Wikipédia

Jugoszláv Néphadsereg

Jugoszlávia egyesített fegyveres ereje (1945–1992)

A Jugoszláv Néphadsereg (szerb és macedón nyelven: Југословенска народна армија, Jugoslovenska narodna armija, rövidítve: JHA; horvát és bosnyák nyelven: Jugoslavenska narodna armija, rövidítve: rövidítve: JNA; szlovén nyelven: Jugoslovanska ljudska armada, rövidítve: JLA) 1945 és 1992 között a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság hadserege volt.

Jugoszláv Néphadsereg
Dátum1945, március 1. – 1992 május 20.
OrszágJugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság
Személyzet275 341 (1990)
Típusfegyveres erők
Kultúra és történelem
Háborús részvételHorvátországi háború
Boszniai háború
A Wikimédia Commons tartalmaz Jugoszláv Néphadsereg témájú médiaállományokat.

Története szerkesztés

A JNA eredete a második világháború jugoszláv partizánharcai idején kezdődött. Elődje a Jugoszláviai Népi Felszabadító Hadsereg (NOVJ) az antifasiszta jugoszláv népi felszabadító háború keretében alakult meg 1941. december 22-én a boszniai Rudo városában. Miután a jugoszláv partizánok felszabadították az országot, ezt a dátumot a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban (SFR Jugoslavija) hivatalosan a „hadsereg napjaként” ünnepelték. 1945 márciusában a NOVJ-t „Jugoszláv Hadsereg” (Jugoslavenska Armija) névre nevezték át, majd fennállásának 10. évfordulóján, 1951. december 22-én megkapta a „Népi” (Narodna) jelzőt.[1]

Vitatott időszaka a JNA-nak az 1948-tól 1955-ig terjedő, ún. Informbiro-korszak, amikor a titói jugoszláv vezetés szembefordult a Szovjetunióval. A legszolidabb becslések szerint a hadsereg állományának 10-15%-a támogatta a szovjet álláspontot. Jugoszláv források becslése szerint a letartóztatott katonatagok száma 4153 tiszttől és katonától (Radonjić becslése szerint) a Milovan Đilas becslése szerinti 7000 bebörtönzött tisztig terjedt. A tisztogatásban az elnöki őrezred 22 tisztje vett részt, akik közvetlenül Titónak számoltak be, köztük Momčilo Đurić, aki a háború alatt a jugoszláv partizánok legfelsőbb parancsnoksága őrzászlóaljának parancsnoka volt.[2] A szovjet blokád ezen időszakában a jugoszláv hadsereg fejlődése stagnált.[3] A Jugoszláv Hadsereg negyvenkilenc, a Vezérkari Akadémián, a Frunze Akadémián és más szovjet katonai akadémiákon végzett hallgatóit potenciális szovjet támogatónak tekintették. Sokan azok közül, akik a Szovjetunióban jártak ilyen akadémiákra a Tito–Sztálin szakítás idején, soha nem tértek vissza Jugoszláviába.[4] A szakítás különösen a légierőt érintette, hiszen a légierő szinte minden tisztje rendelkezett szovjet kiképzéssel, és néhányan a légierő gépein menekültek el Jugoszláviából. A disszidálók között volt Pero Popivoda vezérőrnagy is, aki a légierő hadműveleti szolgálatának vezetője volt. A Belgrád melletti Batajnica, Zimony és Pancsova légitámaszpontokat a szabotőrcsoportok részéről több támadás érte. A zimonyi légitámaszpont parancsnoka és helyettese Romániába menekült.[5]

1948 és 1955 között az Egyesült Államok 600 millió USD közvetlen katonai támogatást és ugyanennyi gazdasági segélyt adott Jugoszláviának, lehetővé téve Jugoszlávia számára, hogy hazai erőforrásaiból többet fordítson a védelemre.[6] Az amerikai fegyverek Koča Popović vezérezredes és Kilibarda vezérezredes 1951. május–júniusban, illetve augusztusban tett két egyesült államokbeli látogatása után 1951 végén kezdtek megérkezni.[3] 1952-re a fegyveres erők létszáma 500 000 főre nőtt, és a védelmi kiadások a nemzeti össztermék 22 százalékát emésztették fel. Az Egyesült Államok 1951-ben Belgrádban hozta létre a Harmody tábornok vezette 30 tisztből álló Katonai Segítségnyújtási Tanácsadó Csoportot (MAAG), amely tíz évig működött, katonai támogatásokat folyósított, és további 1 milliárd dollár értékű fegyvereladást bonyolított le kedvező feltételekkel.[3]

A belső feszültségek lecsillapítására JNA 1968. november végén avatkozott be először.[7] 1968. november 27-én (szomszédos Albánia nemzeti ünnepén) pristinai és más koszovói városok albánjai tömegesen vonultak utcára követelve a Koszovói Autonóm Terület köztársaságként való elismerését. A jugoszláv milícia és a JNA brutálisan avatkozott be elfojtotva a zavargásokat. Hasonló forgatókönyv ismétlődött meg az 1981-es koszovói albán tüntetések során is.

A horvát tavasz idején, 1971 tavaszán a horvát-szlovén határvidéken „Sloboda '71” néven a JNA megszervezte története legnagyobb közös hadgyakorlatát, amelyen maga Tito is részt vett. Ezeknek a gyakorlatoknak az volt a feladata, hogy nyomást gyakoroljanak a horvát politikai eseményekre és megfélemlítsék az akkoriban nagyrészt emigráns horvát vezetést és a közvéleményt. Tito halála után a JNA önálló politikába kezdett, és egyre kevésbé volt elszámoltatható a szövetségi elnökség, valamint az alkotmány szerint nyolctagú legfelsőbb parancsnokság felé.

1981 kora tavaszán a JNA története során először fegyveresen avatkozott be a JSZK területén, amikor erőszakos eszközökkel, iszonyatos erődemonstrációval és civil áldozatokkal verte le a koszovói albán tüntetéseket.[8] Ezeket az eseményeket követően alakult meg Koszovóban az 52. hadtest, amelyben számos olyan magas rangú JNA-tiszt szolgált, akik az 1990-es években nagyszerb politika hívei voltak, mint Blagoj Adžić, Ratko Mladić, Dragoljub Ojdanić és Nebojša Pavković tábornok, akik ellen a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) háborús bűnökért vádat emelt. Tito halála után, amikor a politikai helyzet tovább bonyolódott felmerült, hogy a JNA átveheti a hatalmat az országban.[8]

Az SKJ 12. kongresszusán (1982) 16 aktív tábornok csatlakozott az SKJ Központi Bizottságához. A rendes katonai struktúrán kívül mindenkor ezer tiszt töltött be különféle politikai pártfeladatokat, és így gyakorolta az ellenőrzést a polgári intézmények felett. A JNA politikai és anyagi érdekeinek érvényesítése érdekében számos állami funkciót is ellátott, így 14 tábornokot és admirálist neveztek ki a JSZK nagykövetévé más országokban. Tito halála után a JSZK első kollektív elnöksége (1980 májusától 1984-ig) töltötte be az alkotmány szerint a fegyveres erők legfelsőbb parancsnoki funkcióját. Ennek nyolc tagja volt, valamennyien tartalékos tábornokok vagy ezredesek.[9]

A JNA tábornokai irányították a hadiipart, amely a jugoszláv gazdaság nagyon fontos láncszeme volt. A JSZK-ban több mint 550 gyár volt része a hadiipari komplexumnak. Az 1981 és 1990 közötti időszakban a fegyverek és katonai felszerelések exportjának értéke 11,77 milliárd USD volt. 1986-ban a jugoszláv költségvetésből 4,79%, 1987-ben 4,61%, 1988-ban 4,21%, 1989-ben és 1990-ben pedig a jugoszláv költségvetés 4%-át (vagy 1990-ben körülbelül 2,5 milliárd USD-t) különítették el a JNA finanszírozására. A JNA hatalmának gazdasági és pénzügyi vonatkozását az is jól mutatja, hogy ingó vagyonát 1990-ben 70 milliárd USD-ra becsülték.[10] A JNA 1989 elején, az új koszovói albán tiltakozások idején, újra beavatkozott Koszovóban, ahol ismét albán civileket öltek meg.

A 14. kongresszus (1990. január 20-22.) és az SKJ feloszlatása után a tábornokok 1990. november 19-én Belgrádban megalapították a Kommunisták Uniója – Mozgalom Jugoszláviáért (Savez komunista — Pokret za Jugoslaviju SK-PJ) nevű szervezetet, amelynek a JNA személyzetének tagjain kívül csak kevés tagja volt. Az SK-PJ mintegy 75 000 regisztrált tagja volt aktív tiszt és altiszt, valamint a JNA-nál dolgozó civil állampolgár. Az 1990. december 9-i szerbiai első többpárti választásokon a tábornokok az SK-PJ-n keresztül támogatták Slobodan Milošević Szerbiai Szocialista Pártját (SPS). Milošević SPS pártja a JNA-hoz hasonlóan ellenezte Ante Marković liberális jugoszláv miniszterelnök gazdasági reformját, továbbá egyesítette azokat az erőket, amelyek mereven ragaszkodtak Jugoszláviához, mint kizárólag szövetségi közösséghez. Milošević úgy számolt, hogy a szerbek, mint többségi nemzet számszerű dominanciája, az egy ember, egy szavazat elve alapján legalizálhatja a szerb uralmat Jugoszlávia többi részén is. A szerb ellenzék 1991. március 9-iki, egész napos, Miloševićet bíráló tiltakozása alatt a JNA az esti órákban, Milošević támogatásának jeleként, harckocsi egységeket küldött Belgrád utcáira.

1990 áprilisában, amikor kiderült, hogy Horvátországban a Franjo Tuđman vezette HDZ nyer, és a szocialisták vezetője, Ivica Račan megtagadta a puccs végrehajtását, a JNA a horvát fegyveres ellenállás megelőzésére, elvette az összes fegyvert a horvát területvédelmi erőktől.[11] Szlovéniának sikerült részben megakadályoznia a fegyverek lefoglalását, így a 10 napos szlovén háborúban nem voltak fegyvertelenek. A JNA kezdetben látszólag semleges álláspontot képviselt, de már 1990 nyarán, közvetlenül a rönkforradalom kitörése után a szerb lázadók oldalára állt. A JNA hamarosan közvetlenül is megtámodta a Horvát Köztársaságot, amikor légierejét bevetette a horvát rendőri alakulatok ellen. Ekkor 1990. augusztus 17-én a Horvát Köztársaság Belügyminisztériuma három helikoptert küldött rendőrökkel Kninbe szerb lázadás leverésére, de Ogulin felett két MiG-21-es elfogta és megfenyegette a helikoptereket, hogy lelövik őket, ha nem térnek le a tervezett útvonalról, és nem térnek vissza Lučkóba.[12]

Az 1991. június végi, rövid ideig tartó szlovéniai háború után, amelynek ürügye a nemzetközi határátkelők ellenőrzése volt – és ami a JNA Szlovénia területéről való teljes kivonásával végződött – a JNA fő stratégiai célja Horvátország területének feldarabolása lett. A JNA azzal magyarázta beavatkozását, hogy „megvédi a horvátországi szerb népet”. 1991 közepén, ahogy Veljko Kadijević tábornok állítja, a JNA „segítette a horvátországi szerbeket, hogy katonailag és politikailag felkészüljenek az ezután következő eseményekre”. 1991. április 29-én a JNA 9. hadteste körülvette a Knintől délkeletre fekvő, horvátok lakta Kijevo falut,[13] melynek blokádját a tiltakozások hatására[14] ugyan két hét múlva feloldották, de augusztus 26-án mégis elfoglalták a települést, melynek minden házát lerombolták.[15] A támadásban a légierő gépei is részt vettek. Júliusban a kiűzték a horvát erőket Baranyából és az Eszéktől északra felvő területekről,[16] és megkezdték Eszék ostromát.[17] 1991 őszén a horvát fegyveres erők a JNA számos horvátországi laktanyáját elfoglalták és nagy mennyiségű fegyvert és hadieszközt zsákmányoltak. Ezenkívül 3000 tiszt hagyta el a JNA-t és csatlakozott a Horvát Hadsereghezhez.[18] Szeptember 20-án megindult a JNA Horvátország elleni hadjárata, melynek eredeti céljait a szerbek lakta területek védelmére korlátozták, de patthelyzettel végződött, és mindkét fél elfogadta a nemzetközileg felügyelt tűzszünetet.[19] Ennek az offenzívának a része volt Dubrovnik védett belvárosának tüzérségi lövetése, mely nagy nemzetközi felháborodást keltve hozzájárult Szerbiának és Jugoszláviának nemzetközi diplomáciai és gazdasági elszigetelődéséhez. November 18-án befejeződött a Vukovári csata, a horvátországi háború augusztus óta tartó, legnagyobb összecsapása. A várost elfoglaló szerb katonai erők a horvát erők 80%-át megsemmisítették vagy elfogták. A Jugoszláv Néphadsereg és a helyi szerb önkéntesek számos atrocitást követtek el a városban, köztük a vukovári mészárlást. 1992. január 2-án aláírt szarajevói megállapodás értelmében a JNA személyi állományát és felszerelését ki kellett vonni Horvátországból, de a mikor végül kivonultak Bosznia-Hercegovinába, felszerelésüket az RSK erőinek adták át.

A JNA-t hivatalosan 1992. május végén szüntették meg, ekkor alakult meg maradványaiból a Jugoszláv Hadsereg, a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege és az RSK hadserege. A Jugoszláv Hadsereg többi részét 2003-ban Szerb és Montenegrói Hadseregre nevezték át, majd 2006 után ez a hadsereg Szerb Hadsereg nevet kapta, bár a szerb fegyveres erők Szerb Hadsereg elnevezésére is voltak javaslatok.

Felépítése és szerkezete szerkesztés

1988-ban a JNA három haderőnemből állt:

  • A Jugoszláv Néphadsereg szárazföldi erői (szerbül: Копнена Војска, horvátul: Kopnena Vojska)
  • A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság légiereje (szerbül: Ратно ваздухопловство и противваздушна одбрана, horvátul: Ratno zrakoplovstvo i protuzračna obrana)
  • Jugoszlávia Haditengerészete (szerbül: Југословенска ратна морнарица, horvátul: Jugoslavenska ratna mornarica)

A JNA szerkezete gyökeresen megváltozott a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság 1991-es felbomlása után. A legutóbbi módosítás után a JNA-t három katonai körzetre (1., 3. és 5. hadsereg) és egy haditengerészeti katonai körzetre osztották. A légierőknek saját főhadiszállásuk volt, azonos parancsnoki felépítéssel. Minden katonai körzet (MD) a saját földrajzi régiójában lévő csapatokért volt felelős.

Jugoszlávia hadiipara 56 gyárat foglalt magában, 8000 mérnökkel és 72000 munkással. További 100 ezren dolgoztak beszállító cégeknél. A termelés mintegy 60 százaléka Bosznia-Hercegovinában történt.

A szárazföldi erők felépítése szerkesztés

Az 1980-as években a jugoszláv szárazföldi erők hadereje körülbelül 240-260 ezer hivatásos katona, körülbelül 100 ezer hadköteles és 1 500 000 kiképzett tartalékos volt. A Területvédelemnek (TO) is körülbelül 1 500 000 tagja volt.

A JNA felépítése a legutolsó állapot szerint a következő volt:

1. hadsereg szerkesztés

Parancsnokság: Belgrád

2. hadsereg szerkesztés

Parancsnokság: Szkopje

3. hadsereg szerkesztés

Parancsnokság: Zágráb

A légierő főhadiszállása a Belgrádhoz tartozó Zimonyban volt.

A haditengerészet főhadiszállása Splitben volt.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Trifunovska 1994.
  2. ↑ Banac 1988, 159–161. o.
  3. ↑ a b c Dimitrijevic 1997.
  4. ↑ Banac 1988, 159–162. o.
  5. ↑ Banac 1988, 161–163. o.
  6. ↑ Curtis 1992.
  7. ↑ Hrvatski fokus Davor Runtić: JNA u prvoj akciji, hozzáférés: 2011. március 8.
  8. ↑ a b „Branko Mamula Slučaj Jugoslavija, CID, Podgorica, 2000.g.”. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 14.)  
  9. ↑ Ozren Žunec (1998). „Rat u Hrvatskoj 1991.-1945.g.” 1, 111-136. o. [2009. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 14.)  
  10. ↑ S. Kovačev, Z. Matijaščić, J. Petrović Vojnoindustrijski kompleks SFRJ Polemos, Vol.IX No.17, lipanj 2006.g.
  11. ↑ Kreš 2010, 54. o.
  12. ↑ Udruga dragovoljaca i veterana Domovinskog rata RH - podružnica Grada Zagreba Archiválva 2013. november 1-ji dátummal a Wayback Machine-ben. Zrakoplovna jedinica specijalne policije MUP-a RH
  13. ↑ Gow 2003, 154. o.
  14. ↑ Večernji list 6 May 2010
  15. ↑ Armatta 2010, 397. o.
  16. ↑ Ramet 2006, 397. o.
  17. ↑ Libal 1997, 30. o.
  18. ↑ Oberschall 2007, p. 107
  19. ↑ CIA 2002, p. 108

Források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Yugoslav People's Army című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jugoslavenska narodna armija című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jugoszláv_Néphadsereg&oldid=25988076”