Kajdacs
Kajdacs község Tolna vármegye Paksi járásában.
| Kajdacs | |||
 | |||
| A Sztankovánszky-mauzóleum (tervezte Ybl Miklós és Neÿ Béla, 1876) | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország | ||
| Régió | Dél-Dunántúl | ||
| Vármegye | Tolna | ||
| Járás | Paksi | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Vaszari István (független)[1] | ||
| Irányítószám | 7051 | ||
| Körzethívószám | 75 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 1062 fő (2023. jan. 1.)[2] | ||
| Népsűrűség | 32,89 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 37,73 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 46° 33′ 44″, k. h. 18° 37′ 28″Koordináták: é. sz. 46° 33′ 44″, k. h. 18° 37′ 28″ | |||
 Kajdacs
Pozíció Tolna vármegye térképén
| |||
| Kajdacs weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kajdacs témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Fekvése szerkesztés
A község a Duna-Sió közén, a Mezőföld déli részén terül el, Szekszárdtól 24 kilométerre észak-északnyugatra. Közigazgatási területének keleti szélén, észak-déli irányban elhalad a 63-as számú főút, amelyen Szekszárd és Székesfehérvár felől is könnyen megközelíthető. Központján viszont csak a 63-as főutat a 6317-es úttal összekötő 6319-es út halad keresztül, ezen érhető el nyugat felől, Kölesd Borjád településrésze irányából is.
Vonattal korábban a MÁV 46-os számú Sárbogárd–Bátaszék-vasútvonalán volt megközelíthető; Kajdacs megállóhely Nagydorog vasútállomás és Kölesd-Alsótengelic megállóhely között helyezkedett el. A falutól távolabb (mintegy 3 kilométerre) található vasúti megállóhely régebben közvetlen összeköttetést biztosított a főváros és Kajdacs között. A viszonylag nagy távolság miatt azonban fokozatosan lecsökkent a személyforgalom, ennek okán 2009. december 13. óta itt nem állnak meg a vonatok.
Története szerkesztés
A kis falu neve nemcsak honfoglalás kori lelőhelyként méltó említésre, a középkor viharos századaiban is az országos jelentőségű események sodrába került. A magyar koronát őrző Perényi Pétert 1529-ben Kajdacsnál fogta el Szerecsen János. A Szapolyai-párti hadvezér foglyát, és a koronát ura után vitte a mohácsi síkra. János király Perényi Pétert augusztus 18-án átadta I. Szulejmán szultánnak, ő maga pedig hűbéri kézcsókkal elismerte a szultán magyarországi uralmát.
A falu a középkorban a környék egyik legnépesebb települése volt. A szekszárdi vilajet összeírása szerint 1572/73-ban Kajdacson 32 családfő fizetett adót. A török kiűzése után a megye új birtokosai között megjelentek a 15. században Liptó vármegyében birtokot szerző Sztankovánszkyak is. A család, amely a Tolna vármegyei Kajdacsra házasság és birtokcsere révén került 1724-ben, a 19. századi megyei közéletben jelentős szerepet játszott.
Közélete szerkesztés
Polgármesterei szerkesztés
- 1990–1994: Lengyel János (független)[3]
- 1994–1998: Lengyel János (független)[4]
- 1998–2002: Lengyel János (független)[5]
- 2002–2006: Lengyel János (független)[6]
- 2006–2010: Boda János (független)[7]
- 2010–2014: Boda János (független)[8]
- 2014–2019: Boda János (független)[9]
- 2019-től: Vaszari István (független)[1]
Népesség szerkesztés
A település népességének változása:
| Lakosok száma | 1262 | 1255 | 1249 | 1128 | 1060 | 1062 |
| 2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 81,1%-a magyarnak, 8,4% cigánynak, 0,6% németnek, 0,2% románnak mondta magát (18,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 40,1%, református 23,6%, evangélikus 1,8%, felekezeten kívüli 12,1% (22,3% nem nyilatkozott).[10]
Nevezetességei szerkesztés
A falu központjában található jelenleg tanintézményként üzemel, a Sztankovánszky családról bővebben a falutörténetben olvashat.
- Sztankovánszky-mauzóleum
A Sztankovánszky család mauzóleuma a falu szélén található. Az épületet Sztankovánszky Imre fia, János építtette a család részére 1876-ban, apja sírja is idekerült. A mauzóleumot a kor legünnepeltebb mestere, Ybl Miklós tervezte segédjével, Neÿ Bélával. A bejárat feletti Keresztvivő Jézus-domborművet Sommer Ágoston pesti szobrász készítette. Egykori üvegablakait Münchenből hozatták. A kifosztott és omladozó kápolnát 1988-ban helyreállították.[11][12]
Teleház szerkesztés
A teleház segítséget nyújt a település kulturális életében. Programok szervezésében, lebonyolításában tevékenykedik. A szolgáltatásai közé tartozik: internet-hozzáférés, munkaügyi tanácsadás és könyvtári szolgáltatás. A teleházat 2002-ben országos arculati díjjal tüntették ki.
Programok a településen szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2020. május 7.)
- ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2023. október 30. (Hozzáférés: 2023. november 5.)
- ↑ Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2019. december 26.)
- ↑ Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. május 7.)
- ↑ Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. május 7.)
- ↑ Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. május 7.)
- ↑ Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. október 16.)
- ↑ Kajdacs települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
- ↑ Kajdacs Helységnévtár
- ↑ A kajdacsi sírkápolna. Sztankovánszky síremléke. Vasárnapi Ujság, 1875. november 28. 48. szám, 755−757. o.
- ↑ Töttős Gábor: A kajdacsi sírkápolna. Sztankovánszky síremléke. Örökség, 14. évf. 2010. 2. szám, 24−25. o.
