Horváth Imre (politikus, 1901–1958)

(1901-1958) magyar kommunista politikus, külügyminiszter

Horváth Imre (Budapest, 1901. november 19. – Budapest, 1958. február 2.)[1] kommunista politikus, a Hegedüs-kormány majd az első Kádár-kormány külügyminisztere.

Horváth Imre
Magyar Népköztársaság külügyminisztere
Hivatali idő
1956. július 30. – november 2.
ElődBoldóczki János
UtódNagy Imre (1956-os forradalom alatt)
A Magyar Népköztársaság külügyminisztere
Hivatali idő
1956. november 4. – 1958. február 2.
ElődNagy Imre (1956-os forradalom alatt)
UtódSík Endre

Született1901. november 19.
Budapest
Elhunyt1958. február 2. (56 évesen)
Budapest
PártKommunisták Magyarországi Pártja
Magyar Kommunista Párt
Magyar Dolgozók Pártja
Magyar Szocialista Munkáspárt

Foglalkozásdiplomata, politikus, mérnök
A Wikimédia Commons tartalmaz Horváth Imre témájú médiaállományokat.

Életrajza szerkesztés

Horváth Mihály és Troszler Anna gyermekeként született munkáscsaládban. Műszerinas szakmát tanult egy telefongyárban. 1916-ban a telefongyári inassztrájk egyik fő szervezője lett. 1918-ban alapítót tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919-ben részt vett a Magyarországi Tanácsköztársaság létrehozásában, a Vörös Hadseregben politikai biztos helyettesként tevékenykedett és a politikai rendőrségen is szolgált Korvin Ottó mellett. A proletárdiktatúra bukása után internálták, majd kiszabadulása után, 1920-ban, segédkezett az illegális KMP újraszervezésében, amiért 1921 tavaszán a hatóságok elfogták, és tíz év fegyházra ítélték.

Mivel 1922-ben szabadult egy Szovjetunióval kötött fogolycsere keretében, Moszkvába emigrált. 1926-ban a Marx-Engels Intézet könyvtárosa lett, majd 1932-ben, a Műszaki Egyetem hallgatójaként gépészmérnöki oklevelet szerzett. A kommunista párt utasítására 1933-ban Magyarországra jött, hogy segítse az illegalitásba vonult Kommunista Pártot. 1934 novemberében újra letartóztatták. A szegedi Csillag börtönben raboskodott Magyarország német megszállásáig, majd a németek a dachaui koncentrációs táborba deportálták.

1945-ben hazatért. 1946-tól Moszkvában, 1948-tól Berlinben volt magyar nagykövet. 1949-től 1951-ig az USA-ban teljesített külügyi szolgálatot. 1951–tól újra nagykövet lett, 1953-ig Londonban, utána 1956-ig Prágában.

1956. július 30-tól haláláig a Magyar Népköztársaság külügyminisztereként dolgozott, leszámítva az 1956-os forradalom november 3-tól november 12-ig tartó időszakát. Horváth volt a vezetője 1957-ben a második magyar ENSZ-delegációnak, itt Kós-Konduktorov Péter helyét vette át.[2] 1956. július 21-től tagja volt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, 1956. novembertől haláláig pedig az MSZMP Központi Bizottságának.[3]

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1947)
  • Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozata (1950)
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1954)
  • Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (posztumusz, 1958)[4]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Halotti bejegyzése a Budapest XII. kerületi állami halotti akv. 157/1958. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. június 22.)
  2. Domonkos László: Ki volt Konduktorov? / Konduktorov nyomában. (Archivált link, megszűnt eredetije http://www.angelfire.com/realm3/hmult/cikkek/kondukt.htm)
  3. Archivált másolat. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 16.)
  4. Magyar Közlöny, 1958. április 12. (32. szám)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés