Kovács László (író)

író, 1892-1963
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. november 9.

Kovács László, álneve: R. Nagy András (Gerendkeresztúr, 1892. december 25.Budapest, 1963. július 2.) magyar író, szerkesztő, kritikus.

Kovács László
Született1892. december 25.
Gerendkeresztúr
Elhunyt1963. július 2. (70 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaíró,
szerkesztő,
kritikus
SablonWikidataSegítség

Életútja

szerkesztés

Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte (1911), a kolozsvári egyetemen elkezdett bölcsészeti tanulmányait azonban 1916-ban katonai behívás miatt félbe kellett szakítania. A háború után az Erdélyi Szemle, majd a Pásztortűz hasábjain jelentkezett versekkel, novellákkal, színpadi jelenetekkel, könyvbírálatokkal.

1926-tól az Erdélyi Szépmíves Céh lektora, az Erdélyi Helikon szerkesztője, a Céh irodájának igazgatója. Ebben a minőségében nemegyszer került összeütközésbe még a Helikonon belüli írókkal (Berde Mária, Bárd Oszkár, Kacsó Sándor, Tabéry Géza) is. 1944 őszén, hivatalos engedély birtokában még megpróbálkozott az Erdélyi Helikon újraindításával, de sikertelenül. 1950-ben telepedett át Magyarországra, ahol Az Út (1952–56), majd a Reformátusok Lapja szerkesztőségében dolgozott (1956–63).

Munkássága

szerkesztés

Első írásait 1919-től az Erdélyi Szemle, majd az Ellenzék, Erdélyi Helikon, Keleti Újság, Pásztortűz közölte.

Mint kritikus rendszeresen jelen volt irodalom- és színibírálatokkal, könyvismertetésekkel, esszékkel; ezek legjavát Az irodalom útján (Kolozsvár, 1941) című kötetében gyűjtötte egybe, amelynek alapján 1942-ben a kolozsvári egyetemen doktori címet is szerzett. "...látásmódja, kritikai főszempontja, amelyből ítélkezik – írja a kötetről Molter Károly -: a kor túlságos anyagelvűségével, amelyet fullasztónak talál, szembeszögezi a valóság fájdalmához közelálló eszmét." Molter a Kós Károlyról és Reményikről írott tanulmányokat emeli ki a kötetből: az előbbit életközelsége okán a "legigazabbnak" érzi, az utóbbinak "kísérteties éleslátását" dicséri. Igen jellemzőek Tolnai Gábor Erdély magyar irodalmi élete című könyvéről írott "széljegyzetei", amelyben egy magát minden szélsőségtől elhatároló, az erdélyi magyar irodalmat a "morális kényszer és felelősségérzet" összefüggésében végiggondoló transzilvanista szólalt meg.

A kötetbe nem került be az 1927-es, a folyóiratot mintegy előkészítő Erdélyi Helikon Antológiája elé írott nagy tanulmánya, amelyben a helikoni tömörüléshez vezető irodalmi mozgalmakat tekintette át, s az első találkozón részt vett írók és költők irodalmi arcképét rajzolta meg, annak a gondolatnak a jegyében, amelyet a tanulmány végén így fogalmazott meg: "Mennyi ember és mennyi különböző szín! Konzervatívok és haladók. Régi nemes formákon csüngők és új formák felé álmodók. Mennyi különböző életfedél alól ment be ez a huszonnyolc ember a vécsi várkastély kapuján, hogy egy közös célon át egymásnak kezet nyújtson." Ugyancsak nem szerepelnek a kötetben – a "destruktív irodalom"-vitához hozzászólásul írott Wilde-tanulmánya kivételével – polemikus írásai sem, pedig éles sajtóvitája volt Tabéry Gézával az EMÍR alapítása idején (Erdélyi Lapok, 1933. szeptember 13.), hozzászólt a Szűzmáriás királyfi elleni Szabó Dezső-kirohanás nyomán támadt vitához (Mai Világ, 1928. szeptember 16.), kirobbantója volt a transzilvanizmus újraértelmezését megkísérlő "jelszó és mítosz"-vitának (Brassói Lapok, 1937. április 15.), s vezércikkben nyilvánította véleményét a Vásárhelyi találkozóról is (Erdélyi Helikon, 1937/9).

Prózaírói termésének túlnyomó része az 1920-as évekre esett. 1930-ban jelent meg Történet a férfiről című novelláskötete (Pásztortűz Könyvtár 16. Kolozsvár, 1930). Kritikusai közül Reményik Sándor azt tartja jellemzőnek, hogy történeteiben "az utolsó szó [...] majdnem mindig megnyugtató. Mosolygó vagy tűnődő, vagy sóhajtozó, vagy halkan rezignált leszámolás a tényekkel, a valósággal", Kováts József pedig azt, hogy "a bölcselkedő néha diszharmonizálja benne a kiváló megfigyelőt... Ő nem az igazi alkimista, akinek kezében arannyá válik a vas, ő az irodalom ötvösművésze, aki drágábbá teszi az aranyat: finom műkinccsé alakítja." Vannak szépírói beütések Gábor Áron (Egy hős arcvonásai. Kolozsvár, 1943) című történelmi esszéjében is, amelynek tanítása: "Mit tehet a legkisebb közösség a legkiszolgáltatottabb helyzetben is, ha lelkét és vele erejét megtalálja."

Az Erdélyi Helikon és a Céh megszűnése után állás nélkül maradva nagy munkába fogott, néhány korábbi szórványos Goethe-tolmácsolása után (Pásztortűz 1939–40) lefordította Goethe Faustját. Kiadót azonban nem talált rá. A Reformátusok Lapjában – amint a halálakor megjelent cikk szerzője írja – "értékes irodalmi rajzai és portréi" jelentek meg.

Szerkesztője volt az ESZC több kiadványának: Az Erdélyi Helikon íróinak anthológiája c. kötetnek (Kolozsvár 1934), az Erdélyi csillagok című két esszégyűjteménynek (I–II. Kolozsvár, 1935, 1942), a Séta bölcsőhelyem körül című "erdélyi képeskönyv"-nek (Kolozsvár, 1940), valamint Ősz János A csudatáska című székely népmesegyűjteményének (Kolozsvár, 1941). Ez utóbbihoz írott bevezető tanulmánya Molter Károly szerint "az erdélyi magyarság legszebb tanító-életrajza". Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak is.[1]

  • Történet a férfiről. Novellák; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1930 (Pásztortűz könyvtár)
  • Az Erdélyi Helikon íróinak anthológiája 1924–1934; szerk. Kovács László; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1934 (Az Erdélyi Szépmíves Céh 10 éves jubileumára kiadott díszkiadás)
  • Erdélyi csillagok. Arcok Erdély szellemi múltjából; szerk. Kovács László; Minerva Ny., Kolozsvár, 1935 (Erdélyi Szépmíves Céh könyve VIII.)
  • Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi képeskönyv; szerk. Kovács László; Révai, Bp., 1940
  • Az irodalom útján; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1941 (Erdélyi Szépmíves Céh könyvei XII.)
  • Erdélyi csillagok. Második sorozat; szerk. Kovács László; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1942 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa. IV. sorozat)
  • Gábor Áron. Egy hős arcvonásai; s.n., Kolozsvár, 1943 (Erdélyi Szépmíves Céh könyvei XIV. sor.)