Wikipédia

Kirill Petrovics Kondrasin

szovjet-orosz karmester

Kirill Petrovics Kondrasin (oroszul Кирилл Петрович Кондрашин; Moszkva, 1914. március 6. [régi orosz naptár szerint február 21.] – Amszterdam, 1981. március 7.) szovjet-orosz karmester.

Kirill Petrovics Kondrasin
Született1914. március 6.[1]
Moszkva[2]
Elhunyt1981. március 7. (67 évesen)[3][4][1]
Amszterdam
Állampolgársága
Foglalkozásakarmester
IskoláiMoszkvai Csajkovszkij Állami Konzervatórium
Kitüntetései
  • Sztálin-díj
  • a Szovjetunió népművésze
  • Munka Vörös Zászló érdemrendje
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze
  • Honored art worker of the Russian Soviet Federative Socialist Republic
Halál okaszívinfarktus
SírhelyeWesterveld[5][1]
Zenei pályafutása
Műfajokkomolyzene
A Wikimédia Commons tartalmaz Kirill Petrovics Kondrasin témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete, munkássága szerkesztés

Kirill Kondrasin Moszkvában született. Apja, Pjotr Andrejevics Kondrasin hegedűművész, anyja, Anna Mihajlovna Tamina rigai származású hegedűművész volt, mindketten zsidó származásúak. 1913-tól Kuszevickij zenekarában játszottak, majd amikor 1917-ben Kuszevickijt megbízták az újonnan alakult Állami Filharmonikus Zenekar vezetésével, munka nélkül maradtak. Az apa ekkor kávéházi zenészként kényszerült dolgozni, az anya pedig hamarosan felvételt nyert a Moszkvai Nagyszínház (Bolsoj) zenekarába (az első női zenekari tagként). Később Pjotr Kondrasin a moszkvai Zsidó Zenei Színházban talált zenekari állást, majd ő is a Bolsoj zenekarába került.[6] Kirill Kondrasin mint zenészgyerek, gyakran részt vett a próbákon, és – noha már hatévesen elkezdett zongorázni tanulni – itt határozta el, hogy karmester lesz. Szülei nem vették túl komolyan a fiú ambícióit, erről így nyilatkozott később: „Amikor elkezdtem vezényelni, és megpróbáltam kialakítani a gesztusokat otthon, az apám csak viccelődött velem”.[7] Egy ideig zeneelméletet is tanult a Zenei Technikumban Nyikolaj Zsiljajevnél, és már ezalatt, 1931-ben bemutatkozott karmesterként a Gyermekszínházban. Karmesteri tanulmányait a következő évben, 1932-ben kezdte el a Moszkvai Konzervatóriumban, Borisz Hajkinnál. Hajkin munkamódszere az volt, hogy a diákjait részmunkaidőben a város színházaiba helyezte ki. Kondrasin így került a Gyermekszínházba, mint Joszif Kovner asszisztense. Kondrasin azt mondta erről az időszakról: „Boldog voltam, hogy ott dolgoztam három évig”. Hajkin ösztönzésére még a zenekari árokba is beült, hogy más nézőpontból is tanulmányozhassa a vezénylés technikáját. Még tanulmányai alatt, 1934-től a Nemirovics-Dancsenko Zenei Színház karmester-asszisztense lett, ahol Grigorij Sztoljarov volt a fő karmester. Itteni bemutatkozása Robert Planquette francia szerző nem túl fajsúlyos Corneville-i harangok című operettjében történt meg.[8] A színházban gyakran fellépett Otto Klemperer, aki baráti kapcsolatot alakított ki a fiatalemberrel. Ebben az időben Kondrasin látogatta a Sztanyiszlavszkij Színházat is, mert a rendező létrehozott a színházban egy operastúdiót is. Kondrasin a Nemirovics-Dancsenko Színházban ismerte meg Sosztakovicsot és zenéjét, és ez az ismeretség szoros barátsággá fejlődött.[9]

Tanulmányait 1936-ban fejezte be, és – Hajkint követve, aki a Malij Operaszínház (ma Mihajlovszkij Színház) vezető karmestere lett – Leningrádba költözött, és beosztott karmester lett. Közben sikeresen részt vett az első össz-szövetségi karmesterversenyen, ahol már felfigyeltek rá a kritikusok is.[8]

1943-ban Leningrád ostroma miatt sok más művész mellett őt is evakuálták a városból, és a Moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj karmesteri stábjának tagja lett. Ebben az intézményben maradt egészen 1956-ig.[10] A Bolsojban töltött évek rendkívül fontosakká váltak művészi fejlődésében, mert olyan kiemelkedő karmester személyiségekkel dolgozhatott együtt, mint Nyikolaj Golovanov, vagy Szamuil Szamoszud. A színházban számos opera betanítását és dirigálását bízták rá. Egyre nagyobb sikereket ért el, 1948-ban és 1949-ben Sztálin-díjat kapott Alekszandr Szerov Gonosz erők, illetve Bedřich Smetana Az eladott menyasszony című operájának bemutatásáért.[8][10] 1949-ben elkészítette első hanglemezfelvételét, amelyen Nyikolaj Rakov Hegedűversenyét David Ojsztrah játszotta, ő pedig az Orosz Állami Zenekart dirigálta.[11] Ebben az időszakban már elismert koncertkarmester is volt, vezényelte a Szovjetunió valamennyi nagy zenekarát, és együtt dolgozhatott a korszak legnagyobb szólistáival, például David Ojsztrahhal, Szvjatoszlav Richterrel, Emil Gilelsszel, vagy Msztyiszlav Rosztropoviccsal.[8]

1958-ban aztán bekövetkezett a nemzetközi áttörés is, ami egy szólista sikeres működésének volt köszönhető. Az első nemzetközi Csajkovszkij Zenei Verseny zongora kategóriájában a 24 éves amerikai Van Cliburn nyerte meg az első díjat (Rachmaninov 3. és Csajkovszkij 1. zongoraversenyét játszotta), óriási sikert aratva, a zenekart Kondrasin vezényelte. Az az 1958-as LP, amelyen Kliburn Csajkovszkij 1., b-moll zongoraversenyét játssza és Kondrasin az RCA Szimfonikus Zenekarát dirigálja, máig bestsellernek számít, és az első komolyzenei kiadvány volt, amely platinalemez lett.[8] Cliburn moszkvai sikerével az amerikai sajtó kiemelten foglalkozott, ami hozzájárult Kondrasin nemzetközi hírnevének megteremtéséhez. A zongorista hazai koncertkörútján Kondrasin az Egyesült Államok kiváló együtteseit vezényelte. Emellett meghívták a Chicagói Operába is, ahol a Renata Tebaldi és Giuseppe Di Stefano nevével jelzett Pillangókisasszonyt dirigálta.[8] Kirill Kondrasin volt az első szovjet karmester, aki fellépett az Egyesült Államokban,[10] és Eisenhower elnök is fogadta.[12]

1960-ban kinevezték a Moszkvai Filharmonikusok művészeti vezetőjévé. Kemény, szisztematikus munkával emelte együttese nívóját egyre magasabbra, és a zenekar vitathatatlanul Moszkva kiemelkedő zenei intézményévé és a Leningrádi Filharmonikusok első számú riválisává vált. A hazai fellépéseken kívül külföldi turnékra is eljuttatta együttesét. Tanított a Moszkvai Konzervatóriumban (1950 és 1953, valamint 1972 és 1975 között), a zekekari tanszakot vezette.[13] Kondrasin a zenekarával 1961-ben bemutatott két „problémás” Sosztakovics-szimfóniát, a 4-iket, majd egy év múlva a 13., „Babij Jar” szimfóniát (utóbbit Vitalij Gromadszkij basszus énekes közreműködésével). Emellett rendszeresen műsorára tűzte jelentős szovjet komponisták (Scsedrin, Hacsaturján, Szviridov és mások) műveit is. Fontos, hogy a Szovjetunióban akkoriban alig ismert Gustav Mahler szimfóniáit a repertoárjára vette, és megismertette az orosz közönséggel. Néhány más elismerés után 1972-ben elnyerte a Szovjetunió népművésze kitüntetést,[8][14] 1974-ben pedig az Arany Mahler-érmet a Gustav Mahler Társaságtól.[15]

1975-ben elhagyta a Moszkvai Filharmonikusokat, és ezt követően a Szovjetunióban már nem is vállalt állandó megbízatást. Utazó karmesterként, hazai és külföldi meghívásoknak eleget téve dolgozott tovább. Egy 1978-as hollandiai vendégszereplés után nem tért haza. Politikai menedékjogot kért és kapott azzal az indokkal, hogy a szovjet rezsim elfojtotta művészi szabadságát.[16] Ezután a Szovjetunióban azonnal betiltották minden felvételét.[13] 1979-ben az amszterdami Concertgebouw állandó karmesterévé nevezték ki, és számos remek, figyelemre méltó felvételt készített velük. Eközben – a szabadabb mozgási lehetőséget kihasználva – más neves zenekarokat is vezényelt, például a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát, az Észak-német Rádiózenekart, a Dél-német Rádiózenekart és a Bécsi Filharmonikusokat. Sok ideje azonban már nem volt hátra, 1981-ben, szívinfarktus következtében elhunyt Amszterdamban.[8][17] Halála napján egy amszterdami koncertmatinén Mahler 1. szimfóniáját vezényelte az Észak-német Rádiózenekar élén.[18]

Kondrasin – miután elvált feleségétől, Nyina Leonyidovna Kondrasinától – 1978-ban Hollandiában feleségül vette asszisztensét és tolmácsát, a tőle jóval fiatalabb, 1944-es születésű Nolda Broekstra zenetudóst.[19][13]

Művészete szerkesztés

Kondrasin koncertjein és lemezfelvételein fontos helyet kaptak az orosz-szovjet szerzők művei (Rachmaninov, Rimszkij-Korszakov, Csajkovszkij, Hacsaturján, Kabalevszkij stb.), de kitekintése sokkal szélesebb körű volt, nagyon sok nyugati komponista művét játszotta hangversenyen és stúdióban: Bach, Beethoven, Brahms, Debussy, Ravel, Dvořák, Mozart, Liszt stb.). A kezdeti éveken túl már szinte csak koncertkarmester volt, operát nagyon ritkán vezényelt. Hatalmas vállalkozása volt a Moszkvai Filharmonikusokkal Sosztakovics összes szimfóniájának lemezfelvétele a Melogyija kiadónál, valamint Mahler csaknem valamennyi szimfóniájának rögzítése. Feltűnő, hogy hangfelvételei között nagyon sok a versenymű. Erre vonatkozik Tully Potter brit zenetörténész megjegyzése Kondrasinról: „talán a huszadik század legjobb kísérő karmestere volt”. Ez szinte természetes is, hiszen a pályafutása kezdetétől olyan nagyságokkal együtt lépett fel, mint Ojsztrah, Gilelsz, Cliburn, Leonyid Kogan, vagy Richter.[8]

„Kirill Kondrasin előadásain következetesen a zene volt a középpontban, az egyensúly, a textúrák és a dinamika rendkívül érzékeny alkalmazásával. … Vezénylése a lírai dallamosság és a drámai romantika hatékony keveréke volt. … Viszonylag korai halála félbeszakította egy zenész zenei világát, aki vitathatatlanul elérte csúcspontját halála idején” – írta róla David Patmore.[16] Joseph Stevenson jellemzése szerint „Kiril Petrovics Kondrasin nemzetközileg a Szovjetunió legismertebb karmestere, és ebből az országból a legjelentősebb karmester is. Széles repertoárjában, különösen az orosz mesterek esetén, erőteljes és szilárd előadásokról volt ismert”.[10] Zay Balázs: „Kondrasin kiváló dirigens, mindig megbízható, szovjet felvételeiben hol magas kimunkáltságot, hol erősen jó megvalósítást hallok. Mintha több finomság volna disszidálása után készített felvételeiben. Sajnos csak kevés idő adatott neki nyugaton. … kitűnő karmester, felelős művész…”[14]

Elismerései szerkesztés

Felvételei szerkesztés

Válogatás a Discogs oldalán szereplő 440 felvétel közül.[11]

Megjelenés Tartalom Zenekar, közreműködő Kiadó
1949 Nyikolaj Rakov: Hegedűverseny Orosz Állami Zenekar, David Ojsztrah Gallery
1952 Rachmaninov: Rapszódia egy Paganini-témára,
Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio, Zongoraverseny 		Szovjetunió Szimfonikus Zenekara, Jakov Zak Goszudarsztvennij Dom Zvukozapiszi
1953 Dvořák: a-moll hegedűverseny, Glazunov: a-moll hegedűverseny Nemzeti Filharmonikus Zenekar, David Ojsztrah Colosseum
1955 Saint-Saëns: 5., „Egyiptomi” F-dúr zongoraverseny Moszkvai Nagyszínház Zenekara, Szvjatoszlav Richter Le Chant Du Monde
1957 Bach: 1. zongoraverseny, Prokofjev: 2. hegedűverseny Szovjetunió Állami Zenekara, Kurt Sanderling, Szvjatoszlav Richter, Leonyid Kogan Monitor Records
1958 Csajkovszkij: 1., b-moll zongoraverseny RCA Symphony Orchestra, Van Cliburn RCA Victor Red Seal
1958 Prokofjev: 1. és 2. hegedűverseny Nemzeti Filharmonikus Zenekar, David Ojsztrah, Leonyid Kogan Bruno Records
1960 Hacsaturján: Masquerade Suite, Kabalevszkij: Komédiások RCA Victor Symphony Orchestra RCA Victor Red Seal
1961 Liszt: 1. és 2. zongoraverseny London Symphony Orchestra, Szvjatoszlav Richter Philips
1962 Sosztakovics: 1. szimfónia Moszkvai Nagyszínház Zenekara Melogyija, Akkord
1963 Ravel: Spanyol rapszódia, La Valse Moszkvai Szimfonikus Zenekar Melogyija
1965 Debussy: Iberia, Casella: Paganiniana Moszkvai Szimfonikus Zenekar Melogyija
1968 Mahler: 9. szimfónia Moszkvai Filharmonikus Zenekar Melogyija, Seraphim
1970 Prokofjev: Kantáta az októberi forradalom huszadik évfordulójára,
Sosztakovics: A Nap kisüt a haza felett 		Moszkvai Filharmonikus Zenekar, OSZSZSZK Orosz Kórusa Melogyija, Angel
1974 Sosztakovics: 14. szimfónia Moszkvai Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttese Melogyija
1976 Brahms: 1., 2., 3. és 4. szimfónia A Rádió-televízió Nagy Szimfonikus Zenekara Melogyija
1977 Mahler: 1. szimfónia Moszkvai Filharmonikus Zenekar Melogyija
1979 Csajkovszkij: Mozartiana, Rokokó változatok Moszkvai Filharmonikus Zenekar, Natalja Gutman Melodia-Eurodisc
1980 Dvořák: 9. szimfónia („Az új világból”) Bécsi Filharmonikusok London Records
1982 Franck: d-moll szimfónia Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara Philips
1984 Beethoven: 3. szimfónia Concertgebouw Orchestra Philips Classics
1986 Szkrjabin: 3. szimfónia Concertgebouw Orchestra Musical Heritage Society
1993 Brahms: 2. szimfónia, Sibelius: 5. szimfónia Concertgebouw Orchestra Philips
1996 Rachmaninov: Szimfonikus táncok, Harangok Moszkvai Filharmonikus Zenekar BMG Classics
2000 Mahler: 6. és 7. szimfónia Leningrádi Filharmonikus Zenekar Lys
2006 Sosztakovics: Tizenöt szimfónia [Tíz CD] Moszkvai Filharmonikus Zenekar Aulos Media
2014 Sosztakovics: 4. szimfónia Moszkvai Állami Filharmonikus Zenekar Melogyija

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c Online Begraafplaatsen (holland nyelven). (Hozzáférés: 2021. szeptember 21.)
  2. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Кондрашин Кирилл Петрович, 2015. szeptember 28.
  3. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 28.)
  4. ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ https://fr.findagrave.com/cemetery/639885/begraafplaats-%26-crematorium-westerveld
  6. ↑ Tassie 2–4. o.
  7. ↑ Tassie 5. o.
  8. ↑ a b c d e f g h i Balázs
  9. ↑ Tassie 24–26. o.
  10. ↑ a b c d Stevenson
  11. ↑ a b Discogs
  12. ↑ Tassie viii. o.
  13. ↑ a b c Bach
  14. ↑ a b Zay
  15. ↑ Mahler
  16. ↑ a b Patmore
  17. ↑ Stevens
  18. ↑ Tassie ix. o.
  19. ↑ Tassie 265–267. o.

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kirill_Petrovics_Kondrasin&oldid=27053697”