorival nem túloz, amikor Schumann, Chopin, sőt Brahms előzményeit látja"[122][123]
  • Alain Cochard "csodálatos kapcsolatot lát Mozart és Chopin között".[124]
  • Marc Vignal(wd) nem győzi hangsúlyozni: "Az etűdök romantikusak és megelőzik korukat. Schubertet, Mendelssohnt és kortársaikat idézik".[125]
  • Jean-Marc Warsawski kiemelkedő személyiségnek tartja, aki már „a romantikus mozgalomhoz tartozott, egyrészt Bach műveinek újrafelfedezése révén, megelőzve ezzel a Schumann, Chopin, Mendelssohn és Liszt által megtestesített nemzedéket, másrészt a zongoráról alkotott, az éneklés mintájára készült koncepciójának és kompozícióinak látnoki aspektusa révén".[126]
  • Jean-Luc Macia hangsúlyozza, hogy "a tíz Etűd és a Fantaisie milyen mértékben előlegezi meg Schumann és Chopin egyenértékű műveit. Inspirált, színes zene, amely a semmiből jön, és mégis korszakalkotó.”[127]
  • Frédéric Platzer megjegyzi, hogy "stilárisan gyakran mutat Beethoveni, Mendelssohni és Schumanni vonásokat, ami csak a hölgy írásművészetének minőségét mutatja", [128] és felteszi a kérdést: lehet hogy „a mi márkinénk az első romantikus zenészek egyike?"[129]
  • Jacques Bonnaure szerint: "Az Etűdök […] néha meglehetősen hosszú darabok, inkább a német romantika Pièces de caractères-eihez és más Klavierstücke-jeihez hasonlítanak.[130]
  • Sigismund Thalberg(wd) (1812-1871) saját 1853-ban megjelent Art du chant appliqué au piano(wd) című gyűjteményének előszavában szinte szóról szóra megismétli a Cours complet előszavának számos részletét.
  • Antoine-François Marmontel(wd) – többek között Georges Bizet, Henryk Wieniawski, Claude Debussy tanára – aki 1848-tól 1887-ig a párizsi Conservatoire professzora volt, a Ménestrel című folyóiratban (1877. október 30.), majd később a „Les pianistes célèbres, silhouettes et médaillons” (1878) című zenetörténeti munkájának XXVI. fejezetében Madame de Montgeroult-ra emlékezett: "Több mint ötven évvel ezelőtt Madame de Montgeroult módszerén keresztül kezdtem el zongorázni tanulni. Ez a datálás azt sugallhatná, hogy az elméleti rész és az esztétikai megfontolások teljesen elavultak. Ez azonban nem így van, és hogy csak egy példát említsünk az ezer közül, nem tehetünk mást, mint hogy átvegyük a szerzőnek a tanfolyam előszavában adott néhány sornyi tanácsát. A "jól mondd el" axiómái jelen kellene, hogy legyenek azoknak a harsány virtuózoknak a fejében, akiknek látszólag egyetlen céljuk van, az izomerejük fitogtatása, a húrok és kalapácsok széttörése, hogy tehetségüket fitogtassák". Ezt követi egy részlet az előszóból, amelyben leírja, mit ért "a jól éneklés művészete" alatt a zongorán, amelyet magának az éneklés művészetének kell inspirálnia.[131]
  • Alice Schweitzer szerint "Hélène de Montgeroult egy nagy hírű arisztokrata virtuóz volt, akinek képességei valószínűleg megmentették az életét, aki sikeresen megbirkózott a női és a hivatásos lét közötti egyensúlyozással, egy rendkívül sikeres művész a történelmi átalakulások korában, aki ugyanolyan szenvedélyesen tanított, mint amilyen szenvedélyesen zenélt."[132]
  • Az egyedüli disszonáns értékelés Marcel Jean Vilcosqui francia zenetudóstól[133] származik, aki úgy találta, hogy Montgeroult a Conservatoire-ból való kiválása után ”[…] nem mutatott különösebb zenei zsenialitást, és kései etűdjei más zeneszerzők etűdjeihez képest banálisak maradtak, kevés modulációval és sztereotip formulákkal.”[134] (Vilcosqui megítélése alapvetően hibás, mert Montgeroult nem a szóbajöhető „más zeneszerzők” után, hanem azok előtt született és alkotott: majd harminc évvel Cramer, Kalkbrenner, Czerny és Schubert és majd ötven évvel Thalberg, Chopin, Schuman, Liszt, Mendelssohn és Kontsky előtt.)

Filmografia

szerkesztés

Diszkográfia

szerkesztés
  • Bruno Robilliard. La Marquise et la Marseillaise – Études nos 3, 62, 66, 99, 101, 104, 106, 107, 111, 114, Fantaisie, Sonate & Fugue (CD), 048, Hortus (2006). OCLC 638222142 
  • Nicolas Stavy. À la source du piano romantique – Études nos 7, 51, 75, 77, 97, 99, 110, 112, Sonate no 8, 058. Hortus (2009). OCLC 747236049 
  • Pamela Dellal, Vivian Montgomery, Diane Heffner. Reviving Song – Spirited Works By Fanny Mendelssohn Hensel, Helene Montgeroult, And Louis Spohr. A Women and Music Project Production from the Women’s Studies Research Center, Brandeis University (2010). OCLC 1066256472 
  • Edna Stern. Hélène de Montgeroult – Sonate en fa mineur no 9, Fugue no 1 en fa mineur, Études nos 7, 17, 19, 26, 28, 37, 55, 65, 66, 104, 106, 107, Thème varié dans le genre moderne, ORC100063. Paris: Orchid Classics (2017). OCLC 981866344 
  • Nicolas Horvath. Montgeroult – Complete Piano Sonatas, GP885-86. Grand Piano (2021). OCLC 1291218549 
  • Mihály Berecz. Compositrices – New Light on French Romantic Women Composers. Bru Zane (2023). OCLC 1373389470  - 8 CD
  • Clare Hammond. Hélène de Montgeroult – 29 Études from Cours complet pour l'enseignement du forte-piano, BIS2603. BIS (2022). OCLC 1346994540 

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ http://imslp.org/wiki/Category:Montgeroult%2C_H%C3%A9l%C3%A8ne, Hélène Montgeroult, 2017. október 9.
  4. ↑ Présence Compositrices
  5. ↑ Fétis 1866  186-187. o.
  6. ↑ Dorival 2006  24-29. o.
  7. ↑ Dorival 2006  30-31, 55. o.
  8. ↑ Marmontel 1878  254-55. o.
  9. ↑ Vigée-Lebrun 1837  89-90 o.
  10. ↑ Stael 1913  158. o.
  11. ↑ Dorival 2006  30-37, 235-256. o.
  12. ↑ Dorival 2006  257-261. o.
  13. ↑ Dorival 2006  31-33. o.
  14. ↑ Eymar 1798 530-531. o.: Hélène de Montgeroult-t Euterpe, a zene múzsája néven említi
  15. ↑ Dorival 2006  38-50. o.
  16. ↑ Dorival 2006  223. o.
  17. ↑ Giazotto 1956  97. o.
  18. ↑ Michel de Gouberville (1992 Nr 20). „Une femme dans l'histoire : la marquise de Montgeroult (1764-1836)” (francia nyelven). Histoire et Généalogie, 38. o. 
  19. ↑ A Monsieur a francia királyi udvarban a király bátyjának, nevezetesen a későbbi XVIII. Lajos francia királynak a címe aki a színház pártfogója így a névadója is volt.
  20. ↑ Dorival 2006  62-69. o.
  21. ↑ Pougin 1888  64-65. o. „claveciniste dévergondée“
  22. ↑ Dorival 2006  110-111. o.
  23. ↑ Marmontel 1878  255. o.
  24. ↑ Smith 1841
  25. ↑ Dorival 2006  72–78. o.
  26. ↑ Johann Christian Schramm(wd) (1711-1796) volt a híresebb – a drezdai udvar orgonaépítőjének, Tobias Schramm(wd)-nak a fia – aki Johan Christoph Richter(wd)-től kapott csembaló- és zeneszerzésórákat. 1768-ban ő lett Carl Philipp Emanuel Bach utódja csembalistaként II. Frigyes porosz király kamarazenekarában. Kivételesen ügyes és kiváló zongoristának tartották. Kompozíciói közül mindössze tizennyolc, két fuvolára írt duett ismert.
  27. ↑ Dorival szerint Montgeroult házigazdája inkább Johann Jacob (1724–1808) volt – Gottfried Silbermann tanítványa – aki a szászországi Mülsenben mint orgonista és orgonaépítő tevékenykedett.Dorival 2006  77-78. o.
  28. ↑ Pélissier 1910  521-524. o.: Madame de Montgeroult levele Alberto Litta grófnak 1793. július 28-án
  29. ↑ (Napóleon uralkodása alatt szenátor lett és mint annak bizalmasa egymásután a legfontosabb diplomáciai állomásokra került. Az ő ötlete volt, hogy Napóleon házasodjon be a Habsburg családba és ő is kérte meg a frissen elvált Napóleon számára Mária Lujza hercegnő kezét. Az adott politikai helyzetben – 1809-ben Napóleon elfoglalta Bécset, majd megnyerte a wagrami csatát – Ferenc császár kénytelen volt megkötni a schönbrunni békét és lányát hozzáadni a parvenü, „jött-ment szerencselovag” „bitorló”-nak. Semonville Napóleon bukása után is diplomata maradt, a Bourbonok sem tudták nélkülözni szolgálatait. 1839-ben, 80 éves korában halt meg.) Ernst Otto. „Napoleon a válaszúton”, Ujság, 1938. június 5., 45. oldal (Hozzáférés: 2024. október 11.) 
  30. ↑ „Hadi Történetek”, Magyar Hírmondó, 1792. május 8., 641-643. oldal 
  31. ↑ „Had - Jelentés”, Magyar Hírmondó, 1792. május 4., 625-626. oldal (Hozzáférés: 2024. május 3.) 
  32. ↑ Pélissier 1910  514-518. o.: Madame de Semonville levele M. André-nak
  33. ↑ Dorival 2006 79-82 o.
  34. ↑ „Frantzia - Országnak északi részeiröl, Július 29-dikén költt tudósítások”, Magyar Hírmondó, 1793. augusztus 16., 240-241. oldal (Hozzáférés: 2024. március 20.) „Július’ 25-dik napján, Gravedona Városában — melly az úgynevezett Como tava mellett fekszik Lombardiában — következendő szökevény Frantziák fogattattak el: Semonville rendkívűlvaló Követe a’ Frantzia Közönséges Társaságnak, a’ Török Udvarnál; Maret, Nápolyi vóltt Fr. Minister, Gen. Mongeroult, Mergez, és Delamarc, Követség - Titoknokjai; Tasitro, Semonville' Fiának a’Mathematikában (vagy a’ mint a’ mi Dugonitsunk nevezi, Tudákosságban) Tanítója. Ezek, további felső rendelésekig, Maylandban tartatnak. Velek vagynak a’Feleségeik ’s gyermekeik is, de ezek, ha nem akarják a’ dolognak végét várni, ki-mehetnek F. Urunk' Tartománnyaiból.” 
  35. ↑ Dorival 2006  92-93. o.
  36. ↑ „Elegyes tudósítások”, Magyar Hírmondó, 1793. augusztus 20., 262-263. oldal (Hozzáférés: 2024. szeptember 20.) „[Semonville] mindenütt azt hallotta a’ Postákon, hogy a’ havak miatt által nem mehetne azon az úton Helvétiából Venitiába, a mellyen szándékozik. Javasoltatott egyszersmind néki, hogy menne Komo Városának, melly Austriához tartozik ugyan, de mivel nints Katonaság azon a’ részen, bátran elmehet. Betsülettel elhitte ezt Semonville, azonban ott várta már a’ Komói Korcsmában egy Kapitány, Vendégfogadós ruhában; a’ Katonák pedig úgy vóltak felöltöztetve, mint szolgáló Legények, kik is előbb jól meg-vendégelték Semonvillét;de hogy el akart menni, nyakon ragadták.” 
  37. ↑ „Elegyes tudósítások”, Magyar Hírmondó, 1793. szeptember 20., 419-421. oldal (Hozzáférés: 2024. szeptember 20.) „Huszonkét résszerént ládák, résszerént nyalábba kötött holmik voltak a’ tár-szekereken. Egy ládában találtuk amaz igen-igen híres asszonyi nyakba való ékességét Rohán Kardinálisnak [...] Ezen nyakba való, olly drága gyémánt-kövekböl szerkeztetett öszve, hogy kételkedem benne: találtatnék-e olly Mester-ember Mediolánumban, a’ ki meg tudná betsülni. Találtunk a’ többek között ezer nyóltz száz Velentzei aranyakat, és egynéhány mázsa drága fegyvereket is. [...] A’sok bé-foglaltt, és bé nem foglaltt gyémánt-kövek között, egy közönséges diónnyi nagyságúak is vóltak. Találtunk pénzváltó leveleket is [...], melylyek közzül eggy, 60 ezer pezze di Spagnáról szóllott. (Egy pezze di Spagna, két forintot, ’s mintegy 3 krajtzárt tesz.) Ezt a’ summát Velentzében vette volna fel Sémonville. Leg-alább is egy millió forint volt asszignálva mind-öszve , a’ váltólevelekre.” 
  38. ↑ Pélissier 1910  521-524 Madame de Montgeroult levele Alberto Litta-grófnak: "A gyáva csatlósok a nememhez és rangomhoz méltó tisztelet nélkül bántak velem; ártatlan nőkkel és gyerekekkel szórakoztak és puskatussal vertek. Nem részletezem ezt a megdöbbentő jelenetet, amely minden emberi lélekben félelmet és bánatot kelt."
    (De lâches sbires m'ont traitée sans aucun des égards que l'on doit à mon sexe et à mon état; des femmes, des enfants innocents ont été couchés en joué et frappés à coups de crosse. Je ne vous ferai point le détail de cet effroyable tableau, qui pénétrera toute âme humaine de douleur et d'effroi.)
  39. ↑ Pélissier 1910  361-368. o.: Madame de Semonville levele François Noël követnek
  40. ↑ Pélissier 1910  354-361. o.: Madame de Semonville levele Molo hercegnek; 514-518. o.: Madame de Semonville, valamint 524-527.o.: Madame de Montgeroultlevele M. Andrénak
  41. ↑ Pélissier 1910  521-524. o.: Madame de Montgeroult levele Alberto Litta-grófnak
  42. ↑ Pélissier 1910 518-520 Mathilde de Montholon levele Madame Morando-nak
  43. ↑ Pélissier 1910  355. o.:"Ezeket a leveleket, amelyeket (óvatosságból és az osztrák–lombard posztok elkerülése végett) Velence érintésével irányítottak, a velencei hírszerző szolgálat – akár szándékosan, akár véletlenül – megszerezte; eljutottak az állami invesztitúra törvényszékének titkárához, aki felbontotta, elolvasta és... irattárába helyezte őket. Azóta is ott vannak. Jelenleg a velencei Archivio di Stato, Inquisitori di Stato, Lettere politiche intercette dobozában (busta 930) vannak, amelynek legértékesebb darabjai."
    (Ces lettres, acheminées (par prudence et pour éviter les postes austro-lombardes), par la Vénétie, furent saisies, — exprès ou par hasard, — par le service vénitien de l'intercept ; elles parvinrent au secrétaire du tribunal de l'Inquisition d'État, qui les ouvrit, les lut, et... les classa dans ses archives. Elles y sont restées depuis lors. Elles figurent aujourd'hui à l'Archivio di Stato de Venise, Inquisitori di Stato, dans un carton (busta 930) de Lettere politiche intercette, dont elles sont les pièces les plus précieuses.)
  44. ↑ Giazotto 1956  266. o.
  45. ↑ Dorival 2006  90. o.
  46. ↑ Girardin 1802  263. o.: „Montgeroul, attaché à l’ambassadeur Semonville. AN II. 1793. Meurt en prison, à Mantoue”
  47. ↑ Dorival 2006  83-84, 96-97 o.
  48. ↑ Dorival 2006 84 o.
  49. ↑ Ebben az esetben: harmadik államok a területükön átutazó diplomaták illetve küldeményeik számára kötelesek biztosítani mindazon szabadságot és védelmet, amit a fogadó államok kötelesek nyújtani.
  50. ↑ Dorival 2006  82-83 o.
  51. ↑ Dorival 2006  111.o. lábjegyzet
  52. ↑ Dorival 2006  110-111.o.: “Mindezek az emberek csak akkor hazafiak, ha félnek a nemzettől, vagy ha szükségük van rá. Elmenekültek Párizsból, ha a legkisebb megmozdulást is érezték.“
    “Tous ces gens là ne sont patriotes que quand ils ont ou peur ou besoin de la nation. Ils se sauvaient de Paris quand ils prévoyaient le plus léger mouvement.“
  53. ↑ Dorival 2006  114. o.
  54. ↑ Dorival 2006  123 o.
  55. ↑ Dorival 2006  124, 373-378 o.
  56. ↑ Dorival 2006  130f, 375. o.: „C[itoy]enne Gaultier-montgeroult [sic!], artiste, dont le mari a été lâchement assassiné par les Autrichiens pour employer son talent aux fêtes patriotiques“
  57. ↑ Nem úgy mint a 18. század legjelentősebb kémikusának, Antoine Lavoisiernek, akit 1794 május 8-án kivégeztek, mivel „a Köztársaságnak nincs szüksége tudósokra...Dorival 2006  123. o.: „La République n'a pas besoin de savants…“ (A sors iróniája: az itéletet hozó bírót, Jean Baptiste Coffinhal-t(wd), három hónappal később úgyszintén lefejezték.)
  58. ↑ Gautier 1873  50-53. o.
  59. ↑ Schweitzer 2008  177. o.: ”1793. február 14-én Hélène de Montgeroult-t a forradalmi törvényszék nemesként vád alá helyezte, majd guillotine-ra ítélte.”
    ”Am 14. Februar 1793 wurde Hélène de Montgeroult vom Revolutionstribunal als Adelige angeklagt und anschließend zur Guillotine verurteilt.”
  60. ↑ 1783. január 3-án alapították az Opéra ellátására
  61. ↑ 1792-ben alapították a Bernard Sarrette(wd) által 1790-ben összeállított, köztársasági önkéntesekből álló Nemzeti Gárda zenekarának hangszereseinek kiképzésére. 1793. november 8-án vált hivatalossá, amikor a Nemzeti Konvent elrendelte "Párizs Kommunájában" a Nemzeti Zenei Intézet létrehozását. A Konvent tagjai rendszeres költségvetést különítettek el az intézmény számára, és az emigránsoktól elkobzott hangszereket adták neki.
  62. ↑ Pierre 1900  126 o.:CCXXIV 13 tanár az énekiskolából
  63. ↑ Pierre 1900  126 o.:CCXXV 110 zenész a Nemzeti Zenei Intézetből
  64. ↑ Pierre 1900  126 o.:CCXXIII
  65. ↑ Pierre 1900 127. o. CCXXIX
  66. ↑ Laverdet 1860  140. o.
  67. ↑ Dorival 2006  139-142. o.
  68. ↑ Musique (francia nyelven). Le Journal de Paris. Magasin de Musique à l’usage fétes nationales, 1795. április 23. (Hozzáférés: 2024. március 30.)
  69. ↑ Douvergier 1825  256. o. “16 Thermidor an IV, Décret portant établissement d’un Conservatoire de musique à Paris pour l’enseignement de cet art. Collection complète des lois, décrets, etc.“
  70. ↑ Pierre 1900  128 .o. CCXXX, „ARTICLE 1. Le nombre des places de professeurs à remplir dans le Conservatoire de musique est de trente, savoir : 3 solfèges, 1 clarinette, 2 flûtes, 1 hautbois, 1 trompette, 2 serpens, 4 violons, 2 basses, 1 contrebasse, 3 clavecins, 1 orgue, 4 chants, 3 vocalisations, 2 accompagnemens. ART. 2. Les artistes qui se présenteront au concours se feront inscrire au secrétariat du Conservatoire. ART. 3. La liste d'inscription sera ouverte le 3o vendémiaire et fermée le 14 brumaire. ART. 4. Le concours se fera dans les salles du Conservatoire et aura lieu le I5 brumaire et jours suivants. ART. 5. Les candidats ne pourront concourir qu'en exécutant la musique qui leur sera présentée. ART. 6. Il sera formé un jury de neuf membres pour juger les candidats ; l'administration du Conservatoire en présentera la liste au Comité d'instruction publique ; ART. 7. Le concours sera soumis à la ratification du Comité d'instruction publique.“
  71. ↑ Pierre 1900  128.o.: CCXXXI Cikk -1: Gossec, Cherubini, Rigel père*, Langlé(wd)*, Lefèvre (Xavier)(wd), Guénin(wd)*, Nochez*, Ozi és Devienne(wd)
  72. ↑ Pierre 1900  128.o.: CCXXXI Cikk -21:“ A zsűri vagy a jelöltek meghallgatása, vagy a nyilvánosság előtt már hallott művek, vagy végül kéziratok alapján összehasonlító módon ítélkezik a tanári vagy előadói állásról.“
    “ Le jury jugera comparativement, soit sur l'audition des candidats, soit sur des ouvrages déjà entendus en public, soit enfin sur des manuscrits, pour les places relatives à l'enseignement, à l'exécution.“
  73. ↑ Dorival 2006  381.o.: Bernard Sarette 1795. november 18-i levele
  74. ↑ Legras 2003 149. o.:Az intézet alapszabálya előírta, hogy "A két nem osztályai külön vannak választva, és csak az énekelt jelenetek próbáin találkozhatnak. […] A női osztályok számára kijelölt részen egy szobát alakítanak ki, ahol a szülők vagy a felügyelők tartózkodnak az órák alatt.
    (Les classes des deux sexes sont separées, et il ne doit exister de réunion que pour les répétitions de scénes chantées. […] Il es établi, dans le partie affectée à l'enseignement de femmes , une salle pour recervoir les parents ou surveillants pendant la durée des leçons.)
  75. ↑ Pierre 1900  129. o.: CCXXXII
  76. ↑ Legras 2003 156. o. táblázata szerint a fizetés idővel megváltozott a nők hátrányára: a férfi osztályok tanárai többet kaptak, mint a női osztályok tanárai és a férfi tanárok többet kaptak, mint a tanárnők
  77. ↑ Marcel Vilcosqui: Madame de MONTGEROULT (1764-1836) (francia nyelven). femmes et musique. (Hozzáférés: 2024. március 30.) „Hogyan lehetett ezt az arisztokrata zenészt, aki - sok más nővel ellentétben - soha nem adott nyilvános koncertet, már a Konzervatórium megnyitásakor kinevezni annak professzorává? Miért kapta a legmagasabb fizetést a férfiakkal egyenrangúan? […] Erős jelek utalnak arra, hogy a szabadkőművesekhez tartozott; egy kortárs zeneszerző neki dedikált kottája arra utal, hogy fontos pozíciót töltött be ott.
    (Comment cette aristocrate musicienne n’ayant jamais donné un concert public – au contraire de beaucoup d’autres femmes - a pu être nommée professeur au Conservatoire dès son inauguration ? Pourquoi a-t-elle pu être rétribuée au plus haut salaire à l’égal des hommes ? […] De fortes présomptions laissent penser son appartenance à ma franc-maçonnerie ; une partition, qu’une compositrice contemporaine lui a dédiée, permet de croire qu’elle y exerçait une fonction importante.))”
  78. ↑ Dorival 2006  143–144. o.:"[…] levele mélységes sajnálattal tölti el a Konzervatórium vezetőségét. Ezekhez a fájdalmas érzésekhez, amelyeket egy olyan értékes tehetség elvesztése a tanítás számára, mint az Öné, hozzáadódnak azok, amelyeket az Ön visszavonulásának okai váltanak ki." – írta az igazgatótanács.
    "Votre lettre […] fait éprouver á l’administration du Conservatoire les plus vils regrets. À ces sentiments pénibles, déterminés par la perte pour l’enseignement d’un talent aussi précieux que le vôtre, se joignent ceux inspirés par les motifs de votre retrait."
  79. ↑ Adam 1797-ben lett a Konzervatórium tanára, 1798-ben jelentette meg 150-oldalas általános módszertanát az ujjrendre vonatkozóan: Jean-Lous Adam: Méthode du principe général de doigte (francia nyelven), 1798. (Hozzáférés: 2024. november 14.); majd 1802-ben zongorametodikáját, amelyet a Konzervatórium 1804 április 6-i (16. Germinal an XII) határozatában hivatalos módszertanná tett, s mint olyat meg is jelentetett : Jean-Louis Adam: Méthode nouvelle du piano du Conservatoire (francia nyelven), 1804. (Hozzáférés: 2024. november 14.).
  80. ↑ Legras 2003 143. o.
  81. ↑ Dorival 2006  259. o.
  82. ↑ Dorival 2006  261. o.
  83. ↑ Louis de Trémont, Collection, vol. 4, folios 749-766
  84. ↑ Didot 1854  242. oszlop
  85. ↑ Didot 1854  242-243. oszlop
  86. ↑ Didot 1854  245-247. oszlop
  87. ↑ Gétreau 1995  74. o. 19. lábjegyzet
  88. ↑ itáliai tartózkodásuk során fiában kialakult egy műgyűjtőszenvedély, amelynek következtében a Louvre egyik legnagyobb adományozójává vált. Tiszteletére a Louvre 2019. november 7 és 2020. február 10 között kiállításon mutatta be adományainak gyűjteményét.Horace His de la Salle, donateur (francia nyelven). (Hozzáférés: 2024. április 2.)
  89. ↑ Dorival 2006  321. o.
  90. ↑ Dorival 2006  317. o.
  91. ↑ „Todesfall”, Wiener Zeitschrift, 1836. augusztus 2. (Hozzáférés: 2024. március 21.) (német nyelvű) „Helena von Montgeroult asszony, Charnage grófnő, a pianoforte egyik legkiválóbb művésze nemrégiben halt meg Firenzében; Reicha tanítványa volt, és különösen a hangszeren való improvizációjánál nem lehetett szebbet hallani. Sok költő megénekelte, gyászolni fogják mindazok, akik ismerték őt és művészetét, Franciaország viszont irigyelni fogja Itália földjét lánya hamvaiért.
    (Vor Kurzem starb zu Florenz Frau Helena von Montgeroult, Gräfin Charnage, eine der eminentesten Künstlerinnen auf dem Pianoforte; sie war eine Schülerinn R e i ch a's und besonders ihre Improvisation auf dem Instrumente Etwas, das man nicht schöner hören kann. Von vielen Dichtern besungen, wird sie von Allen, die sie und ihre Kunst gekannt, beweint werden, Frankreich aber den Boden Italiens um die Asche seiner Tochter beneiden.)” 
  92. ↑ a b Delbois 2011
  93. ↑ a b Laplace 2021
  94. ↑ Méthode de piano du conservatoire : adoptée pour Servir à l'Enseignement dans cet établissement. (Hozzáférés: 2024. március 30.)
  95. ↑ Methode pour le piano forte. Pleyel & Fils, 1814. (Hozzáférés: 2024. március 30.)
  96. ↑ 20 leichte und angenehme Handstücke für Anfänger im Clavier spiel. .M. Fuzeau, 1780. (Hozzáférés: 2024. március 30.)
  97. ↑ Schweitzer 2008  150-160 o.
  98. ↑ Schweitzer 2008  160. o. : „[…] verkaufte sich das Lehrwerk nicht gut. Es war zu ausgedehnt, zu kostspielig und in seinen Anforderungen für die meisten bürgerlichen Haushalte des 19. Jahrhunderts zu hoch gegriffen.“
  99. ↑ Clare Hammond. Hélène de Montgeroult – 29 Études from Cours complet pour l'enseignement du forte-piano – CD Booklet. BIS (2022). OCLC 1346994540 
  100. ↑ Brenet 1894
  101. ↑ Bogard 1990
  102. ↑ Johnson 1993
  103. ↑ Epenhuysen 2001
  104. ↑ Bouton 1993
  105. ↑ Gétreau 1995
  106. ↑ Dorival 2006
  107. ↑ Gerber 1813 454. oszlop: „Montgeroult (...) In Westphals Musikverzeichniss (April 1796) werden unter diesem Namen als gestochen angeführt: III Sonates p. le Clav, seul. Paris. Es soll dies ein Frauenzimmer von ausgebreiteten kenntnissen, und als Professorin beim Konservatorium mit angestellt seyn.”
  108. ↑ Grétry 1829  269.o.: ”mais du moins puis-je indiquer de quelle manière le Conservatoire de musique peut se procurer d'excellens résultats sur l'art d'enseigner les divers instrumens : il faut, à mon avis, que chaque professeur des différens genres écrive ses idées et les remarques qu'il a faites en enseignant – Il y a cent quinze professeurs attachés au Conservatoire ; madame Montgeroult est du nombre, et l'on sait que, par ses vastes connaissances, elle est l'honneur de son sexe. –; après quoi les cinq inspecteurs du Conservatoire y mettront l'ordre nécessaire, en choisissant dans toutes ces réflexions, et faisant, pour chaque instrument, un petit traité séparé.
  109. ↑ François Miel. Mémorial universel de l'Industrie française, des sciences et des arts, Journal du Cercle des Arts (francia nyelven), 438-451. o. [1822] (1822) „Mme de Montgeroult sait donner au piano une voix soutenue, des sons qui se prolongent et qui, dociles à rendre tout ce qu’elle sent, deviennent sous ses doigts une source d’expression intarissable. Quand elle joue, on croit entendre un chant vocal, accompagné par un orchestre dont le chanteur serait maître. […] Mme de Montgeroult combat avec force une habitude qui est peut-être le principal défaut de l’école de piano en France, celle de taper sur les touches. […] Heureux le compositeur qui trouve dans Mme de Montgeroult son interprète ! On sait que Mme de Montgeroult est sur le piano une improvisatrice sublime.” 
  110. ↑ Smith 1841  "Peu d'années se sont écoulées depuis la mort de cette femme vraiment supérieure, et déjà l'on ne rencontre plus guère de gens qui aient eu le bonheur de l'entendre; mais ceux-là parlent de son jeu avec une admiration profonde, un enthousiasme sérieux et recueilli, qui n'est pas exempt d'une sorte de mysticisme. S'il faut s'en rapporter à leur témoignage, jamais le piano n'aurait exhalé de langage plus mélodieux, plus doucement accentué, plus noble et plus tendre, jamais ses touches ne se seraient animées d'une expression plus suave et plus exquise que sous les doigts d'Hélène de Nervo, plus tard madame de Montgeroult."
  111. ↑ Vigée-Lebrun 1837  89-90 o.:"Pour la musique instrumentale, j'avais comme violiniste Viotti, dont le jeu, plein de grâce, de force et d'expression, était si ravissant! Jarnovick, Maestrino, le prince Henri de Prusse, excellent amateur, qui de plus m'amenait son premier violon. Salentin jouait du hautbois,Hulmandel et Cramer du piano, madame de Montgerou vint aussi une fois, peu de temps apres son mariage. Quoiqu'elle fût très jeune alors, elle n'en étonna pas moins toute ma société, qui vraiment était fort difficile, par son admirable exécution et surtout par son expression; elle faisait parler les touches. Depuis, et déjà placée au premier rang comme pianiste vous savez combien madame de Montgerou s'est distinguée comme compositeur."
  112. ↑ Dorival 2006  328. o.
  113. ↑ Gérard Michel: Les racines rouffachoises de la pianiste et compositrice Marie Bigot de Morogues (Colmar 1786-Paris 1820) (francia nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 30.)
  114. ↑ Dorival 2006  33. o.
  115. ↑ Dorival 2006  37. o.
  116. ↑ Dorival 2006  388. o.
  117. ↑ Dorival 2006  290. o.
  118. ↑ Dorival 2007  10. o.
  119. ↑ REVUE DE PRESSE (francia nyelven). Les Amis Helene de Montgeroult. (Hozzáférés: 2024. április 4.)
  120. ↑ Radio Notre-Dame, 2006-11-29
  121. ↑ Diapason(wd), 2007
  122. ↑ Sylviane Falcinelli, L'Éducation musicale, 2009 március
  123. ↑ Dorival 2007  327. o.
  124. ↑ Alain Cochard: Hélène de Montgeroult : « Une chaînon merveilleux entre Mozart et Chopin (francia nyelven). concertclassic
  125. ↑ Le Monde de la musique, 2006 December
  126. ↑ Jean-Marc Warsawski: Hélène de Montgeroult : La Marquise et la Marseillaise (francia nyelven). musicologie, 2006. december 20.
  127. ↑ La Croix, 2007 januar 13-14
  128. ↑ Frédéric Platzer: Bruno Robilliard joue la marquise Hélène de Montgeroult, 2007. április 4. (Hozzáférés: 2024. március 30.) „» Stylistiquement, on balance souvent entre Beethoven, Mendelssohn et Schumann, c'est dire la qualité de l'écriture de la dame. «”
  129. ↑ Frédéric Platzer: La marquise Hélène de Montgeroult et la Marseillaise (francia nyelven). ResMusica, 2007. április 4. (Hozzáférés: 2024. március 30.) „» En tant que compositrice, sa production est assez troublante à écouter : on y trouve des accents beethovéniens tout aussi bien que des procédés d'écriture pour le piano que l'on rencontrera bien plus tard chez Mendelssohn ou chez Schumann. Notre marquise française serait-elle une des premières musiciennes romantiques ? «”
  130. ↑ Classica répertoire, no 110, 2009 március
  131. ↑ Marmontel 1878  258. o.
  132. ↑ Schweitzer 2008  181. o. : “Hélène de Montgeroult war eine adelige Virtuosin von großer Reputation, der ihr Können möglicherweise das Leben rettete, die den Spagat zwischen Frausein und Professionalität erfolgreich meisterte, eine außergewöhnlich erfolgreiche Künstlerin in einer Umbruchzeit, der das Unterrichten ebenso wie das eigene Musizieren eine Passion war“
  133. ↑ La femme dans la musique française de 1671 à 1871. Étude d'histoire musicale et sociale. Doktori Disszeráció Sorbonne, Paris 1977
  134. ↑ Marcel Jean Vilcosqui: Compositrices, musiciennes favorisées (femmes-et-musique.fr (francia nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 20.) „La suite de sa vie n’atteste pas d’un brio musical particulier, ses Etudes, tardives, demeurent banales, par rapport à celles d’autres compositeurs, avec peu de modulations, et des formules stéréotypées.”

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Hélène de Montgeroult című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

szerkesztés
  • ↑ Bogard 1990: Theresa Lynn Bogard. An Annotated Translation with commentary of the Cours complet pour l'enseignement du forte piano by Hélène Nervode (sic!) de Montgeroult (1764-1836) (angol nyelven). University of Colorado [1990]  –
  • ↑ Dorival 2006: Jérôme Dorival. Hélène de Montgeroult : La Marquise et la Marseillaise,, Geneviève Fraisse (előszó) (francia nyelven), Lyon: Symétrie [2006]  –
  • ↑ Epenhuysen 2001: Maria Rose van Epenhuysen (2001). „Hélène de Montgeroult and the art of singing Well on the piano” (angol nyelven). Women & Music (Vol 5).  99-124. o
  • ↑ Giazotto 1956: Remo Giazotto. Giovan Battista Viotti (olasz nyelven). Milano: Curci (1956). OCLC 250587689 
  • ↑ Grétry 1829: André Grétry. Vol 3, XIX De l’etude et de l’enseignement, Mémoires, ou Essais sur la musique (francia nyelven). Brüssel: J.-H. Mees, 269. o. (1829). Hozzáférés ideje: 2024. június 12. 
  • ↑ Johnson 1993: Calvert Johnson (1993. április). „Hélène Montgeroult : Composer and Piano Pedagogue at the Paris Conservatoire” (angol nyelven). Women of note quarterly.  – 18-30 .o.
  • ↑ Legras 2003: Catherine Legras. Louise Farrenc, compositrice du XIXe siècle – Musique au féminin (francia nyelven). Paris: L'Harmattan [2003] (2003). ISBN 2-7475-5021-4. Hozzáférés ideje: 2024. március 13. 
  • ↑ Smith 1841: Paul Smith. „Une Pianiste en exil”, Revue et Gazette musicale de Paris, 1841. szeptember 26., 1-3. oldal (francia nyelvű) 
  • ↑ Stael 1913: Marquise de La Tour du Pin. Journal d'une femme de cinquante ans : 1778-1815 (francia nyelven) [1913] 

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hélène_de_Montgeroult&oldid=27597685”