Wikipédia

Kábítószer-abúzus

Kábítószer-abúzusnak („szerrel” való visszaélésnek) nevezik egy farmakon nem orvosi célú, nem gyógyítás célzatú, önkezű adagolással történő használatát, melynek egyedüli célja a szerhasználó hangulatának, tudatának, pszichés státuszának a befolyásolása. Az „abúzus” szó jelentése „visszaélés”, tehát a szerabúzus kábítószerrel, gyógyszerrel, bármilyen kémiai anyaggal történő visszaélést jelenthet, ami tipikusan – de nem kizárólagosan – a pszichotrop szerekre, azokon belül is a tudatmódosító szerekre jellemző. A szerabúzusra jellemző, hogy az adott országban, kultúrában elfogadott társadalmi vagy gyógyítási formákkal ellentétes.[1][2][3]

Heroinhasználó felszerelése
Nem tévesztendő össze a következővel: Visszaélés kábítószerrel.

A „szer” terminológiája szerkesztés

A visszaélésre alkalmas vegyületek kémiailag, valamint származási helyüktől és felhasználási területüktől függően sokfélék lehetnek, például gyógyszerek, növényi kivonatok, ipari kemikáliák vagy szintetikus, illegális, tudatmódosításra alkalmas anyagok stb.[4] Az alábbi szöveg a kábítószer-abúzus részletes tárgyalása során az egyszerűbb, rövidebb és áttekinthetőbb megfogalmazás érdekében ezekre a „szer” megnevezést használja. [* 1]

A szerabúzus szerkesztés

Főként – de nem kizárólagosan – a tudatmódosító pszichotrop szerek közös tulajdonsága, hogy olyan különleges farmakológiai hajtóerővel rendelkeznek, amellyel mentálisan még a többé-kevésbé egészséges szerhasználót is rákényszerítik arra, hogy a valós világ elől úgynevezett „kémiai vakációra” menjenek, és kényszeresen tudatmódosító anyagokat használjanak. Az ide tartozó szereknek a speciális farmakológiai képessége felelős a szerabúzus kialakulásáért, melynek hátterében a függőség (szerdependencia) vagy annak súlyosabb formája, az addikció áll.[5]

Az abúzus neurobiológiája szerkesztés

A tudatmódosító szerek különleges „hajtóerővel” rendelkeznek, amely hajtóerő még az egészséges pszichés állapotú szerhasználót is további használatra kényszeríti. A szer addiktív hatásának neurobiológiai magyarázatát az evolúció során kialakult – így az állatvilágban is megtalálható – agy jutalmazási rendszerének működésében kell keresni. Az élet fenntartását élettani tevékenységek sora biztosítja, mint a táplálkozás, ivás, szexuális aktivitás, amely nemcsak az egyén, de a faj fennmaradását is szolgálja. Ezek a ténykedések annyira fontosak az életünkben, hogy az ezekre való folyamatos törekvés biztosítása érdekében a természet kialakított egy jutalmazási rendszert az agyban. Az agy „jutalmazási” („reward”) rendszere biztosítja, hogy az életfenntartó, úgynevezett „jutalmazott működések” során, öröm, gyönyör, eufória társuljon az evéshez vagy szexuális tevékenységhez.[6] A kellemes érzés ösztönzőleg hat az egyénre, hogy vágyakozzék a cselekvésre, kielégítve ezzel a gyönyörigényét, és hogy ezt később megismételje. A természet bonyolult neurokémiai „fékeket” is beépített a rendszerbe, amelyek a neurotranszmitterek szintjének szabályozásával kizárják, hogy az egyén az eufóriát kiváltó folyamatokat értelmetlenül a végkimerülésig ismételje.[7] A tudatmódosító szerek – néhány kivételtől eltekintve – az agy jutalmazási rendszerének egészséges, kiegyensúlyozott működését borítják fel.[8]

Az agy jutalmazási rendszerének meghatározó szerepét az addikció kialakulásában ma már bizonyítottnak lehet tekinteni, amelyet számos állatkísérlet támaszt alá. A kísérleti állat (legtöbbször patkány) agyába műtétileg beültetett elektródokat helyeztek el úgy, hogy azok az állat mozgását nem akadályozták. A kísérleti berendezés úgy volt kialakítva, hogy az állatok egy kapcsoló segítségével maguk kapcsolhatták be és önmagukat ingerelhették a megfelelő áramimpulzusokat adó berendezéssel. Az elektródák megfelelő anatómiai elhelyezésével el lehetett érni, hogy az állatok a végkimerülésig ingereljék a gyönyörérzést kiváltó agyterületüket és ezzel mintegy ingerlésfüggő állapotba kerüljenek. Azokat az anatómiailag jól körülírható agyi struktúrákat, amelyek elektromos ingerlésével ismételt és fenntartható öningerlés váltható ki, „az agy jutalmazási rendszerének” nevezi a fiziológia és a farmakológia.[9]

Az említett elektromos impulzusú, öningerléses kísérletek kibővítéseként az agyba beépített kanülön keresztül addiktív[* 2] anyagokat mikroinfúzióban juttattak az agy különböző területeire. [* 3][10] A kísérletben lehetővé tették, hogy a bejuttató adagoló pumpát a kísérleti állat önállóan, saját maga működtesse. A vizsgálat során az agyi „aktív” területek jelezték a jutalmazási rendszer idegpályáinak hálózatát és annak főbb centrumait.[11] A kísérletekben a legtöbb addiktív szerrel az önadagolás kiváltható volt, és az átélt gyönyör érdekében az állatok még az ivást és a táplálkozást is felfüggesztették. A kísérleti állatok képesek voltak annak felismerésére, hogy egy bizonyos kar lenyomására addiktív anyagot (opiátokat, benzodiazepineket, barbiturátokat, alkoholt, pszichostimulánsokat, anesztetikus gázt, ipari oldószereket, nikotint, koffeint) injektálhatnak az agyukba.[12]

Az elektromos ingerléssel és a mikroinfúzióval végrehajtott kísérletekben „ingerelt” agyi területek tökéletesen fedték egymást, amely bizonyította a jutalmazási rendszer szerepét az addiktív szerek hatásmechanizmusában.[9]

A továbbiakban az egyes szerek addiktív dinamikájának vizsgálatához olyan farmakológiai kísérleti rendszereket használtak, amelyben az állatok önmaguk intravénásan adagolhatták maguknak a vizsgálati anyagokat. Ez a kísérleti rendszer nagyon közel áll a szerhasználók, szerfüggők önadagoló szokásához.[13]

Az állatkísérletekből így indirekt módon mérhető a szer megerősítő képessége, abúzus potenciálja vagy annak eufóriát kiváltó hatása. Ezek a kísérletek alkalmasak voltak alacsonyabb és magasabb rendű állatok addikciós válaszának összehasonlítására is.[7] Az állatok önadagoló magatartása meglepő hasonlóságot mutatott az emberi szerfogyasztó magatartással. A vizsgálatok során a majmok és patkányok az egyes addiktív szereket meg tudták különböztetni egymástól: például az opiátokat a pszichostimulánsoktól vagy benzodiazepinektől.[8]

Ez alátámasztja azt a nézetet, hogy nem szükséges különleges genetikai vagy pszichés hajlam, esetleg szociális körülmény a szerfogyasztó magatartás elkezdéséhez vagy folytatásához, hanem a szer maga az, amely a további alkalmazás késztetését, kényszerét kiváltja. Ez a megállapítás nem zárja ki azt az elfogadott nézetet, miszerint bizonyos szociális körülmények elősegítik az „első adag” kipróbálását.[11]

Az abúzus szerek csoportosítása szerkesztés

Az addiktív pszichoaktív szerek régebbi felosztása szerint megkülönböztetnek úgynevezett „kemény” és „lágy” szereket. Általában kemény szereknek nevezik azokat az anyagokat, amelyek a szerhasználó egészségét súlyosan veszélyeztetik, a családba, a társadalomba való beilleszkedését akadályozzák, a munkavégzését vagy tanulását korlátozzák. A kemény szerek jellemzően erős pszichés és fizikális dependenciát (függőséget) és gyakran súlyos addikciót okoznak. A kriminalisztikai és társadalmi veszélyességük jelentős. A kemény szerek csoportjába tartozik a kokain, a heroin, az amfetamin, a morfin és annak több kémiai származéka. Ezzel szemben a lágy drogok kevésbé váltanak ki addikciót. A pszichés dependencia jellemző ugyan, de a fizikális dependencia kialakulása legtöbbször gyenge. Ebbe a csoportba tartoznak a nyugtatók, altatók vagy a kannabisz. A két csoport közötti határvonal összemosódik. Az abúzus szerek ilyenfajta osztályozása erősen szubjektív és farmakológiai szempontból is vitatható.[14]

A kábítószerekkel való visszaélés társadalmi hatásaival foglalkozó tudományok (pl. szociológia vagy addiktológia egyes területei) a „lágy” és „kemény” szerek definícióját más aspektusból, a használat módja felől közelítik meg. A felosztás alapja, hogy a szerhasználó élete céljának, értelmének, tehát élete központi kérdésének tekinti-e a tudatmódosító anyaggal való együttélést, vagy csak alkalomszerűen, például társasági együttlét kapcsán nyúl a tiltott szerhez. Előbbi esetben kemény szerről, az utóbbinál lágy szerről (rekreációs droghasználatról) beszél az addiktológiával foglalkozó szakterület.[15]

Az abúzus szerek közös jellemzője, hogy rendelkeznek a fentiekben ismertetett jellegzetes reward-hatással, amelyben az agy jutalmazási rendszere játssza a főszerepet, de ezt a hatást más-más úton, különböző agyi mechanizmusokon vagy receptorokon keresztül érik el.[16]

Az abúzus szerek az eltérő hatásmechanizmusok alapján farmakológiailag jól elkülöníthető csoportokra rendezhetők, amelyben az eltérő kémiai szerkezetük is szerepet játszik.[17] Az általánosan elfogadott hatástani csoportosítás alapján az abúzus szerek a következő farmakológiai csoportokba sorolhatók:

- opioidok
- központi idegrendszeri depresszánsok
- pszichostimulánsok (szimpatomimetikus pszichomotoros stimulánsok)
- kannabinoidok
- hallucinogének (pszichedelikumok)
- inhalánsok
- egyéb (orvosi vényre írható) szerek
Gyakran használt abúzus szerek hatástani csoportosítása és főbb jellemzőik
Hatástani csoport Szer Szabályozás Eredet Szerhasználat módja Függőség Megjegyzések/veszélyek
Opioidok morfin csak orvosi használatra legális természetes (mák) intravénásan jelentős addikció, tolerancia, túladagolás, légzésbénulás[18]
ópium csak orvosi használatra legális[* 4] természetes (mák) füst inhaláció (pipa) jelentős addikciós veszély, enyhe tolerancia[19]
heroin illegális félszintetikus intravénásan jelentős súlyos addikció, tolerancia, túladagolás[18]
metadon csak orvosi használatra legális szintetikus intravénásan, orr- és szájnyálkahártyáról is jelentős elhúzódó hatás, enyhe tolerancia, obstipáció[* 5][20]
kodein csak orvosi használatra legális természetes más pszichotrop szerekkel keverve nem jelentős enyhe tolerancia[18]
Depresszánsok barbiturátok csak orvosi célra legális szintetikus szájon át jelentős tolerancia, memória és érzelmi zavarok
benzodiazepinek csak orvosi használatra legális szintetikus szájon át (gyakran alkohollal) jelentős tolerancia, dependencia, kóma, légzésleállás[21]
γ-hidroxivajsav (GHB) illegális szintetikus szájon át nem jellemző befolyásolt személy védekezésre képtelen, memóriazavar[22]
alkohol legális természetes szájon át[* 6] jelentős tolerancia, addikció, máj és idegrendszer károsodása
Pszichostimulánsok dohány (nikotin) legális természetes füst- vagy pára-inhaláció, tapasz, rágás[* 7] jelentős addikció, tolerancia, érszűkület, gége- és tüdőrák[* 8][23]
koffein legális természetes vagy szintetikus élvezeti szer (kávé, tea) nem jelentős enyhe tolerancia, túladagolva szapora szívverrés, remegés[24]
kokain csak orvosi használatra legális természetes orron át szippantva, rágva, intravénásan jelentős addikció, tolerancia, spontán abortusz[25]
MDMA (Ecstasy) csak orvosi használatra legális szintetikus szájon át (tabletta) jelentős addikció, neurotoxikus, pszichedelikus hatás is fellép[26][27]
Metamfetamin (Speed) csak orvosi használatra legális szintetikus felszippantva orron át (por) jelentős addikció, tolerancia, pszichózis, üldözési hallucinációk[28]
Kannabinoidok marihuána országonként változó természetes cigarettafüst inhaláció enyhe enyhe tolerancia, immunszuppresszív[* 9], fertilitási (termékenység) zavar[29]
hasis illegális természetes pipa/cigarettafüst inhaláció enyhe tolerancia, immunválasz és hormonháztartás zavara[29]
Hallucinogének LSD illegális félszintetikus szájon át[* 10] nem jellemző elvonási tünet nincs, veszélyes viselkedés, memória romlás[31]
meszkalin illegális természetes füstinhaláció enyhe ön- és közveszélyes befolyásoltság[31]
látnokzsálya illegális természetes füstinhaláció jelentéktelen ön- és közveszélyes befolyásoltság[32]
Inhalánsok poppers[* 11] törvény nem tiltja szintetikus inhalálva nem alakul ki tolerancia, immun- és légzőrendszert károsító hatások[33]

Egyéb magyar nyelvű szakirodalom szerkesztés

  • Bayer István: A kábítószer, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-282-179-3, 297 oldal
  • Kurdics Mihály: A kábítószer itt van testközelben – Ahogyan egy rendőrtiszt látja. Kézikönyv felnőtteknek és fiataloknak, Zsiráf Kiadó, h. n., 1999, 236 oldal
  • (szerk.) Gerevich József: A kábítószer kihívása, Gondolat Könyvkiadó , Budapest, 1992, ISBN 963-282-680-9, 202 oldal
  • Lovass Pál – Nagy Gábor: A kábítószerek világa, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-241-471-3, 326 oldal


Megjegyzések szerkesztés

  1. ↑ Angolszász nyelvterületen a szaknyelv a Substance abuse kifejezést használja.
  2. ↑ Addiktív: addikciót létrehozni képes anyag.
  3. ↑ A speciális mikroinjekciós berendezésekkel rendkívül kis mennyiségű és kis térfogatú (< 1 mikroliter) addiktív pszichotrop anyagot (oldatot) lehetett bejuttatni az agy kiválasztott területére.
  4. ↑ A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben (Ph. Hg. VIII.), az ópium mint hivatalos drog négy növényi eredetű készítményben is szerepel: opii extractum siccum normatum, opii pulvis normatus, opium crudum, opii tinctura normata.
  5. ↑ Obstipáció, azaz súlyos székrekedés amely az opiátokra általában jellemző, de a metadon kumulációja (felgyülemlése), a szervezetből való lassú ürülése miatt a szerhasználónál napokig, hetekig fennállhat.
  6. ↑ Az alkohol jól ismert szájon át történő fogyasztása mellett a fiatalok körében terjed az alkohollal átitatott vatta vagy szövet végbélbe helyezése. Ezzel a módszerrel egyrészt rendkívül gyors részegséget lehet elérni, másrészt a leheletnek nincs alkohol szaga, amit a szülő észrevehet.
  7. ↑ Az amerikai és ausztrál kontinensen gyakori fogyasztói szokás a szárított és összevágott dohánylevelek rágása. A nikotint a tartós rágás és szopogatás közben a nyál kioldja a dohányból, ami a száj nyálkahártyájáról jól felszívódik.
  8. ↑ A daganatos betegségekért nem a nikotin, hanem a füstben található járulékos anyagok felelősek (azonban ez nem jelenti azt, hogy a nikotinnak ne lennének egyéb egészségkárosító hatásai).
  9. ↑ Immunszuppresszív: az immunrendszer működési szintjét csökkentő, illetve immunhiányt előidéző.
  10. ↑ Illegálisan árusított formája: tabletta, zselatinkocka („ablaküveg”), impregnált papír („bélyeg”).[30]
  11. ↑ Eredetileg „popper” alatt az orvosi célra használt amil-nitritet értette az utca szlengje. Ma már a „poppers” elnevezés alatt értenek minden abúzus célra használt, az amil-nitrithez hasonló szerkezetű és hatású alkil-nitritet.

Hivatkozások szerkesztés

  1. ↑ Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 607. oldal, ISBN 0-07-142280-3
  2. ↑ Page C., Curis, M., Sutter, M., Walker, M., Hoffman, B.: Integrated Pharmacology. Mosby, Edinburgh, London, New York, Philadelphia, St. Louis, Sydney, Toronto (2002) 2. kiadás, 2002. 277–278. oldal. ISBN 0 7234 3221 X
  3. ↑ Kalant H. R., Roschlau W. H. E.: Principles of Medical Pharmacology. New York, Oxford, Oxford University Press, 1998. 6. kiadás, 904–905. oldal, ISBN 0-19-510024-7
  4. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 512–513. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  5. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 510. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  6. ↑ Sherwood L.: Human Physiology from Cells to Systems. Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 2001. 4. kiadás, 147–148. oldal. ISBN 0-534-56826-2
  7. ↑ a b Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 734–735. oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0
  8. ↑ a b Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 514. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  9. ↑ a b Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 686–687. oldal. ISBN 978-963-226-504-9
  10. ↑ Paul M. Carvey: Drug Action in the Central Nervous System. Oxford University Press, New York, Oxford, 1998. 321–322. oldal. ISBN 0-19-509334-8
  11. ↑ a b Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. 536–538. oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9
  12. ↑ Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 559. oldal, ISBN 0-07-142280-3
  13. ↑ Siegel, G.J., Albers, R. W., Brady, S. T., Price, D. L.: Basic neurochemistry: molecular, cellular and medical aspects. Elsevier, Amsterdam, Boston, London, New York, Oxford, Paris, Tokyo, 2006. 7. kiadás, 914–916. oldal. ISBN 978-0-12-088397-4
  14. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 518. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  15. ↑ Page C., Curis, M., Sutter, M., Walker, M., Hoffman, B.: Integrated Pharmacology. Mosby, Edinburgh, London, New York, Philadelphia, St. Louis, Sydney, Toronto (2002) 2. kiadás, 2002. 277–280. oldal. ISBN 0 7234 3221 X
  16. ↑ Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 611–627 oldal, ISBN 0-07-142280-3
  17. ↑ William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 74–102. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  18. ↑ a b c Paul M. Carvey: Drug Action in the Central Nervous System. Oxford University Press, New York, Oxford, 1998. 95–96. oldal. ISBN 0-19-509334-8
  19. ↑ Szekeres László: Orvosi gyógyszertan. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 1980. 174–175. oldal ISBN 963-240-111-5
  20. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 501–502. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  21. ↑ Smith, C. M., Reynard, A. M.: Textbook of Pharmacology. Philadelphia, London, Toronto, Montreal, Sydney, Tokyo, W. B. Saunders Company, 1992. 271–285. oldal, ISBN 0-7216-2442-1
  22. ↑ William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 152–155. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  23. ↑ Paul M. Carvey: Drug Action in the Central Nervous System. Oxford University Press, New York, Oxford, 1998. 340–341. oldal. ISBN 0-19-509334-8
  24. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 537. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  25. ↑ Paul M. Carvey: Drug Action in the Central Nervous System. Oxford University Press, New York, Oxford, 1998. 331–332. oldal. ISBN 0-19-509334-8
  26. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 533. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  27. ↑ Klaassen C. D.: Casarett and Doull’s Toxicology. The basic science of poisons. McGraw-Hill, Medical Publishing Division, 2008, 7. kiadás, 652. oldal. ISBN 0-07-147051-4
  28. ↑ William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 217–220. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  29. ↑ a b William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 284-304. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  30. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai. Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 544. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  31. ↑ a b William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 305–329. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  32. ↑ Giroud, C.; Felber F.; Augsburger M.: Salvia divinorum: an hallucinogenic mint which might become a new recreational drug in Switzerland. Forensic Science International. 2000. 112: 143–150.
  33. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 546. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kábítószer-abúzus&oldid=25187205”