Keresztény misztika
A keresztény misztika kifejezés a kereszténységen belüli misztikus gyakorlatok, szövegek, szerzők és csoportok gyűjtőfogalma.
A keresztény misztika célkitűzése: egyesülés Istennel. A misztikus olyan ember, aki Istennel (esetleg Máriával vagy valamely szenttel) való egyesülés vagy az Isten-közelség megrázó élményén megy keresztül.[1] Így írhatnánk körül: Isten (vagy a transzcendens) belső megtapasztalása, az egész ember bekapcsolódása az isteni valóságba; nemcsak az értelem és az akarat, de az érzelmek is, és a misztika kísérő jelenségeként gyakran a test is.[2]
Jellemzői szerkesztés
A keresztény misztika jellemzői:
- Elő lehet készíteni a létrejöttét aszkézissal (önmegtagadás), lemondással, koncentrációs technikával, kontemplációval, meditációval és erkölcsös élettel, de nem lehet létrehozni.[2]
- A szemlélődő (kontemplációs) gyakorlatok a Szentírás egyszerű imádságos elmélkedésétől (pl. Lectio Divina)[megj. 1] az Isten jelenlétéről való elmélkedésig terjednek, ami a teózist (Istennel való lelki egyesülést) és a lélek Istennel való misztikus egyesülésének eksztatikus látomását eredményezi.
- Alapértelmezését a hit adja.
- A misztikában többnyire Isten ad magáról kinyilatkoztatást.
- Időnként a Szentlélek működéséhez is kapcsolódik, amelyet úgy foghatunk fel mint egyet a karizmák közül.[2]
- A misztika élménye az ima csúcsa. Nem a kereszténységé, mert az inkább a szeretet,[3] hanem a belső imának a kiemelkedő csúcsa. A kereszténység mind a görög „theoria”, mind a latin „contemplatio” (kontempláció) terminológiát használja az imádság különféle formáinak és az Isten megismerése folyamatának leírására.
- A misztika szinte állandó kísérő jelensége az eksztázis.[2] Egyéb jelenségek lehetnek a látomások (víziók), a stigma, a levitáció (lebegés), a bilokáció is.[2]
- Különbséget tesznek viszont a látomások és a jelenések között. A látomások elsősorban a belső látás révén keletkezett szellemi folyamatok, míg a jelenéseket főként a külső érzékszervekkel észlelik.[4]
Történelem szerkesztés
A keresztény misztika kezdetei az egyiptomi sivatagi atyákra, azok szemlélődést illető gyakorlatára és tanítására nyúlnak vissza.[5]
A misztika első jelentős rendszerezőjének Órigenészt tartják, aki elsődlegesen az Énekek Énekére összpontosítva írta le az egyes ember Jézus-élményét úgy, mint amely Jézusnak egyháza iránti szeretetére hasonlít. [5]
Nyugaton az Énekek Énekét magyarázó Ambrosius és a saját misztikus élményeinek leírását nyújtó Szent Ágoston határozta meg alapvetően a későbbi misztikus teológiát. [5]
Az egyházatyák korában sok helyen felfedezhető a misztika. Ágostonnál a Vallomásokban (Confessiones) sok részlet a misztikára utal.[2] Nüsszai Gergelyt tartják a keleti misztika atyjának, majd Pszeudo-Dionüszioszt.[2]
Pszeudo-Dionüsziosz Areiopagitésznél a "misztikus teológia" a "misztikus egyesülés"ről való való utólagos elmélkedés, ill. a misztikus egyesülés megtisztulás és megvilágosodás révén fokozatosan elérendő szférája. [5]
A 6. századig a mai miszticizmusnak nevezett gyakorlatot a „contemplatio” (= szemlélődés) kifejezéssel jelölték.[6][7]
Platón, az újplatonikusok, továbbá Arisztotelész tanai gyakoroltak erős hatást a keresztény (és a muszlim) misztika kialakulására. Proklosz (412-485) újplatonizmusát alakították át, és fejlesztették tovább keresztény szellemben, olyanfajta misztika jut kifejezésre, amelyik úgy közelít Istenhez, mint minden fogalmon és megkülönböztetésen kívül állóhoz, mint mindenféle létezőn túli megismerhetetlen ősokhoz. [8]
Johannes Scotus Eriugena ír szerzetes, akit Kopasz Károly 840-ben meghívott a párizsi udvari iskolába, és akire nagy hatással voltak az Areiopagitész művei, amelyeket részben le is fordított, nagyszerű panteista rendszert fejlesztett ki De divisione naturae (A természet felosztása) c. művében. Ebben a világfolyamatot az Istenből kiinduló és belé visszatérő körforgásként fogja fel. Eriugena tanait 1050 és 1225 között a pápák mint eretnekséget elítélték, ennek ellenére mégis nagy hatást gyakoroltak a középkori misztikára. [8]
Szent Hildegard a középkor egyik leghíresebb német misztikusa. Számos csodát művelt és számos kinyilatkoztatásban részesült.
A középkori misztika, szemben a skolasztikával és a hivatalos egyházi tanítással, az egyén és Isten kapcsolatához nem tartott szükségesnek semmilyen közvetítést a hiten, a misztikus élményen kívül. Ezzel az egyház, az egyházi törvények, a szentségek felesleges voltát hirdette. [9] A misztika képviselői gyakran ellentétbe kerültek az elfogadott egyházi tanokkal, mivel panteista nézeteket hirdettek, vagy közel állottak ezekhez, mint Benai Amalricus, mások viszont, mint pl. Clairvaux-i Bernát, a viktoriánusok, Eckhart mester, Seuse (Suso) az egyház talaján álltak. [8]
A koldulórendek megjelenésével a kolostori misztika exkluzív és ezoterikus vonala megszakadt: ekkor Assisi Szent Ferenc krisztuskövető és szenvedésmisztikája került előtérbe, illetve Szent Bonaventura lépett fel a ferences misztika jelentős teológusaként. Itt említendő az erősen filozófiai-teológiai tájékozódású Eckhart mester, Heinrich Seuse és Johannes Tauler – a domonkosrendiek mindhárom képviselője a nagy hatású, misztikus színezetű prédikátor típusát testesíti meg. [5]
Egyfajta új női misztika vette kezdetét a 13. századtól, amelynek némely alakja – mint Eckhart mester is – "szabadgondolkodása" miatt váltotta ki az egyházi tekintély bizalmatlanságát. (pl. Margareta Poréte-ot 1310-ben eretnekként megégették.) Befolyással bírt és elismerésnek örvendett Sienai Szent Katalin, Norwichi Julianna és Genovai Katalin. [5]
Nicolaus Cusanus megmutatta, hogy egyházi vezetőként is lehetséges összeegyeztetni egymással a filozófiát, a teológiát és a misztikát.
A középkor végének legtöbbet olvasott misztikus műve a Kempis Tamásnak tulajdonított Krisztus követése, amelyet Pázmány Péter magyar nyelvre is lefordított.[9]
A misztika hatása a reformációban is kimutatható, különösen Luthernél. [5] A misztika vallástörténetileg a reformáció, filozófiatörténetileg pedig az intuitív megismerésen alapuló, a szubjektumból kiinduló filozófiai rendszerek előzményének is tekinthető. [9]
A spanyol misztika csúcspontja Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János tevékenysége. [5]
A misztikus elemek alapvetőnek bizonyultak az evangélikus és a katolikus kvietizmus áramlataiban. [5]
Egyes irányzatok vagy szekták a kereszténységet teozofikus misztikusok megismerése révén igyekeztek újból megtermékenyíteni. Az egykori evangélikus lelkipásztor, Friedrich Rittelmeyer (1872-1938) által 1922-ben alapított és általa „fővezér”-ként irányított ezoterikus „Krisztus Közösség” (Die Christengemeinschaft) Rudolf Steiner (1861-1925) nézeteire és Antropozófia c. művére épült,[10] és egy új kultusz megteremtésén fáradozott, amely megmagyarázza Krisztus kozmikus jelentőségét.
A hindu bhakti elragadtatott, erotikus színezetű vallási élményéhez és a szúfi miszticizmushoz hasonló jelenség időnként és burkoltabban a kereszténységben is megjelenik, így például a katolikus Szent Szív-kultusz egyes híveinek nyelvezetében.[11] A kultusz egyik francia vezetőjének, Louise-Marguerite Claret de la Touche (1868–1915) „A végtelen szerelem” (Le livre de l'amour infini) [12] című könyve jó példa erre.[11]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Jonathan Hill: A keresztény gondolkodás története → Minilexikon
- ↑ a b c d e f g Söveges Dávid: Fejezetek a lelkiség történetéből 1. (2007)
- ↑ Biblia: Jézus a két nagy parancsolatként tanította: Máté 22:36-40 (magyar nyelven). Biblia. (Hozzáférés: 2023. augusztus 16.)
- ↑ Herbert Vorgrimler
- ↑ a b c d e f g h i Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár → misztika
- ↑ William Johnson: The Inner Eye of Love: Mysticism and Religion, 1997.
- ↑ Lewis and Short: contemplatio, 2020.
- ↑ a b c Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
- ↑ a b c Vallástörténeti kislexikon → misztika, 1980.
- ↑ Friedrich Rittelmeyer, Rudolf Steiner Enters My Life, ISBN 0-7661-3654-X
- ↑ a b James C. Livingston: Bevezetés a vallástudományba (2021)
- ↑ Le livre de l'amour infini: les besoins de notre époque, Paris, Editions Téqui, 1975, ISBN 2852441861, ISBN 9782852441866, 189 oldal
Megjegyzés szerkesztés
- ↑ A nyugati kereszténységben a Lectio Divina a szentírásolvasás, meditáció és ima hagyományos szerzetesi gyakorlata, amelynek célja az Istennel való közösség előmozdítása.
További információk szerkesztés
- Andrew Louth: A keresztény misztikus hagyomány gyökerei. Platóntól Dionüsziosz Areopagitészig; ford. Görföl Tibor; Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2019 (A Kármel látóhatára)
- Jan Andrzej Kłoczowski: A misztikus ember útjai; ford. Pálfalvi Lajos; Vigilia, Bp., 2022 (Theologia polonica)
- Keresztes Szent Jánosnak tulajdonított értekezés az állító és a negatív módon elért elfátyolozott istenmegismerésről valamint a lélek Istennel való egyesüléséről a szerelem révén; ford., előszó, jegyz. Szepesi Edit; 2. jav. kiad.; Sursum, Gödöllő, 2022